2012. december 15. szombat

dec. 15
5:21
Teljes a kényszernyugdíj (Alternatív Energia)
Kitiltaná a kormánytöbbség júliustól a nyugdíjas orvosokat és tanárokat is a közszférából - legalábbis egy frissen benyújtott módosító javaslat szerint. A korábbi ígéretekkel ellentétben tehát a közszférára érvényes szabályozás alól nem kapnának mentességet az egészségügyiek és az oktatók, így a két ágazat az összeomlás szélére sodródhat jövőre.
dec. 15
5:23
MSZP: dúl a harc a közmédia utalmáért (Alternatív Energia)
Megdöbbentő, hogy a közmédia megújítását ígérő program megvalósítása helyett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) további egyoldalú és erőszakos lépéseket tesz a közmédia átalakítására - állapította meg az újabb csoportos létszámleépítésre reagálva a MÚOSZ elnöksége.
dec. 15
5:25
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Önről is tudja a kormány, hogy hány év alatt végezte el az egyetemet?
dec. 15
5:27
Teljes a mellébeszélés (Alternatív Energia)
Kapkodás, zavar és káosz - ez jellemzi a kormány nyilatkozatait és tetteit a felsőoktatási keretszámok ügyében. Orbán Viktor kormányfő és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szerint is változhatnak még a számok, bár a miniszterelnök úgy vélte, a felsőoktatás ügye "már meg van oldva". Balog szombatra ígért bejelentéseket Orbántól, akinek sajtófőnöke viszont cáfolta ezt.
dec. 15
5:36
A Külügyminisztérium is elítélte a neonáci tüntetést (ATV)
A Külügyminisztérium közleményben ítélte el a tárca épülete előtt tartott péntek esti anticionista tüntetést, amelyen Lenhardt Balázs független országgyűlési képviselő elégetett egy izraeli zászlót.
dec. 15
5:39
Mennyire biztonságos az ön városa? (Alternatív Energia)
Kíváncsi rá, hogy közvetlen lakókörnyezetében hány betörés, autólopás, netán gyilkosság történt az elmúlt hónapban? Szeretné tudni, saját utcája mennyire számít bűnügyileg fertőzött területnek?
dec. 15
5:41
Nem fizeti tovább a tb-t az állam (Alternatív Energia)
Ma jár le az iskolapadból frissen kikerült diákok tb-fizetési haladéka. Aki az elmúlt fél évben nem talált munkát, a jövő héttől már maga köteles fizetni az egészségbiztosításért. Az egészségügyi szolgáltatási járulék - vagy ahogy korábban hívták tb - összege havonta 6390 forint, amelyet a fiataloknak csekken kell átutalniuk a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak (NAV). A fizetés elmulasztása esetén…
dec. 15
5:43
Még visszavonhatják a gyilkos tervet (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlannak tartja az ombudsman a nagy értékű gyógyszeres kezelések alkalmazásának drasztikus csökkentését célzó jogszabály-módosítás tervezetét. Szabó Máté szerint ugyanis a Szócska Miklós által céljaiban "félreértettnek" minősített, ám lényegében nem cáfolt szabályozástervezet a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek élethez és emberi méltósághoz való jogával, valamint az egyenlő…
dec. 15
5:54
Az énekes szerint Katalin a hibás az ápoló haláláért (ATV)
Óriási botrányt okozott a világhírű angol énekes, Morrissey kijelentése. A zenész közölte, szerinte Katalint kell okolni az ápolónő öngyilkossága miatt.
dec. 15
6:30
Matolcsy miatt nem rendezik az ügynökkérdést? (ATV)
Május közepéig kellett volna elkészíteni a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló kormányzati előterjesztést, ám a Fidesz elnöksége a mai napi nem döntött a múltfeltáró intézményről. De mi köze mindehhez a nemzetgazdasági miniszternek? A Hetek cikke.
dec. 15
7:09
Kiégett három busz Budapesten (Alternatív Energia)
Három személyszállító busz kiégett Budapesten, a Tatai úti telephelyen reggel hat óra előtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
dec. 15
8:03
Jégpáncél az utakon - Riasztást adtak ki a várható ónos eső miatt (Alternatív Energia)
Az ország nagy részén első-, illetve másodfokú riasztás van érvényben a várható ónos eső miatt.
dec. 15
8:36
Pert nyert egy devizahiteles a bankjával szemben (ATV)
Jogerősen érvénytelennek mondta ki a bíróság egy devizahiteles szerződését. A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a kölcsönszerződés nem tartalmazta részletesen a teljes hiteldíj-mutató számítását, pedig szerintük arról az adóst tájékoztatnia kellett volna a banknak. Egy ügyvéd szerint az ítélet után több ezer devizahiteles követelheti vissza a pénzét bankjától. Az adóst egy egyesület képviselte…
dec. 15
8:39
Bajnai: ne lehessen hazugságra építeni politikai konstrukciókat (Metropol)
"Olyan országot szeretnék építeni, ahol mindenki tud a másik oldallal beszélni, úgy, hogy közben nem veszíti el se az identitását, se az állását."
