Már három bankban is igényelhetőek az új kamattámogatott lakáshitelek. A használt lakás vásárlására is fordítható otthonteremtő kölcsönök igényelhetőek szocpollal, és akár lakástakarékpénztári megtakarítással is kombinálhatóak, így akár három állami támogatást is felhasználhatnak a családok a nagyobb lakásba való költözéshez. Ez sokaknak nyújt most lehetőséget arra, hogy kedvező feltételek mellett…
A világ egyik leggyorsabb alakulatának nevezte a magyar Terrorelhárítási Központot (TEK) a szervezet főigazgatója, aki egyúttal erősen kritikusan szólt a miniszterelnököket (is) korábban védő egykori Köztársasági Őrezredről.
A román kormánykoalíció, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői, a szocialista miniszterelnök Victor Ponta és az ideiglenes államfői feladatokat ellátó liberális Crin Antonescu, a múlt héten úgy nyilatkoztak, hogy bár igazságtalannak tartják, de tudomásul vették és tiszteletben tartják a referendumot érvénytelenítő alkotmánybírósági határozatot és Traian Basescu felfüggesztett államfő…
Több mint kétszázezer menekült, huszonötezret meghaladó halálos áldozat, durvuló fegyveres összecsapások a harcoló felek között, pusztuló infrastruktúra, növekvő lakossági félelem és élelmiszerhiány - ez a tavaly tavasszal kirobbant szíriai "arab tavasz" mérlege. A végkifejlet még nagyon távolinak tűnik.
Görögországban a szükség nagy úr. A romló életszínvonal miatt nemcsak a koldusok száma nő a városok utcáin. A vidéki falvakban állandóvá váltak a lopások: a termőföldekről szinte mindent eltulajdonítanak, amit csak lehet, krumplit, barackot.
Dübörög az elnökválasztási kampány az Egyesült Államokban. Barack Obama elnök egy interjúban szélsőségesnek nevezte várható republikánus kihívóját, Mitt Romney-t. Romney stábja erre úgy reagált, hogy a demokrata elnök teljesítményét jól jellemzi, miszerint az amerikaiak nem élnek jobban, mint négy éve. Közben Tampában egy nappal elhalasztották a republikánusok jelöltállító konvencióját az Isaac…
Nem reális cél az SZJA és a társasági adó csökkentése – mondta az ATV híradójának Angyal József adószakértő. Szombaton Orbán Viktor beszélt arról, hogy ezt a két adót csökkenteni kell, amennyire csak lehet. Róna Péter közgazdász szerint a költségvetésben már most is hat-nyolcszázmilliárdos lyuk van, a további adócsökkentések még nagyobb hiányt okoznának.
Hétfőn vagy legkésőbb kedden érkezhet haza az a három magyar, akiket még augusztus közepén raboltak el Szíriában, a hétvégén azonban kiszabadultak a fogságból. Erről a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója beszélt hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, úgy fogalmazva, hogy óramű-pontosságú akció volt a kiszabadítás.
Módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével, az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.
Kötelezően előírták két belgiumi iskola diákjainak az iPad táblagép beszerzését az új tanév kezdetére, annak ellenére, hogy a tanfelügyelőség ellenezte a tervet, és egyes szülők is tiltakoztak.
Időről időre hatalmas, befektetők ezreit, tízezreit megkárosító befektetési botrányokról hallunk, máskor esetleg annyi kerül a hírekbe, hogy „K. A.-t elítélték különösen nagy értékre elkövetett csalásért”. Mik a leggyakoribb esetei a csődöknek, csalásoknak, vajon hogyan lehet ezeket elkerülni, erről szól induló sorozatunk. Az ezerarcú pilótajáték-szisztéma valamely változata sok más csalásnál…
Ben Bernanke, amerikai jegybankelnök pénteki beszédét hetek óta izgatottan várják a piaci szereplők, sokan ugyanis abban bíznak, hogy további monetáris lazítást helyez kilátásba. A beszédet...
Egy robbantásos terrortámadás komplex szituációs gyakorlatát hajtották végre a magyar rendvédelmi szervek hétfőre virradó éjszaka Budapesten, a 2-es metró Batthyány téri állomásán.
Heves esőkkel elérte Florida állam déli partjait az Isaac trópusi vihar helyi idő szerint vasárnap délután - jelentette az amerikai sajtó. Louisiana, Mississippi és Alabama államokban több ezer embert kértek meg otthonának elhagyására, miután a hurrikán a 2005-ben pusztító Katrina útvonalán halad a partok felé.
