Két és fél év letöltendő börtönre ítélte tegnap a Legfelsőbb Bíróság (LB) a pályázati pénzek "lefölözésével" vádolt volt kiskunhalasi MSZP-s képviselőt, kezdetben a Zuschlag-üggyel összefüggésbe hozott Weiszenberger Lászlót. Ezzel megerősítette a korábbi, csupán befolyással üzérkedés miatt kiszabott másodfokú ítéletet. A hivatalos személyként visszaélés vádját ugyanis az LB sem látta…
Eladásra kínálják az olasz fővárosban a világ legkisebb lakását. A kisméretű ingatlant igen magas áron, közel 14 millió forintért árulják. A Pénzcentrum.hu megnézte ezért az összegért milyen lakást lehet megvásárolni a budapesti ingatlanpiacon....
Egybehangzóan állították a Balla Irma-gyilkosság tegnapi tárgyalására beidézett tanúk: nem tudják elképzelni, hogy Schönstein Sándor, a volt debreceni fideszes önkormányzati képviselő fia gyilkolta volna meg az édesanyját, ahogy a vádirat állítja.
Olcsó tudománynak nevezte a filozófiát Nyíri Kristóf az elmúlt hetekben hűtlen kezeléssel összefüggésbe hozott filozófusok ügye kapcsán. Az akadémikus, nyelvfilozófus erről a HírTv-ben beszélt.
Vádat emelt a fővárosi I. és XII. kerületi ügyészség Biszku Béla ellen "nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása" miatt. Az egykori belügyminiszter egy augusztusban adott tévéinterjúban nyilatkozott olyanokat, amelyek az ügyészség értelmezésében jelentéktelen színben tüntetették fel a kommunista rendszer bűneit.
Jelképes, 5 forintos áron az egészségügyi intézmények rendelkezésére bocsátja az egészségügyért felelős államtitkárság az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetben (EKI) lévő pandémiás készletet.
A kormány február 16-án tárgyalja első olvasatban a Növekedési és Stabilitási Programot, amelynek a ciklus végére kell biztosítania a 600-650 milliárd forintos megtakarítást.
Egyre válságosabb a helyzet Egyiptomban, ahol tegnap is folytatódtak a zavargások. A fővárosban, Kairóban és Szuezben is összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel. A kormányzat megpróbálja teljes ellenőrzése alá vonni az internetet. Ma nagy megmozdulás várható az országban a pénteki ima után.
A talaj minőségének javítása rendkívül fontos, minden évben el kell végezni ezt a műveletet, mivel minden a a növényzet kimeríti a föld tápanyagát. Bemutatunk néhány tanácsot arra, hogy miként gazdagíthatjuk és tehetjük termékenyebbé a talajt.
Az emberi agyban a mértéktelen evés ugyanarra az élvezeti központra hat leküzdhetetlen erővel, mint egy másik szenvedélybetegség, az alkoholizmus. Kutatók szerint ezért lett mind gyakoribb ez a két kedvezőtlen változás az amerikai társadalomban.
Agyonlőtt a rendőrség egy tüntetőt csütörtökön Egyiptomban, ahol harmadik napja tartanak a tiltakozó megmozdulások Hoszni Mubarak elnök rezsimje ellen - számolt be a történtekről szemtanúkra hivatkozva az AFP. A 22 éves Mohamed Atef akkor vesztette életét, amikor tűzharc alakult ki a beduin demonstrálók és a biztonsági erők emberei között az észak-sínai Sejk-Zuvajed városban.
Moszkvában utólag is sokat vitatkoznak arról, mi áll a Manyezs-téri tüntetések hátterében. Mintegy 50 ezer dühös ember tiltakozott múlt év végén, majd januárban újabb megmozdulást tartottak a téren, amely az orosz fővárosnak a Vörös téren kívül eső talán legjelentősebb gyülekezőhelye.
