2012. november 11. vasárnap

nov. 11
8:18
A cégek érdeke és nem az állam feladata az innováció finanszírozása - interjú az MTA elnökével (Privátbankár)
Pálinkás József, az MTA elnöke egyetért azzal, hogy a túlképzés állami finanszírozását legfőbb ideje korlátozni. Megszállottja a Lendület Programnak, amely eddig 65 világhírű fiatal, magyar kutatót hozott haza, vagy tartott Magyarországon. A beszélgetésből az is kiderül, hogy kétszer annyi pénzből miért nem lesz dupla annyi tudományos eredmény. Interjú.
nov. 11
8:18
Van mitől megvédeni a magyar munkahelyeket (Portfolio)
A munkahelyvédelmi terv dacára alaposan visszavágta jövő évi foglalkoztatás-bővülési előrejelzését az Európai Bizottság, és a 2014-es várakozásuk sem tükröz acélos emelkedést. Miközben a kormány 100...
nov. 11
8:18
Ilyen egyszerűen is lehet pénzhez jutni: meglepetés az ATM-nél (Pénzcentrum)
Izgalmas újdonsággal rukkolt elő egy brit pénzintézet. A Nationwide Building Society ügyfeleinek jelentősen gyorsul az ATM-es pénzfelvétel, hiszen a bankjegykiadó automata emlékszik arra, mennyit szoktak kivenni általában....
nov. 11
8:18
Pedofilgyanúba kevertek egy politikust: lemondott a BBC vezérigazgatója (ATV)
Azonnali hatállyal lemondott szombat este a BBC vezérigazgatója, miután az első számú brit közszolgálati médiatársaság legnézettebb esti hírműsorának egy minapi riportja nyomán alaptalanul pedofilgyanúba keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.
nov. 11
8:24
Halálra gázoltak egy gyalogost az autópályán (Blikk)
nov. 11
8:24
Klicsko tanárian bokszolt, tragikus sportbaleset Csehországban - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
nov. 11
8:26
13-0-as magyar válogatott siker, MU, Juve és Bayern-gólok - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
nov. 11
8:28
Kihagyhatatlan meccsek a mai sportközvetítések kínálatában - Ezt látod élőben (Sport365)
A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
nov. 11
8:36
Videó: Esküvő előtt, de utoljára vetkőzött Niki (Blikk)
nov. 11
8:36
A Kreml kevesebbet ér a Colosseumnál (ProfitLine)
Híres épületeket értékelt fel az Uphill tanácsadó cég, a listából kiderült, a Kreml kevesebbet ér a Colosseumnál.
nov. 11
8:36
Polgármestert és képviselőket választanak ma Nemesviden (ATV)
Polgármestert és képviselő-testületet választanak ma a Somogy megyei Nemesviden.
nov. 11
8:38
Felsőoktatás: Hoffmann kollégájának sem tetszik pénzelvonás (ATV)
A miniszterelnök szerint csak a diákok döntik majd el, hogy mely intézmények maradnak életben a magyar felsőoktatásban. Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy Hoffmann Rózsa cáfolta azokat a lapinformációkat, miszerint romba dönti a magyar felsőoktatást az, hogy az idei 10 milliárdos elvonás után újabb több mint hétmilliárdos zárolás lesz, amelyet majd januártól további 27 milliárdos csökkentés…
nov. 11
8:40
A közoktatás helyzetéről tart vitát az Országgyűlés (ATV)
A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát az Országgyűlés szocialista kezdeményezésre jövő heti kétnapos ülésének második felében. A képviselők ezt megelőzően kormánypárti törvényjavaslatok átírásáról szavazhatnak, amelynek során egyebek mellett módosulhat az új választási eljárási törvényről szóló, valamint a jövő évi adószabályokat tartalmazó előterjesztés is.
nov. 11
8:42
Erős földrengés rázta meg Mianmart (Infostart)
Erős földrengés rázta meg vasárnap reggel Mianmar északi részét, a helyi média szerint legalább 13 halálos áldozata és 40 sérültje van a földlökésnek, és károk is keletkeztek - leginkább az ódon buddhista pagodák szenvedték meg a természeti csapást.
