2012. május 5. szombat

máj. 5
8:51
Fogvacogása bukatta le (Blikk)
máj. 5
8:52
„IMF-tárgyalások” Mi került havonta 10 milliárdba az országnak? (ATV)
Legrosszabb esetben május végén szavazhatják meg az Európai Bizottság által kifogásolt jegybanktörvény módosítását. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor a tárgyalások előkészítése nyárra tolódhat, az unióban azonban apparátusi szünet lesz, így elképzelhető, hogy csak ősszel kezdődnek meg a tárgyalások. Elemzők szerint bármikor is lesz megbeszélés, a forint jelenlegi erősödése nem fog kitartani,…
máj. 5
8:54
Prostikkal szórkoztak Obama emberei - befejeződött a vizsgálat (ATV)
Miután ügyük vizsgálata pénteken befejeződött, napokon belül eldőlhet az amerikai fegyveres erők azon 12 tagjának sorsa, akik érintettek voltak a Barack Obama kolumbiai látogatását megelőzően kirobbant cartagenai prostituáltbotrányban.
máj. 5
9:00
Új ipari fejlesztést adtak át (Portfolio)
250 millió forintból, európai uniós támogatás felhasználásával fejlesztette dunaújvárosi telephelyét a Grabarics Kft., írja az MTI. Kótai Henriett, a cég marketingvezetője elmondta, hogy 2009...
máj. 5
9:03
Napos Napok kampány május 5-12. között Magyarországon (ProfitLine)
A napenergia hasznosításának lehetőségeire kívánja felhívni a figyelmet a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata a Napos Napok kampánnyal, amelyet másodszor rendeznek meg Magyarországon.
máj. 5
9:06
Mit vegyünk ajándékba anyák napjára? (Infostart)
A közeledő anyák napja alkalmából készült kutatás összevetette, mi az, aminek az amerikai anyák az ünnep alkalmából örülnének, és mi az, aminek fiaik szerint örülnének. Kevéssé meglepő módon, a két lista csak részben egyezik.
máj. 5
9:06
Dúl a drogháború: fellógatott holttestek, lefejezett áldozatok (ATV)
Kilenc holttestet függesztettek ki egy hídra pénteken a Mexikó északkeleti részében lévő Monterrey városban - közölték hivatalos források.
máj. 5
9:06
Chelsea: 15 millió font egy német támadóért (Sport365)
Könnyen lehet, hogy német támadóval próbál a nyár folyamán erősíteni a Chelsea csapata. Leverkusenből érkezhet támadó.
máj. 5
9:08
Nemi erőszakkal is megvádolhatják a szocialista politikust (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főnöke ellen egy prostituált hálózattal kapcsolatos nyomozás alatt merült fel az új vád.
máj. 5
9:08
Éjszakai verekedés: kidobókkal verekedett három futballista - videóval (Sport365)
Három Aston Villa játékos keveredett verekedése egy birminghami szórakozóhelyen.
máj. 5
9:10
Tüntetésre készülnek a rokkantnyugdíjasok (ATV)
Tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett a kötelező komplex felülvizsgálatra - írta szombaton a Magyar Nemzet.
máj. 5
9:24
Napos lesz a hétvége (ATV)
Szeles, napos lesz a szombat. Vasárnap délutántól számíthatunk záporra, zivatarra.
máj. 5
9:26
11 milliárdos vagyon: Sir Alex a leggazdagabb brit fociedző (ATV)
32 millió fontos becsült vagyonával Sir Alex Ferguson a leggazdagabb brit labdarúgó-edző.
máj. 5
9:30
Nem érdemes hazudozni baleset után (Privátbankár)
Az utóbbi években drasztikusan csökkent a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díja, ezért a biztosítók igyekeznek kiszűrni a visszaéléseket, amit csak a balesetek szigorúbb vizsgálatával érhetnek el. A biztosítók különösen akkor vizsgálódnak fokozottan, ha a gépkocsin több, egymástól független elem is sérül, a baleset és a bejelentés időpontja között hosszabb idő telik el, illetve, ha nem…
máj. 5
9:30
Mindszenty boldoggá avatása halad előre (Gondola)
Mindszenty József halálának évfordulójáról emlékeztek meg Rómában. Bécsben kiállítással, emlékmisével és koszorúzással emlékeznek rá.
máj. 5
9:33
Hétfőn végleg bezár a Kamaraszínház (Spa Trend Online)
Húsz év után 2012. május 7-én bezár a Budapesti Kamaraszínház. A döntést a végelszámoló jelentette be pénteken, szigorúan zártkörű társulati ülésen. Voltak, akik sírtak, mások azt mondták, jó, hogy vége már ennek a hosszúra nyúlt haldoklásnak. Tegnap délután egy másik pesti színházban is változásokat jelentettek be: A Pesti Magyar Színház koncepciót vált, és a jövőben elsősorban ifjúsági és…
máj. 5
9:39
Parádés cselsorozattal nyert a Diósgyőr - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
máj. 5
9:41
Szégyen volt a pécsi foci, bűn gyenge légiósok - Pécs-Diósgyőr után (Sport365)
Tovább folytatja vesszőfutását a Pécsi MFC-MATIAS együttese az OTP Bank Ligában. Most a szintén gyengélkedő Diósgyőrtől kaptak ki.
