Meghallgatását követően elhagyta a kerületi rendőrkapitányság épületét Lenhardt Balázs független országgyűlési képviselő, aki péntek este egy budapesti cionizmusellenes rendezvényen meggyújtott egy izraeli zászlót, és emiatt előállították.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ott lesz a jövő keddi egyeztetésen az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szombaton az MTI kérdésére, miután Balog Zoltán tárcavezető újból egyeztetésre hívta a hallgatói szervezet elnökségét.
Egyiptomban népszavazást tartanak az új alkotmányról. Az iszlamista többségű alkotmányozó gyűlés által megszövegezett dokumentumról ma Kairóban, Alexandriában és további 8 tartományban mondanak véleményt. Az ország többi részében egy héttel később tartják meg a referendumot.
Egy Egyesült Államokban lakossági körben végzett felmérés eredményei szerint a mobilfizetés váltja fel a bankkártyás és készpénzes fizetési módokat, de a teljes átállás nem zajlik le a következő öt...
Eddig 130 botrányos ügye volt a kormánynak, de ez a szám még bővülhet – ezt Schmuck Andor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Magyar Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke elmondta: olyan kiadványt akarnak készíteni, amiből látszik, mi történt az egyes ügyekben, mennyibe került, és mi lett a következménye.
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség sajtóügyeletese szerint könnyebben sérült az elgázolt ember.
A PSZÁF a fogyasztók érdekeinek fokozottabb védelme miatt ajánlást adott ki a követeléskezelés során a pénzügyi intézmények részéről elvárható gyakorlatokról. Az ajánlásban olyan az emberi méltóságot védő javaslatok vannak, mint az ügyfél informálása, és az agresszív fellépés elkerülése. A Felügyelet a fogyasztók panaszai alapján készítették az ajánlást.
Tűzoltók, kéményseprők és más, magasban dolgozó szakemberek is gyakorlati képzést kaphatnak a pénteken átadott falmászó központban Budapesten - értesült a HavariaPress.
A Denver Nuggetsben játszó JaVale McGee minden bizonnyal az év blokkját mutatta be a Memphis Grizzlees elleni találkozón. A szenvedő fél Zach Randolph volt.
Indul a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki posztjáért Kemény Dénes. A férfi válogatottal háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány többhetes mérlegelés után döntött úgy, hogy vállalná a tisztséget.
Megvonta Horvátországtól a befektetési ajánlású adósosztályzatot pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a horvát kormány által eddig bevezetett reformok elégtelenek a növekedés beindításához.
Csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést az amerikai tőzsdék, a Dow 0,3, az S&P 500 0,4, a Nasdaq pedig 0,7%-kal került lejjebb. A mérsékelt pesszimizmusban az játszhatott szerepet, hogy a...
A januári átigazolási időszakban kölcsönbe kerülhet az FC Barcelona csatára, Isaac Cuenca. A támadó május óta sérült, és szeretne rendszeres játéklehetőséghez jutni.
Miközben Olaszország adósság besorolását megerősítette a Fitch, Horvátországot leminősítette az S&P. A döntést a reformintézkedések hiányával és a gyengülő fiskális helyzettel magyarázták a...
Európai és nemzeti környezetvédő szervezetek azzal a kéréssel fordultak az EU-tagországok pénzügyminisztereihez, hogy hagyják jóvá a gázolaj kötelezően legkisebb adómértékének jelentős emelését az energiadó-irányelv felülvizsgálatakor.
Több autó karambolozott a 8-as főút Márkót elkerülő szakaszán. A balesetsorozatnak nincs sérültje, a jeges útszakaszt lezárták - értesült a HavariaPress.
Mozgólépcső a Várfok utcába, betonba rejtett lámpák, sínek között zöldellő fű – így néz ki a Széll Kámán tér két év múlva. Mindehhez 4,2 milliárd forint kell majd.
BUDAPEST - Érsek M. Zoltán szerző Gönczi Gábornak adta a Luxus az óceánon című könyújdonság első dedikált példányát. Nem véletlenül: néhány éve együtt hajóztak a világ legnagyobb óceánjárója, az Oasis of the Seas fedélzetén.
Az Új Széchenyi Terv keretében eddig több mint 300 milliárd forint uniós és hazai támogatás jutott Magyarországon az egészségügyi intézményeknek - közölte Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár pénteken, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) rajzpályázatának eredményhirdetésén.
Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég.
Japánban a Fukusimai erőművet üzemeltető TEPCO cég beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusi baleset előtt.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) részesedése december 11-én átlépte az 5 százalékot az FHB Bankban - közölte a bank szombaton a BÉT honlapján. A tájékoztatás szerint az MNV tulajdonában 4...
Lényegtelen mit beszél Orbán Viktor, mert sosem reagál a valós társadalmi folyamatokra – ezt Gulyás Márton mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök Brüsszelben azt mondta: a keretszámok kérdése meg van oldva.
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség sajtóügyeletese szerint könnyebben sérült az elgázolt ember.
A világ tizedik legdrágább fotója lett Moholy-Nagy László 1925-ben készült, Fotogramm című munkája, amely 1 482 500 dollárért, átszámítva mintegy 320 millió forintért kelt el egy New York-i árverésen - közölte az MTI-vel a Mai Manó Ház.
Az egykor rettegett Mike Tysontól és nehéz gyerekkorából merít erőt a veretlen mexikói-amerikai Carlos Molina, aki ma Los Angelesben a kisváltósúlyú Amir Khan ellen száll ringbe.
A nanorészecskék nagyon sokféle ruhaanyagban megtalálhatók. A ruhák gyártása során előszeretettel alkalmazzák a nanoezüstöt. Mi ennek az oka, és milyen hatással vannak egészségünkre ezek az apró ezüstrészecskék?
Mit tegyünk, hogy az év végi hajsza ne döntsön le a lábunkról karácsonyra? Fontos, hogy ne hanyagoljuk el az egészségünket: szedjünk vitaminokat, fogyasszunk sok gyümölcsöt, élvezzük a szabadban a hóesést, öltözzünk melegen, vegyünk forró fürdőt, szaunázzunk. Ha pedig bajt észlelünk, mielőbb forduljunk a háziorvosunkhoz.
Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség sajtóügyeletese szerint könnyebben sérült az elgázolt ember.
Speciális textilipari gépeket, eszközöket szerzett be portfoliójának és kapacitásának bővítéséhez a nemzetközi piacon is jó hírű, immár 112 éves Tolnatext Fonalfeldolgozó és Műszakiszövet-gyártó Bt. A vállalat a beruházásához 40 százalékos, 18,2 millió forint uniós támogatást kapott a GOP-2.1.1-11/A-2011-1513 kódú pályázat segítségével.