2011. január 15. szombat

jan. 15
14:42
Deutsch Tamás: Magyarországon sajtószabadság van (Gondola)
Magyarországon 2011-ben is sajtószabadság van - jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának
jan. 15
14:42
Mindentudás Egyeteme 2.0 - Újraindul a népszerű előadássorozat (ProfitLine)
Barabási Albert-László fizikus, a bostoni Northeastern Egyetem professzorának szombati előadásával újraindul a hazai tudományos ismeretterjesztés legnépszerűbb programsorozata, a Mindentudás Egyeteme - hangzott el a szervezők pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 15
14:44
Londonba látogat Schmitt Pál (Gondola)
Londonban tesz látogatást vasárnap és hétfőn Schmitt Pál, aki részt vesz a soros magyar EU-elnökség londoni kulturális rendezvénysorozatának megnyitóján, és vezető brit politikusokkal, valamint angliai magyar szervezetek képviselőivel is találkozik
jan. 15
14:45
"Amit Orbán mond, annak az ellenkezője igaz" (Alternatív Energia)
Amit Orbán Viktor mond, annak nagy valószínűséggel az ellenkezője az igaz - mondta szombaton budapesti sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, országgyűlési képviselő.
jan. 15
14:51
Kósa: Mónika helyett itt a Való Világ. Jó napot kívánok + videó (ATV)
A Fidesz politikusa szerint nem sérül a sajtószabadság, de ha mégis, majd változtatnak a médiatörvényen.
jan. 15
14:54
Még nem fapados az űrutazás (Blikk)
Alig egy éve mutatták be az első űrutas szállító repülőgépet, ma pedig már közel négyszázan várják izgatottan, hogy 2011 végétől valóban meginduljon rajtuk a menetrendszerű közlekedés. Ennyien vannak ugyanis, akik már ki is fizették a Virgin Galactic társaság 200 ezer dolláros (43 millió forint) jegyeire a tíz százalék foglalót.
jan. 15
14:54
Bárándy: P, mint pontosítás (Infostart)
Nem döntött arról az MSZP képviselőcsoportja, hogy részt vesz-e az új alkotmányról szóló országgyűlési vitában - közölte Bárándy Gergely országgyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja. A politikus hangsúlyozta: egy valós tényt elferdítve adta közre korábbi nyilatkozatát a Magyar Távirati Iroda, pedig kifejezetten kérte a helyesbítését. Az MTI által idézett interjú az A, mint…
jan. 15
14:56
Néma a Citroën villanyautója (Blikk)
jan. 15
14:58
Bíróságra a renitens állatokkal! (Blikk)
jan. 15
15:00
Bárándy: részvételünkkel nem legitimáljuk az alkotmányozó nemzetgyűlést (Gondola)
Nem értene egyet azzal, hogy részvételükkel legitimáljanak egy olyan fórumot, amelyet a választópolgárok nem választottak meg - közölte szombaton az MTI-vel Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője arra utalva, hogy a Fidesz tervei szerint átmenetileg alkotmányozó nemzetgyűléssé alakul át a Ház
jan. 15
15:00
Deutsch: Hazánkban most is sajtószabadság van (HírTV)
Magyarországon sajtószabadság van, ezt bizonyítja az is, hogy nap nap után le lehet írni újságokban, hogy megszűnt a sajtószabadság – mondta szombaton Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Szerinte 21 éve olyan médiatörvény-javaslatot fogadtak el a parlamentben konszenzussal, amelyben a mostani szabályozás minden lényegi eleme benne volt. Azt is mondta, hogy az európai balolda...