Négy mérkőzést játszottak a spanyol bajnokság első osztályában vasárnap. A tavalyi bajnok a Getafe otthonában szenvedett vereséget, míg a katalánok fordítani tudtak Osasunában.
Tarlós István szerint Csurka Istvánnak vannak olyan darabjai, amelyeket elő kell adni, de A hatodik koporsó nem tartozik közéjük. Olvasta a darabot, melynek elfogadhatatlan állításokat tartalmaznak. Tarlós bízik abban, hogy véleményét megszívlelik a színház vezetői. Dörner György a színház igazgatója és Pozsgai Zsolt főrendező, nem kívántak nyilatkozni.
Tizenegy arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel tértek haza a magyar gyerekek és fiatalok a Varsóban rendezett onkolimpiáról. A hat és huszonegy év közötti, rákos betegségből meggyógyult vagy lábadozó fiúk és lányok kilenc ország versenyzőivel mérték össze erejüket. A magyarok harmadszor vettek részt ilyen olimpián és mindháromszor ők lettek az elsők az éremtáblázaton. Ferihegyen az ATV…
Csupa magyarországi premierrel taklálkozik az idei versenyfilmek nézője a Jameson CineFesten, a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A szeptember 14-e és 23-a között tartó filmfiesztán a Sundance Fesztivál, Cannes, Velence, Berlin legjobb munkái szerepelnek. Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztria, Románia, Franciaország, Németország, Dánia, Izland, Szlovénia, Litvánia és Anglia fiatal filmesei…
A Lancea Regist, azaz a király lándzsáját, III.Ottó német-római császártól kapta nászajándékul a kereszténnyé lett István a Gizellával kötött házassága alkalmából. Ez egy fennmaradt dokumentum szerint azt jelentette, a császár megengedte, hogy István fejedelemsége királyság legyen, "mindenkor szent lándzsát hordozhasson".
A májusi mélypontra esett vissza augusztusban a GKI-Erste konjunktúra-indexe. A szezonális hatásoktól megtisztított érték a nyolcadik hónapban mínusz 24,7 pont volt. Egy évvel ezelőtt a mutató mínusz 18,9, két éve mínusz 9,5 ponton állt.
Lapinformáció szerint ma délelőtt hazaérkezik az a három magyar férfi, akit három arabbal együtt raboltak el két hete Szíriában. A túszokat szombat hajnalban szabadították ki fogságukból.
Ma nyitja meg Budapesten első kelet-európai egységét a Hooters nemzetközi étteremlánc, amely kizárólag csinos, dúskeblű felszolgáló lányokat alkalmaz. Bár az USA-ban a céget több álláskereső és alkalmazott is sikerrel perelte, a Hooters kitart arculata mellett. Annak jártunk utána, diszkriminál-e egy cég, ha megszabja, hogyan kell kinéznie a munkaerőgárdának.
S. Tóth Márta nyolc évig dolgozott a médiában, majd négy évig volt a Studio Moderna Kft. romániai kihelyezett országos cégvezetője és további három évig holland, angol és szlovén cégek vezetője, az utóbbi két évben pedig itthon teszi ugyanezt. A coachként és mediátorként is tevékenykedő vezető több nemzetközi versenyt nyert meg. Bekerült a Who is who Magyarországon című, a kiemelkedően sikeres…
A munkahelyvédelmi akcióterv nem lehetőség, hanem kötelesség - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen a szocialista politikus azt mondta: pártja szerint a kabinetnek inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi terv kapcsán.
Már 13 éves kortól a megfelelő pályára kell terelni a fiatalokat Mihalovics Péter szerint; az Új nemzedékek jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a Kapunyitási Pánik fesztiválon beszélt a pályaorientáció fontosságáról Zánkán szombaton, sajtótájékoztatón.
A személyi jövedelemadót (szja) és a társasági nyereségadót is tovább szeretné csökkenteni a miniszterelnök; Orbán Viktor a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen beszélt szándékáról.
A fiatalok külföldi tapasztalatszerzése nem azonos a Magyarországról történő elvándorlással - hangoztatta Navracsics Tibor (Fidesz) közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a "Tranzit - Fesztivál a határon" közéleti rendezvénysorozat előadójaként.
