Egységesen 3,9 százalékkal emelkedik a lakbér 2013. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló mintegy ezer lakásban - döntött a Fővárosi Közgyűlés....
Az Interbrand felmérése szerint továbbra is a Coca-Cola a legértékesebb márka a világon, az üditőgyártó óriást azonban megközelítette a tavaly csupán a 8. helyen "szerénykedő" Apple, mely feljött az ezüst érmes pozícióba.
A mai nap folyamán két igazán érdekes köridő is napvilágot látott, természetesen hol máshol, mint a Nürburgring 20,8 km hosszú Nordschleife-i aszfaltcsíkján: a Toyota ’TMG EV P002’ névre keresztelt zéró emissziójú versenyautója az elektromos járművek között állított rekordot, míg a szériaváltozatú Porsche 911 Carrera S friss idejével ugyan nem a „leg”-ek autója, ám teljesítményéhez és utcai…
A humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina alapvetően biztonságos, de emelheti az ájulás és a bőrfertőzések kockázatát röviddel az oltás után - állapították meg a Kaiser Permanente amerikai magán-egészségbiztosító kutatói tanulmányukban, amelynek elkészítését a vakcinát gyártó Merck gyógyszercég támogatta.
Nyerési kényszerben futballozik ma a Manchester City, tudniillik a Bajnokok Ligája-csoportkör első körében egy már-már megnyert derbit bukott el idegenben 3-2-re a Real Madrid ellen.
A bizonyítékok begyűjtése és vizsgálata, valamint a tanúk meghallgatása után a szakértő kirendeléséhez szükséges orvosi papírokra vár a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség - közölte a szeptember 19-ei gödöllői késeléssel kapcsolatos nyomozás állásáról a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Erdélyben létesítene gyárat a BMW, erről pedig már folynak a tárgyalások a német autógyártó és a Temes megyei Lugos polgármesteri hivatala között - számolt be a kolozsvári Krónika. A lap...
A végtörlesztési időszakot követően, márciustól aláírt lakáshitel-szerződések mintegy harmadát a lakástakarékok kötötték, ami a Fundamenta szerint a termékek kiszámíthatóságának, áttekinthetőségének köszönhető a banki, kockázatos hitelekkel szemben.
Végzett a magyar kormány álláspontjának elemzésével az Európai Bizottság, a testület pénzügyekért felelős alelnöke, Olli Rehn pedig levélben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos véleményét a magyar kormány számára - közölte szerdán a bizottság szóvivője.
A Regeneration nevű környezetvédelmi szervezet több aktivistája a román kormány épületének főbejáratához láncolta magát szerdán, tiltakozásul a Felsőcsertésre (Certej) tervezett ciántechnológiás aranybánya engedélyezése ellen.
Cuauhtemoc Blanco még 39 évesen is futballozik. A mexikói második vonalban szereplő Dorados játékosa. A Toros Neza csapatát 3-2-re verték idegenben, de nem erről marad emlékezetes a mérkőzés.
A hétvégi bajnoki győzelmük után újra a Bajnokok Ligájában kell bizonyítania a Realnak. A halálcsoportban minden pont létfontosságú, így Mourinho fiai nem vehetik félvállról a mérkőzést.
A horrorirodalom legnépszerűbb írója, művei 350 millió példányban keltek el. A hírek szerint a 65 éves író hazánkba látogat. A következő részben a siker árnyoldalairól mesél.
A segélyplafon bevezetését bírálta és a szociális ellátórendszerből való pénzkivonás ellen emelt szót a szocialisták szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
A tesztek során sikeresen vizsgázott a Wizz Air új kézipoggyász-szabályzata, így a légitársaság minden járatára bevezeti az új szabályzatot. Ennek értelmében ezután nemcsak a feladott poggyászokért,...
A japán fukusimai nukleáris katasztrófa után jelentés készült arról, hogyan viselnének egy hasonló vészhelyzetet az európai atomerőművek. A tanulmány eddig kiszivárgott adatai szerint több száz probléma merült fel a közel 143 európai nukleáris létesítmény – köztük mind az 58 francia atomreaktor – esetében, amelyek kijavítása 25 milliárd euróba kerülne. A BBC információi szerint a teljes jelentés…
Az elmúlt hetekben összességében pozitív volt a nemzetközi hangulat, ebből azonban a forint nem tudta kivenni részét. Talán ez is közrejátszhat abban, hogy a hazai alapkezelők forintkilátásokkal...
Október 31-én lesz döntés a Vidám Park további sorsáról, ám az nem kérdés, hogy az intézmény ebben a formában megszűnik - mondta Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak.
