2011. január 20. csütörtök

jan. 20
16:54
Szijjártó: Orbán megvédte Magyarországot az Európai Parlamentben (Gondola)
Orbán Viktor az Európai Parlamentben (EP) megvédte Magyarországot, és kiállt a magyarok demokratikus elkötelezettsége mellett - mondta Szijjártó Péter sajtótájékoztatón, hozzátéve: ez az, amiért "a szocialistákat eszi a frász"
jan. 20
16:56
A magyar kultúra napja a Liszt-év megnyitója (Gondola)
Különleges lánchídi séta, kiállítások, tárlatvezetések, rendhagyó színházi előadás is várja a közönséget a magyar kultúra napja alkalmából.
jan. 20
16:57
Fellegi: Nem lesznek "levegőben lógó" fejlesztések (Infostart)
Az Új Széchenyi-terv keretein belül a legnagyobb összeget a kiemelt közlekedési fejlesztésekre szánja a kormány - derült ki a nemzeti fejlesztési miniszter az MGYOSZ-nál tartott előadásából. Fellegi Tamás az InfoRádiónak azt mondta: erre a célra több mint 560 milliárd forintot terveztek.
jan. 20
16:57
Szakadnak a nyersanyagárak (Portfolio)
Jelentős eladói nyomás bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az olajár 2,1, az arany 1,9, az ezüst pedig 4,4%-ot zuhant. Bár a részvénypiacokon is kisebb pesszimizmus bontakozott ki, a nyersanyagpiaci...
jan. 20
16:57
Elveszik a GYES-t, ha megszületik a kistestvér? - a szakértő válaszol (Pénzcentrum)
Egyik olvasónk gyermekgondozási segélyre vonatkozó kérdésére a Magyar Államkincstár Központi Ügyfélszolgálatának szakértője adta meg a választ....
jan. 20
16:57
Álomcég: évi 4 nyaralás, 0 túlóra és a Playstation is munkaeszköz (ATV)
Yamamoto tudja, mi a boldogság titka, és ebből profitál is.
jan. 20
16:59
Megszűnik a Palace mozi a Mammutban, és máshol is (Portfolio)
A Cinema City International NV mai tájékoztatása szerint ugyanis a cég 28 millió euróért felvásárolta a Palace Cinemas közép-európai egységeit, így a Cinema City Európa harmadik legnagyobb mozi...
jan. 20
16:59
Videó: az "indiai nagy fal" védi a kaput (ATV)
Háromszor is próbálkozhatott a koreai játékos.
jan. 20
17:06
Holnap kezdődnek a középiskolai felvételik (HírTV)
A középfokú iskolák felvételi eljárásának központi írásbeli felvételi vizsgái január 21-én kezdődnek meg, melyekre összesen több mint 69 ezer vizsgajelentkezést rögzítettek a középiskolák - tájékoztatta az Edupresst az Oktatási Hivatal (OH). A negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamos általános iskolásokat felvételi eredményeikről február 10-ig tájékoztatják a vizsgát szervező iskolák, míg…
jan. 20
17:06
Magyarázatot kért Szájer az EP-től a LIBE-ülés közvetítésének elmaradása miatt (Gondola)
Levélben kért magyarázatot csütörtökön Szájer József, az Európai Parlament (EP) néppárti frakcióvezető-helyettese arra, hogy miért maradt el az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE), valamint kulturális bizottsága által a magyar médiatörvény ügyében tartott együttes rendkívüli ülésnek az online közvetítése
jan. 20
17:06
Költöztetnék a Sziget fesztivált (Blikk)
Magyarország — Tárt karokkal várják a Sziget Fesztivált az ország több pontján is – tudta meg a Blikk. Békéscsaba önkormányzata már egy éve tárgyal a Sziget szervezőivel egy fesztiválról.
