Három fiatal lány halt meg szombaton éjszaka egy budapesti szórakozóhelyen, a West Balkánban. A rendőrség tájékoztatása szerint valószínűleg a tömeg taposta el őket, Győrfy Pál viszont később azt mondta: nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezért halt meg három lány.
Legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be a szórakozóhelyre, ahol szombat éjjel több ezer fiatal között pánik tört ki. A fiatalok menekülés közben halálra tapostak három lányt, akinek az életét a mentősök sem tudták megmenteni.
Újabb ezer csirkefarmot és sertéstelepet zártak be Németországban, mert a dioxinnal szennyezett állateledel gyártója korábban eltitkolta, hogy mely gazdaságoknak szállított a tápból. A német mezőgazdasági miniszter példás büntetést ígért. A gazdákat eddig a becslések szerint 100 millió euró kár érte.
Elektromos kerékpárral és rollerrel bővülhet a Smart modellpalettája, a fejlesztést az autóértékesítés visszaesése ösztönzi egy autóipari szaklap beszámolója szerint. Az Automotive News Europe szerin...
A nyersolaj ára mintegy 5 dollárral emelkedett egy hét alatt péntek estig, miközben közel 9 forinttal gyengült a dollár ugyanebben az időszakban. Részben az olajár és a forint/dollár árfolyam alakítj...
A 78 kg-os kategóriában érdekelt Joó Abigél bronzérmes lett vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozat bakui versenyén, a 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján.
Olaszországban 15-17 százalékkal csökkent tavaly az aranyékszer-eladás mennyiségben számolva, elsősorban a lanyha lakossági kereslet miatt. A visszaesés idén is folytatódik, de a tavalyinál szerényebb...
Több mint félmillió INA-részvény cserélt gazdát a zágrábi tőzsdén a Mol egy hónapos, pénteken lezárt nyilvános ajánlattételi időszaka alatt. A horvát sajtó kommentárjai szerint a magyar olajvállalat számára nem volt sikeres az akció.
Akár történelmi jelentőséget is nyerhet a Magyarország európai uniós elnöksége alatt rendezett első hivatalos miniszteri találkozó, a kedden Brüsszelben tartandó pénzügyminiszteri ülés, hiszen azon indul útjára a tagországok kormányait képviselő Tanács szintjén az EU-n belüli gazdasági koordináció új korszaka, az európai szemeszter.
A belvíz miatt szombaton két megyéből újabb hét embert kellett kitelepíteni, így a kitelepítettek száma országosan 229-re nőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A belvíz miatt szombaton két megyéből újabb hét embert kellett kitelepíteni, így a kitelepítettek száma országosan 229-re nőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Két baranyai településen, Vázsnokon és Mindszentgodisán is időközi polgármester-választást tartanak, mert a falvak első emberei pár héttel a tavaly október 3-i választások után lemondtak tisztségükről.
Semmi meglepő nincs abban, hogy a szocialisták változatlanul arra kérik a kormányt, hogy vegye semmibe a népakaratot - így reagált a miniszterelnök szóvivője arra, hogy az MSZP az alkotmányozás elhalasztását kérte.
Alapvető változás megy végbe az évszázad közepére a világgazdasági erőviszonyokban, 2050-ben már Kína lesz a legnagyobb gazdaság, India pedig a harmadik
Idén már három bank ment csődbe Amerikában, a betétbiztosítást végző FDIC ugyanis a pénteki napon bejelentette: bezárja kapuit a georgiai Oglethorpe Bank. A pénzintézet számára ezúttal is találtak...
Másfél fokos vízben úszott le több mint négyszáz métert vasárnap Mezőkövesden Bajzát László, akit a helyiek vasemberként emlegetnek. A távot a helyi Kavicsos-tóban minden védőfelszerelés nélkül teljesítette.
A 78 kg-os kategóriában érdekelt Joó Abigél bronzérmes lett vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozat bakui versenyén, a 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján.
Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a szombat éjszakai diszkótragédia áldozataira vasárnap kora délután a budapesti a Nyugati téren; a West Balkán szórakozóhely előtt mintegy száz ember gyűlt össze, hogy a hajnali diszkótragédiában elhunyt három fiatal lányra emlékezzen
Semmi meglepő nincs abban, hogy a szocialisták változatlanul arra kérik a kormányt, hogy vegye semmibe a népakaratot – így reagált a miniszterelnök szóvivője arra, hogy az MSZP az alkotmányozás elhalasztását kérte.
"Vannak arra utaló jelek", hogy illegális megfigyeléseket végzett Svájcban az Egyesült Államok genfi nagykövetsége - erősítette meg a svájci sajtóban megjelent híreket vasárnap a svájci igazságügyi minisztérium. Tavaly év végén több skandináv ország is közölte, hogy vizsgálatokat indítottak a helyi amerikai nagykövetségek ellen, illegális megfigyelések gyanújával. Washington állítása szerint nem…
Kilencemeletes zuhanást élt túl egy 23 éves indonéz cseléd Szingapúrban, miután kiesett munkaadója lakásából – közölte vasárnap egy szingapúri újság. A ház mellett, mosott ruhák közt megtalált nőt csonttörésekkel szállították kórházba. Az eset egy nappal azután történt, hogy egy cseléd meghalt, amikor ablakpucolás közben kiesett egy hatodik emeleti lakásból.
Nyílik a hóvirág, az ibolya és a kankalin, egyes fákon és bokrokon pedig megjelentek az első rügyek. A tavaszias időjárás miatt már januárban éledezik a természet. Kárt azonban ez még nem okoz, a fás szárú növényekben ugyanis még nem indult meg a nedvkeringés, ahhoz hosszabb ideig kellene melegnek lenni. Az előrejelzések szerint viszont hamarosan ismét jön a tél.
Egy ukrán történész-újságíró szerint a Viktor Juscsenko elnökválasztási győzelmét eredményező 2004-es "narancsos" forradalom tulajdonképpen a két ősellenség: a Templomos, illetve a Szent Stanislaw Lovagrend tagjainak újkori összecsapása volt - adta hírül vasárnap az ukrán UNIAN hírügynökség.
Belehalt sérüléseibe vasárnap egy francia újságíró, aki a tunéziai zavargásokról tudósított fotóriporterként. Lucas Mebrouk Dolegát egy könnygázdoboz találta fejbe és sebesítette meg. A fotós a European Picture Agency párizsi irodájának dolgozott. A 32 éves férfi halálhírét a tuniszi francia konzulátus is megerősítette.
Több százan vették részt a magyar kultúra napja alkalmából megtartott ünnepi megemlékezésen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően átadták a Kölcsey Ferenc-emlékérmet. Az elismeréssel az idén Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténészt, akadémikust jutalmazta a díjat létrehozó Kölcsey Társaság.
A szombati tragédia helyszínét a rendezvény szervezője, a Noise Night Life bérbe vette a West Balkán üzemeltetőjétől, és nem volt tudomása arról, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye. A biztonságért az üzemeltető saját portaszolgálata felelt - közölte a Noise Night Life a Facebook közösségi portálon.
Budapest — Minden olyan nap után, amikor az Ezek megőrültek! TV2-produkció forgatásán járt, tisztítókezeléseknek vetette alá arcát és haját Baby Gabi (32), ugyanis hol ketchup, hol tojás, hol pedig liszt került a bőrére.