A tavalyi londoni bemutató után január 26-tól Párizsban mutatkoznak be a Szépművészeti Múzeum remekművei. A francia főváros egyik leglátogatottabb kiállítóhelyén, a Pinacoth`eque de Paris-ban a múzeum gyűjteményének alapjául szolgáló, a magyar állam által 1870-ben megvásárolt Esterházy-kollekció ötven festményével találkozhat a francia nagyközönség.
Nem kerül már bíróság elé Vasil Bilak, a szocialista Csehszlovákia egyik legnagyobb hatalmú vezető politikusa azért, hogy 1968-ban négy társával együtt állítólag behívólevelet küldött a szovjet vezetőknek, akik erre hivatkozva indították el 1968 augusztusában a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulását, letörve a "prágai tavasznak" nevezett reformfolyamatot
Nyomozást indított a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. több mint egymilliárd forintos útszórósó-beszerzése ügyében – értesült az Index.
Az európai mezőgazdaság jövőjét megalapozó hat hónapban tölti be Magyarország az Európai Unió soros elnökségét - hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Brüsszelben, a magyar programot uniós kollégáinak bemutatva
Javította a tevékenységi területének egészére és ezen belül a magyar gazdaságra adott idei növekedési előrejelzését hétfőn a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely szerint azonban a tavaly is "szerény" magyar gazdasági növekedés ebben az évben csak "marginális" mértékben gyorsul tovább. A bank "bizalomgyengítőnek" minősítette magyar kormány egyes intézkedéseit, köztük a…
Az OTP Bank tavaly 35 százalékkal csökkentette a telekommunikációs költségeit. A bank a telekommunikációs díjak mérséklésével a SciamuS-t, Magyarország vezető telekommunikációs tanácsadóját bízta...
Három forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon, míg a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Ennek megfelelően épp a múlt hét eleji árakon tankolhatunk benzines autónkba.
Szakemberhiány miatt évi 30 milliárd eurós bevételtől esnek el a német középvállalkozások - derül ki az Ernst & Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn közzétett vizsgálatából.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik ezen a héten - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Részleges látogatási tilalmat rendeltek a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban az influenzagyanús megbetegedések és a hurutos, légúti fertőzések számának emelkedése miatt - tájékoztatta az Egészségügyi Holding Zrt. sajtófőnöke.
A nagy vitát kiváltó fonódó villamosok terve évek óta húzódik, emiatt az erre a célra szánt Európai Uniós támogatásoktól is eleshet Budapest. Az elmúlt napokban a főváros és a II. kerület is egymást okolta a projekt csúszásáért, a tervekről azonban keveset hallani.
Erdogan török miniszterelnök úgy nyilatkozott: nem lehet hiteles egy olyan vizsgálati eredmény, amelyet a vádolt ország készít a saját maga által végrehajtott cselekményekről. Az izraeli tengerészgyalogosok tavaly májusban támadtak meg egy török hajót, amely segélyt szállított a Gázai övezetbe, de nem volt hajlandó megállni a felszólításokra.
Részleges látogatási tilalmat rendeltek a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban az influenzagyanús megbetegedések és a hurutos, légúti fertőzések számának emelkedése miatt - tájékoztatta az Egészségügyi Holding Zrt
Rekordáron, több mint 166 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy 19. századi ritka bélyeg egy hongkongi árverésen - közölte hétfőn az aukciót szervező cég. A négy, Viktória brit királynő arcképével ellátott bélyegből álló blokk egy ismeretlen licitálóhoz került. Közben egy másik hongkongi árverésen 5,6 millió dollárt fizettek Andrew Lloyd Webber brit zeneszerző borgyűjteményéért.
Vizsgálatot rendelt el a három halottal járó múlt pénteki tüntetésekkel kapcsolatban az albán parlament hétfőn: cél a felelősök "felkutatása és megbüntetése"
Joseph Blatter szerint lehet, hogy a 2014-es, brazíliai futball-világbajnokságon már használni fogják azokat a technológiai újításokat, amelyekkel elkerülhetők a súlyos bírói tévedések, így például a szabályos gól érvénytelenítése.
José Mourinho és a Real Madrid komoly ajánlatot tett a Tottenham Hotspurnak. A királyi gárda kívánságlistáján Luka Modrics és Gareth Bale neve szerepel.