Végzett a magyar kormány álláspontjának elemzésével az Európai Bizottság, a testület pénzügyekért felelős alelnöke, Olli Rehn pedig levélben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos véleményét a magyar kormány számára - közölte szerdán a bizottság szóvivője.
A Land Rover bejelentett néhány enyhe módosítást legkedveltebb modelljével, a Discovery 4-gyel kapcsolatban. A kiforrott technikájú, terepen rendkívül ügyes, mindemellett pedig praktikus és igazán komfortos terepjáró a lemezek alatt mit sem változott, ám néhány apróság bizonyára megkönnyítheti a tulajdonosok életét.
Az NGM szerint túlzott a Magyar Szerencsejáték Szövetség azon állítása, hogy 40 ezer embert kellene elküldeni a nyerőgépek betiltása nyomán. A minisztérium szerint a nyerőgépek tiltása elsősorban nem foglalkoztatási kérdés.
Egyszerre akarja újraindítani a termelést a kapuvári húsgyárban az üzem mögött álló két társaság többségi tulajdonosa, de egyelőre nem tudja, ez mikor történhet meg.
Szélsőséges körülmények között, bokszutcában zajlik a fejvadászat a Formula Student Hungaryn (FHS), amelyen a világ tekintélyes egyetemeinek hallgatói saját tervezésű és maguk építette versenyautókkal mérik össze tudásukat. Gyártmányaikat az érdeklődők mellett elsősorban tekintélyes autó- és motorgyárak vezető munkatársai figyelik árgus szemmel. Nem humánerőforrás-igazgatói irodák csendjében…
Megjelent Ákos tizenhetedik magyar nyelvű szólóalbuma, a 2084; a szintipop hangzású anyagon a népszerű előadó csaknem két éven át dolgozott, valamennyi dalt ő írta, játszotta fel, énekelte és hangszerelte.
Az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A legnagyobb hazai munkáltatók közül a MOL és a Magyar Telekom is bejelentette egy héten belül, hogy jelentős létszámleépítésre készül. A kormányzat az IMF tárgyalások kapcsán ugyancsak elbocsátásokat harangozott be a köszférában.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy ecsegfalvi férfit, aki meggyilkolta ismerősét, majd az áldozat holttestét egy fagyasztóládába rejtette.
Bagdy Gábor visszavonta azt a javaslatát, amely november 4-el végleg bezáratta volna a Vidám Parkot. A mai Fővárosi Közgyûlés napirendjéről levették a Vidám Park bezárásáról szóló javaslatot,...
Október 31-én lesz döntés a Vidám Park további sorsáról, ám az nem kérdés, hogy az intézmény ebben a formában megszűnik - mondta Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak.
Még ebben a hónapban, a barcsi analóg M1 átjátszó adó lekapcsolásával kezdődik az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása, amely várhatóan a jövő év végén fejeződik be.
Október 31-én lesz döntés a Vidám Park további sorsáról, ám az nem kérdés, hogy az intézmény ebben a formában megszűnik - mondta Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak.
Párizsi utunk az autószalonra nem merült ki a pavilonokban büszkén feszítő modellek mustrájával, mellettük igyekeztünk igazi finomságokat megkaparintani egy-egy nagyobb körre, hogy megismerjük a környezettudatos autózás legfrissebb pilléreit. Így sikerült szert tennünk többek között a BMW középkategóriás hibridjére is.
A pénznyerő automaták üzemeltetésének játékkaszinókra korlátozását célzó parlamenti döntés kapcsán azt állítja a Magyar Szerencsejáték Szövetség, hogy emiatt mintegy 40 ezer embert kell elbocsátani.
Magyarország és Franciaország nagyon sok olyan pontot tud azonosítani az aktuális uniós kérdésekben, amelyekben nagyon jól együtt tud dolgozni - mondta Győri Enikő kétnapos párizsi munkalátogatása végén szerdán az MTI-nek.
A Bajnokok Ligája A csoportjában két mérkőzést rendeznek ma. Az egyik találkozónak Kijev városa, míg a másiknak Porto ad otthont. A csapatok vezetőedzői nyilatkoztak.
Anthony Knockeart mindössze 20 éves, de már is közönség kedvenc lehet Angliában. A Huddersfield francia középpályása a Leicester City ellen lőtt két fantasztikus gólt. A második díjat érdemelne...
A nyerőgépek számának korlátozása hatékony módszer lehet, hogy megelőzzék a Magyarországon egyre súlyosbodó problémát jelentő játékszenvedély terjedését, és a szenvedélybetegek gyógyulását is nagyban segítené - mondta Németh Attila pszichiáter az MTI-nek.