Újabb százhetven ember kényszerült elhagynia otthonát hétfő reggel óta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, így a kitelepítettek száma 3770-ra nőtt a megyében - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője
SOLOTHURN — Egy világ omlott össze a hazai futballdrukkerekben, amikor válogatottunk nem nyerte meg az 1954-es világbajnokságot. Pedig Sebes Gusztáv (†80) csapata négy és fél éves (!) veretlenségi sorozattal a háta mögött, olimpiai bajnokként érkezett a csúcstalálkozóra, s szinte mindenki biztosra vette, hogy vb-győztesként tér haza a svájci tornáról.
Négy kategóriában adták át Az év kreatív ígérete pályázat nyerteseinek szóló díjakat. A pályázatot a BKF Művészeti Intézete hirdette meg, a legjobb művekből pedig kiállítást szervezett.
BUDAPEST — Könnyen meglepetés érheti a Budapestre érkező turistát, ha a Google internetes térképe alapján próbálja megtalálni a Vidám Parkot! A nevezett létesítményt a webes szolgáltatás ugyanis nemcsak a Városligetben, hanem a Keleti pályaudvar tőszomszédságában is megjelöli, egészen pontosan a 80-as trolibusz végállomásán.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - májusi hiánya 99.2 milliárd forint lett, szemben a Pénzügyminisztérium 82.5 milliárd forintos előrejelzésével - közölte előre meg nem hirdetett...
Az OTP közzétette a legfrissebb bennfentes részvénytranzakciókat: pénteken több igazgatósági tag is vásárolt a társaság részvényeiből. Dr. Bíró Tibor az OTP igazgatósági tagja június 4-én az OTP...
(MTI) - Valóban nem szokásos, hogy egy kormány gazdaságpolitikája már hivatalba lépésének első hetében kártyavárként omoljon össze. Különösen vicces, ha ez a dolog egy olyan párttal történik meg, amelynek kétharmados többsége van a parlamentben, és amely egy hónapig abban a hitben élt, hogy azt csinál, amit akar - írja a Sme című liberális szlovák napilap hétfőn.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – májusi hiánya 99,2 milliárd forint, az első öt havi deficit 736,2 milliárd, az éves előirányzat 84,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Az úgynevezett „filmkészítés szabadsága” szlogen alatt igen elvetemült dolgokra volt képes a transzszexuális Alan Todd. Nevezetesen ketrecbe zárt gyerekeket és kutyakajával etette őket.
Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője közölte: az Ukrajnába tartók az ukrán vámellenőrzés szigorítása miatt kényszerülnek várakozásra.
Kényszerleszállást hajtott végre vasárnap késő este Amszterdamban egy Marokkóba tartó utasszállító repülőgép, miután röviddel a felszállás után madarakkal ütközött, és ennek következtében meghibásodott az egyik hajtóműve.
letének 92. évében elhunyt Bulányi György, a Bokor Bázisközösség alapítója, piarista szerzetes vasárnap délután - közölte Szilvásy László, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökségének titkára.
Megtalálták élve azt a 11 napja eltűnt kambodzsai nőt, akinek a története az egész országot magával ragadta, miután 18 éven át élt a dzsungelban. A 29 éves nő apja azt mondta az AFP-nak hétfőn, hogy otthonától 100 méterre került elő a lánya, aki beleesett egy szabadtéri vécébe.
Duplájára emelkedett az idén a tavalyihoz képest a cégek által rendelt meleg étel utalványok értéke - közölte a Sodexo Motivációs Rendszerek Magyarország
Ha véget ér az árvízi katasztrófa, le kell vonni a következtetéseket, jobban oda kell figyelni az építési engedélyek kiadására, a polgármesterek kiképzésére az ilyen természeti csapások esetére – jelentette ki Felsőzsolcán Sólyom László.
A magyar deviza reggel még erősödéssel kezdett a bankközi devizapiacon. Az euró 286-os szinten is járt, majd 288 forint fölé kúszott, most pedig 287 forinton kereskednek vele.
Gyurcsány Ferenc szerint a dölyfös handabandázás mélybe rántotta a forintot, és ez több ezer forintot vett ki az emberek pénztárcájából. A volt miniszterelnök blogbejegyzésében arról is értekezett, hogy a Fidesz nyolc éve tartó hazugsága két nap alatt összeomlott, hiszen egyértelművé vált: megszorítások kellenek.