jan. 15
15:00
Papírmadárra támadt a kánya (Blikk)
jan. 15
15:02
Hétfőn eléri a Duna a budapesti rakpartokat (Gondola)
A hirtelen felmelegedés hatására 3750 négyzetkilométer nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Dunán pedig három árhullám vonul le, és emiatt várhatóan hétfő hajnalra elönti a Duna a budapesti rakpartokat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombaton az MTI-vel
jan. 15
15:02
Banánba és lábprotézisbe rejtettek kokaint (Blikk)
jan. 15
15:03
Rengeteg ember fagyott halálra az elmúlt hónapokban (Alternatív Energia)
Szeptember vége óta 127 ember halt meg a hideg miatt Magyarországon a szabadban vagy az otthonában a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint. 51-en közterületen hűltek ki, 76-an pedig otthonukban. Ebben az összesítésben azok nincsenek benne, akik már a kórházban hunytak el. Az áldozatok túlnyomó többsége egyébként ötven év feletti. Az MSZF úgy véli, a kormány mulasztása miatt haltak meg…
jan. 15
15:09
Der Standard: diktatúrákat idéz a magyar médiatörvény (ATV)
A lap főszerkesztője szerint a jogszabály az EU szavahihetőségének is árt.
jan. 15
15:09
Élő: A Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság mérkőzései (Sport365)
Az alábbiakban élő közvetítést láthat a Terembajnokság mérkőzéseiről.
jan. 15
15:12
Mindenki Bündchen és Wahlberg testét akarja (Blikk)
LOS ANGELES — Elkészült összesítésével dr. Richard Fleming és dr. Toby Mayer, Beverly Hills két legfelkapottabb plasztikai sebésze. A 2010-es évben a hozzájuk forduló nők zöme Gisele Bündchen (30) testének arányait tekintette etalonnak, és erre szeretett volna hasonlítani.
jan. 15
15:18
Fizetés nélkül akartak távozni (HírTV)
Egy napon belül elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a két embert, akik fizetés nélkül akartak ellopni több árucikket egy kecskeméti áruházból, eközben nekitámadtak a biztonsági őröknek is – értesült a HavariaPress.
jan. 15
15:21
Csütörtökig nem kell esőre számítani - időjárás (Alternatív Energia)
Holnap a hajnalban képződött ködfoltok feloszlása után többnyire kevés lesz a felhő felettünk, és országszerte számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Csapadék nem valószínű.
jan. 15
15:27
Rohanj tankolni! - Emelés jöhet a kutakon (Portfolio)
Fel kell készülniük a hazai autósoknak, hogy az előttünk álló héten tovább emelkedik a kutakon a benzin és gázolaj ára. A nemzetközi árjegyzések az utóbbi napokban tovább emelkedtek, így nagy...
jan. 15
15:27
"Orbánnak ugyanaz a mentális problémája mint Frankensteinnek" (ATV)
Látszólag minden egyes része valahonnan származik, csak összegészében rettenetes - magyarázta Szanyi Tibor.
jan. 15
15:30
Elönti a Duna a budapesti rakpartokat (Infostart)
Az enyhébb időjárás hatására 3750 négyzetkilométerre nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Dunán pedig három árhullám vonul le, és emiatt várhatóan hétfő hajnalra elönti a Duna a budapesti rakpartokat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombaton az MTI-vel.
jan. 15
15:36
Nem volt balesetmentes a szombat délelőtt (HírTV)
Két baleset is történt szombat délelőtt Budapesten. Mindkét helyszínen két kocsi ütközött egymásnak és három-három ember sérült meg. A mentők mindenkit kórházba szállítottak.
jan. 15
15:36
Németh Zsolt: Magyarország célja az uniós külpolitikai intézmények megerősítése (Gondola)
A magyar elnökség külpolitikai ambíciója, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után megerősítse az új közös kül- és biztonságpolitikai intézményeket - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek szombaton
jan. 15
15:38
Káosz Tunéziában: tűzvész tört ki, fosztogatni kezdtek (HírTV)
Egy börtönben kitört tűz miatt a legkevesebb 42 rab halt meg Tunéziában – jelentette be szombaton egy kórházi orvos, az ország keleti részén található Monastir városban. A lángok azután terjedtek szét a fegyintézetében, hogy pánik tört ki egy 90 fős cellában, ahol az egyik rab szökési kísérlete részeként meggyújtotta a matracát. Ezalatt Tunézia fővárosában, Tuniszban fosztogatások kezdődtek ...
