Halálhírét keltették a volt dél-afrikai elnöknek, apartheid-ellenes harcosnak, Nelson Mandelának a Twitter közösség oldalon. A politikus alapítványa vasárnap határozottan cáfolta, hogy a volt államfő elhunyt volna. Sello Hatang szóvivő elmondta: "Mandela jól van és üdül." A Twitteren szombaton kezdett terjedni az a hír, hogy elhunyt a 92 éves politikus.
Alapvető változás megy végbe az évszázad közepére a világgazdasági erőviszonyokban, 2050-ben már Kína lesz a legnagyobb gazdaság, India pedig a harmadik, a feltörekvő országok erősödése viszont...
A tunéziai főváros és környéke fölött katonai helikopterek köröztek a vasárnapra virradó éjjel, mert a hatóságok értesülései szerint nagy sebességgel közlekedő autókból lakóházakra lőttek.
Nem súlyos a német labdarúgó-bajnokságban címvédő Bayern München légiósának, Franck Ribérynek a sérülése: a francia játékosnak csak öt napig kell pihennie.
Hétfőn nagyrészt napos időre van kilátás, helyenként azonban csak lassan oszlik fel a köd, emellett főként északkeleten erősen felhős, párás helyek is lehetnek
Bejutott a debreceni 6-os nagydöntőbe a Vasas a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságban. Az angyalföldiek 1-1-es döntetlen után büntetőkkel győzték le a Szolnokot a szegedi selejtezőtornán. A Ferencváros kiesett.
Hetvenkét évesen elhunyt Susannah York brit színésznő, az 1960-as és a korai 1970-es évek angol és hollywoodi filmjeinek egyik legnagyobb, Oscarra is jelölt sztárja.
Naponta egy négyzetkilométerrel (100 hektárral) nőtt a hétvégén a belvízzel borított területek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén - közölte Bara Sándor védelemvezető.
Megközelíti az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa miatt a lakossági ingóságokban esett kár – nyilatkozta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka.
A költségvetés bevételi előirányzatainak hatékonyabb és gazdaságosabb teljesítését, az egyszerűbb, végső soron az egyablakos ügyintézés bevezetését tekinti legfontosabb céljának az egykori VPOP és APEH összevonásával létrejött Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Nem csak Európában (Frankfurtban, Genfben, Párizsban, vagy esetleg Lipcsében) kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a kapuit múlt héten megnyitó Detroiti Autószalon (NAIAS) a Los Angeles-i mellett az egyik legrangosabb tengerentúli kiállítás, ahol sok-sok gyártó tart fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: Detroitban számos fontos modell ünnepelhette…
Az üzemeltető „megbocsáthatatlan hibája” vezetett a szombat éjszakai tragédiához – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Terézváros polgármestere. Hassay Zsófia hozzátette: a szórakozóhely üzemeltetőjének öt nappal korábban be kellett volna jelentenie a rendezvényt, ám ezt nem tette meg. Orbán Viktor részvétét fejezte ki a három fiatal tragédiája miatt.
Újra erősödni látszanak a régi előítéletek: egy tavaly készült felmérés eredményeihez képest, idén 8 százalékkal kevesebb vállalatvezető gondolja úgy, hogy szívesen foglalkoztatná a szülési szabadságról visszatérő anyákat, annak ellenére, hogy a rugalmas munkakörülmények kialakításával a munkába visszatérő anyák és a vállalatok egyaránt nyernének....
Nem súlyos a német labdarúgó-bajnokságban címvédő Bayern München légiósának, Franck Ribérynek a sérülése. A francia játékosnak csak öt napig kell pihentetnie sérült térdét.
Megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán szórakozóhely üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt; a szórakozóhely nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be - közölte Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) terézvárosi polgármester vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Másfél fokos vízben úszott le több mint négyszáz métert vasárnap Mezőkövesden Bajzát László, akit a helyiek vasemberként emlegetnek. A távot a helyi Kavicsos-tóban minden védőfelszerelés nélkül teljesítette.
Megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán szórakozóhely üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt; a szórakozóhely nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be - közölte a terézvárosi polgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján
Három fiatal lány halt meg szombaton éjszaka egy budapesti szórakozóhelyen, a West Balkánban. A rendőrség tájékoztatása szerint valószínűleg a tömeg taposta el őket, Győrfy Pál viszont később azt mondta: nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezért halt meg három lány.
Legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be a szórakozóhelyre, ahol szombat éjjel több ezer fiatal között pánik tört ki. A fiatalok menekülés közben halálra tapostak három lányt, akinek az életét a mentősök sem tudták megmenteni.
Újabb ezer csirkefarmot és sertéstelepet zártak be Németországban, mert a dioxinnal szennyezett állateledel gyártója korábban eltitkolta, hogy mely gazdaságoknak szállított a tápból. A német mezőgazdasági miniszter példás büntetést ígért. A gazdákat eddig a becslések szerint 100 millió euró kár érte.
Elektromos kerékpárral és rollerrel bővülhet a Smart modellpalettája, a fejlesztést az autóértékesítés visszaesése ösztönzi egy autóipari szaklap beszámolója szerint. Az Automotive News Europe szerin...
A nyersolaj ára mintegy 5 dollárral emelkedett egy hét alatt péntek estig, miközben közel 9 forinttal gyengült a dollár ugyanebben az időszakban. Részben az olajár és a forint/dollár árfolyam alakítj...
A 78 kg-os kategóriában érdekelt Joó Abigél bronzérmes lett vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozat bakui versenyén, a 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján.
Olaszországban 15-17 százalékkal csökkent tavaly az aranyékszer-eladás mennyiségben számolva, elsősorban a lanyha lakossági kereslet miatt. A visszaesés idén is folytatódik, de a tavalyinál szerényebb...
Több mint félmillió INA-részvény cserélt gazdát a zágrábi tőzsdén a Mol egy hónapos, pénteken lezárt nyilvános ajánlattételi időszaka alatt. A horvát sajtó kommentárjai szerint a magyar olajvállalat számára nem volt sikeres az akció.
Akár történelmi jelentőséget is nyerhet a Magyarország európai uniós elnöksége alatt rendezett első hivatalos miniszteri találkozó, a kedden Brüsszelben tartandó pénzügyminiszteri ülés, hiszen azon indul útjára a tagországok kormányait képviselő Tanács szintjén az EU-n belüli gazdasági koordináció új korszaka, az európai szemeszter.
A belvíz miatt szombaton két megyéből újabb hét embert kellett kitelepíteni, így a kitelepítettek száma országosan 229-re nőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A belvíz miatt szombaton két megyéből újabb hét embert kellett kitelepíteni, így a kitelepítettek száma országosan 229-re nőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Két baranyai településen, Vázsnokon és Mindszentgodisán is időközi polgármester-választást tartanak, mert a falvak első emberei pár héttel a tavaly október 3-i választások után lemondtak tisztségükről.