A közel-keleti béketárgyalások alatt a palesztinok hajlandók lettek voltak átengedni Izraelnek Kelet-Jeruzsálem nagy részét – közölte vasárnap az al-Dzsazíra arab hírtelevízió bizalmas belső iratokra hivatkozva. A televízió szerint Izrael azonban semmit sem ajánlott fel a zsidó telepekért cserébe. Palesztin tisztségviselők kétségbe vonták az iratok hitelességét, amelyek szerint sokkal többet...
Megszüntette a területén érvényben lévő utolsó belvízvédelmi készültséget is az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, amely erről hétfőn tájékoztatta az MTI-t
Hónapok óta folyik a fülem. Többször leszívták már, de nem használt. Mitől lehet ez? Okozhat szövődményeket? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Nem hétköznapi vállalkozásba kezdett a leszbikus kolumbiai testvérpár, Valerie és Melanie Rios, akik pornózással (is) keresik a kenyerüket: autómosót nyitottak. Amíg a járműveket szappanos vízzel kényeztetik a Bogotában létrehozott cégnél, addig az ügyfeleket élő szexjelenetekkel – írta a manna.ro.
A kétszeres világbajnok 30 millió eurót tehetett zsebre a Ferrarinál 2010-ben. Fernando Alonso csaknem kétszer annyit keresett ebben az évben, mint a lista második helyezettje, Lewis Hamilton.
Az előző hét ereje után továbbra is jó hangulatban kereskednek a pesti börzén. A befektetők kedvét a vegyes ázsiai zárások sem tudták elvenni. Az index nem sokkal nyitás után 0,3%-kal áll pénteki...
A General Motors kutatásai szerint már sehol sem akarják a Daewoo feliratot autókon látni, így 2011 első negyedévét követően a gyártó modelljei mindenhol Chevrolet nevet kapnak majd.
A Portfolio.hu soron következő délutáni szemináriumán egy hatékony devizakereskedési stratégia felépítését ismerhetik meg a résztvevők. Előadónktól megtudhatja, hogy mely tényezőkre kell figyelnie a...
A Toyota világpiaci eladásai a vártnál nagyobb mértékben, 8 százalékkal 8,37 millióról 8,418 millió járműre nőttek 2010-ben, amivel a japán társaság továbbra is a világ első számú autógyártója.
A 1944-45-ös délvidéki magyar népirtásra emlékeztek tegnap Szegeden. Magyarországi és vajdasági politikusok, közéleti személyiségek, történészek tudományos konferencián idézték fel a történteket.
A kínai oktatásügyi minisztérium kötelező etikett oktatást vezet be az általános- és középiskolákban - közölte hétfőn a kínai állami média. Tisztségviselők közlése szerint a kampányra nagy szükség van, mert "igaz, hogy sok kínai udvariatlan". A pekingi hatóságok a 2008-as olimpia előtt tartottak hasonló oktatást, attól tartva, hogy a városba érkező külföldiek előtt szégyenkezniük kell a tolakodó,…
Egy ember súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült, amikor egy személyautó árokba csúszott a Pest megyei Gödöllőn. A baleset a 3-as számú főúton történt hétfő reggel.
Megjelent a Blikk Jármű melléklete, melyben több tizenkét oldalon keresztül böngészhetsz apróhirdetések között, elolvashatod az autózással kapcsolatos legújabb cikkeket és válogathatsz a szolgáltatások közül.
Számítógépes ismeretekkel és egy OKJ tanfolyammal a zsebünkben, álláskeresőként nagyobb esélyünk van arra, hogy behívjanak egy állásinterjúra. Ma már azonban ez inkább vizsgáztatás, mint kötetlen beszélgetés, ráadásul minél magasabb pozícióra pályázik valaki, annál több nehézséggel találkozik. Összefoglaltuk, milyen interjú típusokkal és kérdésekkel találkozhatunk a leggyakrabban.
Két hónapos csúcsáról indult csökkenésnek a mai nap folyamán az EUR/USD árfolyam a hétfői napon, miután vasárnap az írországi zöld párt bejelentette, kilép a kormánykoalícióból, ami miatt akár a tervezett március 11-i időpontnál korábban is megtarthatják a parlamenti választásokat a szigetországban.
