A listavezető Győr 3-1-re győzött a tabella harmadik helyén álló MTK ellen a fővárosban a labdarúgó NB I 14. fordulójában. Pintér Attila vezetőedző csapata ezzel közel került ahhoz, hogy őszi bajnok legyen.
A Szolnoknak a Debrecen felett aratott győzelmét hozta a kevés gólt hozó első elődöntő a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupában, melynek négyes fináléját a Komjádi uszodában rendezik.
Végső búcsút vettek a másfél héttel ezelőtt meggyilkolt felsőmocsoládi kisfiútól szombat délután a kaposvári Keleti temetőben. A felravatalozott fehér koporsón ez állt: "Szita Bence, élt 11 évet. Álmodj szépeket!"
Megemelné 320 milliárd forintról 1200 milliárd forintra az Eximbank ez évi forrásbevonási lehetőségét az idei költségvetésben a parlament honlapján szombaton közzétett módosító javaslat. A módosítás...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Hagelmayer István-díját kapta Rogán Antal (Fidesz-KDNP) belvárosi polgármester, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, aki az elismeréssel járó pénzjutalmat a Dévény Anna Alapítványnak ajánlotta fel.
A nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottnak nem jár majd végkielégítés, a munkaügyi központhoz elektronikus levélben is be lehet jelentkezni. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a foglalkoztatási jellegű törvényeket módosító javaslat, amelyet a kormány szombaton terjesztett a parlament elé.
A Kaposvár 2-1-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati játéknapján, s ezzel megszakította a hazaiak ötmeccses veretlenségi sorozatát.
A francia bajnokság 12. fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Lille a BL-pofon után a Brest gárdáját fogadta, és Salomon Kalou góljával a hazaiak begyűjtötték a három pontot.
A kulturális államtitkár szerint az elmúlt hónapban bejelentett zárolások szükségesek a stabil költségvetéshez, s azt várja a kulturális élet szereplőitől is, hogy értsék meg: Magyarország jelenlegi helyzetében az államháztartás egyensúlya a legfontosabb.
Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Mától egy hónapig pályázhatnak civil szervezetek a jövő évi működési támogatásra a Nemzeti Együttműködési Alapnál (NEA) - tájékoztatta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szombaton az MTI-t.
Az EHC Liwest Black Wings Linz együttese elküldte a világbajnoki bronzérmes kapust, Alex Westlundot. A hálóőr helyére David LeNeveut igazolta le a csapat.
Az oktatási államtitkár szerint senki számára sem meglepetés, hogy "meg kell húzni a nadrágszíjat", miután az Országgyűlés a napokban tárgyalt az ország eladósodásáról. Hoffmann Rózsa, aki erről a Népszabadság szombati számában megjelentekre reagálva nyilatkozott az MTI-nek, úgy látja: a felsőoktatási intézmények - ha nehézségek árán is - képesek kigazdálkodni a most elrendelt 7,33 milliárd…
Görögország további pénzügyi segítségre szorulhat - nyilatkozta Jens Weidmann, Bundesbank elnök a Rheinischen Postnak. A német szövetségi elnök hamarosan találkozik a görög államfővel, a görög...
Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka győzött fő számában a hagyományos bécsújhelyi nemzetközi rövidpályás viadal szombati versenynapján, egyszersmind az idei világranglista élére került remek idejének köszönhetően.
A munkahelyi interneteléréssel rendelkező magyar munkavállalók 55 százaléka, több mint 800 ezer dolgozó használja munkahelyéről a közösségi oldalakat az informatikai biztonsággal foglalkozó Gateprotect tűzfalgyártó reprezentatív felmérése szerint.
Öt jelöltet vett nyilvántartásba a december 9-én Szolnokon, a 7. számú egyéni választókerületben tartandó időközi önkormányzati képviselő-választásra a helyi választási bizottság - közölte Ráczné Terenyei Márta, a helyi választási iroda vezetője.
A magyar jégkorong-válogatott kiütéses, 13-0-s győzelmet aratott a horvátok felett a 2014-es szocsi téli olimpia budapesti selejtezőtornájának szombati játéknapján.