Negyven százalékos leépítést hajt végre budapesti bázisán a Ryanair, mivel a fapados légitársaság szerint a repülőtér megemelte a díjait és nem biztosít jól működő létesítményeket sem. A cég vezérigazgatója elmondta: 30-ról 20-ra csökkentik útvonalaikat, 5-ről 3-ra a Budapesten állomásozó repülőgépeik számát. Michael O’Leary szerint ezzel évente 800 ezer utast veszít a repülőtér. Azt mondta, ha…
Tizenkét órás kihallgatása után nem emelt vádat Nicolas Sarkozy ellen az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja - közölte csütörtök este Thierry Herzog, az exelnök ügyvédje.
Egy formabontó és egy klasszikus film a heti kínálatban. A Wachowski testvérek Tom Tykwerrel közösen írták és rendezték az amerikai-német koprodukcióban készült fantasyt. A Felhőatlasz főbb szerepeiben Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant és Susan Sarandon játszik hol felismerhetően, hol felismerhetetlenül. Az Egy veszedelmes viszony történelmi dráma a 18. századi Dániából, Nikolaj Arcel…
Ciprus megállapodásra jutott csütörtök este a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a pénzügyi támogatás feltételrendszeréről - jelentette a CNA görög hírügynökség.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 12. játékhetén a New England Patriots legyőzte a New York Jetset. A Detroit Lions-t a vezetőedzője verte meg.
Ma tartja frakcióülését az LMP, amelyen az előzetes tervek szerint a képviselőcsoport új vezetőjét és annak két helyettesét is megválasztják. Jávor Benedek frakcióvezető, valamint a háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely a párt hétvégi kongresszusa alatt mondott le megbízatásáról.
Az izraeli hatóságok letartóztatták a szerdai tel-avivi buszrobbantás szervezőit és elkövetőit - közölte az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet.
Szerdán egyiptomi közvetítéssel tűzszünetet kötött Izrael a Hamasz terrorszervezettel, amely a Gázai-övezetből az izraeli Felhőoszlop hadművelet megkezdése előtt 2012 eleje óta több mint 800 rakétát, az izraeli beavatkozást követően pedig több mint 1500 rakétát lőtt a zsidó állam déli városaira. A Hamasz a tűzszünetet követően először ismerte be nyíltan: Irán fegyverezte fel a terrorszervezetet.…
A Népszabadság arról ír, hogy az ELTE-n nem lesz vizsgálat Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban. Ténymegállapító albizottságot hozna létre az LMP annak tisztázására, hogy milyen összefüggések vannak a kilencvenes évek olajügyleteiben is felbukkant személyek, egyes bűnözői körök és a titkosszolgálat között - írja a Magyar Nemzet.
Szűk sávban mozog a forint, az eurót pénteken 10 óra után 279,67 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a reggeli 279,30 forint és a csütörtök esti 279,28 forint után.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét, akit a minap vették őrizetbe hivatali visszaélés miatt - közölte Miljko Radisavljevic ügyész.
Rakétakilövésre utaló készülődés jeleit észlelték Észak-Koreáról készült műholdfelvételeken - közölte az amerikai kormány Japánnal és Dél-Koreával az Aszahi Simbun című japán napilap pénteki jelentése szerint.
Az Európa Liga csoportkörének csütörtöki, 5. fordulóját követően a Napoli csatára, Edinson Cavani és a svájci Young Boys támadója vezeti a gólvadászok listáját.
Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében.
Bár a politikai szereplők még csak nagyon érintőlegesen nyilatkoztak, sokan biztosra veszik: a kormánynak a márciusi MNB-elnökváltás után komoly szándékai vannak a jegybank mérlegében szereplő...
A Videoton FC hazai pályán 1-0-ra kikapott a belga Genktől a labdarúgó Európa Liga csoportkörének ötödik, csütörtöki fordulójában, így csoportjában visszacsúszott a harmadik helyre.
Csaknem 150 gépkocsi rohant egymásba a sűrű ködben egy texasi országúton csütörtökön. A tömegbalesetben ketten meghaltak, több mint százan megsérültek. Egy tucatnyi sérültnek súlyos az állapota.
Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Egy szervezetben, csoportban az együttműködés hiányosságaiért általában a gyenge kommunikációt és/vagy a résztvevők személyiségét szokták okolni, ugyanakkor a háttérben gyakran az a tény húzódik meg, hogy territoriális lények vagyunk. Ennek az elfogadásán alapul a Hunting Territory, vagyis a vadászterület modell, amelyről megalkotója, Dr. Görgényi István tanácsadó, coach tartott előadást a…
Nem tört az 1,2740-es szint, az október 18-án megindult lejtmenet fordulni tudott az 1,27-es szintnél. Az elmúlt egy hétben az 1,2740-es szint megerősített támasszá vált, melyről elrugaszkodva tegnap már vissza tudott térni a 20 és a 200 napos mozgóátlagokkal megerősített 1,28-1,2830-as ellenállási szint fölé. Ezzel pedig megnyílt az út előtte az 1,3020-as szint irányába is. Időközben már az MACD…
Alig kezdődött meg csütörtök késő este, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót - közölték diplomaták.
Vasárnap rendezik meg az idei Forma-1-es világbajnokság 20., utolsó versenyét, amelyen eldől, hogy a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull), vagy Fernando Alonso (Ferrari) lesz-e a világbajnok.
"Nem szexregény, de képet próbál rajzolni arról, milyen egy leszbikus nő és egy szexuálisan félénk férfi együttélése" - így jellemezte új könyvét Sárközi Mátyás. A Párban magányban című kötet Babits Mihály és felesége, Török Sophie házasságáról szól, és nem kendőzi el a szexualitás elemeit. Az izgalmas dokumentumregény szerzőjével az InfoRádió Arénájában hallhattak beszélgetést.
Ciprus megállapodásra jutott csütörtök este a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a pénzügyi támogatás feltételrendszeréről - jelentette a CNA görög hírügynökség.
Ismét levált a nemzetközi pályáról a hazai tőzsde. Még mindig a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett legújabb költségvetési kiigazításokat, illetve az IMF/EU-megállapodást hiányát árazza a piac, ennek hatásait "emészti" mikro- és makrogazdasági szinten. A negatív folyamat csak a hazai részvénypiacot érintette, a forint jól teljesített. A Mol 375 forinttal, 2,14 százalékkal…
Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretérõl kezdtek egyeztetést csütörtök éjszaka a tagállamok állam- és kormányfõi a Herman Van Rompuy által összehívott rendkívüli uniós...
Egyiptomi ellenzéki vezetők tömegtüntetésekre hívták az embereket tiltakozásul az ellen, hogy Mohamed Murszi államfő jelentősen kibővítette a saját jogköreit. Az ország alkotmánybírósága azt fontolgatja, hogy élne az államfő elmozdításához való jogával. Az ellenzék "milliók tiltakozására" szólított fel az iszlamista Muzulmán Testvériség által támogatott elnök ellen.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Fehér Csaba a multinacionális vállalatoknál töltött évei alatt az ügyfélszolgálat, a HR és az oktatás-fejlesztés számos aspektusával megismerkedett. A HR-rel először a Westel 900 ügyfélszolgálat képzési területén került kapcsolatba, majd később a vállalati oktatási és fejlesztési területen dolgozott, ma pedig nemzetközi HR tanácsadóként kamatoztatja szakmai tapasztalatait.
1500 négyzetméteres áruházat nyit Sátoraljaújhelyen a Praktiker még idén. A cég első alkalommal fog megnyitni kis alapterületű barkácsáruházat Magyarországon.
A Great Place to Work intézet idén is összeállította a világ legjobb multinacionális munkahelyeinek rangsorát, amelynek élére az üzleti analitikai megoldások vezető szállítójának számító SAS került. A budapesti irodával is rendelkező vállalat az inspiráló munka, a nyitott kommunikáció, a juttatások, valamint a magánélet és a munka egyensúlyának megteremtésére tett erőfeszítései miatt bizonyult a…
Elfogadta a kormány, így pénteken az Országgyűlés elé kerülhet a elé kerülhet a Magyary-programhoz kapcsolódó adminisztrációs teher csökkentéséről szóló előterjesztés - tudta meg a Magyar Hírlap....
Indokolatlannak tartja bármilyen vizsgálat lefolytatását Semjén Zsolt szakdolgozatával kapcsolatban Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja - írta pénteki számában a Népszabadság a dékánnak a laphoz eljuttatott közleményére hivatkozva.