Számos jogi hiányosság, és nem eléggé biztonságos működés vezetett el oda, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete két magyar önkéntes nyugdíjpénzár működését is felfüggesztette, december 28-i hatállyal. A felfüggesztési határozat ellen sem a Kafetéria Önsegélyező Pénztár, sem az Egészségért Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár nem fellebbezhet....
Devecserben is elkezdi a vörösiszapömlés miatt kialakítandó lakópark építési munkálatait a kivitelező VeszprémBer Zrt., miután a Veszprém megyei építésügyi hatóság jóváhagyott két engedélykérelmet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A szerb belügyminiszter szerint kettős állampolgárok nem tartozhatnak a szerb rendőrség állományához. A legerősebb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint Ivica Dacic kijelentése sérti a szerb alkotmányt.
Legkésőbb február végéig kell befizetni a kötelező biztosítás első esedékes díját azoknak, akik tavaly decemberben biztosítót váltottak. A január elsejei felmondás után ugyanis még 60 napig biztosított az autójuk.
Tíz munkagéppel dolgoznak az utak síkosságmentesítésén Pest megye északi és keleti térségében, ahol jelenleg is havazik - közölte Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt
Húsz bizottságban hallgatják meg a magyar kormány képviselőit hétfőtől csütörtökig az európai parlamenti képviselők az elnökségi program prioritásairól. A környezetvédelmi három, az ipari és az állampolgári jogi bizottság két meghallgatást is tart erről a jövő héten. Ez utóbbi ült össze a múlt héten a médiatörvény miatt. Réthelyi Miklós, Fellegi Tamás, Martonyi János, Fazekas Sándor és Cséfalvay…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 22 973 ponton nyitott hétfőn, ez gyakorlatilag megegyezik a pénteki záróértékkel. A BUX 10 óra előtt nem sokkal 22 932 ponton állt, 0,17 század százalékkal alacsonyabban a pénteki záróértékhez képest.
Közel áll a megegyezéshez az Arsenal FC és a Southampton FC. Alex Oxlade-Chamberlain még csak 17 esztendős, de már most komoly jövőt jósolnak a fiatal focistának.
Az euró jó formájának tudható be, hogy áttörte a CHF/HUF árfolyama a 210-es árfolyamot lefelé, amennyiben tartósabban jó lesz a hangulat, akkor a frankra további eladói nyomás nehezedhet - véli...
Múlt szerdán viszonylag szűkszavúan jelentette be Veres András apostoli kormányzó, hogy XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály pécsi püspök lemondását. A hivatalos tájékoztatás nem szól arról, hogy az egyházi méltóság távozása összefüggésben áll-e a személyét és egyik munkatársát érintő feljelentések kapcsán különösen nagy értékre elkövetett csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult…
A magyar kormány miniszterei és államtitkárai hétfőtől ismertetik az uniós magyar elnökség programját az Európai Parlament (EP) illetékes bizottságaiban, Brüsszelben.
Túljutottak a gazdasági válságon a szerződéses elektronikai gyártással (EMS) foglalkozó vállalatok, amely 2009-ben éreztette leginkább hatását az iparágon belül. A Magyarországon is tevékenykedő gyártók tavaly 25 százalékkal növelték dolgozóik számát, összegzi az iparági helyzetet a Világgazdaság.
Több közúti balesetet is okozott a havazás a Dunántúl nyugati és délnyugati részén. Éjszaka 2-3 centiméteres hótakaró esett, az utak csúszósak, de járhatóak – tájékoztatták a Független Hírügynökséget hétfőn a vasi, a somogyi és a zalai katasztrófavédelmi igazgatóságok munkatársai.
Hétfőn közzétett negyedik negyedéves eredményében 84 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a Royal Philips Electronics, köszönhetőn a költségcsökkentő lépéseinek és a profit margin javulásának.
Az idén már befektetőket fogad az ipari terület a Mosonmagyaróvár közeli Kimle községben, a négyhektáros terület infrastrukturális beruházását közel 58 millió forintos ráfordítással valósították meg - mondta Balsay Zsuzsanna polgármester hétfőn az MTI érdeklődésére.