nov. 11
8:42
A cár és az egyház (Kripto Akadémia)
Az oroszok mindig tudnak meglepetést okozni a közvélemény-kutatóknak. Most sem volt ez másképpen, amikor az iránt érdeklődtek a Levada-központ szociológusai, miben, kiben bíznak az emberek, a FOM közvélemény-kutató pedig arra volt kíváncsi, milyen emlékeket ápolnak a tömeges megtorlásokról.
nov. 11
8:42
Leleplezett egy jegybanki csalást: agyonlőtték a guineai pénzügyminiszter asszonyt (ATV)
Katonai egyenruhába öltözött támadók megölték a guineai pénzügyminisztert. A merényletet azzal hozzák összefüggésbe Conakryban, hogy a tárcavezető leleplezett egy jegybanki csalást.
nov. 11
8:44
Cseh kormányfő: nem szabad megszorításokkal ijesztgetni az embereket (ATV)
A cseh miniszterelnök szerint a kevésbé szigorú költségvetési politika vezetheti ki a cseh gazdaságot a recesszióból, és a kormánynak nem szabad további megszorításokkal ijesztgetnie az embereket.
nov. 11
8:54
A közoktatásról vitázik a Ház - előzetes (Alternatív Energia)
A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát az Országgyűlés szocialista kezdeményezésre jövő heti kétnapos ülésének második felében. A képviselők ezt megelőzően kormánypárti törvényjavaslatok átírásáról szavazhatnak, amelynek során egyebek mellett módosulhat az új választási eljárási törvényről szóló, valamint a jövő évi adószabályokat tartalmazó előterjesztés is.
nov. 11
8:54
MNB: a tranzakciós adó majdnem annyit visz, mint amennyit hoz (ATV)
Bár a tranzakciós adó gyors költségvetési bevételt biztosíthat, negatív "tulajdonsága", hogy "homokot szór" a pénzügyi intézményrendszer működésébe, relatív értelemben megdrágítja a tranzakciókat, így a pénzügyi műveletekkel elérhető hatékonyságot ronthatja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a napokban kiadott pénzügyi stabilitási jelentésben.
nov. 11
8:56
Duplán nyerhet a Fidesz (Alternatív Energia)
Ugyan az időközi választások milliárdos összegbe is kerülhetnek, viszont néhány milliós pluszjövedelemhez juttatná polgármester-képviselőit a Fidesz a maga által hozott összeférhetetlenségi szabályok fél évvel eltolt "élesítésével". A képviselőségről lemondók helyett így könnyen más kádereket küldhetnek listáról a parlamentbe. A polgármesterségtől megváló képviselők helyett pedig egy másik jelölt…
nov. 11
8:56
Hackerek kémkedtek az Európai Bizottság számítógépein (ATV)
Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke egy szombati blogbejegyzésében arról ír, hogy munkatársai hackertámadás áldozatai voltak, miközben részt vettek Azerbajdzsánban a biztonságos internetről szervezett konferencián.
nov. 11
8:57
Az Olimpia a tét a hokisaink számára, BL-derbi Dabason - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
nov. 11
8:58
Anyuka az újszülöttel: a tálibok őket is felrobbantották (ATV)
Legalább nyolc polgári személy, köztük három gyerek és két nő vesztette életét vasárnap két pokolgépes támadásban Afganisztánban - közölték a helyi hatóságok.
nov. 11
8:59
Jos Daerden: "Egy emberről szólt a meccs!" - a Haladás-Újpest után (Sport365)
Tegnap délután a Haladás 2-0-ra legyőzte az Újpest csapatát az OTP Bank Liga 14. fordulójában. A mérkőzést követően a két vezetőedző nyilatkozott.
