A Neo FM tavaly októberben a megengedettnél több reklámot és a megengedettnél kevesebb híradást sugárzott. Van újabb fejlemény a Tilos Rádió ügyében is.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, Tata és Almásfüzitő között 14 óra 05 perctől, mindkét vágányon hibát jelzett a biztosító berendezés - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a MÁVINFORM.
A tb rendszerbe visszalépésre a jövőben kizárólag rokkantság esetén lesz lehetőségük azoknak, aki most a maradás mellett döntenek. Visszatérésükkor azonban csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati időt veszik figyelembe, ahogy öröklés esetén is.
A 2008-as mélypont óta nagyon stabil és meggyőző emelkedést mutat az IIH ETF. Ez az ETF az internet infrastruktúra szektorát képezi le összetételében. Az alapban két cég szerepel kiemelkedő súllyal, a VeriSign és az Akamai Technologies. (Solar Capital)
Lengyelországban még ebben a hónapban megkezdődhet a kamatemelés az infláció megfékezése és a zloty erősítése céljából - jósolták a Reuters által megkérdezett elemzők szerdán.
A ma reggeli pozitív ázsiai zárást és a jó hangulatú európai kereskedést követően pozitív tartományban kezdhetik a kereskedést az amerikai piacok. A határidős indexek jelenlegi állása alapján a Dow...
Tavaly 7,7 százalékkal nőtt az M&A tranzakciók száma 2009-hez képest Közép- és Kelet Európa, illetve Dél-Kelet Európa országaiban. Bár az ügyletek száma még elmarad a korábbi évekétől, az tranzakciók...
Budapest - Fábry Sándor (57) lecsapta Gregor Bernadettet Magyar Attila kezéről, a nagydumás showman ugyanis egy ágyban hempergett a csinos színésznővel a legutóbbi Esti showder felvételén.
Timothy Geithner, az Egyesült Államok pénzügyminisztere ismételten kritizálta Kínát. Geithner szerint Kína számos országot hoz hátrányos helyzetbe azzal, hogy manipulálja az árfolyamot. Timothy...
Egy 38 éves, krónikusan elhízott férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata, aki az év első hetében hunyt el a H1N1 vírusfertőzés szövődményei miatt.
London - Kamilla hercegnő szeme láttára udvarolt annak idején Károly herceg (62) az egzotikus szépségű modellnek, aki most új könyvében számolt be kapcsolatukról.
Csupán öt tag volt jelen a monetáris tanács decemberi ülésén, közülük csupán egy, Karvalits Ferenc alelnök szavazott a kamatszint tartása mellett. A galambok távol maradása mellett kialakult eredmény...
Az EUR/AUD új történelmi mélypontot ért el 1,2925-nél, majd az euró némiképp összeszedte magát, vagyis az ausztrál dollár nyomás alá került. Egyre súlyosabb az árvíz, ezért egyre inkább attól tartanak, hogy ez megviselheti a gazdaságot is. Érdekes helyzet alakulhat ki. A napi chartban duplatalaj látható 1,2930-nál. Ha átlépik az 1,3326-nál futó nyakvonalat, az jó hír lenen az eurónak. Az…
Magyarország - Mindössze 2300 forintért bárki csatlakozhat ahhoz az állami „klubhoz", amelynek „tagjai" akkor sem kapnak kerékbilincset az autójukra, ha tilosban parkolnak.
Eddig már több mint kilencszáz település földjéből gyűjtöttek össze egy maroknyit a hegykői lokálpatrióták. A kezdeményezésükkel indult akció nyomán alakult Életfa Kárpát-medence Összefogás Egyesület azt tűzte ki célul, hogy minden magyar településről földet vesznek, s az így összegyűlt kevert földbe fákat ültetnek az összefogást szimbolizálva minden egyes településen.
Julian Assange egyik ügyvédje úgy véli: Svédország azért kéri a WikiLeaks portál alapítójának a kiadatását, hogy azután az Egyesült Államoknak szolgáltassa ki a férfit.
Tiltakoznak a fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezetek, mert a kormány - ígérete ellenére - nem egyztetett velük több, európai uniós támogatás elosztásáról. A civilek elsősorban azt kifogásolják, hogy az illetékes minisztérium alig egy napot adott nekik, hogy felkészüljenek az egyeztetésre, így pedig - írják nyílt levelükben - nem folytathatnak érdemi társadalmi vitát a kérdésről.
