2012. november 15. csütörtök

nov. 15
9:34
Kicsit lassított a szlovák tigris (Portfolio)
A harmadik negyedévben 1,5 százalékkal esett vissza a cseh, 2,5 százalékkal bővült viszont a szlovák gazdaság az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A statisztikai hivatalok által közölt adatok...
nov. 15
9:36
Élve szálltak ki a lezuhant gépből! (Blikk)
A sikertelen leszállási kísérletet követően túlgurult a leszállópályán és egy forgalmas autópályára zuhant egy kisrepülőgép. Az utasok a csodával határos módon élve szálltak ki a roncsból. A brazíliai Sao Paulóban történt légi balesetet felvette egy térfigyelő kamera is.
nov. 15
9:36
Kínai őrségváltás - Megválasztották a politikai bizottságot és állandó bizottságát (Kripto Akadémia)
A Kínai Kommunista Párt (KKP) új központi bizottsága csütörtöki plenáris ülésén megválasztotta politikai bizottságát, annak héttagú állandó bizottságát, valamint főtitkárnak Hszi Csin-pinget, az államfő helyettesét, amint ez várható volt.
nov. 15
9:36
Aggódnak a britek, hogy náluk lesz az újabb kamatbotrány (Portfolio)
Aggódnak a brit bankfelügyeleti hatóságok, hogy a londoni bankközi kamatok manipulációja miatt kipattant botrány újabb felvonása ismét brit bankokra fog lesújtani - írja a Wall Street Journal....
nov. 15
9:48
Óriásit zakózott a Richter (2.) (Portfolio)
Elkaszálták a Richter papírokat a csütörtöki kereskedés indítását követően, a részvények közel 7 százalékos mínuszba kerültek. A piacon olyan pletykák keltek lábra, miszerint a társaság kikerül az...
nov. 15
9:48
Több mint száz cég élt vissza az innovációs járulékkal (Pénzcentrum)
Összesen 3,4 milliárd forintot követel az adóhivatal azoktól a társaságoktól, amelyek nem az előírásoknak megfelelően vették igénybe az innovációt támogató adókönnyítést - olvasható a Magyar Nemzetben....
nov. 15
9:48
Megválasztották a Kínai Kommunista Párt új vezetőit (ATV)
A Kínai Kommunista Párt (KKP) új központi bizottsága csütörtöki plenáris ülésén megválasztotta politikai bizottságát, annak héttagú állandó bizottságát, valamint főtitkárnak Hszi Csin-pinget, az államfő helyettesét, amint ez várható volt.
nov. 15
9:48
Márciusra szeretnénk élesíteni a formánkat - Egervári (Agroinform)
Egervári Sándor az m1 Ma Reggel című műsorában értékelte a norvégok ellen 2-0-ra hazai pályán elveszített mérkőzést.
nov. 15
9:50
BIG bear a piacon (Portfolio)
Hatalmas pesszimizmus alakult ki az elmúlt héten a részvénypiacokon, az AAII heti rendszerességgel publikált felmérése szerint az optimisták aránya 10%ponttal csökkent az egy héttel korábbihoz képest...
nov. 15
9:51
A világ nagy részén nincs munkanélküliségi ellátás (HR Portál)
A világon a dolgozók átlagosan több mint 70 százalékának nincs munkanélküliségi biztosítása - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közleményében. A felmérésben szereplő 200 ország kevesebb mint fele - azaz mindössze 72 - rendelkezik ilyen társadalombiztosítási rendszerrel.
nov. 15
9:52
Palesztin vezető lelövése segítette feljebb az olajat (Portfolio)
Az árupiacok a negatív hangulat ellenére is pluszban zártak tegnap. Az olaj az ismét fokozódó közel-keleti feszültségek, a kakaó kínálati félelmek, a szójabab biztató keresleti adatok, a nemesfémek...
nov. 15
9:53
Másfélszer többen dolgoznak feketén (HR Portál)
Egy év alatt másfélszeresére nőtt azon vállalkozások száma, amelyek be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztattak - cikkezi a Népszabadság.
