Míg a hazai kereskedés végén a BUX másfél százalékot vesztett és az összes vezető papír gyengült, addig a nyugat-európai börzék kellemes pluszban zártak.
Nemesfémalapú, euróban folyósított és abban is visszafizetendő hitellel lépett a piacra az Arteus cégcsoport; a terméket azoknak kínálják, akik rendelkeznek a hitel fedezetét biztosító, megfelelő értékű, elfogadható "London Good Delivery" minősítésű befektetési aranytömbbel, és azt az Arteus Capitalnál tárolják.
Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)csütörtöki közleményében.
Három magyar aranyérem született a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján: Hosszú Katinka kétszer, Cseh László pedig egyszer állhatott fel a dobogó tetejére. A csütörtöki mérleget Bernek Péter ezüstje és Jakabos Zsuzsanna bronza tette teljessé.
Demján Sándor életműdíjat kapott és az ingatlanszektor kiemelkedő teljesítményének elismeréseként a TriGranit által fejlesztett K&H irodaház lett az év ingatlanprojektje.
Üstökösként tűnt fel a Milanban Stephan El Shaarawy, a húsz éves játékos mindenféle túlzás nélkül a hátán cipeli a csapatot, bemutatjuk a Serie A új csillagát.
A Videoton támadója szerint az egész magyar labdarúgás számára fontos lesz a mai mérkőzés. A fehérvári csapat a Genk ellen lép pályára, Európa Liga-mérkőzésen.
Bernek Péter új országos csúccsal ezüstérmet szerzett 200 m háton a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett 200 m vegyesen a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
A gazdasági növekedés a világban 2013-ban a potenciális szint alatt maradhat minimálisan, a fejlett piacokon számos helyen látható javulás, viszont a nagy egyensúlytalanságok miatt az országok...
Eddig is több levelet kaptunk az árfolyamrögzítéssel kapcsolatban. Kapnak a bankok hideget-meleget is olvasóinktól. Az utolsó hónap előtt úgy látjuk szükséges tisztázni az esetleges kérdéseket, vagy a panaszokat, tapasztalatokat érdemes minél előbb közkincsé tenni. Erre azért is lehet szükség, mert ahogy egy olvasónk erről beszámolt, akár 3 hónapig is tarthat az árfolyamrögzítés, ha nem készülünk…
Hosszú Katinka aranyérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. A szám másik magyar indulója, Jakabos Zsuzsanna negyedik lett.
BUDAPEST — Ahogy azt a Blikk megírta, Zámbó Krisztián (32) éjszakái nagy részét nem az X-Faktor-házban tölti, hanem újlipótvárosi lakásában, ahol kettecskén él szerelmével.
Szeged — A száraz falevél biztos nem a kedvenc csemegéje a helyi állatkert jaguár kölykeinek, azonban kitűnő szórakozás a zörgő avarban játszani, bukfencezni, vagy fogócskázni.
Megállíthatatlanul erősödik a forint, függetlenül a magyar gazdaságot érintő rossz hírektől. A pozitív hatásban kulcsszerepet játszik a carry trade, aminek köszönhetően 278,50 alatt is megfordult az euró-forint árfolyama, azonban a görög válság megállíthatja az erősödést.
A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Portfolio.hu Property Investment Fórumon a szervezők az idei évben is több kategóriában kiosztják a Resource Property Awards díjakat az ingatlanszektor...
Benyújtották a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvény egységes javaslatát fideszes képviselők, de továbbra is vannak ellentmondások a szövegben – írja az origo.
A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Portfolio.hu Property Investment Fórumon a szervezők az idei évben is több kategóriában kiosztják a REsource Property Awards díjakat az ingatlanszektor kiemelkedő teljesítményeinek elismeréseként.
A jelenlegi tervek szerint december közepére lesz elfogadott költségvetése az országnak, miután a 2013-as büdzsét érintő, az elmúlt hónapok döntéseit egybefogó módosító indítványok az államháztartási törvény rendelkezései szerint kerülnek benyújtásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki online tájékoztatón.
Magyarország — A csaló albérlőkkel valószínűleg az önkényes lakásszerzés új fajtája jött divatba: az albérlők nem fizetnek a lakásért, de kiköltözni sem hajlandóak, mert pontosan tudják, hogy a törvény őket védi.
Angela Merkel lehetségesnek nevezte, hogy nem születik megállapodás az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről a tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök este kezdődő brüsszeli tanácskozásán.
Budapest — Épek és sérültek közösen építik az értelmi fogyatékos és mozgásában akadályozott gyereknek segítő lovasterápia-központ legfiatalabb és legszínesebb csikóját az Árkád bevásárlóközpontban.
A jelenlegi tervek szerint december közepére lesz elfogadott költségvetése az országnak, miután a 2013-as büdzsét érintő, az elmúlt hónapok döntéseit egybefogó módosító indítványok az államháztartási törvény rendelkezései szerint kerülnek benyújtásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki online tájékoztatón.
Brüsszel — Sok ezer milliárd forint a tét a csütörtök este kezdődő EU-s csúcson. A tervek szerint most döntenek az Európai Unió költségvetéséről és a szegényebb tagállamok felzárkóztatását biztosító kohéziós támogatásokról.
Izrael melletti szimpátiatüntetést tartottak csütörtökön az ország budapesti nagykövetsége előtt. Az eseményen megjelent Novák Előd jobbikos képviselő is, de a rendőrség rendzavarás miatt előállította.
Bárdos András legújabb könyvét a napokban mutatták be, Kern András: „Ezt nem lehet leírni!" címmel, amely a televíziós szakembernek már a hatodik kötete.
Somogyi Péter neurobiológus kapta az idén a Semmelweis Budapest Award elismerést. A Semmelweis Egyetem legmagasabb rangú díját a Magyar Tudományos Akadémián adták át.
A Mol-csoport jogi igazgatója szerint az INA részvényesi szerződését polgári perben lehetne csak felülbírálni abban az esetben is, ha a Sanader-perben kedden hozott elsőfokú ítélet jogerőre emelkedne.
BUDAPEST — Malek Miklós (37) már az X-Faktor mentorok háza szakaszában említette Csobot Adélról (18), hogy igazi egyéniség, olyan, akire nem lehet nem odafigyelni.
Budapest — New York — Egyetlen telefonhívás és húsz dollárnak megfelelő összeg megmenthette volna az életét annak a túlsúlyos magyar nőnek, aki aközben vesztette életét, hogy repülőgépre várt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 277,59 pontos, 1,54 százalékos csökkenéssel, 17 747,81 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.