Negatív hírek esetén könnyen előfordulhat, hogy a forint megismétli a tegnapi teljesítményét, egyáltalán nem lehetetlen az újabb 1 - 1,5 százalékos forintgyengülés. A 295-ös szint ugyanakkor...
A Prologis 47 000 négyzetméteres fejlesztésbe kezd Szlovákiában. A Prologis Park Bratislava (DC7) fejlesztése két szakaszban történik, az első, 24 500 négyzetméteres fejlesztési fázis 2012...
Az OTP és a Mol gyorsjelentése kapcsán dupla dinamit robbant a hazai piacon, hiszen mindkét vállalat jelentése felülmúlta a piaci várakozásokat. Az első negyedévben az OTP 12,8 milliárd forintos nyereséget, míg a Mol 73,7 milliárd nettó eredményt ért el.
Kilencvenhárom évesen került be a Guinness Rekordok Könyvébe a világ legidősebb jógaoktatója. Tao Porchon-Lynch 85 éve űzi a mozgásformát, és ma már kultusz figurának számít a szakmában.
Készül fel az alapkezelői szakma az idén bevezetett törvényi változásokra, mint az esernyőalapok létrehozásának lehetősége, a kisbefektetőknek szóló KID információs tájékoztatók elkészítése vagy az ügyfélszámlák vezetésének lehetősége. Lehet, hogy kisebb módosításokat végeznek még az új befektetésialap-törvényen, miközben készül az alternatív befektetési alapok európai szabályozása.
A vártnál jóval gyengébb lett az idei első negyedéves magyar GDP-adat, hiszen a Portfolio.hu konszenzusában szereplő 0,5%-os csökkenés helyett 1,3%-os volt a visszaesés mértéke (naptárhatással...
Az európai adósságválság újra fellángolt, a görög és spanyol események mozgatják a piacokat, ami a cégértékesítési piacot is magával rántotta. A periféria országokban az M&A piac összecsuklott, csak...
Kapcsolódó módosító javaslatot nyújtott be kedden Rogán Antal kormánypárti képviselő a jegybanktörvényt módosító javaslat módosító javaslatához. A hamarosan Fidesz-frakcióvezetővé váló politikus...
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Iránban felakasztottak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad megbízásából két évvel ezelőtt megölt egy atomfizikust - jelentette kedden a teheráni média.
Idén az első negyedévben 22 százalékkal csökkent az átadott lakások száma az előző év azonos időszakához képest. Déry Attila véleménye szerint idén a használtlakás-piacon stagnálás várható, az új építésű lakások piacán azonban tovább fog folytatódni a negatív tendencia.
A Serie A bajnoka 2012-ben a veretlen szezont futó Juventus lett, megelőzve a címvédő Milant. A harmadik helyre az Udinese futott be, és ezzel le is zárult az olasz BL-indulók névsora. Az Európa Ligában indulhat a BL-szezonba belerokkanó Napoli, a szezont remekül kezdő, de elfáradó Lazio, és az olasz kupadöntőnek köszönhetően a surranópályán megérkező Inter.
Biztosan nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését a német labdarúgó-bajnokságot és kupát is megnyert Borussia Dortmundnál Kagava Sindzsi, az együttes japán válogatott középpályása.
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A tegnapi véres napot követően, ahol 2% környéki mínuszokat könyvelhettek el az európai parkettek, ma valamivel jobb hangulatban indulhat el a kereskedés köszönhetően a meglepően erős német GDP adatnak. A tavalyi első negyedévhez képest ugyanis 1,2%-al bővült a német gazdaság, az elemzők viszont csupán 0,8%-os növekedést vártak, nyilvánvalóan az európai adósságválság visszahúzó ereje miatt.