máj. 5
9:42
Meglepő díj a sztárénekesnek (Infostart)
Bár dalaiért már többször is elismerték Beyoncé munkáját, ezúttal újságírói teljesítményét díjazták.
máj. 5
9:42
HírTv: Gyurcsány a gyakorlótanítást sem teljesítette - a DK cáfol (ATV)
Bár kötelező lett volna, Gyurcsány Ferenc – tanárképzős hallgatóként – nem vett részt gyakorló tanításon a pécsi Meszesi Általános Iskolában.
máj. 5
9:42
Az Arsenalnak nyernie kell Wenger újabb jubileumán (Agroinform)
Az Ágyúsok győzelemmel köszöntenék Arsene Wenger menedzsert, aki 900. alkalommal ül le a kispadra a Norwich City ellen.
máj. 5
9:44
47 évesen halt meg a világsztár rapper (ATV)
Meghalt Adam "MCA" Yauch az úttörő New York-i rappertrió, a Beastie Boys tagja - közölte pénteken a Rolling Stone magazin.
máj. 5
9:44
Csúcsragadozókká váltak a Prérifarkasok (Agroinform)
A Phoenix győzött a negyedik találkozón, és már csak egy győzelem választja el a franchise első főcsoportdöntőjétől.
máj. 5
9:45
Papírsárkány okozott fennakadást a légi forgalomban (Blikk)
máj. 5
9:48
Európai turnéra indul a Quimby (Gondola)
Európai "mini" turnéra indul a Quimby, az első állomás Berlin, ahol a hét végén kétszer is fellép a magyar zenekar.
máj. 5
9:50
Az új NAT nem sokban hasonlít az eredetileg tervezettre (Gondola)
Az új NAT nem sokban hasonlít az eredetileg tervezettre. Hoffmann Rózsa megerősítette, hogy a tervezet napokon belül a kormány elé kerül.
máj. 5
10:00
Boris Johnson marad London polgármestere (Infostart)
Újabb négy évig a konzervatív párti Boris Johnson töltheti be London polgármesteri tisztségét. A szombat hajnalban ismertté vált végleges adatok szerint ugyanakkor az idei nagy-britanniai helyhatósági választások országosan az ellenzéki Munkáspárt jelentős előretörését eredményezték a konzervatív-liberális kormánykoalíció pártjainak rovására.
máj. 5
10:00
Majdnem agyoncsapta egy meteorit kutyasétáltatás közben (ATV)
Az "űrkő" nagyjából 15 centire csapódott Dimitir Grancsarov mögött a Földbe, annyira közel, hogy a férfi érezte a meteorit szelét.
máj. 5
10:00
A Videoton Kecskeméten kerülhet közelebb az ezüstéremhez (Agroinform)
Újra összecsapnak, egy éven belül ötödször. A visszavágás mindkét csapatot fűti, kijár a rangadó jelző a mérkőzésnek.
máj. 5
10:02
Utasszállító repülőgép foglalta el az Üllői utat (ATV)
Ritka látványban lehetett részük a budapesti autósoknak éjszaka. Egy 33 méter hosszú, 23 tonnás Boeing gép foglalta el az Üllői utat és a Hungária körutat. A gépet leselejtezték, a Terrorelhárítási Központ vásárolta meg, hogy kiképzési gyakorlatokat tartsanak rajta. A Liszt Ferenc repülőtérről egy 10. kerületi raktárba szállították.
máj. 5
10:03
14 embert öltek meg villámcsapások (Blikk)
máj. 5
10:06
Magyar projekt nyerte az ösztöndíjat a NASA kutatóbázisára (Gondola)
Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a Global Impact versenyt.
máj. 5
10:09
Újra vérfoltos a tér: legalább 100 civil és katona sérült meg (Kripto Akadémia)
Egyiptomban újra több ezren tüntettek a hadsereg ellen a katonai erőszak és egyes jelöltek kizárása miatt az elnökválasztásból. Kairóban összecsapások is voltak, melyekben száznál több ember sebesült meg, és egy halálos áldozatról is hírt adtak.
máj. 5
10:12
Padlót fogott a lakáspiac: Budapest tehet róla (Pénzcentrum)
Újabb elképesztő számokat közölt a KSH a hazai lakásépítésről. Hasonlóan az elmúlt negyedévekhez, 2012 első három hónapjában is sikerült újra megdönteni a történelmi mélypontot, mind a használatba vett lakásokat, mind a kiadott építési engedélyeket tekintve. 2012 I. negyedévében 2444 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2146…
máj. 5
10:12
Lejtőn az európai foglalkoztatottság (Portfolio)
Hónapról hónapra romlanak az európai munkaerőpiaci kilátások, miként a megjelenő álláshirdetések száma a válságot követő intenzívebb bővülés után immár fél éve ereszkedik. A Monster európai...
