Hosszú, túl technikai, kemény, Hollande-nak kedvező döntetlen - ezekkel a kifejezésekkel jellemezték a csütörtöki francia lapok az elnökjelöltek előző esti tv-vitáját, amelyben négy nappal a második forduló előtt Nicolas Sarkozy konzervatív államfő és szocialista kihívója, Francois Hollande mintegy három órán át mérkőzött meg egymással.
Az idén 60 éves SL-széria tiszteletére a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete 2012. május 4-6. között ismét megrendezi a Csillagtúrát. A legendás roadster születésnapjára való tekintettel a csillagos márka versenyébe idén az SL sorozat modernebb darabjaival (R107, C107, R129, R230, R231) is találkozhatunk. No meg az Autó Pult csapatával, akik egy gyönyörű 1968-as kupéval állnak rajthoz.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint továbbra is megfelel a menetrend a munkába járók és tanulók igényeinek a Bátaszék-Sárbogárd vasútvonalon, ahol április 15-től tíz járatot szüntetett meg a MÁV - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel, így reagálva Horváth István (Fidesz-KDNP) szekszárdi polgármester kifogásaira az új menetrenddel kapcsolatban.
Hungary's government is to meet again on Friday with telecommunications service providers to discuss a planned tax on telephone calls as well as text and multimedia messages.
Közös otthonukban összeszurkálta feleségét, majd végzett magával egy 55 éves csákvári férfi. Az asszony életveszélyes sérülésekkel fekszik kórházban. A feleség előre látta a szörnyűségeket: négy nappal a támadás előtt már kért segítséget a rendőröktől.
Hosszú, túl technikai, kemény, Hollande-nak kedvező döntetlen - ezekkel a kifejezésekkel jellemezték a csütörtöki francia lapok az elnökjelöltek előző esti tv-vitáját, amelyben négy nappal a második forduló előtt Nicolas Sarkozy konzervatív államfő és szocialista kihívója, Francois Hollande mintegy három órán át mérkőzött meg egymással.
Az Airportal.hu légiközlekedési szakportál információi szerint az éjjel közúton átszállítják a Terrorelhárítási Központba (TEK) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2009 szeptemberében csődbe ment Sky Europe egyik, évek óta ott tárolt Boeing 737-300-as típusú repülőgépét.
Áder János államfővé választásáról jelentetett meg írást csütörtökön Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Die Welt, a Berliner Zeitung, a Spiegel Online és az ARD honlapja, valamint az amerikai The Wall Street Journal, a svájci Neue Zürcher Zeitung, a bukaresti Új Magyar Szó és a pozsonyi Hospodárské Noviny című lap.
A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata - írta csütörtökön a Pécsi Újság.
Legalább 34 halálos áldozata és több mint húsz sebesültje van annak a fegyveres támadásnak, amelyet Nigéria északkeleti részén, egy piacon követtek el.
A cseh központi bank, az EKB-hoz hasonlóan változatlanul, 0,75 százalékon hagyta irányadó kamatát. A diszkontráta - ugyancsak változatlanul - 0,25 százalékon, míg a Lombard-ráta 1,75 százalékon maradt. A bank 2010 május óta, vagyis két éve nem változtatott irányadó kamatán.
Ma délután tette közzé első negyedéves gyorsjelentését az amerikai autógyártó óriás, a General Motors, mely árbevétel és EPS szintjén is felülmúlta az elemzői várakozásokat. További pozitívum, hogy...
A délelőtti államkötvény aukciókon tapasztalt viszonylag intenzív vételi érdeklődés nyomán mindhárom sorozatból meghirdetett délutánra ún. nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ....
A fegyelmi vizsgálat megállapítása szerint sem a pomázi tűzoltóság ügyeletes tisztje, sem a szolgálatparancsnok sem felelős azért, hogy a márciusi pomázi lakástűzben meghalt egy nő és az oltás során megsérült egy tűzoltó - tájékoztatta az önkormányzati tűzoltóság parancsnoka az MTI-t csütörtökön, hozzátéve, a haláleset az új riasztási rendszer következménye.
Az olimpia közeledtével visszatekintünk az eddigi huszonkilenc nyári játékra. Cikksorozatunk tizenkilencedik részében az 1980-as moszkvai olimpiáról írunk.
Besöpört mindent a Kakucsringen az évad második quad ob-ján Kazár Miklós múlt hétvégén, majd a teljes fölényével záródó küzdelmet követően büntetlenül száguldozott Budapest belvárosában Jenson Buttont követően.
Az Egyesült Államokban, a munkáltatók által tervezett elbocsátások száma márciusról áprilisra 7,1 százalékkal 40.559 emelkedett - közölte a humánpolitikával foglalkozó Challenger Gray & Christmas.
Múlt héten 27 ezer fővel kevesebben, 365 ezren igényeltek első ízben munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban - derült ki a munkaügyi minisztérium jelentéséből. Az előzetes várakozások 378-381...
Megerősítették tisztségében a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU) frakciójának vezetőjét, aki bizalmi szavazást kért személyéről, miután beismerte, hogy doktori dolgozatában plagizált.
Mikor a 23 Daniel Chongot a rendőrség letartóztatta, megígérték neki, pár órán belül hazamehet. Ám az egyetemistáról megfeledkeztek a fogva tartók, így a fiú 5 napot töltött étlen-szomjan a cellában.
A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata - írta csütörtökön a Pécsi Újság.
Nem lesz jelen Andris Berzins lett államfő sem a közép-európai államfők soros, 18. csúcstalálkozóján május 11-12-én az ukrajnai Jaltában, ezzel tovább csökken a résztvevők száma a Timosenko-ügy miatt veszélybe került rendezvényen. Románia is csatlakozik a bojkotthoz.
Jó hír, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány több olyan döntést hozott, amely kedvezően érinti az Erzsébet-programban résztvevő társadalmi csoportokat.
Benyújtotta lemondását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormányfőnek. Orbán Viktor miniszterelnök a szerdán benyújtott lemondást elfogadta - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
Az osztrák Leier cégcsoport új betonelem üzemet létesített kétmilliárd forintos beruházással Győrött. A társaságnak ez lesz a kilencedik hazai üzeme, ahol a próbagyártás hamarosan elindul. A Leier korábbi nyolc üzeme közel 1000 főnek adott munkát, a beruházás 70 új munkahelyet teremt.
Pozitív irányú mozgások bontakoztak ma ki az amerikai részvénypiacokon, a határidős indexek közül a Dow 10, az S&P 1,1 a Nasdaq 3,25 pontos emelkedést mutat a nyitás előtt. A befektetők örülnek a...
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) meghosszabbította az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán támogatást nyert jelentkezők önrészének befizetési határidejét....
Restaurálták Dankó Pista hegedűjét. A legendás hangszert, a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményének kiemelkedő darabját csütörtökön meg is szólaltatta Szecsődi Ferenc Liszt-díjas érdemes művész.
A következő két évben kétszázra emeli a jelenleg negyven-ötven főt foglalkoztató repülőgép-alkatrészgyárának dolgozói létszámát a német Diehl Aircabin Gmbh. Nyírbátorban - mondta Rainer von Borstel, a német anyavállalat, a Diehl Aerosystems konszern vezetője.
Nem változtatott irányadó kamatán az Európai Központi Bank, amely az elemzői várakozásoknak megfelelően rekord alacsony szinten, 1 százalékon tartotta a kamatot.