A kormányválság 226 napján, nem egészen 100 munkanap után, immáron másodjára jelentette be visszavonulását a király kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott képviselője, a flamand szocialista Johan Vande Lanotte.
Sokan nem tudják, hogy a pontos bonus/malus-besoroláshoz az ügyfél és a régi biztosító neve, valamint a rendszám mellett a korábbi kötvényszámra is szükség van
Egy orosz férfi ellen folytat nyomozást a moszkvai rendőrség a hétfőn a domogyedovói repülőtéren elkövetett terrorakció kapcsán, amelyben 35 személy vesztette életét. A férfi a dél-orosz régióból, Sztavropolból származik, s szoros kapcsolatokat ápol az észak-kaukázusi szélsőséges iszlám csoporttal, a Nogajszki Dzsamaatta.
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerint, ha elindul a feladatok és források átrendezése, akkor lesznek olyan kórházak, amelyek hátrányba kerülnek. Csiba Gábor hangsúlyozta: nem elég a belső tartalékok feltárása, többletforrás is szükséges az egészségügy átalakításához és fejlesztéséhez.
Elindult az idei első teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra: a Progressz M-09M jelzésű űrhajót pénteken hajnalban, közép-európai idő szerint 2.31-kor bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről.
Az internetre is lecsapott az egyiptomi kormány, péntek hajnalra ugyanis megszűnt minden fajta internet-szolgáltatás a közel-keleti országban. Ezzel egy időben a kormányellenes tüntetések újabb hullámára készülve Kairó utcáit a hajnali órákban különleges terrorellenes egységek lepték el. Hadjáratot indítottak a hatóságok a Muzulmán Testvériség nevű ellenzéki szervezet ellen is.
A szomorúfüzek hálás, gyönyörű növények. Könnyen gondozható fák, ezért nagyon népszerűek. Cikkünkből kiderül, hogyan kell helyesen gondozni a szomorúfűzt.
A hazai világzene kiválóságai lépnek fel február 4-én a pécsi Kodály Központban. Valamennyien pécsiek, akik a műfaj képviseletében elsőként próbálhatják ki a remek akusztikájú hangversenytermet. Az Arco Quartet, a NeoFolk és a Dutar estje izgalmas produkciót ígér a világzene rajongói számára- tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Zsolnay Negyed Sajtóiroda. A programra ötven vak és gyengénlátó…
Véget ért tegnap a pályáztatási komédia Pécsett. Megtalálták azt a direktort, akiről már korábban is mindenki tudta, hogy őt fogják megtalálni. Az első pályázati fordulóban pedig az átlagosnál jóval több jeles szakember is indult, kettőt, az addigi direktort, Balikó Tamást és Márton Andrást a szakmai kuratórium is alkalmasnak talált, és előterjesztett a felséges önkormányzatnak.
Pécset bejött a papírforma: a szakmai bizottság támogatása után a pécsi közgyűlés tegnap megválasztotta Rázga Miklóst a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának. Az új igazgató elsősorban a jelenlegi társulattal képzeli el a munkát. Eközben Méhes László ígéretet kapott a fővárostól, hogy a jövőben is színház működik majd a József Attila helyén.
Két alkalommal mond februárban évértékelő beszédet Orbán Viktor kormányfő - írja a Népszava. A napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte: a miniszterelnök február 14-én, a parlament t...
Újjászervezné az egészségügyi ellátórendszert Szentes Tamás, főpolgármester-helyettes - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, gyanúsított lett Hunvald György barátja is.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos két, a filozófuspályázatokkal foglalkozó feljelentése kapcsán hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást szerdán a rendőrség – tájékoztatták a Magyar Nemzetet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályán. Hozzátették: a büntetőeljárást a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya ismeretlen elkövető ellen folytatja.
Dudoglo Pavelt is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség az egyelőre két fővárosi kerületet, Erzsébetvárost és Zuglót érintő tanácsadói szerződések ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet a már vádlott volt szocialista polgármester, Hunvald György barátjáról.