dec. 15
8:54
A Párbeszéd Platform csatlakoztatná az LMP-t az Együtt 2014-hez (ATV)
Az LMP-ben működő Párbeszéd Magyarországért Platform a januári kongresszuson azt javasolná, hogy korrigálják azt a novemberi stratégiai döntést, amely szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott.
dec. 15
8:56
Riasztás: ónos eső várható az ország jelentős részén (ATV)
Az ország nagy részén első-, illetve másodfokú riasztás van érvényben a várható ónos eső miatt.
dec. 15
8:58
Kiégett három busz Budapesten (ATV)
Három személyszállító busz kiégett Budapesten, a Tatai úti telephelyen reggel hat óra előtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
dec. 15
9:12
A saría alapú alkotmányról népszavaznak Egyiptomban (ATV)
Megnyíltak a szavazóhelyiségek szombat reggel Egyiptomban az új alkotmányról rendezett népszavazáson, amelyen a Mohamed Murszi államfő iszlamista szövetségesei által kidolgozott és a liberális, valamint baloldali ellenzék által hevesen bírált alaptörvényről kell voksolniuk az állampolgároknak.
dec. 15
9:30
Harminc ország képviselője követeli a Jobbik betiltását (ATV)
150 politikus, köztük az Európai Parlament német és spanyol alelnökei nyilatkozatban ítélték el a Jobbikot a párt tagjainak antiszemita kijelentései miatt. Felszólították továbbá a magyar hatóságokat, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálják felül a Jobbik alapelveit és iránymutatásait. A képviselők nyílt levelüket elküldték Áder János köztársasági elnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és…
dec. 15
9:32
Fukusima: beismerte mulasztását az üzemeltető (ATV)
Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég.
dec. 15
9:33
Péterfalvi: Giró-Szász jogszerűen közölt adatokat a diákvezetőkről (Alternatív Energia)
Nem indít vizsgálatot a hallgatói önkormányzati vezetők személyes adatai ügyében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - mondta Péterfalvi Attila, a szervezet vezetője a Magyar Nemzet szombati számában.
dec. 15
9:51
Kiégett három busz (Metropol)
A budapesti Tatai úti telephelyen 15 tűzoltó oltotta a lángokat.
dec. 15
9:51
Nagyon sürgős lett Balognak a HÖOK találkozó (Alternatív Energia)
Újból egyeztetésre hívta jövő hét keddre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A minisztériumba tervezett találkozóról a tárca tájékoztatta az MTI-t.
dec. 15
10:06
Böhn és Löke már nem alkot egy párt (ATV)
Hetek óta nem alkot egy párt Heidi Löke, a Győr beállósa, illetve Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
dec. 15
10:08
Balog Zoltán egyeztetésre hívta a HÖOK elnöségét (ATV)
Újból egyeztetésre hívta jövő hét keddre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A minisztériumba tervezett találkozóról a tárca tájékoztatta az MTI-t.
dec. 15
10:24
Beckham nem igazol Ausztráliába (ATV)
Várhatóan nem szerződik Ausztráliába David Beckham, az angolok 115-szörös válogatott futballistája, aki távozik az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy együttesétől.
dec. 15
10:26
Tukacs: ilyen rosszul még sosem készítettek költségvetést (ATV)
Ilyen rosszul még sosem készítettek költségvetést – ezt Tukacs István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a büdzsé készítése olyan volt, mint egy kalandpark, sorra jöttek az ötletek, de senki sem tudta, hogy miből lesz valami.
dec. 15
10:28
A mezőgazdaságba 60 milliárd forinttal több forrás jut jövőre (ATV)
Mintegy 60 milliárd forinttal emelkednek az agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2013-ban az idei évhez képest - ismertette a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, amelyben Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár idézi, aki az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kuratóriumi ülésén beszélt.
dec. 15
10:39
Lenhardt Balázs elhagyta a rendőrség épületét (Infostart)
Meghallgatását követően elhagyta a kerületi rendőrkapitányság épületét Lenhardt Balázs független országgyűlési képviselő, aki péntek este egy budapesti cionizmusellenes rendezvényen meggyújtott egy izraeli zászlót, és emiatt előállították.
dec. 15
10:41
Balog kedden egyeztet a HÖOK-kal (Infostart)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ott lesz a jövő keddi egyeztetésen az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szombaton az MTI kérdésére, miután Balog Zoltán tárcavezető újból egyeztetésre hívta a hallgatói szervezet elnökségét.
dec. 15
10:42
Schmuck: 130 botrányos ügye volt a kormánynak (ATV)
Eddig 130 botrányos ügye volt a kormánynak, de ez a szám még bővülhet – ezt Schmuck Andor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Magyar Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke elmondta: olyan kiadványt akarnak készíteni, amiből látszik, mi történt az egyes ügyekben, mennyibe került, és mi lett a következménye.