A Magyar Szocialista Párt azt várja a Fidesz-KDNP kormányszövetségtől, hogy engedje el a munkáltatók iskolakezdési támogatás utáni terheit és részesítse támogatásban a munka nélkül lévő szülőket is.
A két hónapig tartó javulás után augusztusban ismét romlott a a GKI konjunktúraindexe, értéke -24,7 pontra süllyedt. Az üzleti szektor hangulata idei mélypontjára esett, és a fogyasztói várakozások...
Orbán Viktor szerint Magyarország megnőtt, mint tüdő a fazékból, és világnemzet lett. A miniszterelnök erről egy szombati közéleti rendezvényen beszélt Kőszegen. Az MSZP alelnöke szerint viszont Magyarország sajnos nem a dinamizmust képviseli Európában, hanem a lemaradást. Az LMP-s Schiffer András úgy látja: a hőség egyszerűen megártott Orbán Viktornak.
A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Egy robbantásos terrortámadás komplex szituációs gyakorlatát hajtották végre a magyar rendvédelmi szervek hétfőre virradó éjszaka Budapesten, a 2-es metró Batthyány téri állomásán.
Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kormány felébredjen a növekedési álomvilágból és a realitásokhoz közelebb álló makrogazdasági pályában kezdjen gondolkozni. Az átírt gazdasági jövőkép...
Megölték egy befolyásos afganisztáni felkelőcsoport, a Hakkani-hálózat műveleti főnökét, az alapító afganisztáni pastu terroristavezér, Dzsaláluddin Hakkani fiát – közölte vasárnap az afgán hírszerzés. A tájékoztatás szerint Badruddin Hakkani amerikai pilóta nélküli repülőgépről végrehajtott rakétatámadásban vesztette életét Pakisztánban.
Visszavonul Victoria Pendleton brit kerékpáros, aki Londonban egy arany- és egy ezüstéremmel zárt. Döntésének oka az, hogy a szigetországi kerékpárostársadalom nem fogadta el, hogy az edzője a kedvese.
Néhány nap és hivatalosan is bezár az átigazolási piac. Szerkesztőségünk szemezgetett azon játékosok között, akik pénzért váltottak klubot ebben az időszakban.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2012-es szezonja szeptember 5-én a New York Giants – Dallas Cowboys mérkőzéssel veszi kezdetét. Több mint egy hónappal a kezdés előtt mindennap bemutatunk egy csapatot. Ma a Carolina Panthers-t vesszük górcső alá.
A tavalyi szinte folyamatos és markáns esés után idén az első nyolc hónapban lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte. A felmérés szerint augusztusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is kissé romlottak, s nagyon pesszimista hangulatot tükröznek.
Két és fél év bujkálás után elfogták a „fekete sereg” vezetőjét- írja a Blikk. A lap szerint M. Róbertet a spanyol hatóságok fogták el, nemzetközi körözés alapján.
Az aszálykárok miatt akár 30-40 százalékkal is drágulhatnának a baromfitermékek az áruházak polcain, amennyiben a termelők át tudnák terhelni költségeik emelkedését a fogyasztókra. Az árakat a spekulánsok és a bioetanol is felfelé hajtja, miközben alföldi gazdák már a kukorica Ukrajnából történő behozatalát szervezik. Szerintük a takarmányárak elszabadulásánál csak a bizonytalanság rosszabb. A…
Szűk sávban mozgott a forint hétfőn délelőtt a főbb devizákkal szemben, az eurót délelőtt fél 11 után 277,85 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, a hétfő reggeli 278,14 forint, illetve a péntek esti 277,64 forint után.
Terrorelhárító gyakorlatot tartottak a 2-es metróban a fővárosban. A magyar rendvédelmi szervezetek egy robbantásos terrortámadás komplex szituációs gyakorlatát hajtották végre hétfőre virradóra a Batthyány téri állomáson.
A dinamikusabb, merészebb, jobban felszerelt és minden korábbinál alacsonyabb fenntartási költségekkel üzemeltethető új Auris a Toyota C-szegmensbeli európai modelloffenzívájának előhírnöke.
Kínában a részvénypiacok a hétfői kereskedés során újabb több éves mélypontra csökkentek, ugyanakkor a régió többi piacán emelkedés mutatkozik, miután a Fed elnöke, Ben Bernanke pénteken egy levélben úgy fogalmazott, hogy van még tere a központi banknak további lépésekre.