nov. 11
9:00
Elpusztult őz miatt halt meg (Blikk)
nov. 11
9:00
A nacionalizmus elszigetel (Spa Trend Online)
Ha végigmegyek ma Budapest utcáin, megnézem a plakátokat és ezeknek a szövegét lefordítják nekem, kiderül, hogy sok közülük nacionalista hangvételű, a nacionalizmus pedig elszigeteltséghez vezethet. Ha egy kormány kizárólag a nemzeti érdekeket veszi figyelembe és helyet ad a szélsőségeknek, akkor az a diktatúra felé tart - állította a 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, Berlinben élő Herta…
nov. 11
9:00
Sokat túlóráztak a 12. játéknapon (Agroinform)
Az NBA 12. játéknapján két mérkőzés is – a Charlotte-Dallas, valamint a Golden State-Denver – is hosszabbításba torkollt
nov. 11
9:01
Pintér: "Ráerőszakoltuk magunkat az MTK-ra!" - így látták az edzők (Sport365)
Elszenvedte szezonbeli első hazai vereségét az újonc MTK Budapest csapata.Garami József együttese a Győrtől kapott ki. A találkozót követően a két vezetőedző nyilatkozott.
nov. 11
9:09
Csökkenő BUX - emelkedő forgalom: mi történt? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 170,92 ponttal, 0,89 százalékkal csökkent. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
nov. 11
9:12
Sztrájkot hirdetett a szakszervezet az ISD Dunaferr Zrt.-nél (ATV)
Hetvenkét órás sztrájkot hirdetett november 20-tól a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. A társaság menedzsmentje nem ért egyet az ultimátumszerű nyomásgyakorlással.
nov. 11
9:14
Hatmilliós árbevétel közelében már nagyon megéri a katát választani (ATV)
A kisvállalati adó (kiva) lényegében áfaszerű adó, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) pedig hatmilliós árbevétel közelében nagyon előnyös - mondták el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakértői egy CompLex Kiadó által szervezett konferencián, amelyről az Adó Online, a kiadó adózási szakportálja számolt be.
nov. 11
9:18
Ezért mondott le a BBC vezérigazgatója (Infostart)
Azonnali hatállyal lemondott szombat este a BBC vezérigazgatója, miután az első számú brit közszolgálati médiatársaság legnézettebb esti hírműsorának egy minapi riportja nyomán alaptalanul pedofilgyanúba keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.
nov. 11
9:30
Ők őrzik értékeinket: itt a lista a Hungarikum Bizottság tagjairól (Privátbankár)
A kormány szombaton honlapján tette közzé a 15 tagú bizottság névsorát. A bizottság elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, és és több tárca államtitkára is tagja a Hungarikum Bizottságnak.
nov. 11
9:30
Így lehetne spórolni: levelet kaptak a képviselők (ATV)
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) 12 szakmai szervezet nevében küldött levelet valamennyi parlamenti képviselőnek, amelyben a lakások és a középületek energiahatékony felújításának támogatását kérték - közölte a TLE az MTI-vel.
nov. 11
9:30
Marco Rossi: "Általában jó focit játszunk!" - az Eger-Honvéd után (Sport365)
Az OTP Bank Liga 14. fordulójában 3-1-re nyerni tudott az Eger ellen a Budapest Honvéd az Illovszky Rudolf Stadionban. A mérkőzés után Simon Antal és Marco Rossi nyilatkozott a Sport TV-ben.
nov. 11
9:32
Dániaban nem jött be a zsíradó, mi lesz a mi chipsadónkkal? (Privátbankár)
A dánoknak is vannak ötletei a különleges adók terén, ilyen volt például a zsíradó, amit most akar visszavonni a dán kormány, az adó ugyanis többet vitt el, mint amennyit hozott, és nem is étkeztek tőle egészségesebben a dánok. Vajon a mi hasonló okból bevezetett chips adónk is erre a sorsra jut?
nov. 11
9:32
Videó: varázslatos gól a Barcelona B meccsén (Sport365)
A Barcelona B tegnap este a CD Numancia csapatát fogadta a Segunda División másodosztályú bajnokság bajnoki mérkőzésén. A 20 éves Luis Alberto a 85. percben talált be a végül 3-3-ra végződő találkozón. Úgy gondoljuk, hogy nem szükséges a kommentár...