Az MSZP arra szólítja fel a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy haladéktalanul tegye közzé a honlapján az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos le...
Több mint 20 évvel egy csecsemő elrablása után feladta magát egy New York-i asszony. A nő azt állítja, hogy 1987-ben a 19 napos Carlina White-ot elvitte magával egy kórházból. A kislányt magas láza miatt vitte be édesanyja a kórházba, New York Harlem nevű negyedében. Amikor este visszatért, a lánya már eltűnt, és 23 évig nem is került elő.
A Tisza újabb árhulláma Tiszaug térségében tetőzik, Szolnokig már növekvő napi ütemmel apadó vízállásokat mértek; a hideg, száraz időjárásnak köszönhetően tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.
Munkácsy Mihály drámai Krisztus-trilógiáját és egy, a magyarságképünk megjelenítését a művészetben végigkövető tárlatot ajánl a Magyar Nemzeti Galéria kínálatából Lóska Lajos. A művészettörténész a két nagyléptékű kiállítás mellett Stefanovits Péter „technikailag újszerű” grafikáira és egy vérbeli székesfehérvári művész, Ujházi Péter kedves, nyüzsgő figurákkal teli alkotásaira hívja fe...
Üllő - Ruhán keresztül harapdálta össze apja a hathetes Daniellát - tudta meg a Blikk. Mint megírtuk az agresszív szülőkről a kórház értesítette a rendőröket még novemberben.
Egymilliárd forintot meghaladó útszórósó-beszerzés kapcsán indított nyomozást a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél - írja az Index.hu. A gyanú szerint a 2006 és 2010 közötti szállításoknál a leszállított mennyiségű sónál többet számláztak. Ahogy a lap írja, nem volt nehéz csalni, az FKF-nél 2010 novemberéig nem volt hivatalos mérleg.
Elektromos hősugárzó miatt kaphattak lángra a Szent Gellért téri metrómegálló építkezésén álló konténerek. Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője elmondta: a tűzvizsgáló ugyan még mindig a helyszínen dolgozik, de minden jel arra mutat, hogy egy elektromos hősugárzó miatt égett ki több konténer vasárnap éjjel a Műegyetem előtt. A kár nagyságát még nem tudni, de minden bizonnyal…
Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek januárban két embert, aki Dél-Koreából a határon átjuttatott röplapokat gyűjtött össze - közölte egy dél-koreai szövetség vezetője
A monetáris tanács 25 bázisponttal 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn. A nemrég kiadott elemzések számítottak az emelésre, így tulajdonképpen nem okozott meglepetést a mostani döntés
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal hat százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn. A piaci várakozásnak megfelelő döntés hatására erősödni kezdett a forint, ez azonban nem tartott sokáig.
Az MSZP arra szólítja fel a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy haladéktalanul tegye közzé a honlapján az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos levelének eredeti angol, illetve magyarra fordított szövegét - írta közleményében Mandur László
Az innováció akkor lehet a gazdasági növekedés forrása, a tudomány és a kutatás akkor válhat kitörési ponttá, ha a fejlesztési forrásokat világos alapelvek mentén használják fel.
Az euróövezetben az ipari rendelésállomány 2,1 százalékkal nőtt tavaly novemberben az egy hónappal korábbihoz képest, a növekedés így gyorsult az októberi 1,4 százalékhoz képest.
Javította a tevékenységi területének egészére és ezen belül a magyar gazdaságra adott idei növekedési előrejelzését hétfőn a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely szerint...
A Sziget fesztivál főszervezője szerint közeledtek az álláspontok a rendezvény megtartásával, illetve a fizetendő közterület-használati díjjal kapcsolatban a budapesti városvezetéssel tartott hétfői megbeszélésen. Pénteken az ügyben újabb egyeztetést tartanak.
Az OTP Bank Nyrt. az utóbbi évben mintegy 35 százalékkal, éves szinten 800 millió forinttal csökkentette telekommunikációs költségeit - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
Mai kamatdöntő ülésén újabb 25 bázisponttal emelte az irányadó rátát a monetáris tanács. Ezzel harmadik egymást követő alkalommal szigorított a jegybank, 6 százalékig emelve a kéthetes kötvény...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a ma kamatdöntő ülésén - az elemzők többségének várakozásával megegyező mértékben - a jegybanki alapkamatot 25 bázisponttal 6,00 százalékra emelte.