nov. 15
9:54
A fukusimai baleset miatt 13 ezren perelték be a céget (Infostart)
Csoportos büntetőfeljelentést tett 13 ezer japán polgár csütörtökön a tavalyi márciusi atombalesettel kapcsolatban a Fukusima-1 atomerőművet birtokló TEPCO cég vezetői és az egykori nukleáris biztonsági bizottság ellen.
nov. 15
9:57
A Richter zuhanása magával rántja a BUX indexet (ProfitLine)
A vártnál jobb német és francia harmadik negyedéves GDP adatok ellenére csökkenéssel kezdték a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek. Nyitás után fél órával a londoni FTSE-100 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,46 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,40 százalékos mínuszban állt. Budapesten a BUX index 0,97 százalékos csökkenéssel indult, fél órával később már 1,36…
nov. 15
10:00
Orbán Viktor kedvenc csapata hisztis kislányokból áll? (Sport365)
A Videoton FC a napokban érdekes hangvételű írásban kommunikálta azt, hogy véleményük szerint a KTE-Phoenix-Mecano csapatának játékosai megfélemlítették őket és mindent bevetettek a győzelem érdekében.
nov. 15
10:02
Videó: Djokovics csokit osztogatott (Sport365)
Novak Djokovics ismét bebizonyította, hogy napjaink egyik legszerethetőbb sportolója. A szerb teniszező ezúttal a sajtósokat lepte meg csokoládéval.
nov. 15
10:06
Óriásit zakózott a Richter (3.) (Portfolio)
Elkaszálták a Richter papírokat a csütörtöki kereskedés indítását követően, a részvények közel 7 százalékos mínuszba kerültek. A piacon olyan pletykák keltek lábra, miszerint a társaság kikerül az...
nov. 15
10:06
Sínhibák a felújított Margit hídon? (Pénzcentrum)
Reped, deformálódik, törik a villamossín a felújított Margit hídon. A Combino minden zökkenése többtonnás ütést mér a hídszerkezetre - írja a Népszabadság....
nov. 15
10:06
A Man. City 40 millió fontos ajánlata Suárezért (Agroinform)
Roberto Mancini a liverpooli Luis Suárez leigazolásával akarja megszilárdítani a helyét a klubja élén.
nov. 15
10:08
Padlón a magyar börze (Portfolio)
Pesszimista a hangulat a hazai piacon, mely egyrészt az alapvetően borús nemzetközi hangulattal másrészt a többségében gyenge hazai vállalati hírekkel magyarázható. A BUX 1,5 százalékkal került a...
nov. 15
10:10
Tetszik az elemzőknek az OTP gyorsjelentése (Portfolio)
Pozitívan ítélik meg az OTP ma hajnalban közzétett gyorsjelentését az elemzők, és kedvező árfolyamreakcióra számítanak. A bank részvényárfolyama jelenleg 1,3%-os emelkedést mutat. 2012.11.15 06:30...
nov. 15
10:12
Hatalmas sajtóvisszhang: Horvátország kombinál a magyar ítélet után (Infostart)
Hatalmas sajtóvisszhangot kapott Horvátországban a Kaposvári Törvényszék szerdai döntése, amelynek értelmében Radimir Cacicot, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettesét halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt másodfokon jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítéltek.
nov. 15
10:12
Armstrongot végleg leírták (Infostart)
Már nem Lance Armstrong nevét viseli a doppingolás miatt valamennyi korábbi címétől megfosztott amerikai kerékpáros által létrehozott rákellenes alapítvány.
nov. 15
10:12
Bencsik: szívesen hitelezne többet az OTP, de nem tud (Portfolio)
Az OTP szívesen nyújtana a mostaninál is több hitelt mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben, a gazdasági környezet azonban egyelőre nem teszi ezt lehetővé. Nem cél az, hogy az OTP csoportnál...
nov. 15
10:14
Ez hiányzott a norvégok ellen (Infostart)
Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a játékosokból leginkább a határozottság hiányzott szerda este a norvégokkal szemben 2-0-ra elveszített budapesti barátságos mérkőzésen.