Öngyilkos lett Alberto Leon, spanyol hegyikerékpáros, akit 14 kerékpáros társával együtt doppingolással vádolnak. Leont decemberben egy időre őrizetbe vette a rendőrség a doppingügy miatt.
Ha jól ment, havonta több milliót, ha rosszul, akkor félmilliót-egymilliót keresett Kulcsár Attila a K and H brókercégénél - hangzott el az elsőrendű vádlott korábbi vallomásainak ismertetése során a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán; a vádlott egyebek között azt mondta, sok mindenben tévedett, de elsősorban a saját terhére.
Orbán Viktor arról biztosította szerdán Budapesten a norvég miniszterelnököt, hogy a magyar krízisadók, amelyek norvég cégeket is érintenek, átmeneti jellegűek
Ha rosszul, akkor félmilliót-egymilliót keresett Kulcsár Attila a K and H brókercégénél - hangzott el az elsőrendű vádlott korábbi vallomásainak ismertetése során a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán; a vádlott egyebek között azt mondta, sok mindenben tévedett, de elsősorban a saját terhére.
Kijev - Meghökkentő helyszínen, viszont a megszokott "uniformisban", vagyis félmeztelenül tüntetett szerdán a Femen női mozgalom egyik aktivistája Ukrajnában.
Több millió forint értékű dohányterméket találtak a rendőrök egy, a járőrök jelzésének nem engedelmeskedő járművezető autójában, miután a gépkocsival árokba borult az 55-ös úton, Mélykút közelében - közölte a rendőrség.
Február végére készül el a Növekedési és Stabilitási Program , amelyet az előzetes tervek szerint a kormány akkor tár a szélesebb nyilvánosság elé - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium, a strukturális reformok bejelentésének időzítését firtató kérdésre.
Mégsem haladja meg a lélektani határnak tekintett 100 százalékot Belgium GDP-arányos államadóssága, és a deficit is kisebb a korábban számítottnál a pénzügyi és politikai válsággal küszködő brüsszeli kormányzat szerdán közölt adatai szerint.
A kormány veszélyhelyzetet hirdetett az árvízi helyzet miatt Sajóecseg, Felsőzsolca és a Sajó-mente körzetében - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Nem sértett törvényt a Tilos Rádió az elhíresült Ice-T-szám lejátszásával, ezért a Médiatanács megszüntette a rádió ellen indult eljárást. A bejelentés a Médiatanács új blogján olvasható. A bejegyzésben a határozatot nem indokolják.
A családja eladósodottsága miatti elkeseredésében megölte anyját, feleségét, lányát, majd önmagával is végzett egy francia nyugdíjas az észak-franciaországi Amiens egyik külvárosában, Pont-de-Metzben.
Folytatni tudta a jó teljesítményt a forint az euróval szemben. Míg kedden még 279.50 felett kezdte a napot, addig ma délutánra, már 276 alatt folyik a kereskedés a devizapárban. Ezzel a mozgással az EURHUF lejött az emelkedő csatorna felső részéből a sáv alsó felébe. (Solar Capital)
Február végére készül el a Növekedési és Stabilitási Program , amelyet az előzetes tervek szerint a kormány akkor tár a szélesebb nyilvánosság elé - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-nek, a strukturális reformok bejelentésének időzítését firtató kérdésre szerdán.
Legalább 31 ember halt meg szerdán a Rio de Janeiro környékén pusztító árvizekben és földcsuszamlásokban - közölték a brazil hatóságok. A halottak között van négy tűzoltó is, akik éppen embereket mentettek, amikor egy földcsuszamlás elkapta őket.
A banki papírok vezetésével erősödéssel nyitottak az amerikai piacok a sikeresnek mondható portugál kötvényaukciónak köszönhetően. Portugália sikeresen értékesített kötvényeket 1,25 milliárd euró értékben, erős kereslet mellett. A 10 éves kötvény hozama csökkent, azonban az 5 évesé emelkedett.
Fő ázsiai érdekeltsége, az AIA részvénykibocsátása után most megegyezett tajvani üzletágának, a Nan Shan Life Insurance társaságnak az eladásáról is az AIG amerikai biztosítóóriás a Ruentex Group...
A pápa az egyiptomi keresztény kisebbség nagyobb védelmére szólított fel, ami miatt diplomáciai vihar tört ki, Kairó pedig visszahívta vatikáni nagykövetét is.