2012. március 1. csütörtök

márc. 1
12:50
Beadványa miatt jelentette fel a jegyző a miskolci képviselőt (ATV)
Magánokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett Miskolc jegyzője, mert szerinte az MSZP-frakció nevében a február 23-ai közgyűlésre beadott sürgősségi indítvány "alakilag hamis" volt - közölte a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
márc. 1
12:57
Az uniós döntéshozók függetlenségének mítosza - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz a fő Európai Uniós döntéshozók függetlenségét vizsgálja azt követően, hogy Andor László távol maradt a magyar kohéziós pénzekről döntő európai bizottsági ülésről.
márc. 1
12:59
Kövér: A parlament lényege a konszenzuskeresés (Infostart)
Kövér László szerint parlament lényege a konszenzuskeresés, a megegyezés vita eredményeképpen születik meg, de a szavazáskor nem szükségszerűen a kormánytöbbség véleménye jut érvényre - a házelnök erről középiskolás diákok előtt beszélt csütörtökön, amikor megnyitotta a törvényhozás működését modellező Demokráciajáték című rendezvényt az Országházban.
márc. 1
13:00
Önkormányzati hitelszigor: Kósa 2 hónap után lazítana (Privátbankár)
Kósa Lajos enyhítene a stabilitási törvényben lefektetett szigoron, Debrecen polgármestere most azt kezdeményezi, hogy az önkormányzatok költségvetési hiányuk finanszírozására működési célú hitelt vehessenek fel.
márc. 1
13:02
Bernanke jól lebeszélte az arany és az ezüst árát, hogyan tovább? (Privátbankár)
Ben Bernanke, a Fed elnökének meghallgatása után szerdán este öt százalékkal esett az arany és az ezüst árfolyama. Az OTP Alapkezelő szerint nem kell tartani a korrekciótól, tovább erősödhetnek a nemesfémek, az arany 1900 dollárig drágulhat az év végéig, az ezüst 36 dollár lehet.
márc. 1
13:03
Időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
Időjárás-előrejelzés péntek estig
márc. 1
13:04
Jól sikerült az aukció, 15 milliárddal több kincstárjegyet adtunk el (Privátbankár)
Háromszorosan túljegyezték a csütörtöki aukción a 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a forgalmazók, így az eredetileg tervezettnél 15 milliárd forinttal több papírt adott el az Államadósság Kezelő Központ - a hozam még így is 23 bázisponttal alacsonyabb lett, mint a két héttel ezelőtti aukción.
márc. 1
13:06
Széthúznak a hazai blue chipek (Portfolio)
A pirosban nyitó magyar piac az európai börzékkel együtt felfelé vette az irányt, amint jelentősen javult a nemzetközi piaci hangulat a feldolgozóipar beszerzési menedzser indexének közzétételét...
márc. 1
13:06
Ki lesz Mubarak utódja? Májusban választanak Egyiptomban (ATV)
Egyiptomban május 23-án és 24-én lesz a Mubarak elűzése utáni első elnökválasztás. Az új elnök nevét június 21-én fogják nyilvánosságra hozni – tudta meg az AP hírügynökség.
márc. 1
13:09
Három kiemelkedő motoros verseny lesz idén Miskolcon (Agroinform)
A sort június 16-án a salakmotoros egyéni világbajnokság Grand Prix-kvalifikációja nyitja meg.
márc. 1
13:15
Ingyenes szex appok az iPhone-odra (Blikk)
Meg se válsz az iPhone-odtól? Íme néhány ingyenes alkalmazás, amelyek felpezsdíthetik a szexuális életedet!
márc. 1
13:15
Kósa 2 millió forintra emelné a KT elnökének bérezését (ProfitLine)
A nemzetgazdasági havi átlagkereset kilencszerese, csaknem kétmillió forint járhat majd Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanács (KT) elnökének, ha a parlament elfogadja a fideszes Kósa Lajos erre vonatkozó javaslatát. A politikus csütörtökön benyújtott előterjesztésében indítványozza azt is, hogy az önkormányzatok költségvetési hiányuk finanszírozására működési célú hitelt vehessenek fel.
