A NASCAR Sprint Kupa Széria egyik legismertebb csapata, a Penske Racing augusztus 1-jén bejelentette, hogy felbontotta A. J. Allmendinger szerződését. A versenyző megbukott a drogteszten, emiatt felfüggesztette őt a szervezet.
Bár az intenzív vételi érdeklődés miatt a megcélzott sávnál (2-3 milliárd euró) magasabb összegben, 3,1 milliárd euróért tudott bevonni forrást a ma megtartott három kötvényaukción a spanyol...
A Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatóinak 38 százaléka dolgozna szívesebben külföldön, mint Magyarországon, 13 százalék pedig már konkrétan meg is szervezte külföldi munkavállalását - derül ki a Telenor Magyarország Zrt. nem reprezentatív felméréséből, amelyet az egyetem 103 végzőse körében készíttetett....
A Fidesz-frakció elfogadhatatlannak tartja Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő faji megkülönböztetésre irányuló törvényjavaslatát, amely bőrszín alapján csoportosítaná a bűnelkövetőket - közölte a kormánypárti képviselőcsoport csütörtökön.
Csütörtökre virradóra összesen 12 millió forint értékű kárt okoztak a BKV-nak és a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a kábeltolvajok: a 8-as HÉV és a 61-es villamos egy-egy szakaszáról tulajdonítottak el több mint egy kilométernyi betáplálási kábelt – közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.
A Richter Gedeon gyógyszergyár továbbra is jelentős forgalom-visszaeséssel számol a hazai piacon az idén, az összes árbevételt tekintve pedig stagnálást valószínűsít a korábbi előrejelzésének megfelelően.
Pénteken tartják a humánum napját a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban Raoul Wallenberg, a vészkorszak idején embermentő svéd diplomata születésének 100. évfordulóján.
A keddi terv alatti forrásbevonás után ma a 12 hónapos diszkontkincstárjegyből sikerült a meghirdetett mennyiséget eladnia az Államadósság Kezelő Központnak. A 45 milliárd forintnyi meghirdetett...
A végzős hallgatók 38 százaléka dolgozna szívesebben külföldön, mint itthon, 13 százalékuk pedig már konkrétan meg is szervezte utazását - derül ki a Telenor által a Budapesti Műszaki Egyetemen...
A National Enquirer bulvárlap beszámolója szerint a rendkívül népszerű karácsonyi film, a Reszkessetek betörők gyereksztárja, Macaulay Culkin súlyos heroinfüggő. Számos szemtanú állítja, hogy a 31 éves színész rendszeresen szed vényre kapható oxikodon fájdalomcsillapító gyógyszereket és egyszer majdnem túladagolta magát.
A jelenleg is zajló átalakításokkal a szervezet frissítését célozza meg a MOL, nyilatkozta a cég első embere, Hernádi Zsolt a Figyelőnek. A lépéssel a menedzsment kikényszeríti a versenyt a...
2012 első félévében tovább nőtt a faktoring jelentősége a vállalkozások finanszírozásában, de piacserkentő hatása Magyarországon még alatta marad a kívánatosnak és lehetségesnek - vélik a Magyar...
Bejelentette visszavonulását csütörtökön Jü Jang világbajnok női tollaslabdázó, akit szerdán a sportág nemzetközi szövetsége (BWF) kizárt a londoni olimpiáról, mert párosban, Vang Hsziao-livel az oldalán szándékosan veszített el egy mérkőzést.
Robbanóanyaggal és méreggel felszerelkezett csoportot tartóztatott le a spanyol rendőrség az ország déli részén. A három férfi feltételezhetően az al-Kaida tagja – számolt be a spanyol média.
Továbbra is meglehetősen nagy számban vannak jelen a hitelátvállalással kínált gépjárművek a használtautó piacon – az egyik legnagyobb hazai autós portálon például jelenleg ezerkétszázat hirdetnek.
A keddi, gyér érdeklődés és csökkentett kibocsátás mellett zajló aukció után csütörtökön már az eredeti tervek mentén zajlott a diszkont kincstárjegyek árverése. A változó kamatozású államkötvényekből a felajánlott mennyiség háromszorosát is elvitték volna a befektetők.
A Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatóinak 38 százaléka dolgozna szívesebben külföldön, mint Magyarországon, 13 százalék pedig már konkrétan meg is szervezte külföldi munkavállalását - derül ki a Telenor Magyarország Zrt. nem reprezentatív felméréséből, amelyet az egyetem 103 végzőse körében készíttetett.
A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett csütörtöki középdöntős futamában, így a B döntőben, azaz a 7-12. helyért folytathatja szereplését a londoni olimpián.
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnöknek törvényt kellene kezdeményeznie azért, hogy a 62. évük betöltése miatt idén nyugdíjazott bírák visszakapják szolgálati jogviszonyukat.
Az adóhatóság egymásután tagadja meg az általános forgalmi adó (áfa) levonását a vállalkozásoktól az eladónál megállapított szabálytalanságra hivatkozva olyan esetekben is, amelyekben a számla kibocsátója megfizette az áfát. Ez szembe megy az Európai Bíróság egy hónappal ezelőtt hozott ítéletével - hangsúlyozzák a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők. A sértett adózók végső esetben akár a…
Nyitott kapukat döngetnek a sajtóban az egyéni számlával kapcsolatban nyilatkozók – reagált a hvg.hu-nak az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra a hírre, hogy a kormány letett az új nyugdíjrendszerről. A szaktárca ugyanis hét elején a Világgazdaságnak arra a kérdésre, hogy mikor és milyen változtatásokat tervez a nyugdíjrendszerben a kormány a választásokig, azt válaszolta, hogy „nem változik a…
Összességében kedvezően értékelik az elemzők a Richter ma hajnalban közzétett gyorsjelentését, az eredmények tükrében a korábbi célárfolyamok egyelőre nem változtak. Érkezett továbbá egy friss...
Egy fiktív vállalkozó árajánlatot kért a szélsőjobbos portáltól. Az üzlet megköttetett, a lap teljesítette a megrendelést. A pénz egy nap alatt eljutott a „fiúkhoz”. Akik, ezek szerint, nem lehetnek túl messze.
Az első féléves teljesítményt bemutató tájékoztatón kiderült, hogy a Richter árbevétele hat hónap alatt 11 százalékkal csökkent, ez éves szinten akár 15-20 százalék is lehet.
Joó Abigél villámgyors győzelemmel mutatkozott be csütörtökön a londoni olimpián: sikerével a legjobb nyolc közé jutott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájában.