2011. január 28. péntek

jan. 28
10:09
Lezárult az Állami Nyomda romániai akvizíciója (ProfitLine)
Az Állami Nyomda tájékoztatása szerint a vételár kifizetésével és a román cégbírósági bejegyzéssel lezárult a Nyomda romániai akvizíciója. A Társaság februártól konszolidálja a GPV-t – olvasható a BÉT honlapján.
jan. 28
10:09
Torres 41 millió euróért sem eladó (Sport365)
A Chelsea a napokban igen csak jónak hangzó 35 millió fontos (kb. 41 millió euró) ajánlatot tett az Európa- és világbajnok Fernando Torresért.
jan. 28
10:10
Három-négy kórház is elegendő lehet Budapesten (Portfolio)
Szentes Tamás, Budapest egészségügyért felelős új főpolgármester-helyettese szerint a mostani kilenc nagy kórház helyett a jövőben akár három-négy olyan is elegendő lehet. A fideszes politikus úgy...
jan. 28
10:11
Piszok drága lett a gyapot (ProfitLine)
Újra belekezdett a gyapot és ennek az eredménye az új történelmi csúcs. A gyapot 130 éves tőzsdei szereplése alatt még nem volt példa arra, hogy ennyit kelljen érte fizetni. (Solar Capital)
jan. 28
10:11
Világbajnoki erősítést szerzett a Juventus (Sport365)
Mindenben megegyezett egymással Andrea Barzagli és a Juventus, így a 2006-ban világbajnoki címet szerző védő a torinói csapathoz szerződött.
jan. 28
10:13
OTP részvény, mire számíthatunk? - elemzés (ProfitLine)
Figyelemre méltó az OTP teljesítménye az idei évben. Az 5000 forintos szintről kezdte a januárt és most a hónap végéhez közelítve már 5800 forintnál tart az árfolyam. (Solar Capital)
jan. 28
10:15
Megszüntették az internetet (HírTV)
Megszüntette az internetet a kormány Egyiptomban, miután az elmúlt napokban a kormányellenes erők a világhálón mozgósítottak a tüntetésekre.
jan. 28
10:15
Személyautó és vonat ütközött Szabadegyházánál (Gondola)
Elsodort az érkező személyvonat egy autót péntek reggel a szabadegyházai vasútállomáshoz tartozó vasúti kereszteződésben, két ember megsérült
jan. 28
10:17
Mozgásban a munkaerőpiac (HírTV)
2010 utolsó negyedévében nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon a 15 és a 64 év közötti korosztályban az egy évvel korábbi adatokhoz képest, ám az előző negyedévhez képest csökkent a számuk – derül ki a KSH tájékoztatójából. A munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 4,5 százalékkal nőtt. A tavalyi munkanélküliségi ráta 11,2 százalékos volt, ami 1,2 százalékponttal magasabb a 200...
jan. 28
10:18
A Disney Worldbe utaztak a chilei bányászok (Kripto Akadémia)
Megérkeztek csütörtökön az orlandói Disney Worldbe a tavaly októberben a föld alól kimenekített chilei bányászok és családtagjaik, hogy hat napot töltsenek a szórakoztató komplexumban - közölte a Disney szóvivője, Zoraya Suarez. A társaság meghívására 31 vájár és családja, összesen 160 ember utazott az Egyesült Államokba.
jan. 28
10:24
Idén is a bérlő az úr (Portfolio)
Az ingatlanpiacon az elmúlt 18 hónapban tapasztalt nehézségek után, elérve a mélypontot, a piac stabilizálódni kezd 2011 folyamán, vélik a King Sturge elemzői. A kihasználatlansági ráta az iroda,...
jan. 28
10:24
Az államtitkár szerint Lázás János javaslata "vállalhatatlan" (ATV)
A frakcióvezető csökkentené a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását.
jan. 28
10:24
Véget ért a téli álom: beindulni látszik a telekpiac (Pénzcentrum)
A főváros budai részén illetve a nyugati agglomerációban elhelyezkedő telkek piaca bár még nincs túl holtpontján, azonban ingatlanszakértők véleménye szerint a múlt év második felétől már kisebb fellendülés volt érzékelhető a keresletben....