Úgy tűnik, hogy az Országgyűlés nem akarja, hogy legyen Klubrádió. Az éjjel tárgyalt törvénytervezetből az látszik, hogy megkaphatja a jogerősen megnyert frekvenciát a Klubrádió, de nem közösségi rádióként, hanem kereskedelmi rádióként, amelyért fizetnie kell. Polyák Gábor médiajogász a Klubrádió reggeli műsorában elmondta, a módosító törvény szerint a Médiahatóság csak fizetős rádióra köthet…
Nem a legszerencsésebb állapot, hogy mindhárom amerikai hitelminősítőnél befektetésre nem ajánlott kategóriába süllyedtünk. Kérdés, hogyan lehet kimászni ebből a kalamajkából.
Egyre több a mentális és magatartási zavarokkal küszködő munkavállaló, ami a fokozódó stressz hatása. Sokat tehet egy vezető, hogy visszaszorítsa a munkahelyi italozást és drogozást. Nem minden esetben kifizetődő a csapatmunka, komoly hátulütői is lehetnek. A Facebook jelszó után az e-mail fiókunk jelszavát is meg kell majd adnunk a jövőben? Nemzetközi lapszemle.
Egy vártnál jobb német GDP-adat átmenetileg feledtetni tudta a befektetőkkel a görög helyzettel kapcsolatos aggodalmakat és az olasz bankok leminősítésével kapcsolatos híreket. Az európai indexek...
Idősebbek mesélték gyerekkoromban, hogy a "keleti blokk" országai előszeretettel hamisították meg kissé a térképeket, hogy a gaz imperialisták nehogy könnyen eligazodjanak a Bakonyban, vagy éppen a...
Igen eseménydús év áll a hazai alapkezelők szövetsége, a BAMOSZ mögött, hiszen a nyugdíjvagyon átadásának koordinálása után az európai UCITS irányelv implementálása mellett a hazai befektetési alap...
A magyar gazdaság teljesítménye esett legnagyobbat a régiós országok közül akár az előző negyedévhez, akár az előző év azonos időszakához viszonyítunk. Az idei év első negyedévében zsugorodott még a...
A Népszabadság információi szerint hétfőn Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója leváltotta az MTI Hírcentrum vezetőjét, Gianone Pétert, aki alig öt hónapja töltötte be ezt a posztot. Az MTI dolgozóinak nagy része átkerül az MTVA-hoz.
A hazai felsőoktatásban egyre több külföldi diák találja meg a számításait, az ide érkező fiatalok száma évről évre nő. A magas minőségű felsőoktatás és képzési lehetőségek mellett egy nem várt betegség esetén azonban az egészségügy rendszerében adódó nehézségekkel is szembesülhetnek – hívja fel a figyelmet az Union Biztosító.
Az áprilisi 23,4 pontról 10,8 pontra esett májusban az előzetes adat szerint a német ZEW gazdasági hangulat index, noha a piac csak 19 pontra süllyedésre számított. A jelenlegi helyzetmegítélésre...
Fájdalmas lesz a fagykár hatása a mintegy 2000 milliárd forint termelési értékű hazai élelmiszeripar idei teljesítményére. A konzerv-, hűtőipari cégek akár 30-60 százalékkal megugró alapanyagárakra...
Az első negyedévben nem csökkent, hanem stagnált az eurózóna GDP-je, vagyis a várakozásokkal ellentétben mégsem került recesszióba a valutaövezet. Az Európai Unióban 0,1 százalékos volt a növekedés,...
Vége a folyamatosan eső tarifák időszakának, a biztosítók egyre inkább arra kényszerülnek, hogy díjat emeljenek, különösen a nem-életbiztosítások, ezen belül is a gépjármű-biztosítások területén -...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában az Oklahoma City Thunder meglepően simán győzte le a Los Angeles Lakers csapatát. A Philadelphia 76ers egy ponttal verte meg a Boston Celticset.
Spanyol lapértesülések szerint a Chelsea együttese Fernando Torres mellett komolyabb pénzösszeget adna Radamel Falcaóért, az Atlético Madrid kolumbiai klasszisáért.