2012. augusztus 2. csütörtök

aug. 2
12:54
London 2012: Kapás döntős 800 gyorson, Risztov tizenharmadik (Sport365)
Kapás Boglárka a hatodik legjobb idővel bejutott a 800 méteres gyorsúszás pénteki fináléjába, ugyanakkor Risztov Éva a csütörtöki eredményével a 13. helyen zárt.
aug. 2
12:55
Joó Abigél negyeddöntős (Agroinform)
Joó Abigél villámgyors győzelemmel mutatkozott be csütörtökön a londoni olimpián.
aug. 2
12:56
Kapás döntős 800 gyorson, Risztov tizenharmadik (Infostart)
Kapás Boglárka a hatodik legjobb idővel bejutott a 800 méteres gyorsúszás pénteki fináléjába, ugyanakkor Risztov Éva a csütörtöki eredményével a 13. helyen zárt.
aug. 2
12:56
London 2012: B-döntőbe került a Hirling, Varga evezős duó (Sport365)
A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett csütörtöki középdöntős futamában, így a B döntőben, azaz a 7-12. helyért folytathatja szereplését a londoni olimpián.
aug. 2
12:57
Eladó Frank Sinatra New York-i luxuslakása - Pontom 1,5 milliárd (Portfolio)
Jövő héten dobják a piacra Frank Sinatra egykori New York-i penthouse lakását, ahol többek között John F. Kennedy elnök, Marylin Monroe és Andy Warhol is bulizott. A New York Post értesülése szerint...
aug. 2
12:58
London 2012: a Celtic Parkban is Gyurta győzelmét vetítették (Sport365)
Gyurta Dániel olimpiai győzelmét figyelhették a nézők a stadion kivetítőjén a szerdai Celtic Glasgow-HJK Helsinki labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező előtt.
aug. 2
13:00
Lányokat futtatott, hogy tudja fedezni olimpiai szereplését (ATV)
Logan Campbell bordélyházat nyitott Új-Zélandon, hogy a pekingi olimpia után Londonba is eljuthasson. A prostitúció legális a szigeten.
aug. 2
13:03
Az egészségügyi szektor kihívásai - A lehetséges jövőbeli trendek az Unióban (Gondola)
Az egészségügyi struktúraváltás elengedhetetlen az ellátás színvonalának fenntartása érdekében, amely minden valószínűség szerint meg fog dönteni néhány, eddig szentnek tekintett tabut.
aug. 2
13:03
A nyilvánosság szakmai korlátai (Kreatív Online)
Megyer Örs szerint a reklámpiac átláthatóvá tételére vonatkozó javaslataink nem jók.
aug. 2
13:03
Nőtt a Generali profitja az első fél évben (ProfitLine)
A Generali nettó nyeresége 4,5 százalékkal 842 millió euróra nőtt az első fél évben - közölte az olasz biztosító társaság csütörtökön.
aug. 2
13:06
Kötvények és részvények - pánik és eufória együtt? (Privátbankár)
Miközben egyre több kötvény hozama közelít a nullához, azaz egyre nő a feszültség a kötvénypiacokon, addig a részvénytőzsdéken nincs nyoma hasonló aggodalomnak. Ennek egyik oka, hogy a befektetési alapok kötelező mértékben vásárolják a biztonságot és a vállalati fundamentumok is jók.
aug. 2
13:08
"Minden áron": így mentené Super Mario az eurózónát? (Privátbankár)
Lapértesülések szerint Mario Draghi ma bejelentheti az EKB kötvényvásárlási programjának felújítását - de hozzányúlni az ESM-hez is. Berlinben nem lesznek boldogok. Az eurójegybank elnökének bejelentését felfokozott piaci várakozások előzik meg, miután Draghi a múlt héten azt mondta, minden lehetséges eszközzel meg kell menteni az eurót.
aug. 2
13:09
Reméljük, Lochte ma csak cipőjével tűnik ki - fotó (Agroinform)
Nem csak roppant gyors, de a külsőségekre is ad az amerikaiak kiváló úszója, Ryan Lochte.
aug. 2
13:11
Sousa és Sollied már lejátszotta a meccset (Agroinform)
Dicsérni, magasztalni az ellenfelet, vagy erőt sugározni, a győzelmet hangsúlyozni. Vajon melyik taktika a kifizetődőbb?
aug. 2
13:12
Pulai egyéni csúccsal elődöntős (Infostart)
Pulai Bence csaknem négy tizedmásodpercet javítva egyéni csúcsán bejutott a 100 méteres pillangóúszás csütörtöki elődöntőjébe a londoni olimpián.