márc. 1
13:15
Pásztor István kegyelmet kért a köztársasági elnöktől (Sport365)
Kegyelmet kért a köztársasági elnöktől Pásztor István kézilabdázó, akinek csütörtökön kellett volna megkezdenie fogházbüntetését halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt; az államfő döntéséig a sportolónak nem kell fogházba vonulnia - tájékoztatta a Veszprémi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
márc. 1
13:17
Hozamesés és terv feletti értékesítés a 12 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Háromszoros túljegyzésre hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél magasabb összegű 12 hónapos diszkont kincstárjegyet csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
márc. 1
13:18
Újabb divatcég veti meg a lábát a Váci utcában (Privátbankár)
Az eddig jóformán csak bevásárlóközpontokban megjelenő Reserved úgy döntött, 2012-ben tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon és megnyitja flaghship store-ját a Váci utcában. Az új üzlet nyitásának várható ideje 2012 nyara.
márc. 1
13:21
Lejárt a kilakoltatási moratórium - sokan kerülhetnek az út szélére (Alternatív Energia)
Lejárt csütörtökön a téli kilakoltatási moratórium; a bírósági végrehajtásról szóló törvény értelmében ez az időszak minden év december 1-jén kezdődik és a következő év március 1-jéig tart, ebben az időszakban, néhány kivételtől eltekintve, nem kerülhet sor lakóingatlan kiürítésére.
márc. 1
13:21
Szűkült a képviselők mentelmi joga Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Csütörtöktől lépett hatályba Szlovákiában a parlamenti képviselők mentelmi jogát szabályozó törvény módosítása, amely nemcsak a törvényhozók, hanem az államfő, az államügyészek, a bírák és a rendfenntartó szervek tagjainak szabálysértési mentességét is megszünteti.
márc. 1
13:24
MNB: egyre nehezebben tudnak hitelezni a bankok (Portfolio)
2008 ősze óta nem romlott ilyen mértékben a bankok hitelezési képessége - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett hitelezési felmérése. 2012 első felében a lakáshitelek és a rövid lejáratú...
márc. 1
13:24
„Leáll a BKV, bevonul a hadsereg és díszszemle lesz” (ATV)
Ezen a héten is temérdek hozzászólás érkezett az atv.hu Facebook oldalán posztolt cikkeire. Olvasóink véleményéből tallóztunk, a teljesség igénye nélkül. (A stilisztikai hibákhoz – bár a két iskola összecsapott a szerkesztőségben – végül nem nyúltunk.)
márc. 1
13:26
Februárban is élénkült a hazai autópiac (2.) (Portfolio)
Januárhoz hasonlóan februárban is növekedtek a hazai újautó értékesítések: az elmúlt hónapban összesen 4 262 darab autót regisztráltak Magyarországon, ami jelentős, 20%-os növekedést jelent az előző...
márc. 1
13:27
Erős mezőny, visszafogott magyar remények a Gerevich-Kovács Kárpáti GP-n (Agroinform)
Hagyományosan nagy mezőny, 32 ország 131 vívója küzd majd a helyezésekért a hétvégi, budapesti kard Grand Prix-n.
márc. 1
13:29
Szepesi Györgyöt köszöntötte az MLSZ (Agroinform)
A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában köszöntötték a 90. születésnapját február 5-én ünneplő legendás sportriportert.
márc. 1
13:33
Több síbaleset történik az utószezonban (Infostart)
A legtöbb súlyos síbaleset az úgynevezett utószezonban történik, azon belül is általában a kora délutáni napsütéses órákban. Idén szokatlanul hosszúnak ígérkezik a téli rájátszás, a márciustól olcsóbb szállásokon kifogástalan minőségű hó és tavaszias időjárás várja a síelőket. A síparadicsomok ilyenkor is teltházzal működnek, az olcsóbb szállásokra azonban olyan kispénzű vendégek érkeznek, akik…
márc. 1
13:35
Életbe léptek a gyógyszerfelírást szigorító szabályok (Infostart)
Szigorodott a gyógyszerek felírására vonatkozó szabályozás. Ezentúl az orvos csak úgy írhat fel többhavi adagot a betegnek, ha a vényen feltünteti, mikortól váltható ki a második, illetve a harmadik hónapra vonatkozó mennyiség.