jan. 20
17:06
Schmitt: vegyék fel az állampolgárságot! (Kripto Akadémia)
"Remélem ez a megbeszélés is hozzájárul ahhoz, hogy a szlovákiai magyarok ne éljenek félelemben, ne büntessék őket azért, ha az anyanyelvükön szólalnak meg, vagy ha felveszik a magyar állampolgárságot is - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök ma Pozsonyban, miután szlovák kollégájával, Ivan Gaąparovič-csal rövid megbeszélést tartottak.
jan. 20
17:08
Elfogták az idős nő brutális támadóját (HírTV)
Elfogta a rendőrség szerdán azt a brutális betörőt, aki január 13-án kirabolt és súlyosan bántalmazott egy idős nőt sárkeresztúri otthonában. A rabló társait még keresik.
jan. 20
17:08
Navracsics: kérdőív készül az alkotmányozással kapcsolatosan (Gondola)
Kérdőív készül az alkotmányozással kapcsolatosan, a kormány ugyanis széles konzultációt szeretne, amelynek jegyében közvetlenül is felvennék a választópolgárokkal a kapcsolatot - mondta Navracsics Tibor csütörtökön
jan. 20
17:10
Trófea: menekülőre fogta Szalainé Szilágyi Eleonóra (+videó) (HírTV)
Továbbra sem tudni, hogy visszafizette-e már 100 milliós végkielégítését Szalainé Szilágyi Eleonóra. A BKV volt humánpolitikai igazgatóját egy zuglói étteremben értük el, ahol egykori kollégáival és szakszervezeti vezetőkkel ebédelt.
jan. 20
17:10
Lukasenka államcsínnyel vádolta Berlint és Varsót, és szankciókkal fenyegetett (Gondola)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szigorú megtorlással fenyegette meg az Európai Uniót, ha szankciókat vezet be Minszk ellen
jan. 20
17:12
Mérséklődött a feldolgozóipari aktivitás Philadelphia régióban (ProfitLine)
A szakértők által vártnál jelentősebben mérséklődött a feldolgozóipari aktivitás bővülése az Egyesült Államok közép-atlanti térségében januárban.
jan. 20
17:12
Magyarország összes eredeti íze egy hétvégén (Gondola)
Közel száz kézműves magyar gazda gasztronómiai remekeit kóstolhatják végig azok, akik kilátogatnak a Magyar Kézműves Ízek Vásárára.
jan. 20
17:14
Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben (ProfitLine)
Romlott az euróövezetben a januári fogyasztói bizalom, ami részben az egyes térségbeli országok adóssággondjával kapcsolatos növekvő aggodalmakra vezethető vissza.
jan. 20
17:15
Ex-Emfesz ügyfelek figyelem! Ekkor olvassák le a gázórákat (Pénzcentrum)
Február 4-ig olvassa le a budapesti és Pest megyei, a 2011. január 13-tól a Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. (Tigáz) ellátásába került Emfesz-ügyfelek gázmérőit a Főgáz Földgázelosztási Kft., illetve annak megbízott vállalkozói - közölte a Főgáz. Az E.ON és a GDF Suez is azt közölte, hogy a Magyar Energia Hivatal határozatának megfelelően február 4-ig leolvassa az Emfesz volt ügyfeleinek valamennyi…
jan. 20
17:15
"Tartják a lelket" az euróban az új szóbeszéddel (Portfolio)
Szerdán egy német lapjelentés arról számolt be, hogy a német kormány azt fontolgatja: megengednék a görögöknek, hogy az eurózóna stabilizációs alapjából (EFSF) kapott hitelből vásároljanak vissza...
jan. 20
17:15
Gyerekek tüntettek Pakisztánban a blaszfémia-törvény miatt (ATV)
Nem akarják, hogy módosítsák a jogszabályt.
jan. 20
17:16
Korrigált a forint, az euró 276 forint közelében (ProfitLine)
Korrigálta hét eleji nyereségeinek egy részét a forint csütörtökön: az eurót délután ötkor 275,98 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 272,07 forint után.