nov. 15
10:24
Amerikai adósságcunamitól félnek a japánok (Privátbankár)
Az amerikai adósság finanszírozásának szempontjából kulcsfontosságú japán befektetők egyre jobban tartanak attól, hogy valóban elkerülhetetlen lesz jövő év elején az amerikai pénzügyi szakadék.
nov. 15
10:24
Aggályos a röghöz kötés - kötelezettségszegési eljárást indulhat hazánk ellen (HR Portál)
Újabb kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) a diplomások röghöz kötése miatt, de más rendelkezéseket is aggályosnak talált az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban Brüsszel - számol be a Népszava.
nov. 15
10:24
BIG bear a piacon (Portfolio)
Hatalmas pesszimizmus alakult ki az elmúlt héten a részvénypiacokon, az AAII heti rendszerességgel publikált felmérése szerint az optimisták aránya 10%ponttal csökkent az egy héttel korábbihoz képest...
nov. 15
10:24
Csak öt év múlva, de biztosan elkészül a Toyota Supra (Auto Pult)
A Toyora Supra újjáéledődéséről szóló pletykák, találgatások és hírek jóformán egyidősek a hátsókerékmeghajtású GT86 körüli lázzal, ám igazolást eddig nem nyertek. Ezúttal viszont Tetsuya Tada, a GT86 főtervezője jelentette be, hogy a Toyota elnöke azzal a feladattal bízta meg, mihamarabb rukkoljon elő a Supra utódával.
nov. 15
10:24
Levették Armstrong nevét a rákellenes alapítványból (Agroinform)
Már nem Lance Armstrong nevét viseli az amerikai kerékpáros által létrehozott rákellenes alapítvány.
nov. 15
10:26
Összeesküvést vizionál Matolcsy - Üzent a londoni elemzőknek is (Portfolio)
A befektetési bankárok és hedge fundok menedzsereinek világáról ír eheti jegyzetében Matolcsy György a Heti Válasz hasábjain. A nemzetgazdasági miniszter úgy véli, hogy a pénzvilág kalózainak, a...
nov. 15
10:26
A legkevésbé sem a pénz miatt örülök - Hatos Gábor (Agroinform)
Hatos Gábor bevallotta, először megkönnyezte a bronzérem lehetőségét, de nem az olimpiai jutalom miatt örült.
nov. 15
10:30
Kifogásolják a magyarországi érettségi bizonyítványt (Infostart)
A romániai Konzervatív Párt (PC) Kovászna megyei szervezetének elnöke bejelentette: az oktatási minisztériumhoz fordul a magyarországi érettségi bizonyítványok ügyében.
nov. 15
10:30
Cacic-ügy - A horvát lapok meglepőnek találják a kaposvári ítéletet (Kripto Akadémia)
Hatalmas sajtóvisszhangot kapott Horvátországban a Kaposvári Törvényszék szerdai döntése, amelynek értelmében Radimir Cacicot, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettesét halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt másodfokon jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítéltek.
nov. 15
10:30
Góbi Rita: "A nagy mesterek mintáit nem vehetem alapul, új stratégia kell" (Spa Trend Online)
Góbi Rita sokszínű alkotó: táncművész, koreográfus, nagyon fiatalon, 23 évesen alkotta meg hat éve létező saját társulatát, a GoBét, amely a művészet különböző ágai között utazik rendszeresen.
nov. 15
10:30
Nem veszített lendületéből a szlovák gazdaság (ProfitLine)
A KSH ma tette közzé a harmadik negyedéves magyar GDP adatot, amely negyedéves szinten 0,2 százalékos, míg éves szinten 1,5 százalékos visszaesés mutatott. A mai nap folyamán azonban a szomszédos országok is publikálták az előzetes GDP adataikat, lássuk mint mutat a szlovák, a cseh és az osztrák és a román gazdaság.
nov. 15
10:32
Fenntarthatatlan lesz a magyar mezőgazdaság (ProfitLine)
Megszüntetné a kormány az 1200 hektárnál nagyobb gazdaságokat, ráadásul a jövőben csak az vehetne földet, aki megműveli. Ez nagyjából 1 millió ember földjének értékét csökkentené és tenni lehetetlenné, hogy eladja.
