Egy éve a legalacsonyabb aukciós hozamon, de a másodpiaci hozam felett értékesített a szokásosnál magasabb meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden.
Nem ígérhetjük azt, hogy a következő 2-3 évben a magyar gazdaság növekedési üteme jelentősen gyorsabb lesz - jelentette ki a Heti Válasz mai konferenciáján Varga Mihály. Az EU/IMF-tárgyalásokért...
Állítólag egyszerre nyolc férfival, köztük befolyásos politikusokkal folytatott viszonyt Rachid Dati, Nicolas Sarkozy volt igazságügy-minisztere, aki azt sem tudja, kicsoda közülük most 3 éves gyerekének apja.
E hét elejétől ismét igényelhető összesen 4 millió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Az Egyesült Államok keleti parti államaiban kedd reggel, helyi idő szerint reggel hatkor – közép-európai idő szerint délben – megkezdődött az amerikai elnök- és szövetségi kongresszusi választás.
Tömegverekedés tört ki a Paris Saint-Germain és a francia belügyminisztérium tiltása ellenére odautazó Dinamo Zagreb futballszurkolói közt a két csapat keddi Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.
Megtartotta első edzését az új, ideiglenesen megbízott szövetségi kapitánnyal, Diego Scandellával a hétvégi olimpiai selejtezőre készülő magyar jégkorong-válogatott.
Miley Cyrus a legutóbbi klipjében igen pikáns jelenetekre vállalkozott. Kedvesével, Liam Hemsworthszel sokkolta a nézőket, amikor az unikornisnak öltözött sráccal vad csókcsatába kezdett. A pornóproducerek fantáziát láttak az alakításban, és busás ajánlatot tettek az énekesnőnek, hogy játssza el ugyanezt, csak ezúttal egy lánnyal.
Az alapvető jogok biztosa szerint mind az általános választójogi törvény, mind pedig az új nemzetiségi törvény sok korrekción fog még keresztülmenni a 2014-es választásokig a belső és a külső kritikák hatására.
A kormány vizsgálja az IdomSoft Informatikai Zrt. közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai...
Egy hazai biztosító olyan biztosítási termék kialakításán dolgozik, amely lehetővé teszi a gépjármű használattal arányos díjfizetést. Az uniós támogatással megvalósuló projekt keretében egy speciális...
A hónap első napjával, november 1-vel Európa-szerte törvényerőre lépett az új abroncscímke alkalmazása, melynek célja, hogy rávilágítson az új abroncsok hatékonysági és biztonsági mutatóira - de...
A kormány tudomásul veszi az Európai Bíróság ítéletét, amely kimondta, hogy uniós jogot sértett a magyar bírák nyugdíjazása - közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
A nemzetgazdasági miniszter közlése szerint a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció mindaddig nem nyugszik, amíg meg nem nyeri az adósság elleni szabadságharcát, mert aki adós, az nem lehet szabad ember, az fogoly, "úgy kell élnie, ahogy a hitelezői diktálják".
Emberülés miatt indítottak eljárást azzal a 44 éves nővel szemben, aki hétfőn délután leszúrta élettársát a főváros XVIII. kerületében. A nő először megpróbálta balesetnek beállítani a gyilkosságot - értesült a HavariaPress.
A kormány vizsgálja az IdomSoft Informatikai Zrt. közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai...
A Ford Transit Custom által megszerzett '2013-as Év Haszonjárműve' díj, majd az 1,0 literes EcoBoost motornak ítélt '2012-es Év Motorja" cím után a Ford egy harmadik " Az Év..." díjat is magáénak...
Gennaro Gattuso megmutatta ki az Úr a háznál. Az olasz játékos a Sion - St. Gallen bajnoki mérkőzésen gyakorlatilag leüvöltötte a csapat vezetőedzőjét a háttérből. Na, most akkor ki is irányít?
A pénzügyi szektor tőke- és likviditási helyzete stabil; a legfőbb kockázatokat a gazdasági növekedés hiánya, a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanság, a jövedelmezőségi problémák, és ebből eredő tőketerhelés jelenti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) novemberi kockázati jelentése szerint.
Szombaton az Újpest FC B előzetesen megadott kezdőcsapata még Horváth Tamás nevével kezdődött, azonban 25 éves kapusnak a bemelegítés alatt kibicsaklott a bokája.
Cristiano Ronaldo ismét hallatott magáról. A portugál sztárjátékos a SkySports-nak adott interjújában elmondta, hogy nem a pénzért játszik a Real Madridban.
Még nincs kormánydöntés, de a szakállamtitkár cáfolta, hogy ősztől fizetősek lesznek a kommunikációs szakok és részben a bölcsészképzés, hasonlóan a már fizetőssé tett jogász- és közgazdászképzéshez.
A kormánynak haladéktalanul végre kell hajtania az Európai Bíróság ítéletét: vissza kell állítania az elbocsátott bírák jogviszonyát és kártalanítania kell őket a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint.
Egy hazai biztosító olyan biztosítási termék kialakításán dolgozik, amely lehetővé teszi a gépjármű használattal arányos díjfizetést. Az uniós támogatással megvalósuló projekt keretében egy speciális mérőberendezésnek köszönhetően olyan casco terméket fejlesztenek ki, amellyel a díjfizetési kötelezettség egyszerűen kiszámíthatóvá válik, és a gépjármű tulajdonosa is nyomon követheti adatait....
Egyelőre nincs napirenden az új nyelvoktatási stratégia, egy munkaanyag készült el - mondta Hoffmann Rózsa kedden újságíróknak. Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint azt tervezik, hogy az angol vagy a német lesz az első két kötelező idegen nyelv a középiskolákban.
A jövőre tervezett iparűzési adó (ipa) szabályai alóli mentességet kértek a patikusok és a gyógyszer-nagykereskedők a nemzetgazdasági minisztertől - írta a Világgazdaság.
Az életkoron alapuló, nem igazolható megkülönböztetést jelent, és így a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása - mondta ki keddi ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság, amely sürgősséggel tárgyalta az ügyet.
Jövőre egyszerűsödhetnek a nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíjigazgatással összefüggő egyes ügyintézések és eljárások - derül ki a kormány honlapján hétfőn közzétett jogszabálytervezetből.
A ma délben közzétett adatok alapján Németországban az ipari megrendelések szeptemberben - 2011 szeptembere óta nem látott mértékben - 3,3 százalékkal csökkentek az augusztusban mért 0,8 százalékos emelkedés után. Elemzők jóval mérsékeltebb, 0,3 százalékos visszaesésre számítottak. Ez már egyhuzamban a második havi visszaesés.
A hazai gazdasági növekedés hiánya, a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanság, valamint a részben ezekből, részben a korábbi működésből fakadó jövedelmezőségi, és ezen keresztüli tőketerhelés jelentik a hazai pénzügyi szektor fejlődésével kapcsolatos legfőbb kockázatokat – olvasható a PSZÁF 2012. novemberi kockázati jelentésében.