jan. 20
17:17
Emelkednek az olajkészletek az USA-ban (Portfolio)
Az amerikai Energia Információs Hivatal jelentése szerint múlt héten 2,6 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajkészletek, a benzinkészletek 4,4, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek...
jan. 20
17:24
A terveknek megfelelően alakult a tavalyi pénzforgalmi hiány (HírTV)
Az államháztartás tavalyi hiánya teljesülhet a tervezett 3,8 százalékon, mert az önkormányzatok nélküli pénzforgalmi deficit a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százaléka volt – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium összefoglalójából. A szektorális különadókból 12,5 milliárd forinttal kevesebb folyt be a tervezettnél.
jan. 20
17:24
Szankciókat sürget az EP Fehéroroszország ellen (Gondola)
Az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban megszavazta azt az állásfoglalást, amely támogatja, hogy az Európai Unió a vízumkiadás megtagadásával, valamint a pénzeszközök befagyasztásával szankciókat szabjon ki a választási csalással vádolt fehéroroszországi tisztviselők, bírák és biztonsági tisztek ellen
jan. 20
17:24
Új per vár a gázoló kézisre (Blikk)
jan. 20
17:26
Elhunyt Simon Peresz felesége (HírTV)
Meghalt csütörtökön Simon Peresz izraeli elnök felesége – jelentette az izraeli média. A 87 éves Szonja Peresz tel-avivi otthonában hunyt el. Az izraeli államfő később ad ki nyilatkozatot.
jan. 20
17:26
Korrigált a forint, az euró árfolyama 274 forint közelében (Gondola)
Korrigálta hét eleji nyereségeinek egy részét a forint : az eurót délután négykor 274,28 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 272,07 forint után
jan. 20
17:26
Sorozatgyilkosok ölték meg Lacit? (Blikk)
Kunszentmárton — Horrorfilmbe illő módon gyilkolta meg áldozatait egy néhány napja letartóztatott banda.
jan. 20
17:28
Az államháztartás pénzforgalmi hiánya a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben (Gondola)
Az államháztartás központi - helyi önkormányzatok nélküli - alrendszerének pénzforgalmi egyenlege 2010-ben az előzetes adatoknak megfelelően 869,8 milliárd forintos deficittel zárt, ami a GDP 3,2 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányzati portálon
jan. 20
17:30
Járai: a fő cél a bizalom legyen (Privátbankár)
A magyar makrogazdasági számok nagyjából kedvezőek, de a befektetői megítélés továbbra is negatív, ezért a fő célnak a kiszámíthatóság és a bizalom erősítésének kell lennie a gazdaságpolitikában
jan. 20
17:30
A Los Angeles Clippers-nél egy új éra vette kezdetét (Sport365)
Egy új éra vette kezdetét a Los Angeles Clippers-nél, melynek két alappillére a huszonegy esztendős Blake Griffin és a huszonkét esztendős Eric Gordon.
jan. 20
17:32
Portugáliába igazolhat az „új Messiként” emlegetett tehetség (Sport365)
Az FC Porto várhatóan leigazolja a mindössze 17 esztendős José Manuel Iturbét, akit hazájában, Argentínában csak „új Messiként” emlegetnek.
jan. 20
17:33
Gazdát cserélt több Palace mozi (Infostart)
A Cinema City International NV mai tájékoztatása szerint a cég 28 millió euróért felvásárolta a Palace Cinemas közép-európai egységeit, így a Cinema City Európa harmadik legnagyobb mozi üzemeltetőjévé lépett elő, és a vidéki nagyvárosok után most már Budapestet is uralja. A közleményből azonban még nem derült ki, hogy a nyolc budapesti és három vidéki Palace mozi közül, melyik négyet vásárolták…
jan. 20
17:33
"Tartják a lelket" az euróban az új szóbeszéddel (2.) (Portfolio)
Szerdán egy német lapjelentés arról számolt be, hogy a német kormány azt fontolgatja: megengednék a görögöknek, hogy az eurózóna stabilizációs alapjából (EFSF) kapott hitelből vásároljanak vissza...