máj. 5
10:12
A nap képe: ez ám a bomba, Guardiola Diósgyőrben? (Sport365)
Vége a találgatásoknak, aláírt az új edző! - ezzel a felvezetéssel tálalta photoshopos alkotását a Diósgyőri VTK hivatalos facebook oldala. Jó poén volt.
máj. 5
10:14
Manchester: Ferguson a leggazdagabb vezetőedző (Sport365)
A Manchester Unitedet 26 éve irányító, 70 éves skót tréner vagyonát 32 millió fontra teszik.
máj. 5
10:18
Görbicz Anita győzelmet vár a Podgorica ellen - videó (Agroinform)
Veszprémben veszi kezdetét szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája döntője, ahol a Györ a Podgoricát fogadja.
máj. 5
10:24
Kanadai roma vezetőt hallgattak meg bevándorlás ügyben (Gondola)
A romákkal kapcsolatos "rasszista általánosítás" és az új menekültügyi törvény "diszkriminatívvá" tétele ellen szólalt fel Gina Csanyi-Robah
máj. 5
10:26
Az e-recepttel könnyebb lesz követni a beteg együttműködését (Gondola)
Az e-recept bevezetésével egyszerűbben nyomon követhető lesz, hogy a beteg betartja-e az orvos utasításait.
máj. 5
10:27
A fideszes polgármesternek robotolnak a vascsövet cipelő nők (Alternatív Energia)
Nem volt melegedő, nem kaptak inni, a nők vascsöveket cipeltek, írja egy Békés megyei falu közmunkásairól a Népszabadság. A polgármester szerint az ország senkinek nem ád jutalmat, márpedig a 22800 forintos támogatás jutalom. A helyiek szerint a közmunkások a polgármesternek termelnek valójában.
máj. 5
10:36
Újabb amerikai dróntámadás Pakisztánban (Infostart)
A pakisztáni Mirámsáh körzetében támadott célpontokat egy pilóta nélküli amerikai repülőgép (drón), s a helyi hatóságok szombati bejelentése szerint a csapásban legalább hat lázadó fegyveres halt meg.
máj. 5
10:36
Fémallergia, ekcéma, gyógyszerallergia: tünetek és kezelés (WebBeteg)
A viszkető, hámló, kiszáradt bőr gyakori jelenség, különösen a kéz és arc területén. Bizonyos esetekben a tünetek kiváltó oka nem egyszerűen az időjárás, vagy a rosszul megválasztott kozmetikumok.
máj. 5
10:36
Plágium-ügy: a HírTv szerint Gyurcsány a gyakorlótanítást sem teljesítte (ATV)
Bár kötelező lett volna, Gyurcsány Ferenc – tanárképzős hallgatóként – nem vett részt gyakorló tanításon a pécsi Meszesi Általános Iskolában.
máj. 5
10:36
Érik a Carter-O’Sullivan döntő a világbajnokságon (Agroinform)
A „Kapitány” mindössze három, míg a „Rakéta” már csak hat játszmányira van a döntőbe jutástól.
máj. 5
10:45
Karddal és bottal csépelték egymást az ABC előtt (Alternatív Energia)
Kard és bot is előkerült, amikor egy sarudi ABC előtt helyeik egy csoportja megtámadott egy családot. A rendőrség most nyolc személyt gyanúsít csoportos garázdasággal.
máj. 5
10:54
Tucatnyian haltak meg villámcsapástól (Infostart)
Villámcsapások több mint tucatnyi embert öltek meg India északkeleti részén, Orisza államban szombatra virradóra - közölték a helyi hatóságok.
máj. 5
10:54
Halálos zavargások Egyiptomban – három hét múlva elnökválasztás (ATV)
Kijárási tilalmat rendelt el szombat hajnalig az egyiptomi katonai tanács a kairói védelmi minisztérium környékén, miután pénteken egy katona életét vesztette és több százan megsebesültek a közeli összecsapásokban a tüntetőkkel. Ezzel párhuzamosan zajlanak a választási előkészületek: három hét múlva Egyiptomban elnökválasztásokat tartanak.
máj. 5
10:54
A nyugalom nálunk van - Horváth Károly (Agroinform)
A Vasas nem hibázhat többet. Le kell győznie a Siófokot, hogy reális esélye maradjon a bent maradásra.
máj. 5
10:54
GT3 vs. M3 vs. C63 - titánok monumentális harca videón (Auto Pult)
Mióta autók léteznek, a csúcsra való törekvés folyamatosan ott lebegett a mérnökök szeme előtt, legyen szó a hétköznapokat megkönnyítő fejlesztésről, vagy kiélezett sportosságról. Utóbbi szeretete még most, a károsanyag-kibocsátás szempontjából oly' fontos időkben sem csökkent, amelyet a BMW M3 GTS, a Mercedes-Benz C63 AMG Black és a Porsche 911 GT3 RS 4.0 is jól szemlélet. Ezúttal a britek…

Keresés