Halálos veszélyt jelent menet közben híreket vagy üzeneteket olvasgatni az interneten, s nem csak az autóval közlekedők számára. Megállapították: a gyalogosok még nagyobb veszélyben vannak az okosmobilok miatt.
Európai és nemzeti környezetvédő szervezetek azzal a kéréssel fordultak az EU-tagországok pénzügyminisztereihez, hogy hagyják jóvá a gázolaj kötelezően legkisebb adómértékének jelentős emelését az energiadó-irányelv felülvizsgálatakor - közölte a levelet aláíró Levegő Munkacsoport szombaton az MTI-vel.
150 politikus, köztük az Európai Parlament német és spanyol alelnökei nyilatkozatban ítélték el a Jobbikot a párt tagjainak antiszemita kijelentései miatt. Felszólították továbbá a magyar hatóságokat, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálják felül a Jobbik alapelveit és iránymutatásait. A képviselők nyílt levelüket elküldték Áder János köztársasági elnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és…
Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég.
Második esélyt kap Abe Sinzo volt japán miniszterelnök a vasárnapi előrehozott képviselőházi választásokon. Az előrejelzések szerint a szavazók leváltják a három és fél éve kormányzó Japán Demokrata Pártot (DPJ) és visszahelyezik a hatalomba az egykor szinte egyeduralkodó konzervatív tömörülést, a Liberális Demokrata Pártot (LDP). Várakozások szerint a régi-új miniszterelnök megpróbálja majd…
Nem indít vizsgálatot a hallgatói önkormányzati vezetők személyes adatai ügyében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - mondta Péterfalvi Attila, a szervezet vezetője a Magyar Nemzet szombati számában.
Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég.
Soron kívüli eljárásban intézkedett Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az idén nyugdíjazott bírák munkaügyi pereiben eddig jogerőre emelkedett ítéletek alapján, és megkezdte a bírák ismételt kinevezésére vonatkozó előterjesztések megküldését Áder János köztársasági elnökhöz - közölte a hivatal honlapján pénteken.
Nem repesett az örömtől a magyar női kéziválogatott kapitánya, Karl Erik Böhn, amikor kiderült, honfitársai ellen kell meccselnie a döntőbe jutásért. Élettársa a norvégok vezéregyénisége.
Az oktatásban zajló események felrázzák a biztosítási piacot is: újabban feltűnően sokan tájékozódnak a társaságoknál a külföldi tanulással összeköthető ajánlatok iránt.
Újból egyeztetésre hívta jövő hét keddre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A minisztériumba tervezett találkozóról a tárca tájékoztatta az MTI-t.
A Videoton vállalatcsoport a tavalyinál eredményesebb évet zárt, tíz százalékos forgalomnövekedés mellett 110 milliárd forintos árbevétel várható az idén - mondta el Széles Gábor elnök-vezérigazgató a magyar tulajdonú cég pénteki évzáró ünnepségén.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) visszautasítja Bertha Szilvia jobbikos országgyűlési képviselő pénteki állításait, ugyanis - mint írták - a katasztrófavédelem rendszere az egységes irányítás, a fejlesztések és az átszervezések következtében sokkal hatékonyabbá vált.
Újból egyeztetésre hívta jövő hét keddre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A minisztériumba tervezett találkozóról a tárca tájékoztatta az MTI-t.
Bár világszerte terjed az internetes vásárlás, idehaza sokan viszolyognak a gondolattól, hogy csak virtuálisan látják, amit megvesznek. Leginkább a könyvhöz és a műszaki cik-kekhez van bizodalmunk.
Várhatóan nem szerződik Ausztráliába David Beckham, az angolok 115-szörös válogatott futballistája, aki távozik az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy együttesétől.
Heidi Löke, a norvég női kézilabda válogatott beállója egy nappal a magyarok elleni elődöntő előtt bejelentette, véget ért kapcsolata Karl Erik Böhn magyar kapitánnyal.
Ilyen rosszul még sosem készítettek költségvetést – ezt Tukacs István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a büdzsé készítése olyan volt, mint egy kalandpark, sorra jöttek az ötletek, de senki sem tudta, hogy miből lesz valami.
Mintegy 60 milliárd forinttal emelkednek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2013-ban az idei évhez képest - ismertette a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, amelyben Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár idézi, aki az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kuratóriumi ülésén beszélt.
Jövőre, június 5-én Lipcsében rendezik meg Michael Ballack, a 98-szoros német válogatott labdarúgó búcsúmérkőzését, legalábbis a Kölner Express című napilap értesülése szerint.
Átadták a Villkász Kft. zöldmezős beruházással megépült új üzemcsarnokát pénteken Devecserben, az autóipari beszállító cég az összesen 329 millió forint értékű beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 97 millió forintos támogatást nyert el.