jan. 28
10:30
A folyamatos képzés elengedhetetlen a szállodaiparban (HR Portál)
A vendégigények, a technológia és környezet gyakori változásainak kapcsán szinte folyamatosan "kondícióban" kell tartani a szállodák személyzetét. A szezonalítás és a forgalmi ingadozás miatt pedig az alaplétszámot atipikus foglalkoztatással egészítik ki. Bár már számos szolgáltatási folyamat komputeres rendszerek támogatásával valósul meg, a szállodaipar továbbra is rendkívül élőmunka-igényes…
jan. 28
10:32
Összefogás a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért (HR Portál)
A munkaerőpiac átformálása és a törvényi szabályozások kiszolgálása egyaránt célja annak az összefogásnak, amelyet a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási integrációjáért hozott létre a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft., a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) és a DOWN Egyesület.
jan. 28
10:33
Elgázoltak egy gyermeket (HírTV)
Egy 14 éves fiút gázolt el egy autó a főváros III. kerületében. A kamasz tilos jelzésnél próbált átszaladni az úton.
jan. 28
10:42
Kórházban kötött ki Charlie Sheen a 36 órás tivornya után (Blikk)
jan. 28
10:42
Komoly korrekciót mutatott a GBP/CHF árfolyama januárban (ProfitLine)
Az 1.44-es mélypontról nagy momentummal indult meg felfelé és a korábbi esés 61.8%-os korrekciós szintjéig tudott visszakapaszkodni, 1.54-ig. Ez a szint azonban erős ellenállást jelentett, melyen nem tudott túljutni.(Solar Capital)
jan. 28
10:42
Mától piacon az új Orco papírok (Portfolio)
A mai naptól forognak a párizsi Euronexten az Orco tavaly áprilisban kibocsátott új részvényei. A 2 020 000 darab részvénnyel 17%-kal nő majd a bevezetett papírok száma. A társaság 2010 áprilisában...
jan. 28
10:42
Videó: könnyen lehet, hogy már meg is van az év gólja (ATV)
Egy venezuelai fiatalember lőtt hatalmas szólógólt.
jan. 28
10:42
Pazzini az Internazionaléhoz szerződik (Sport365)
Az olasz bajnokságban címvédő, valamint Bajnokok Ligája-győztes Internazionale leigazolja a 26 éves Giampaolo Pazzinit, a Sampdoria válogatott futballistáját.
jan. 28
10:44
Mínuszok az európai piacokon (ProfitLine)
A kereskedés első órájában már minden fontosabb tőzsdemutató mínuszban volt Európában, elsősorban a nyersanyagipari részvények árfolyama esett. A piac várja az amerikai GDP-adatot.
jan. 28
10:44
Vételről tartásra rontotta MOL ajánlását a Goldman (Portfolio)
A korábbi vételi MOL ajánlását semlegesre rontotta a Goldman Sachs. A Motor Oil Hellast eközben a vételi listára emelte a befektetési bank. ...
jan. 28
10:45
Sok rendezvényszervező a biztosításon spórol (Infostart)
A hazai tömegrendezvények jelentős részét felelősségbiztosítás nélkül szervezik, pedig ez egész Európában tilos - hívta fel a figyelmet közleményében a West-Balkánban történt tömegszerencsétlenség után a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
jan. 28
10:46
Csökkent a Microsoft negyedéves profitja (ProfitLine)
A Microsoft csökkenő, de a vártnál nagyobb negyedéves profitról számolt be, a cég bevételei felülmúlták a szakértői becsléseket.
jan. 28
10:46
Nincs hozzánk hasonló a régióban (Portfolio)
Mindössze két évvel az alapcsaládja elindítása után a QUANTIS Investment Management 100 milliárd forintos kezelt vagyont tud felmutatni, többek között ennek kapcsán is beszélgettünk Sárándi Ákossal,...