nov. 15
10:33
Videó: Neymar röhejes büntetőjével csak Sergio Ramos versenyezhet (Sport365)
Neymar, a brazilok üdvöskéje szerda éjszaka a Kolumbia elleni mérkőzésen Föld körüli pályára állított egy labdát - a büntetőpontról. Tavasszal Sergio Ramos tett így a BL-elődöntőben.
nov. 15
10:35
Levették Armstrong nevét a rákellenes alapítványból (Sport365)
Már nem Lance Armstrong nevét viseli a doppingolás miatt valamennyi korábbi címétől megfosztott amerikai kerékpáros által létrehozott rákellenes alapítvány.
nov. 15
10:37
Válogatott: a játékosok igen csalódottan nyilatkoztak a norvég vereség után (Sport365)
Király Gábor, a magyar válogatott kapusa szerint a játékosokból leginkább a határozottság hiányzott szerda este a norvégokkal szemben 2-0-ra elveszített budapesti barátságos mérkőzésen.
nov. 15
10:42
Fenntarthatatlan lesz a magyar mezőgazdaság (videó) (Privátbankár)
Megszüntetné a kormány az 1200 hektárnál nagyobb gazdaságokat, ráadásul a jövőben csak az vehetne földet, aki megműveli.
nov. 15
10:42
Az optimizmus visszahozta a forintot (Infostart)
Szűk sávban mozog a forint délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 285,24 forinton jegyezték csütörtökön nem sokkal 10 óra után, a reggeli 285,59 forint és a szerda esti 285,15 forint után.
nov. 15
10:42
Óriásit zakózott a Richter (4.) (Portfolio)
Elkaszálták a Richter papírokat a csütörtöki kereskedés indítását követően, a részvények közel 7 százalékos mínuszba kerültek. Piaci körökből származó információink szerint a társaság november...
nov. 15
10:42
Kődobálás és sérült játékosok Dél-Afrikában (Agroinform)
Két zambiai labdarúgó megsérült szerdán, amikor dél-afrikai szurkolók kövekkel megdobálták a csapatbuszt.
nov. 15
10:44
Concorde: Elviheti az állam az OTP bevételtöbbletét (Privátbankár)
A Concorde elemzője szerint erős lett az OTP gyorsjelentése, ami főleg az orosz hitelezés felpörgésének és a hitelportfólió meglepően jó állapotának köszönhető. Az állami adótervek ugyanakkor veszélyesek a bankra.
nov. 15
10:44
13 ezren perlik a fukusimai atomerőművet üzemeltető TEPCO-t (Portfolio)
Csoportos büntetőfeljelentést tett 13 ezer japán polgár csütörtökön a tavalyi márciusi atombalesettel kapcsolatban a Fukusima-1 atomerőművet birtokló TEPCO cég vezetői és az egykori nukleáris...
nov. 15
11:00
OTP: lassult a portfólió romlása (Infostart)
Jelentősen lassult az OTP csoport portfóliójának romlása az idei harmadik negyedévben - mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten a pénzintézet sajtótájékoztatóján.
nov. 15
11:00
Az utcáról szedték fel a szerveit, mégis túlélte a balesetet! (Blikk)
Nottingham - Elütötte egy 15 tonnás teherutó, és szétszóródtak a szervei az aszfalton – semmi esélye nem volt a túlélésre, mégis életben maradt egy 23 éves brit férfi a baleset után.
nov. 15
11:00
Izraeli nagykövet: ez egy terrorista akció, amire válaszolni kell (ATV)
Nem akarunk háborút, Izrael mindent megtesz, hogy béke legyen, de a terroristáknak nem engedünk, bárhol és bármikor megtaláljuk őket és nem engedjük, hogy tovább folytassák fenyegetéseiket – ezt Ilan Mor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
11:00
Garancsi István rossz színben tünteti fel klubunkat - reagált a KTE (Agroinform)
A KTE nem hagyja annyiban, közleményben reagáltak a Videoton tulajdonosának szavaira a hétvégi bajnoki után.

Keresés