nov. 11
9:34
Vettel bocsánatot kért az "el...sszukért" (Sport365)
Az Abu-Dzabi Nagydíj után a kétszeres német világbajnok Sebastian Vettel elnézést kért, amiért élő egyenes adásban beszélt trágárul a díjátadót követően.
nov. 11
9:36
Halálra gázolt négy nézőt egy ralis Csehországban (Agroinform)
Halálra gázolt három fiatal nőt és egy hétéves kislányt szombaton Csehországban egy versenyautó.
nov. 11
9:42
Meló az álomért: ezt tudja a szuperállás! (Infostart)
Ismét megjelent egy álommunka hirdetése Magyarországon, most a Bónuszbrigád kínál egyéves munkát, egészen jó fizetéssel és egyéb extrákkal. A mai magyarországi viszonyokat ismerve jó az ajánlat, de a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint erősen meggondolandó, hogy a biztos állást érdemes-e felmondani egy ilyen, egy éves szerződésért.
nov. 11
9:42
Új kisvállalati adók: KIVA, KATA - melyik kinek jó? (ProfitLine)
A kisvállalati adó (kiva) lényegében áfaszerű adó, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) pedig hatmilliós árbevétel közelében nagyon előnyös - mondták el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakértői egy CompLex Kiadó által szervezett konferencián, amelyről az Adó Online, a kiadó adózási szakportálja számolt be.
nov. 11
9:48
Széllel, záporral érkezik a hidegfront (Alternatív Energia)
Vasárnap változóan, többnyire fátyolfelhős időre van kilátás, többfelé kisüt a Nap. Csapadék estig nem várható, sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délkeleti szél. Délután 10-15°C várható, de északkeleten, a tartósabban ködös helyeken pár fokkal hűvösebb lehet.
nov. 11
9:54
Ferguson a csapatát és az Aston Villát is dicsérte (Agroinform)
Ismét kétgólos hátrányból fordított és nyert a Manchester United, amely ezúttal az Aston Villát verte.
nov. 11
10:03
FTC-DVSC: nyolc sérülttel várják a meccset Kondásék (Sport365)
A Ferencváros a DVSC-TEVA csapatát fogadja ma délután az Albert Flórián Stadionban. A mérkőzésről a két vezetőedző mondta ela várakozásait.
nov. 11
10:06
A NAV mai fogása: háromszázharmincezer hamis alsónadrág (Privátbankár)
Összesen 331 millió forint értékű védett márkajelzéssel ellátott, hamis boxer alsónadrágot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a hét közepén az M1-es autópálya győri pihenőjében - közölte a NAV vasárnap.
nov. 11
10:06
Az Ötöslottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 45. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 650 millió forint....
nov. 11
10:12
Belehalt az elfogásába egy ámokfutó (Blikk)
nov. 11
10:12
Hihetetlenül éreztem magam, aláírattam a labdát társaimmal - Hernández (Agroinform)
Mesterhármasként ünnepelte az Aston Villának lőtt dupláját Javier Hernández, a Manchester United mexikói futballistája.
nov. 11
10:15
MNB: a tranzakciós illeték drágítja a pénzügyi tranzakciókat (ProfitLine)
Bár a tranzakciós adó gyors költségvetési bevételt biztosíthat, negatív "tulajdonsága", hogy "homokot szór" a pénzügyi intézményrendszer működésébe, relatív értelemben megdrágítja a tranzakciókat, így a pénzügyi műveletekkel elérhető hatékonyságot ronthatja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a napokban kiadott pénzügyi stabilitási jelentésben.
nov. 11
10:24
Teljesülhet a kínai növekedési cél (Portfolio)
Kínai szakértők szerint már láthatók a stabilizálódás jelei. Idén - a célnak megfelelően - 7,5 százalékkal növekedhet a gazdaság, bár a harmadik negyedévben csak 7,4 százalékos volt a növekedés, ami...

Keresés