jan. 28
10:48
A Hankook rekordeladása a 2010-es pénzügyi évben (ProfitLine)
A dél-koreai Hankook Tire gumiabroncs gyártó vállalat a 2010-es pénzügyi évet újabb rekordeladással zárta, amelyet az idén tovább kíván növelni - közölte a vállalat pénteken.
jan. 28
10:51
Vége a vizsgálatnak az Omninvestnél (HírTV)
Befejezte a vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az Omninvest Oltóanyaggyártó Kft.-nél – mondta a Népszabadságnak az egészségügyért felelős helyettes államtitkár.
jan. 28
10:51
Keresik a moszkvai merénylet gyanúsítottjait (Gondola)
A moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfőn elkövetett öngyilkos merénylettel összefüggésben az orosz hatóságok a gyanúsítottakat keresik, főként egy Vitalij Razdobugyko nevű férfit, aki az iszlám legradikálisabb áramlatára, a vahhábizmusra tért át - jelenti a pénteki orosz sajtó
jan. 28
10:53
Légi járatokat töröltek (HírTV)
Összesen 16 Balira tartó vagy onnan induló nemzetközi légi járatot töröltek pénteken a Bromo vulkánból feltörő vulkáni hamu miatt - közölték a légitársaságok, hozzátéve, hogy megelőző intézkedésről van szó. A szigeten több ezer külföldi - főként ausztrál - turista rekedt, mivel a járattörlések azt jelentik, hogy az elmúlt 24 órában összesen 30 gép utasainak kellett elhalasztaniuk a repülést.
jan. 28
10:53
Navracsics bővítené az előzetes normakontroll lehetőségét (Gondola)
Megtartaná az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját, az előzetest pedig bővítené a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
jan. 28
10:54
Milliárdokért kelt el egy Tiziano-kép (Blikk)
jan. 28
10:54
A Challenger 25 évvel ezelőtti tragédiájára emlékeznek az amerikaiak (Kripto Akadémia)
A szolgálat közben életüket vesztett asztronautákra emlékeznek az Egyesült Államokban pénteken, 25 évvel a Challenger katasztrófája után. Az űrrepülőgép 1986. január 28-án, helyi idő szerint délelőtt 11 óra 38 perckor indult a világűrbe, ám kilövése után 73 másodperccel, 14 ezer méteres magasságban felrobbant.
jan. 28
11:00
Vételről semlegesre rontotta MOL ajánlását a Goldman (Portfolio)
A korábbi vételi MOL ajánlását semlegesre rontotta a Goldman Sachs. A Motor Oil Hellast eközben a vételi listára emelte a befektetési bank. A Goldman az olajrészvények utóbbi időszaki emelkedését...
jan. 28
11:00
Nincs egy cigid, Klement? - Moszad ügynök Eichmann elrablásáról (ATV)
Rafi Eitan a világ egyik talán leghíresebb titkosszolgálati akciójára, a náci háborús bűnös Adolf Eichmann elfogására emlékezett vissza. Az 51 éve végrehajtott vakmerő műveletet a Holokauszt emléknapján tett auschwitzi látogatása során idézte fel.
jan. 28
11:02
Vegyes elmozdulások Európában, örülnek a bankok (Portfolio)
A gyenge pluszokat mutató tengerentúli és a negatív ázsiai zárást követően teljesen vegyes képet festenek az európai indexek. Érdemben emelkedni csak a spanyol index tud, miután a kormány...
jan. 28
11:04
A szakszervezetek belementek a nyugdíjkorhatár emelésébe (Portfolio)
Több hónapos tárgyalássorozat után megegyezésre jutott a spanyol kormány a szakszervezetekkel, így már semmi akadálya sincs annak, hogy néhány kivételtől eltekintve 65-ről 67 évre emelkedjen a...