dec. 15
10:44
Gázolt a metró a Keletinél, újraindult a forgalom (ATV)
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség sajtóügyeletese szerint könnyebben sérült az elgázolt ember.
dec. 15
10:45
Újpesten az ország legmagasabb mászófala (Alternatív Energia)
Tűzoltók, kéményseprők és más, magasban dolgozó szakemberek is gyakorlati képzést kaphatnak a pénteken átadott falmászó központban Budapesten - értesült a HavariaPress.
dec. 15
10:47
Jogerősen felmentették tisztségéből a vajszlói polgármestert (Alternatív Energia)
Feladatainak nem megfelelő ellátása miatt másodfokon is felmentették tisztségéből Denke Valéria vajszlói polgármestert.
dec. 15
10:57
Riasztást adtak ki az ónos eső miatt (Infostart)
Az ország nagy részén első-, illetve másodfokú riasztás van érvényben a várható ónos eső miatt.
dec. 15
11:03
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró (Metropol)
Az eset sérültje valószínűleg öngyilkos akart lenni.
dec. 15
11:03
Tömegkarambolt okozott a jeges út a 8-as főúton (Alternatív Energia)
Több autó karambolozott a 8-as főút Márkót elkerülő szakaszán. A balesetsorozatnak nincs sérültje, a jeges útszakaszt lezárták - értesült a HavariaPress.
dec. 15
11:18
Gulyás Márton: lényegtelen, mit beszél Orbán Viktor (ATV)
Lényegtelen mit beszél Orbán Viktor, mert sosem reagál a valós társadalmi folyamatokra – ezt Gulyás Márton mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök Brüsszelben azt mondta: a keretszámok kérdése meg van oldva.
dec. 15
11:21
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró (Alternatív Energia)
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség sajtóügyeletese szerint könnyebben sérült az elgázolt ember.
dec. 15
11:33
Gázolt a metró (Infostart)
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség sajtóügyeletese szerint könnyebben sérült az elgázolt ember.
dec. 15
11:39
Megújult az MSZP arculata (Alternatív Energia)
Megújult az MSZP arculata. A szocialista párt logója is megváltozott, jelképe azonban továbbra is a szegfű marad.
dec. 15
11:41
Családi dráma Kiskunfélegyházán - Holtan találta édesanyját a 15 éves lány (Alternatív Energia)
Egy 15 éves lány talált rá holtan fekvő édesanyjára szombaton reggel kiskunfélegyházi családi házukban.
dec. 15
11:51
Újít az MSZP (Infostart)
Megújult az MSZP arculata. A szocialista párt logója is megváltozott, jelképe azonban továbbra is a szegfű marad.
dec. 15
11:54
Őrült zseni: anyja fegyvereivel ölt a newtowni ámokfutó (ATV)
Nem a korábban gyanúba kevert férfi, hanem annak öccse ölt meg huszonhat embert - köztük húsz gyermeket - egy Connecticut államban lévő általános iskolában pénteken. Saját anyjával is végzett, a mészárlást követően pedig öngyilkos lett.
dec. 15
11:56
Jogerősen felmentették tisztségéből a vajszlói polgármestert (ATV)
Feladatainak nem megfelelő ellátása miatt másodfokon is felmentették tisztségéből Denke Valéria vajszlói polgármestert.
dec. 15
11:57
Megújult az MSZP arculata (Metropol)
A szocialista párt logója is megváltozott, jelképe azonban továbbra is a szegfű marad. A választmányi ülésen Ron Werber is jelen volt.
dec. 15
11:57
Kedden egyeztet a HÖOK a kormánnyal (Alternatív Energia)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ott lesz a jövő keddi egyeztetésen az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szombaton az MTI kérdésére, miután Balog Zoltán tárcavezető újból egyeztetésre hívta a hallgatói szervezet elnökségét.
dec. 15
11:58
Kemény Dénes is megpályázza az MVLSZ elnöki posztját (ATV)
A kétszeres olimpiai bajnok kapus, Gergely István után Kemény Dénes, a férfiválogatott leköszönő szövetségi kapitánya is bejelentette: megpályázza a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki tisztét.
dec. 15
11:59
Hallgatói tiltakozás - Ülősztrájkot tartanak a dunakeszi Radnóti gimnázium diákja (Alternatív Energia)
Kétórás ülősztrájkkal tiltakoznak a diákok a felsőoktatási keretszámok és a tervezett intézkedések ellen a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban - tájékoztatta a diákönkormányzat alelnöke szombaton az MTI-t.
dec. 15
12:09
Megzavarták az MMA közgyűlését (Infostart)
Tiltakozók zavarták meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szombati közgyűlését, ahol többen egy transzparenst próbáltak kifeszíteni "Az MMA kirekesztő, a művészet szabad" felirattal.

Keresés