márc. 1
13:36
Nem reális, hogy a munkaadók fizessék a dolgozók utazását (Privátbankár)
A két legnagyobb munkáltatói érdekképviseleti szerv kiakadt azon a törvényjavaslaton ,mely szerint a nyártól a dolgozók utazási költségeit át kellene vállalnia a munkaadóknak. A helyi közlekedést vagyis a napi bejárást is kötelezően meg kellene térítenie a munkáltatóknak, szerintük ez nem reális, több terhet már nem bírnak el.
márc. 1
13:42
Állami Nyomda: mi várható 2012-ben? (Portfolio)
Likviditási és cash flow szempontból jól indult az idei év, de mind az állami, mind a versenyszférában nehéz évre számít az Állami Nyomda - mondta el a Portfolio.hu kérdésére válaszolva a társaság...
márc. 1
13:42
Egyre nehezebben tudnak hitelezni a bankok (Pénzcentrum)
2008 ősze óta nem romlott ilyen mértékben a bankok hitelezési képessége - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett hitelezési felmérése. 2012 első felében a lakáshitelek és a rövid lejáratú vállalati hitelek iránti kereslet is emelkedhet, a bankok azonban a hitelezési feltételek további szigorítását tervezik....
márc. 1
13:44
Nem csak a Magyar Telekom szenved (Portfolio)
Ki az, aki szívesen fektetne olyan vállalatba, amelynek árbevétele évről évre csökken, profitabilitása egyre alacsonyabb, brutális méretű technológiai beruházásai ellenére szolgáltatásainak ára...
márc. 1
13:48
Jobbik - Szánalmasan kevés a bérkompenzáció keretösszege (ProfitLine)
A Jobbik szerint a kormány által bejelentett pályázat a bérkompenzáció teljesítésére elkésett, diszkriminál a vállalkozások között és "szánalmasan kevés" keretösszeggel gazdálkodik - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Volner János.
márc. 1
13:48
Máris berezelt az angol pótkapitány - válogatott nyilatkozatok (Sport365)
Szerdán harminchat barátságos felkészülési mérkőzést rendeztek világszerte. Nézzük, hogyan látták a mérkőzéseket a főszereplők. Nyilatkozatcsokor.
márc. 1
13:50
Tiltakoznak a munkáltatók az általános utazási költségtérítés bevezetése ellen (ProfitLine)
Az általános utazási költségtérítési kötelezettség bevezetése ellen tiltakozik csütörtöki közös közleményében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).
márc. 1
13:52
Németország áldását adhatja az euróövezeti mentőalap bővítésére (ProfitLine)
Várhatóan feladja az euróövezeti válságkezelő alap bővítését ellenző álláspontját a berlini vezetés, így hamarosan 500 milliárd euró helyett 750 milliárd eurót megmozgatni képes rendszer alakulhat ki a válságok leküzdésére - írták csütörtökön német lapok.
márc. 1
13:54
2011-ben csak az árbevétele nőtt az E-Starnak (Privátbankár)
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 1,31 millió euró konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta a 2011-es évet, nyeresége jelentősen csökkent az előző évi 5,25 millió euróhoz képest, miközben árbevétele csaknem két és félszeresére nőtt - közölte a társaság csütörtökön.
márc. 1
13:54
Év kézilabdázója: győri fölény (Infostart)
A Győr norvég beállósa, Heidi Löke lett a 2011-es esztendő legjobb női játékosa a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) által rendezett választáson.
márc. 1
13:57
Szemmel látható pénzek termékelhelyezésből (Kreatív Online)
16 százalékkal nőtt a tévék nem szpotalapú bevétele 2011-ben, a rádiós bevételek is nőttek.
márc. 1
13:57
Pucéran és bedrogozva ment az állásinterjúra! (Blikk)
Sacramento - Jose Ayala egy hegesztő üzletben szeretett volna munkát kapni, de vélhetően nem fogják alkalmazni. Az állásinterjú előtt ugyanis tekintélyes mennyiségű metamfetamint adagolt be magának, a drog hatása alatt pedig minden ruhadarabjától megszabadult, mire az üzlethez ért.
márc. 1
13:57
Az utolsó szó jogán szólaltak fel a "fekete sereg" tagjai (Alternatív Energia)
Az utolsó szó jogán többnyire felmentésüket, vagy az első fokon hozott ítélet enyhítését kérték a "fekete seregként" emlegetett bűnszervezet tagjai csütörtökön, ügyük másodfokú tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán.