aug. 2
13:13
Visszavonult a csalással vádolt kínai tollaslabdázó (Agroinform)
Bejelentette visszavonulását Jü Jang női tollaslabdázó, akit a sportág nemzetközi szövetsége kizárt az olimpiáról.
aug. 2
13:14
Szokatlan taktikával lett bajnok Gyurta (Infostart)
Gyurta Dániel mostani sikere nem csak értékében tér el minden korábbitól - mondta Sós Csaba, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának úszás és vizes sportok tanszékvezetője.
aug. 2
13:15
Joó Abigél vezetésről, sérülés miatt kapott ki az ex-világbajnoktól (Agroinform)
Hiába uralta a mérkőzést 78 kg-ban versenyző magyar lány, szerencsétlen körülmények között vereséget szenvedett.
aug. 2
13:15
Maradt a brit alapkamat (Portfolio)
A széleskörű piaci várakozásokkal összhangban bő három év után ma sem változtatta meg 0,5%-os irányadó rátáját a Bank of England monetáris tanácsa. Ugyanígy az sem okozott meglepetést, hogy az eddig...
aug. 2
13:15
13 dolog, amely biztosan elijeszti a böngészőket a honlapunkról (Pénzcentrum)
A magyar vállalkozások túlnyomó része rendelkezik honlappal, sokan közülük webshoppal is. Mi lehet az oka annak, ha mindezek ellenére sincs érzékelhető bővülés a cég bevételében, forgalmában?...
aug. 2
13:17
Íme, két erős tipp az Európa Liga csütörtöki selejtezőire (Agroinform)
Csütörtökön rendezik az Európa Liga selejtezőinek harmadik fordulójának első mérkőzéseit, mi pedig most is fogadunk!
aug. 2
13:17
Nem tud zöld ágra vergődni a magyar piac (Portfolio)
A hazai részvénypiac továbbra sem tudja felvenni európai társainak ritmusát, a BUX 0,2 százalékot csökkent. Az irányadó hazai részvényindex esése a Richter és MTelekom mai teljesítményével...
aug. 2
13:18
A Rapid után ötajtós kompakt modellel bővít a Škoda (Auto Pult)
A csehek nemrégiben élesítették az Európában nagy népszerűségre számító, szedán Rapidot, ezúttal pedig újabb bővülésről jelenthetünk, ugyanis a Škoda a lépcsőshátú modell mellé ötajtósat gurít be, ezzel megalkotva a 2011-es Genfi Autószalonon látott Vision D koncepció valódi szériaváltozatát.
aug. 2
13:21
Ki nyeri a laborok olimpiáját? (Gondola)
A kínai Je Si-ven férfiakat megszégyenítő úszását követően egyre többen követelik, hogy a sportolók munkáját segítő különleges orvosi stábok is álljanak fel a győztesek mellé a dobogóra.
aug. 2
13:21
London 2012: Joó Abigél villámgyőzelemmel negyeddöntős (Sport365)
Joó Abigél villámgyors győzelemmel mutatkozott be csütörtökön a londoni olimpián: sikerével a legjobb nyolc közé jutott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájában.
aug. 2
13:23
ÉLŐ: London 2012 percről-percre - Joó Abigél megsérült, ezért vesztett! (Sport365)
A sport365.hu egész napos élő közvetítésben számol be a londoni olimpia történéseiről.
aug. 2
13:24
Az egekbe szökik a cigi ára - úgyis megveszik, vagy botrány lesz? (Privátbankár)
Egy doboz cigaretta ára jövőre akár 850-900 forint is lehet. Van, aki így is-úgy is megveszi a dobozos termékeket, mások már áttértek a saját sodrású cigire, de olyan nagydohányos is akad, aki szerint "botrány lesz Pesten".
aug. 2
13:25
London 2012: Pulai elődöntős 100 pillangón (Sport365)
Pulai Bence csaknem négy tizedmásodpercet javítva egyéni csúcsán bejutott a 100 méteres pillangóúszás csütörtöki elődöntőjébe a londoni olimpián.
aug. 2
13:27
Félmeztelen tanítványai köszöntötték Imre Géza legyőzőjét - fotó (Agroinform)
Különös módját választotta az ünneplésnek hét norvég fiatal akik matematika tanáruk ezüstérme alkalmából vetkőztek le.
aug. 2
13:27
London 2012: a spanyolok is legyőzték a dél-koreai kéziseket (Sport365)
A magyarokkal egy csoportban szereplő spanyol válogatott négy góllal nyert a dél-koreai csapat ellen a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának harmadik fordulójában. Az ázsiai együttes továbbra is pont nélkül áll.
aug. 2
13:29
Tököli Attila visszatért Paksra (Agroinform)
A válogatott csatárral, aki korábban már játszott Pakson, egy évre szóló szerződést kötött a klub.
