40-50 ezer nyugat-dunántúli magyar dolgozhat feketén Ausztriában a határ közelsége miatt. A regionális munkaügyi központ vezetője szerint a májusi nyitás után ez a szám tovább nőhet. Az önkormányzatok közben a csalókat próbálják kiszűrni, céljuk, hogy ne kapjanak bérpótló támogatást, akik feketén dolgoznak.
Több mint tíz százalékkal csökkent tavaly a személyi sérüléssel járó balesetek száma Pest megyében, ahol az előző évhez képest harminccal kevesebben vesztették életüket az utakon – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel
Nem az antiszemitizmus a fő probléma Magyarországon, nem ez ellen kell, hogy védjen a Médiatörvény - reagált Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője Orbán Viktor strasbourgi kijelentéseire. Az nem kérdés, hogy a gyermekeket és az ifjúságot védeni kell a pornográfiától és a nem képernyőre való képektől, mégis például a Való Világ című műsorral kapcsolatban érkező napi nagyjából 20 bejelentés…
Dress code, vagyis öltözködési előírások bevezetését javasolta Vszevolod Csaplin orosz ortodox egyházi vezető, a tömegkapcsolati ügyekkel foglalkozó szinódusi osztály vezetője
Kezünkben az alkalmazkodás kulcsa, tenni kell, cselekedni kell, hiszen nincs a Földnek olyan szeglete, amelyet az elmúlt évtizedekben ne sújtottak volna szélsőséges időjárási események - hangzott el a III. Magyarországi Klímacsúcson, melyet óriási érdeklődés mellett tegnap tartottak meg Szentendrén. A szervező Klíma Klub szerint a konferencia elérte célját, sikerült felhívni a figyelmet az…
A 8. helyen szerepel a Hotel Palazzo Zichy a TripAdvisor turisztikai információs portál "Travellers´ Choice Award 2011" elnevezésű összeállításában az utazók szavazatai alapján - közölte a Magyar Turi...
A gyakran idézett feltörekvő piaci guru, Mark Möbius is egy saját hedge fund alapításán gondolkodik - mondta el a szakember. A jelenleg is Szingapúrban dolgozó, és több mint 40 milliárdos vagyont...
Hogy melyik a legjobb motor? Van, aki a teljesítményhez köti a cím odaítélését, van, aki az élettartamra esküszik és megint más szerint a gazdaságosság és a környezetkímélő üzem jelenti a tökélyt, de akár a karakterisztikát és a járáskultúrát is bevehetjük a számításba. Mi azonban most más szempontot vizsgálva állítjuk sorrendbe az erőforrásokat: dugattyú-középsebesség szerint. Egy motor…
Rajzfilmre ihlette a reklámszakembereket Lionel Messi. A rövid filmecske a kétszeres aranylabdás argentin zsenin keresztül mutatja be, hogy hogyan lesz valakiből a világ legjobb futballistája.
A korrupció még mindig komoly problémát okoz az unióban, ezért fontos, hogy az ellene folytatott küzdelem szerves része legyen az EU szakpolitikáinak - mondta Jana Mittermaier, a Transparency International brüsszeli uniós irodájának vezetője.
Nem járna az abortusz teljes tilalmával, ha bekerülne az új alkotmányba az emberi élet fogantatással kezdődő védelme - mondta a kereszténydemokrata Salamon László, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elnöke egy konferencián
Jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélték a móri bankrablással korábban összefüggésbe hozott Hajdú Lászlót. A Fővárosi Ítélőtábla megismételt büntetőperben hozta meg ítéletét. Hajdút kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
Visszaadott egy lopott XVIII. századi ikont egy ciprusi templomnak a brit popénekes, Boy George. A csütörtöki jelentések szerint a szentképet a sztár még 26 évvel ezelőtt vásárolta meg egy londoni műkereskedőtől, de csak most derült ki, hogy lopott műkincsről van szó. Boy George úgy döntött, hogy visszaszolgáltatja az ikont.
Március 23-án kezdődik Dávid Ibolya és vádlott-társai büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – tudta meg a Független Hírügynökség csütörtökön a Fővárosi Bíróság Sajtótitkárságától.
Orbán Viktor "állításával ellentétben nem a magyar népet vagy Magyarországot érte bírálat az Európai Parlament tegnapi ülésén" - vélte közleményében Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője
Az egészségügyi intézmények területi integrációja már folyamatban van, a nagytérségi egészségügyi szervezés is elindult, a fővárosban pedig akár már az év végéig megvalósulhat az önkormányzati működtetésű intézmények integrációja; erről Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője és Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója beszélt egy rendezvényen
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult január 13-án az agrárpiaci rendtartásról szóló, a múlt évben módosított törvény megsértése miatt, mivel egyes mezőgazdasági integrátorok és termeltető cégek továbbra is kártérítésre, úgynevezett fedezetvásárlásra kötelezik a vis maiort jelentő gazdálkodókat - közölte a levelet aláíró Jakab…
Mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó eredmény szempontjából jobb negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Morgan Stanley a vártnál. A bank EPS-e 0,43 dollár lett, a bevételek pedig 7,8...
Európai uniós Marshall-terv kidolgozását sürgeti az euróövezet megroggyant államai számára egy német szakértő, egyúttal lándzsát törve a tagállamok közös eurókötvény-kibocsátása mellett.