márc. 1
13:59
Zacher Gábor: tavaly több mint kétezer drogtúladagolás (Alternatív Energia)
Több mint 2000-en kerültek Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára tavaly drogtúladagolás miatt, ez eddig a legmagasabb szám - mondta Zacher Gábor toxikológus csütörtökön Budapesten "A kábítószer bűnözés elleni küzdelem rendészeti és egészségügyi aspektusai" címmel tartott konferencián.
márc. 1
14:00
Győzött a szíriai elnök? Kivonultak a lázadók Homszból (ATV)
Miközben Basár al-Asszád hadserege ostromzárat vont az ellenzék által uralt városok közé, majd szárazföldi offenzívát indított, és "felszabadította" a forrongás gócpontjának számító Homszot. Az ENSZ tisztviselői közben még mindig azon igyekeznek, hogy megtalálják a megfelelő megoldást arra, hogy milyen módon gyakoroljanak nyomást Szíriára és a Biztonsági Tanácsban vétójoggal rendelkező…
márc. 1
14:02
Hack: nem őrizhetjük tovább a diktatúra titkait (ATV)
Múltunk megismeréséhez nem csupán az egykori ügynökök neveit, hanem a rendszer tényleges tevékenységét is fel kell tárni – vélekedett Hack Péter az ATV Start-ban.
márc. 1
14:03
Ecclestone fenyegeti az ausztrálokat (Agroinform)
Az üzletember éjszakai versenyt szeretne rendezni, de a házigazdák nem vállalják a világítás költséges kiépítését.
márc. 1
14:05
Trump kiesett, Selby továbbjutott (Agroinform)
Trump 3-0-s vezetésről bukott el Mark Allennel szemben, míg Selby szoros meccsen győzött Michael Holt ellen.
márc. 1
14:09
Vetkőzött a 40-es popdíva! (Blikk)
Elképesztően dögös képek készültek Jennifer Lopezről a V magazin márciusi számába. A címlapon a 42 éves énekesnő szexi bokszolónőként szuszpenzorban és mellvédőben pózol.
márc. 1
14:09
Lehull a lepel az új Civicről! (Blikk)
Az elmúlt évek egyik legformabontóbb és legátütőbb autója a Honda Civic volt
márc. 1
14:09
Kampány a lakossági élelmiszer-hulladék csökkentésére (Infostart)
Három hónapos kampányt indít a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a lakossági élelmiszer-hulladék csökkentéséért.
márc. 1
14:11
Tiltakoznak az általános utazási költségtérítés bevezetése ellen (Infostart)
Tiltakozik az általános utazási költségtérítési kötelezettség bevezetése ellen a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.
márc. 1
14:18
Eldőlt: hiába vették a befektetők a görög csőd elleni biztosítást (Portfolio)
A nemzetközi swap és derivatív piaci bizottság (ISDA) mai egyhangú döntése szerint a nemzetközi szervezetek és a görög hatóságok által kialakított görög magánbefektetői adósságcsere program nem...
márc. 1
14:18
Ön megérezte, hogy hónapok óta bóvliország vagyunk? (ATV)
November 25-én a Moody’s, december 21-én a Standard & Poor’s, január 6-án pedig a Fitch minősítette le a bóvli kategóriába Magyarországot. Két volt minisztert, országgyűlési képviselőt, az egykor szocialista Békesi László pénzügyminisztert és a valaha MDF-es Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi minisztert, utóbb jegybankelnököt arról kérdeztük, hogy a három leminősítés eddig milyen kézzelfogható…
márc. 1
14:20
Átmeneti volt a fellélegzés - Ismét zuhan a tőzsdei forgalom (Portfolio)
Úgy tűnik átmeneti volt csak az év első hónapjában látott fellendülés a hazai tőzsdei forgalomban, a február ismét komoly visszaesést hozott. A BÉT azonnali piacának duplikált forgalma februárban 472...
márc. 1
14:21
Brutálisan visszaesett a BÉT részvényforgalma februárban (ProfitLine)
Több mint 38 százalékkal visszaesett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma februárban az előző hónaphoz képest, a részvények árfolyamváltozását tükröző BUX index pedig alig változott, mindössze 2,1 százalékkal zárt magasabban februárban, mint januárban.

Keresés