jan. 15
15:39
A Dunán is árvízre készülnek (Kripto Akadémia)
Teljes árvízvédelmi készültséget rendeltek el a németországi Regensburg városában a Duna áradására készülve - írta a Bild.
jan. 15
15:45
Árvíz: Hétfőn lezárhatják a rakpartot (ATV)
A hirtelen felmelegedés hatására 3750 négyzetkilométer nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, a Dunán pedig három árhullám vonul le, és emiatt várhatóan hétfő hajnalra elönti a Duna a budapesti rakpartokat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombaton.
jan. 15
15:48
Pásztorórázó örömlegényeknek hiszik a bérférjszolgáltatást (ProfitLine)
Félreértik a megrendelők a bérférjszolgáltatást Grúziában: a vállalkozás apróbb javításokat kínál, nem pedig szexet.
jan. 15
15:54
Csaknem 80 ezer liter hamis folyékony mosószert foglaltak le (HírTV)
Illegális mosószerüzemeket lepleztek le a pénzügyőrök tavaly év végén Budapesten és több vidéki településen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai csaknem 80 ezer liter hamis folyékony mosószert foglaltak le.
jan. 15
15:54
Börtöntűz Tunéziában: több tucat halott (Blikk)
jan. 15
15:56
Felborult egy mosószert szállító kamion (Blikk)
jan. 15
15:57
Deutsch Tamás is védi a médiatörvényt (Alternatív Energia)
Magyarországon sajtószabadság van, ezt bizonyítja az is, hogy nap nap után le lehet írni újságokban, hogy megszűnt a sajtószabadság - mondta szombaton Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Szerinte 21 éve olyan médiatörvény-javaslatot fogadtak el a parlamentben konszenzussal, amelyben a mostani szabályozás minden lényegi eleme benne volt.
jan. 15
16:12
Hétfő hajnalra elöntheti a víz a rakpartot (HírTV)
Több mint 1300 kilométeren van árvízvédelmi készültség a magyarországi folyókon – derült ki az Országos Műszaki Irányító Törzs szombati összesítéséből. Ebből 86 kilométeren harmad-, 27 kilométeren másod-, a többi szakaszon pedig elsőfokon kell védekezni. Budapestnél a heves áradás miatt már hétfő hajnalban várható a rakpart fokozatos, majd másnapra a teljes elöntése. A belvíz is többfelé gon...
jan. 15
16:12
Amerikai katonákat öltek meg Irakban (Blikk)
jan. 15
16:12
Gyakorlatozás közben öltek meg amerikai katonákat Irakban (Gondola)
Az iraki biztonsági erők egy - más források szerint két - tagja szombaton gyakorlatozás közben megölt két amerikai katonát, a lövöldözésben egy harmadik megsebesült: az incidens tovább táplálja az idén teljes kivonulásra készülő amerikaiak félelmeit
jan. 15
16:15
Tűzvész egy börtönben - 42 halott (Alternatív Energia)
Egy börtönben kitört tűz miatt a legkevesebb 42 rab halt meg Tunéziában - jelentette be szombaton egy kórházi orvos, az ország keleti részén található Monastir városban. A lángok azután terjedtek szét a fegyintézetében, hogy pánik tört ki egy 90 fős cellában, ahol az egyik rab szökési kísérlete részeként meggyújtotta a matracát.
jan. 15
16:21
A Fitch negatív figyelőlistára helyezte Tunéziát (ProfitLine)
A leminősítés lehetőségével pénteken figyelőlistára vette Tunézia hosszú távú devizaadósi besorolását a Fitch Ratings.
jan. 15
16:21
Tipp: így kerülhető el a kerékbilincs (Pénzcentrum)
Már több mint egy éve hatályos az a rendelet, miszerint a közterület-felügyelőnek egyszer meg kell kísérelnie felhívni a központi nyilvántartóban megadott elérhetőségen a tilosban parkoló gépjármű tulajdonosát és ha az autós negyed órán belül a helyszínre ér, megússza a kerékbilincset, illetve az elszállítást....
