"Nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet! Részvétem minden hozzátartozónak!" Ehhez hasonló hozzászólások jelennek meg a West-Balkán Facebook közösségi oldalon található rajongói lapján. A közösségi média komoly szerepet játszott a szomorú történetben: a késelésről szóló, a rendőrség által határozottan cáfolt információk is így kezdtek terjedni.
Úgy tudni, valamiért pánik tört ki a West Balkán nevű szórakozóhelyen, és a többezres tömeg menekülni kezdett.A Facebook kommentek szerint késelés is történt, a rendőrség cáfol.
Szinte biztos, hogy nem igazol a Boston Red Sox-hoz a St. Louis Cardinals sztárja Albert Pujols. Az évtized játékosának megválasztott egyes védő ugyanis meghosszabbítja októberben lejáró szerződését.
Hárman meghaltak, ketten megsérültek vasárnapra virradó éjszaka Budapesten, a Nyugati téren lévő West Balkán nevű szórakozóhelyen - értesült a Független Hírügynökség. A rendőrség tájékoztatása szerint valószínűleg a tömeg taposta el őket. Úgy tudni, a fiatalokat többször is megpróbálták újraéleszteni a mentősök.
Szudánban véget ért az egy hete tartó népszavazás az ország déli részének függetlenségéről. A népszavazási bizottság szerint a mintegy négymillió szavazásra jogosult több mint 80 százaléka adta le voksát.
A 200 millió dolláros nyílt innovációs verseny új szakaszának elindításáról számolt be nemrég a GE. Az "Ecomagination Challenge: Powering the Grid" elnevezésű verseny óriási nemzetközi sikerére...
Deutsch Tamás, a Fidesz európai képviselője szerint minden rendben van az új törvénnyel, a szocialisták és a liberálisok pedig kettős mércét alkalmaznak.
Nem várható magyar munkavállalói "roham" Ausztriába és Németországba, azután, hogy a két európai uniós tagállamban az idén májustól korlátozások nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-, illetve kelet-európai országok - köztük Magyarország - állampolgárai - mondta Kovács Géza, a Foglalkoztatási Hivatal (FH) Nemzetközi és Migrációs Főosztályának vezetője az MTI-…
Izraelben újabb 1400 kelet-jeruzsálemi lakás felépítését engedélyezték a telepeseknek az 1967-es háborúban megszállt, főleg arabok lakta városrész délkeleti részén lévő Gilo negyedben.
Március 15-én kezdődik a jegyértékesítés a 2012-es londoni olimpiára - jelentette be a szervezőbizottság elnöke. Sebastian Coe közölte: az érdeklődőknek hat hetük lesz, hogy jelezzék igényüket a 6 millió 600 ezer belépőre.
Csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a vörösiszap-katasztrófa a lakosság ingóságaiban Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. Az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka azt közölte, hogy a 3 településen 400 kárigényt összegszerűsítettek.
Egy fából készült bárkán összezsúfolódott 241 menekültet mentett ki egy holland zászló alatt közlekedő hajó legénysége Korfu szigetétől 50 kilométerre. A görög parti őrség szerint 22-en eltűntek, őket hajókkal és helikopterekkel keresik.
Öt településen tartanak ma időközi polgármester-választást; három helyen azért van szükség a szavazásra, mert a tavaly októberi helyhatósági választáson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb vokssal támogatott jelöltek között.
Athénban szélsőjobboldali fiatalok támadtak a bevándorlók jogaiért szervezett megmozdulás résztvevőire. A rendőrség könnygázt vetett be a neonácik ellen. A görög parlament a héten új bevándorlási szabályokat fogadott el.
Újabb halálos áldozata van az ausztráliai áradásoknak, a kutatóalakulatok vasárnap a Lockyer-völgyben lévő Grantham városában egy nő holttestére bukkantak annak házában
Öt településen tartanak ma időközi polgármester-választást; három helyen azért van szükség a szavazásra, mert a tavaly októberi helyhatósági választáson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb vokssal támogatott jelöltek között
Műholdon, illetve az interneten keresztül fogható szombaton éjféltől a Katolikus Rádió, lejárt ugyanis a hét éve aláírt középhullámú sugárzási szerződés. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy több URH frekvenciát megpályáztak már, és várják a döntést. Addig arra kérnek mindenkit, hogy ne hagyja magát megtéveszteni a különféle felhívások kapcsán, és ne…
Alaposan felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és rekordévet zárt az Intel a héten közzétett gyorsjelentésével. A chipgyártó behemót a Wall Street-i okosok által várt 53 centes egy részvényre...
Nem várható magyar munkavállalói "roham" Ausztriába és Németországba, azután, hogy a két európai uniós tagállamban az idén májustól korlátozások nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unióhoz...
A magyar filmipar jelenlegi helyzetének a felmérését és értékelését tekinti első feladatának Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer, aki a nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosként tevékenykedik a jövőben.
Magyarországnak az Európai Unió soros elnökeként számos vitás kérdéssel kell szembenéznie a schengeni övezet márciusra tervezett bővítése ügyében, Horvátország - Budapest által szintén támogatott - uniós csatlakozása ugyanakkor gördülékenyebben haladhat az MTI által megkérdezett politológusok szerint
"Ha az embert külföldön kritizálják,akkor az biztosan ellenzéki összeesküvés eredménye." Ezt az Európai Parlament szocialista frakciójának (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) elnöke mondta némi iróniával, a vele készült Vasárnapi Híreknek adott interjúban.
Három fiatal lány halt meg szombat éjszaka egy budapesti szórakozóhelyen. A terézvárosi önkormányzat válságstábot hozott létre, a rendőrség a szervezők felelősségét is vizsgálja, de igazságügyi orvosszakértő is igyekszik kideríteni, hogy mi okozta a fiatalok halálát.
A vörösiszap-katasztrófa csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a lakosság ingóságaiban Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen, a három érintett településen négyszáz kárigényt összegszerűsítettek - mondta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka
Válságstábot hozott létre a terézvárosi önkormányzat a West Balkánban szombaton este történt tragédia kapcsán. Bundula Csaba alpolgármester a Független Hírügynökségnek vasárnap délelőtt annyit mondott, hogy a hivatal most számos munkatársat berendelt és hamarosan közleményt adnak ki.
Január 20-án az Év sportolója-gálán kiderül, melyik hazai sportolónő nyerte el a nagyérdemű tetszését testi adottságaival is és viheti haza a legszebb sportlónőnek járó díjat.
Az emberiség közös memóriájának nevezte a Wikipédiát Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, a szabad felhasználású online enciklopédia tizedik születésnapja alkalmából rendezett budapesti konferencián, szombaton.
Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő jövő héten, szerdán a washingtoni Fehér Ház vendége lesz. Némi fejmosásra számíthat Barack Obama amerikai elnöktől, mert az év végén ismét nőtt Kína kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben, és ez kongresszusi képviselők szerint amerikai munkahelyek tízezreit veszélyezteti. Ám kérdés, ki veszélyezteti az amerikai munkahelyeket: valóban Kína-e, vagy…