aug. 2
13:30
Szekeres Dorina 35. lett 200 háton (Infostart)
Szekeres Dorina a 35. helyen végzett 200 méteres hátúszásban csütörtökön a londoni olimpián.
aug. 2
13:31
Nem jutott az elődöntőbe Szekeres (Agroinform)
Szekeres Dorina a 35. helyen végzett 200 méteres hátúszásban csütörtökön a londoni olimpián.
aug. 2
13:32
Joó Abigél sérülés miatt kapott ki a negyeddöntőben (Infostart)
Joó Abigél magabiztos vezetésénél sérülést szenvedett, majd ipponnal kikapott amerikai riválisától a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.
aug. 2
13:33
Eladó Sinatra New York-i luxuslakása - 1,5 milliárd az ár (Portfolio)
Jövő héten dobják a piacra Frank Sinatra egykori New York-i penthouse lakását, ahol többek között John F. Kennedy elnök, Marylin Monroe és Andy Warhol is bulizott. A New York Post értesülése szerint...
aug. 2
13:35
Újabb szankciók Iránra: se hajóbérlés, se biztosítás (Portfolio)
Az iráni energiaipart, hajógyártást és pénzügyi szektort érintő újabb szankciókat szavazott meg szerdán az amerikai kongresszus. Büntetni fogják azokat a társaságokat, amelyek hajókat kölcsönöznek...
aug. 2
13:36
Alacsony túljegyzés, másodpiaci hozam a 12 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Alacsony jegyzési érdeklődés mellett a meghirdetett összegben értékesített a másodpiaci referencia hozamon 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön.
aug. 2
13:38
Termelői piac nyílik a Rózsák terén (ProfitLine)
Magyar zöldségeket, gyümölcsöket és élelmiszereket árusítanak ős- és kistermelők szombattól a főváros VII. kerületében. Az új termelői piacot Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára nyitja meg augusztus negyedikén Budapesten, a Rózsák terén.
aug. 2
13:39
Új eljárást indíthat Csatáry László ellen a kassai ügyészség (Infostart)
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
aug. 2
13:45
Ma Putyin elnök is kint lesz a cselgáncs versenyeken (Agroinform)
Ma délután Vlagyimir Putyin is látogatást tesz az olimpiai cselgáncs versenyeknek otthont adó londoni Excel csarnokba.
aug. 2
13:47
Joó Abigél számára valószínűleg véget ért az olimpia (Agroinform)
A női 78 kg-osok versenyének negyedöntőjében Joó Abigél sérülés miatt szenvedett vereséget, feladhatja a versenyt.
aug. 2
13:49
Mexikóból emlékeztek Puskás Öcsire (Agroinform)
Puskás Ferenc özvegye az MLSZ székházában vette át férje legújabb elismerését, egy ollózó futballistát ábrázoló szobrot.
aug. 2
13:51
Nem változott a kamat, Draghira várunk (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A piaci szereplők Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak....
aug. 2
13:54
Emberiesség elleni bűntett miatt feljelentették Kassán Csatáryt (ATV)
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
aug. 2
13:54
Akar egyáltalán S2000 utódot a Honda? (Auto Pult)
Régóta nem hallottunk már a Honda sportautós terveiről, azonban a konkurens japán gyártók, a Toyota és a Subaru nemrégiben kiállított hátsókerekesei a Hondánál is felkavarták az állóvizet. A sportos génjeiről ismert márka az S2000 utódjának újjáélesztésével szállna harcba az említett ellenfelekkel.
aug. 2
13:54
London 2012: Joó Abigél óriási balszerencsével kapott ki a negyeddöntőben (Sport365)
Joó Abigél magabiztos vezetésénél sérülést szenvedett, majd ipponnal kikapott amerikai riválisától a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.
aug. 2
13:56
London 2012: újabb kutak az Olimpiai Parkban (Sport365)
Tekintettel arra, hogy az Olimpiai Parkba biztonsági okokból változatlanul nem lehet folyadékot bevinni, a londoni nyári játékok szervezői új kutakat állítottak fel.
aug. 2
13:57
Galambbal küldött üzenetet a DIMSZ (Kreatív Online)
Az akcióval a Golden Dove-t népszerűsítik.
aug. 2
13:57
Új eljárást indíthat Csatáry László ellen a kassai ügyészség (Kripto Akadémia)
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
aug. 2
13:58
Real-olimpia: Sergio Ramos agyonverte Kakát 50 gyorson - videó! (Sport365)
A Real Madrid két ásza, Sergio Ramos és Kaká is kedvet kapott egy kis úszóversenyhez az olimpia lázában égve. A bekk durván lenyomta a brazil játékmestert 50 gyorson, 25 méteres uszodában.

Keresés