jan. 15
16:21
Mécs Imre visszalépett az SZDSZ-be (ATV)
A párt megtartotta rendkívüli küldöttgyűlését, ahol többek között megvitatásra került az is, hogyan lehet újra meghatározó szerepe egy piacpárti, a szabadság és szolidaritás elvét hangsúlyosan kezelő, modern liberális pártnak Magyarországon.
jan. 15
16:24
Deutsch Tamás: Magyarországon sajtószabadság van (Infostart)
Magyarországon 2011-ben is sajtószabadság van - jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának. A politikus közölte azt is, amíg őt a magyar közéletben látni, addig senkinek nincs félnivalója attól, hogy Magyarországon nem lesz sajtószabadság.
jan. 15
16:30
Egyhetes gyász a halálos áldozatok emlékére (HírTV)
Egyhetes gyászt rendeltek el hétfőtől a brazíliai Rio de Janeiro tagállam vezetői szombaton az áradások okozta földcsuszamlások halálos áldozatainak emlékére. A természeti katasztrófában legkevesebb 550-en haltak meg.
jan. 15
16:30
Minszk zavarkeltéssel vádol európai, köztük magyar diplomatákat (Gondola)
Állami kézben lévő fehérorosz lapok szombaton azzal vádoltak meg európai - köztük magyar - diplomatákat, hogy a decemberi választások idején zavarkeltés céljából vettek részt egy nagy ellenzéki gyűlésen
jan. 15
16:32
Vámpírok bálja – 150. alkalommal (HírTV)
Szombat este 150. alkalommal bálozhat együtt a közönség a budapesti vérszívókkal Roman Polanski Vámpírok bálja című musicaljének előadásán, a Magyar Színházban. A jubileumi előadás után Vámpírok bálja partira várják az érdeklődőket – tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
jan. 15
16:33
A Jobbik településrendezési szerződést készíttetne az önkormányzatokkal (Alternatív Energia)
Minden önkormányzat kössön településrendezési szerződést a leendő ingatlanfejlesztőkkel, ez ugyanis jelentős bevételhez juttatná őket - mondta szombaton Hegedűs Lórántné Jobbik-képviselő, egyben azt követelve, hogy az újpesti önkormányzat se tegye beépíthetővé az újpesti Duna-part Váci út melletti részét ilyen szerződés nélkül.
jan. 15
16:35
Víz alá kerül a rakpart Budapesten (Alternatív Energia)
Több mint 1300 kilométeren van árvízvédelmi készültség a magyarországi folyókon - derült ki az Országos Műszaki Irányító Törzs szombati összesítéséből. Ebből 86 kilométeren harmad-, 27 kilométeren másod-, a többi szakaszon pedig elsőfokon kell védekezni. Budapestnél - a heves áradás miatt már hétfő hajnalban várható a rakpart fokozatos, majd másnapra a teljes elöntése. A belvíz is többfelé…
jan. 15
16:39
Corleone: piacon az arculatjavító sör (Infostart)
Corleonéról nevezték el a legújabb olasz sört, vagyis a Cosa Nostra szicíliai bűnszövetkezet egykori fellegvára márkanévvé vált.
jan. 15
16:39
Felpörögtek a légitársaságok: újabb rekord dőlhet meg (Portfolio)
Hatalmas repülőgép megrendelésre készül az amerikai Delta Air Lines, a tervek szerint 100-200 darab keskenytörzsű gépet rendelne, valamint további 200 darabra kötne opciós szerződést. Azt még...
jan. 15
16:39
Túlélték: Hat napon át voltak eltemetve (ATV)
A haiti földrengés két túlélőjének története.
jan. 15
16:42
Fásy: Menü 1000 kalória alatt (Blikk)
Kedves Olvasó! Az ünnepek hangulatát és a nagyszerű ízek kavalkádját szinte még mindig érezzük. Az elmúlt héthez hasonlóan ez alkalommal is könnyed ételeket ajánlok Önöknek. Minden édesség bőségesen tartalmaz kalóriát, amit most egy egyszerű levessel és főétellel próbálok kompenzálni. A mai menünk 996 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok! Fásy Ádám

Keresés