jan. 28
11:09
Masát András marad az Andrássy-egyetem rektora (HírTV)
Folytathatja rektori munkáját Masát András, akit újabb három évre választott meg az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem szenátusa, egyetemi tanácsa és a fenntartó nemzetközi kuratórium - olvasható az mno.hu-n. A rektor jelenlegi mandátuma január 31-én jár le. A jelölő bizottság még 2010 szeptemberében írta ki a rektori pályázatot, a beérkezett programok alapján azonban ismét Masát…
jan. 28
11:09
Kim Cattrall nem bánja az Arany Málna-jelölést (Gondola)
Kim Cattrall nem bánja, hogy jelölték a legrosszabb alakítás Arany Málna-díjára, sőt úgy véli, a rajongótábor lelkesedése indokolhat egy harmadik Szex és New York-filmet is
jan. 28
11:11
Nem jártak sikerrel a határon az afgán családok (HírTV)
Két afgán családot fogtak el a szegedi határrendészek csütörtök éjjel a zöldhatáron, Mórahalom közelében. Az elfogottak közül többen „visszatérő vendégek”, korábban is jártak már Magyarországon illegálisan, de kiutasították őket.
jan. 28
11:11
RMDSZ-elnökválasztás: Kelemen tűnik esélyesnek a romániai magyar sajtó szerint (Gondola)
A jelenlegi állás szerint Kelemen Hunor tűnik a legesélyesebbnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki székének elnyerésére, hiszen a területi szervezetek többsége őt támogatja - állapítják meg a romániai magyar lapok, amelyekben a romániai kulturális miniszter és a másik jelölt, Olosz Gergely a magyar kormányhoz fűződő viszony rendezésének fontosságát is hangsúlyozza
jan. 28
11:13
Meggyilkolták az asszonyt (HírTV)
Megöltek egy idős asszonyt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kovácsvágáson január 26-án éjszaka. A rendőrség halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat vizsgálatot az ügyben, egyéb részletet egyelőre a nyomozás érdekében nem árulnak el - közölte pénteken Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 28
11:13
Az RMDSZ és az EMNT komolytalannak tartja a határon túliak számára adandó gyes ötletét (Gondola)
Mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) komolytalannak tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) egyik alelnöke által a napokban ismertetett elképzelést, miszerint a magyar állampolgárságot a könnyített honosítási eljárás nyomán megszerző határon túliak magyarországi gyermeknevelési segélyt igényelhessenek - írta pénteki számában az Új Magyar…
jan. 28
11:15
Halott férfit találtak a III. kerületben (Gondola)
Közterületen találtak holtan egy férfit pénteken a III. kerületben - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel
jan. 28
11:15
Idegenforgalom - Kína már lekőrözte Spanyolországot (ProfitLine)
Kína tavaly megelőzte Spanyolországot, így a harmadik helyre került a legtöbb külföldi vendéget fogadó országok rangsorában - közölték az Idegenforgalmi Világszervezetnél (UNWTO).
jan. 28
11:15
Solskjaer váltaná Fergusont az MU-nál (Sport365)
Ole-Gunnar Solskjaer szívesen lenne egyszer a Manchester United vezetőedzője. Az egykori MU-klasszis tudja, hogy erre még várnia kell, előbb a Moldéval akar bajnokságot nyerni.
jan. 28
11:17
A liberálisok elégedettek a magyar elnökség programjával (Gondola)
jan. 28
11:17
3,8 százalékkal bővült 2010-ben a lengyel gazdaság (ProfitLine)
A lengyel bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékkal nőtt tavaly az ország statisztikai hivatalának pénteken közölt előzetes adata szerint. Ez megfelelt a szakértői várakozásoknak.
jan. 28
11:17
Drágák a magyar-holland Eb-selejtező belépői (Sport365)
Megkezdődött a Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező belépőinek értékesítése. A tiketteket meglehetősen borsos áron, 3000-18000 forint között kínálja a szövetség.
jan. 28
11:18
Szárnyakat kaptak a németek (Privátbankár)
Az izlandki vulkánkitörés és a decemberi havazás okozta repülőtéri káosz ellenére rekordszámokról tud a légiforgalom beszámolni a tavalyi évvel kapcsolatban - adta hírül a Bild német napilap online ki...

Keresés