Jordániába érkezett tegnap a Rachel Corrie ír teherhajó hét kitoloncolt utasa, köztük hat malajziai és egy kubai állampolgár. A segélyszállítmánnyal Gáza felé tartó újabb hajót szombaton az izraeli hadsereg vérontás nélkül vette hatalmába. A hajót, amelyen 11 utas és nyolc fős személyzet tartózkodott, Asdod izraeli kikötőbe irányították.
Claude Monet, Pablo Picasso, Henri Matisse, Gustav Klimt és Vincent van Gogh képei is kalapács alá kerülnek a Christie's június végi londoni árverésén, mely a brit fővárosban valaha tartott legnagyobb összértékű festészeti aukció lehet.
Nem veszélyezteti az államháztartási hiánycél megvalósulását az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) működése, az elvárható prudens banki tevékenységénél nincs nagyobb kockázat a bank...
2010-ben nagymértékben megváltozott a béren kívüli juttatások piaca egyrészről a kirótt adóteher, másrészről pedig a gazdasági válság eredményeképpen. A juttatások között átrendeződést tapasztalhattunk, egyes elemek népszerűbbek lettek, míg mások kikerültek a cégek javadalmazási rendszeréből. A béren kívüli juttatásokat az adott ország jogi környezete határozza meg, így ez a jelenség egyes…
Összeomlott a kormány irányába eddig megelőlegezett bizalom és a magyar állampapírok másodlagos piaca is alig létezik - fejtette ki Matolcsi Zsolt, Raiffeisen Bank üzletkötője a Portfolio.hu-nak. A...
A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a MOL szerdán bruttó 4 forinttal emeli a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát is. Emelkedtek valamelyest a dollárban mért tőzsdei üzemanyagárak is, de a...
Hajózási tilalom van a Dunán. A folyó tetőzését Budapestnél a hétfő esti-éjszakai órákban várják a szakemberek, 820 cm körüli vízszinttel – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Ez alacsonyabb a 2006-os vízszintnél.
Erwin Koeman szerint előfordulhat, hogy menesztik a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A szakember egy holland újságnak azt mondta: az eredmények alapján elképzelhető, hogy távoznia kell a válogatottól.
Míg az OTP Bank Nyrt. két igazgatósági tagja összesen 11 ezer darab saját részvényt vásárolt, addig Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese 17 ezer darab saját részvényt értékesített múlt hét pén...
Egy évvel meghosszabbította az eredetileg 2010 végéig szóló szerződését a világbajnoki pontversenyben vezető Mark Webber, a Red Bull Forma-1-es istálló ausztrál pilótája - jelentette be hétfőn az angol-osztrák csapat.
Csehországban a vártnál jobban nőtt az ipari termelés áprilisban a külföldi kereslet élénkülésének köszönhetően, a kiskereskedelem viszont csökkent, jelezve, hogy a belső kereslettől még mindig nem várhat impulzusokat a cseh gazdaság.
Nyáron indulnak meg a lakásátadások a Pesterzsébet központi részén felépült 130 lakásos Vigo Ház-ban - közölte a fejlesztő, Elephant Holding. A cég vezetői elmondták, a fejlesztés 70%-át már sikerült...
Duplájára emelkedett az idén a tavalyihoz képest a cégek által rendelt meleg étel utalványok értéke - közölte a Sodexo Motivációs Rendszerek Magyarország hétfőn közleményben az MTI-vel.
Az európai államadósság problémák és az ezzel járó részvény- és hitelpiaci mélyrepülés idén a legrosszabb hónapot okozta a fedezeti alapok számára. Ennek ellenére sikerült egyelőre nagyobb...
Míg az OTP Bank Nyrt. két igazgatósági tagja összesen 11 ezer darab saját részvényt vásárolt, addig Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese 17 ezer darab saját részvényt értékesített múlt hét pénteken - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Jelentős kereslet- és árcsökkenés; a kisebb, olcsóbb ingatlanok iránti érdeklődés növekedése; a készpénzes vásárlók túlsúlyba kerülése - immár másfél éve ezek jellemzik a lakáspiacot. Melyek a...