jan. 20
17:33
Harckészültség Ukrajnában, terroristák fenyegetnek (ATV)
A Donyeck megyei belügyi főosztály közleménye szerint csütörtök reggel egymás után két pokolgépes robbantás történt a kelet-ukrajnai Makejevkában - adta hírül a Kárpátinfo hírportál. Személyi sérülés nem történt. A terroristák levélben tudatták, hogy 4 millió eurót követelnek, különben további pokolgépek fognak robbanni.
jan. 20
17:33
Autók, melyeket a kutya sem vesz meg - 2010 vesztesei (Auto Pult)
Ezúttal nem zengünk dicshimnuszokat, nem áldozunk a teljesítmény oltárán, és nem szippantunk kövéret a benzin gőzétől és a füstös gumiszagtól sűrűvé vált levegőből. Most az autós világ kénköves poklába merülünk alá, annak is olyan bugyraiba ahol régen elfeledett típusok vívnak élet-halál harcot a túlélésért. Itt nem számít más, csak az autógyártók anyagias szemlélete: az egymásra hulló pénzérmék…
jan. 20
17:35
Veszteséggel zárt a BUX, gyengül a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,13 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 22.733,67 ponton zárt csütörtökön.
jan. 20
17:35
Méretes pofont kapott délután a forint (Portfolio)
Bár a nemzetközi befektetői hangulat is romlott, de a forint euróval szembeni mai - a régióból kilógó - esése inkább technikai tényezőkkel függ össze. A reggel még 272 közeli árfolyam késő délutánra...
jan. 20
17:35
Új rendelet: Közmunkáért cserébe adnak csak a segélyt + videó (ATV)
Az országban elsőként erről január 5-én döntött rendkívüli ülésen a sátoraljaújhelyi képviselőtestület.
jan. 20
17:36
Szilágyi sógor (Blikk)
jan. 20
17:37
Napenergiával fűtött utakkal a hó és a jég ellen (ATV)
Az új technológia hat éven belül térülhetne meg.
jan. 20
17:42
Szijjártó: Nem tudják megemészteni a kétharmados támogatást (HírTV)
Orbán Viktor sikeresen megvédte Magyarországot és kiállt az állampolgárok demokratikus elkötelezettsége mellett az Európai Parlamentben – jelentette ki Szjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
jan. 20
17:42
A hónap végig dolgozzák ki a tömegrendezvényeket érintő új jogszabályokat (Gondola)
A hónap végéig kell kidolgoznia a tömegrendezvények megtartására alkalmas vendéglátó-ipari egységeket érintő új jogszabályokat a négy minisztérium munkatársaiból álló munkacsoportnak - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön, a múlt szombati diszkótragédia kapcsán tartott sajtótájékoztatón, Budapesten
jan. 20
17:44
Bauer Sándor mártíriumára emlékeztek Budapesten (Gondola)
Az 1969-ben önkéntes tűzhalált halt Bauer Sándorra emlékezett a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjénél csütörtökön
jan. 20
17:45
Ismét nőtt decemberben az amerikai konjunktúramutató (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban decemberben 1,0 százalékkal nőtt a Conference Board összesített konjunktúramutatója (leading indicator, LEI) - derül ki a nemzetközi kutatóintézet által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.
jan. 20
17:46
Semjén:magyar szociálliberális körök gerjesztik a médiatörvény körüli hisztériát (Gondola)
Semjén Zsolt szerint bizonyos magyarországi szociálliberális körök gerjesztik a médiatörvény körüli európai hisztériát
jan. 20
17:48
Enyhe mínusz a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,13 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 22 733,67 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,71 százalékkal 22 340 forintra csökkent, az OTP részvény...
jan. 20
17:48
BUX: -0,71 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,13 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 22

Keresés