Miközben a makrogazdasági alapfolyamatok inkább kedvezőek, a befektetők Magyarországgal kapcsolatos megítélése továbbra is negatív, ez pedig főként azzal magyarázható, hogy "az elmúlt időszakban nem...
BUDAPEST - Sztiptízbárok a fővárosban: félhomály, titokzatosság – és elképesztő történetek. A Blikk riporterének az egyik bárban Csaba, az egyik vendég mesélt.
A magyar és a szlovák államfő csütörtöki pozsonyi tárgyalásuk után elismerte: eltérő a véleményük a szlovákiai államnyelvtörvényről, illetve a magyarországi kettős állampolgárságról.
Észak-Korea csütörtökön magas rangú katonai tárgyalások megkezdésére tett javaslatot Dél-Koreának. A phenjani közlés szerint „függőben lévő” ügyeket vitatnának meg. A két ország között az utóbbi hónapokban rendkívül feszült volt a viszony.
A korrupció még mindig komoly problémát okoz az unióban, ezért fontos, hogy az ellene folytatott küzdelem szerves része legyen az EU szakpolitikáinak - mondta Jana Mittermaier, a Transparency International (TI) brüsszeli uniós irodájának vezetője Budapesten
Egyre több az életveszélyes ház a Fejér megyei Kulcson. Hogy pontosan mennyivel, az délután a statikusok jelentéséből derül ki. Vannak, akik kétségbeesetten mentették volna az értékeiket, de a rendőrség és a polgárőrség nem engedte. Csütörtökön belépést tiltó táblát raktak ugyanis valamennyi életveszélyesnek nyilvánított ingatlanra.
Zéro toleranciát, több traffipaxot, nagyobb szigort ígér a közlekedési ellenőrzéseknél a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A megyében 2010-ben 32-en haltak meg az utakon. Ez egyébként kevesebb, mint egy évvel korábban - tájékoztatott csütörtökön a főkapitányság.
Két robbanás rázta meg csütörtökön a kelet-ukrajnai Makijivka városát, s bár senki sem sérült meg, az ismeretlen támadók további robbantásokat helyeztek kilátásba - közölte a helyi rendőrség
Nyílt levélben fordult több kerület polgármestere Orbán Viktor kormányfőhöz a kereskedelmi tevékenység engedélyezése kapcsán. Láng Zsolt II. kerületi, Hassay Zsófia terézvárosi, Hoffman Tamás újbudai és Kocsis Máté józsefvárosi polgármester azzal a kéréssel fordult a miniszterelnökhöz, hogy változtassanak meg egy korábbi rendeletet, amely leegyszerűsítette a kereskedelmi tevekénység…
Egy friss elemzés szerint a válság jónéhány korábbi alapelvet megdöntött: nem hagyhatjuk többé magukra a befektetéseinket. Kockázat nélkül pedig nem lesz hozam
Marija Sarapova szerint folyamatosan zaklatja őt egy új-zélandi újságíró. Az orosz teniszező az Australian Openen a thaiföldi Tanasugarn elleni győzelmét követő sajtótájékoztatón megnevezte az illetőt.
Miközben a makrogazdasági alapfolyamatok inkább kedvezőek, a befektetők Magyarországgal kapcsolatos megítélése továbbra is negatív, ez pedig főként azzal magyarázható, hogy "az elmúlt időszakban nem...
Megosztottak az elemzők a jövő hétfői kamatdöntés eredményét illetően. Ugyan a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők többsége az alapkamat 25 bázispontos emelését várja, de az emelésre számítók...
Több rendbeli gyilkossággal vádolnak egy amerikai orvost. Az ügyészség szerint a férfi ollóval végzett a 7-8 hónapos újszülöttekkel, valamint egy páciense is meghalt orvosi hiba miatt.
Aki nem érti, miért gond, ha egy gyereknek azt mutatjuk: életútjának jutalma egy kurva, annak az értékrendjével gond van - mondta Alföldi Róbertről a Heti Válasznak adott interjújában a Nemzeti Színház vezetésére állítólag kiszemelt debreceni színházigazgató. A Figyelő szerint akár megduplázódhat az utcán élők száma. Válogatás a hetilapok cikkeiből.
Közzétette a 2011-es kilátásokra vonatkozó legfrissebb elemzését a QUAESTOR. Véleményük szerint a jegybankok pénznyomtatása, a vállalatok jelentősen javuló profitabilitása és hatalmas...
Ketyeg a nyugdíjbomba a föld valamennyi fejlettebb régiójában, akárcsak Kínában, de legelőször az USA-ra csaphat le a nyugdíjazási "cunami" - olvasható az Allianz friss tanulmányában. A kedvezőtlen...
Egyre nagyobb szerepet kap a felsőoktatás támogatása a német vállalatok életében, amit bizonyít, hogy 2009-hez képest már a tavalyi évben is több támogatást fordítottak a hallgatók képzésére - olvasható az mno.hu-n. A kölni IW gazdaságkutató intézet által elkészített és január 19-én közzétett felmérés szerint tavaly minden ötödik német vállalat megemelte a felsőoktatás támogatására szánt összeget.
Pénteken az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északnyugati területeken szakadozottabb lesz a felhőzet, és ott napsütésre is számíthatunk