Nyolc rendőr sebesült meg könnyebben, amikor csütörtök este összecsaptak a tüntetőkkel Madridban. A spanyol főváros lakói azért vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjkorhatár-emelési tervei ellen. A megmozduláson számos embert letartóztattak - írta az El Mundo című spanyol lap a weboldalán.
Szentes Tamás, Budapest egészségügyért felelős főpolgármester-helyettese elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani kilenc nagy kórház helyett a jövőben akár három-négy olyan is elegendő lehet, amely szél...
Budapest - A hazai rajongók úgy döntöttek, hogy DJ Sterbinszkyt akarják látni és hallani a Faithless előtt a Papp László Budapest Sportarénában márciusban.
Jelentősen erősödött a forint tegnap délután, miután Matolcsy György a februárra ígért reformprogramról beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón; az euró jegyzése több mint egy forinttal csökkent, 272 forint alá. Mindezzel párhuzamosan a svájci frank jegyzése is visszaesett a 210 Ft alatti tartományba. Mai elemzésünkben az alpesi deviza várható árfolyam alakulását tekintjük át.
Az indoklás szerint nem lehetett közvetlen ok-okozati kapcsolatot megállapítani a Mol-részvények értékesítése és a vállalat vezetőjének részvényvásárlása között
Egyetlen influenza elleni vakcina sem kapható jelenleg tb-támogatással a patikákban, pedig a 2009/2010-es influenzaszezonban még két ilyen készítmény közül is választhattak a vásárlók. Az egyik az Omninvest Kft. hazai gyártású készítménye volt, amelyet akkor a patikák 1295 forintos átlagáron adtak, ám a tb-támogatás miatt ebből csak 971 forintot kellett kifizetniük a vásárlóknak - írja a Magyar…
A kormány kétszázhúszezer embert kíván bevonni a közfoglalkoztatásba, a január elsején indult új programra az idén 64 milliárd forint jut. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: csak annak jár bérpótló juttatás, aki elvállalja a felajánlott közmunkát – írja a Magyar Nemzet.
Összesen 28 millió forintot költött a kormány az elmúlt hónapokban arra, hogy különböző hivatalnokok klímaügyi konferenciákon vehessenek részt - írja a Blikk. Először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium küldött 9 embert Kínába 10 millióért, majd 17 hivatalnok ment a mexikói Cancún tengerpartjára 18 millió forintért.
Bajor vállalatok május elsejével internetes kampányt indítanak, hogy magyar, lengyel, cseh és szlovák gépészmérnököket és szaktechnikusokat csábítsanak Németországba - közölte Bertram Brossardt a bajor gazdasági szövetség a Passauer Neue Presse napilapnak adott interjúban.
Az idén 4,5 millió szja bevallást vár magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak. Az adóhatóság az idén több újítással, egyszerűsítéssel rukkolt elő - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint. Az új rendszerben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott.
A transz- és telített zsírokban gazdag ételek növelik a depresszió kialakulásának kockázatát - figyelmeztettek spanyol kutatók, megerősítve azokat a korábbi vizsgálatokat, amelyek összefüggésbe hozták a mentális betegséget a rossz minőségű gyorsételekkel
Ezekben a napokban az amerikai nemzet és a NASA szomorú eseményekre emlékezik. Pontosan 25 évvel ezelőtt, 1986. január 28-án 73 másodperccel az indítás után felrobbant a Challenger űrrepülőgép. A fedélzetén tartózkodó valamennyi űrhajós meghalt.
A kedvező vállalati eredmények hatására huszonkilenc havi csúcson zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói csütörtökön, immár a második egymást követő napon, a következő napokban azonban nehezebbnek bizonyulhat további jelentős nyereségek elérése.
Az NBA mai játéknapján két rangadót rendeztek meg a New York Knicks legyőzte a Dwyane Wadel felálló Miami Heatet, míg a Dallas Mavericks presztízs csatát nyert meg a Houston Rockets ellen.