Ha pontos válaszra vágyik, kérdezzen precízen –vallja Larissza jósnő, aki ma csak azért érkezik a Bors szerkesztőségébe, hogy két teljes órán át, normál díjas telefonszámon válaszolhasson olvasóink kérdéseire, sajátos tudása szerint segítse őket.
Az olasz kormány nem csökkenti az állami tulajdonhányadot az Eni energetikai és az Enel közüzemi cégekben - jelentette be az olasz gazdasági miniszter. Vittorio Grilli ezt azzal indokolta, hogy az...
Bár a mai Fővárosi Közgyűlés napirendjéről levették a Vidám Park bezárásáról szóló javaslatot, ám az nem kérdés, hogy az intézmény ebben a formában megszűnik - mondta Tarlós István főpolgármester, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak. A Vidámpark sorsáról október 31-én dönthetnek....
Szeptemberben a várt 130 ezer helyett 162 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a magánszektorban - jelentette az ADP. Rossz hír viszont, hogy az augusztusi értéket lefelé korrigálták. Az ADP...
A tavalyi szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében, Hegyvidéken élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, 3 millió 733 ezer forint, míg a XXI. kerületben, Csepelen lakóké a legalacsonyabb, 2 millió 52 ezer forint; Pest megyében Budaörs vezet, míg Nagykőrös áll a lista végén - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményéből.
A Coursera egy 2012-ben indított online platformot rejt, ahol jelenleg 33 egyetem 197 kurzusa közül válogathat a világ bármely pontjáról bárki. Ha az internet-hozzáférhetőség és a nyelvtudás adott, máris be lehet iratkozni. A képzés még nem akkreditált, de, ha sikerrel elvégzi a hallgató a kurzust, kaphat online elismervényt - írja az atv.hu.
Az önsajnálat és "a lebeszélés" veszélyezteti annak a lehetőségét, hogy a kialakuló új világrendben Magyarország és a magyarság megtalálja a méltó helyét - mondta szerdán Marosvásárhelyen Orbán Viktor miniszterelnök a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 12. tanévnyitóján.
Salamon László a mai napon beismerő vallomást tett. Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökeként ma bizottsági módosító javaslatban kezdeményezte, hogy a választási feliratkozás ne az eljárási törvényben, hanem az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben kerüljön rögzítésre - írja közleményben Molnár Zsolt.
Mi zajlik le a befektető fejében, amikor döntést kell hoznia? Milyen tényezők befolyásolják az éppen aktuális gondolkodását? A 15 kereskedői típus közül Ön melyikbe tartozik? Melyek a leggyakoribb...
Tovább nehezíti a választási regisztrációt a Fidesz, egy módosító javaslattal a határon túliakra korlátoznák a levélben történő feliratkozás lehetőségét – írja a hvg.hu. Az alkotmányügyi bizottság indítványa azt is beleírná az alaptörvénybe, hogy 15 nappal a választás előtt kell regisztrálni, ezzel is csökkentve az esélyét, hogy az Alkotmánybíróság fogást találjon a regisztráción.
Az LMP szerint "minden korábbi elképzelésnél súlyosabb, a világon mindenhol elfogadhatatlan jogkorlátozást jelent" az a javaslat, amelyet a parlament alkotmányügyi bizottsága nyújtott be azt kezdeményezve: az alaptörvény tartalmazza az előzetes regisztráció alapvető szabályait is és rögzítse, hogy Magyarországról nem, csak a határon túlról lehet levélben feliratkozni.
Szeptemberben a várakozásokat meghaladó mértékben, 162 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a felülvizsgált és 201.000 fős bővülésről 189.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után - derül ki a Automatic Data Processing Inc. által végzett havi felmérésből.
A vidékfejlesztési tárca államtitkárának közlése szerint a földforgalmat szabályozó átfogó jogszabálycsomag első eleme a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló előterjesztés, amelyet kedden...
Végzett a magyar kormány álláspontjának elemzésével az Európai Bizottság, a testület pénzügyekért felelős alelnöke, Olli Rehn pedig levélben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos véleményét a magyar kormány számára - közölte szerdán a bizottság szóvivője.
A Wizz Air szerint a nagyobb kézipoggyászokért fizetett 2750 forintos díj fejében több hely lesz a fedélzeten és 1400 forinttal olcsóbbak lesznek a jegyek.
A bajor autógyártó nemrég jelentette be új, 3-hengeres motorcsaládjának érkezését, amivel kapcsolatban már elöljáróban számos információt meg tudtunk osztani Önökkel. A fejlesztés és a tesztelés viszont gyorsabb léptékben folyik, mint azt gondoltuk volna, amire a legjobb bizonyítékot azok a videók jelentik, amik a ’Bimmer-Today’ és a BMWBlog rajongói márkaoldalakra kerültek fel a napokban.
Az egyéni számokban aratott három győzelmével és egy harmadik helyével ötezer dollárt úszott össze Hosszú Katinka a rövidpályás Világkupa-sorozat nyitóversenyének első napján, Dubajban.
Jótékonysági koncertet rendez a nehéz helyzetbe jutott újságírók megsegítésére hat újságíró szervezet. A Összefogunk! szlogent viselő november 15-i eseményen a magyar könnyűzenei élet kiválóságai lépnek fel.
Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották Andrea Masiellót, az olasz bundabotrányban érintett Bari korábbi labdarúgóját, aki beismerte, hogy szándékos öngóllal is manipulált mérkőzést.
Orbán Viktor szerint az önsajnálat és "a lebeszélés" veszélyezteti annak a lehetőségét, hogy a kialakuló új világrendben Magyarország és a magyarság megtalálja a méltó helyét.
A következő kormányülésen áttekintik a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára - jelentette be Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
A várakozásokkal ellentétben mégsem csökkentette az irányadó ráta szintjét a lengyel jegybank kamatdöntő ülésén, így az továbbra is 4,75%. A lengyel jegybank az infláció emelkedése miatt májusban...
Orbán Viktor szerint az önsajnálat és "a lebeszélés" veszélyezteti annak a lehetőségét, hogy a kialakuló új világrendben Magyarország és a magyarság megtalálja a méltó helyét.
Minimális elmozdulást mutattak az irányadó határidős amerikai indexek a negyed háromkor érkezett makroadat előtt. A statisztika bár jobb lett a vártnál heves piaci reakciót nem váltott ki. Azonban a...
Súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal sem indokolható az a jogi ámokfutás, amit a kormány az utóbbi időszakban ezen a területen folytatott – vélekedett Gulyás József a játékautomaták betiltásáról szóló kormánydöntés kapcsán az ATV Start című műsorában.
Új bevásárlóközpontot építene Lengyelországban az osztrák Immofinanz. A tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő-befektető a lengyel-ukrán-fehérorosz hármashatár közelében fekvő Lublinban építkezne a...
Az orosz vezetéshez már öt európai uniós tagállam fordult sürgős pénzügyi segítségért, amelyek között ott lehet Magyarország is - feltételezi hétfői számában a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap.
Míg a Citroen a prémium kategóriában - DS5 HYbrid4 - kezdte a PSA konszern dízel-elektromos hibridhajtásának piaci bevezetését, a Peugeot egy sokkal inkább volumen szegmensben tette mindezt. A...
A Manó Könyvek Kiadó gondozásában megjelent Lélektársak- Sky című kötet egy zárkózott és szorongó tizenhat éves lány történetét meséli el, aki kissé különc szüleivel Coloradóba költözik.