Emelkedik az arany és az ezüst árfolyama az elektronikus kereskedésben, miután pénteken a Fed elnökének jóvoltából ismét felerősödtek a jegybanki gazdaságélénkítéssel kapcsolatos várakozások.
Mark Clifton angol nyelvi coach-csal, a The Brit tulajdonosával beszélgetünk. Már az elején tisztázzuk: nem angol tanár, hanem nyelvi coach. Nem híve a nyelviskolai rendszereknek, saját módszerével fejleszti "ügyfeleit", ahogy nevezi őket.
Ellenzéki források szerint Szíriában négyszáznegyven embert gyilkoltak meg a kormányerők egyetlen nap alatt, ami – ha beigazolódik – azt jelenti, hogy minden eddigi mértéket felülhaladt a vérengzés.
A 11. HVG Állásbörze az őszi toborzási szezon nyitórendezvényeként 2012. szeptember 26-27-én kerül megrendezésre a SYMA Rendezvényközpontban. Innovatív fejlesztéseivel a rendezvény a munkaadók és potenciális munkavállalóik minőségi találkozását támogatja, ezért az őszi állásbörzén számos új szolgáltatást vehetnek igénybe kiállítóink a minél hatékonyabb megjelenés érdekében.
A kiválasztás hagyományos módszerei a személyes ajánlás és interjú, még a legnagyobb körültekintés és szakértelem mellett is gyakran hibás döntést és jelentős károkat eredményezhetnek. De egy jól működő rendszert is lehet tovább fejleszteni és még hatékonyabbá tenni.
Novak Djokovic nagyon elkeseredett, amikor értesült Lance Armstrong ügyéről: pénteken az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA) úgy döntött, megfosztja a profi kerekest a hét Tour de France-győzelmétől és örökre eltiltja a versenyzéstől.
Fantasztikus ollózós gólt szerzett Osvaldo, a Roma csatára a Catania elleni 2-2-es döntetlent alkalmával. Bár még csak az első fordulón vagyunk túl, a találat méltán pályázik az év gólja címre.
Nem oldja meg az euróövezeti államadósság-válságot, ha az Európai Központi Bank újabb állampapír-vásárlási programot indít a válsággal küzdő euróövezeti tagállamok megsegítésére, az intézkedés a kábítószerhez hasonló hatást válthat ki és nem fér össze a demokratikus alapelvekkel - mondta a Bundesbank elnöke a Der Spiegelnek.
A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
A hét folyamán új rekordokat döntögetett az Apple, az árfolyam új történelmi csúcsra emelkedett. Piaci kapitalizációja alapján nemcsak hogy a világ legnagyobb vállalata, de minden idők legnagyobb...
Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő is megerősítette: az időnként felreppenő hírekkel ellentétben továbbra is támogatják Görögország euróövezeti tagságát. Berlinben a pénzügyi válság megoldását most az integrációs folyamat felgyorsításához is hozzá szeretnék kapcsolni.
Gyengültek a részvények az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom továbbra is nyáriasan alacsony volt. Hazai hírek hiányában többnyire a nemzetközi piacok trendjét követte a magyar börze, és mivel az elmúlt hetek erősödése után az európai tőzsdéken negatív korrekció kezdődött, ez elérte a hazai kereskedést is. A piaci szereplők a főbb piacokon profitrealizálásra törekedtek, és ennek…
Augsztus 27-étől, vagyis mától lehet pályázni támogatásért fűtési rendszerek korszerűsítésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési forrásból meghirdetett konstrukciójára a 864,4 millió forintos keret kimerüléséig lehet pályázatot benyújtani
A külügyminiszter szerint sok problémát meg lehet előzni azzal, ha a külföldön dolgozó magyar nagykövetek pontosan felkészülnek és odafigyelnek arra, hogy várhatóan milyen lesz egy még készülőben lévő magyarországi törvény nemzetközi hatása.
Az Isaac névre keresztelt trópusi vihar előre láthatóan erőteljes hurrikánná erősödik majd, ami rövid távon visszaesést okozhat az amerikai tengeri olajkitermelő kapacitásokban - írja a CNBC. A hírre...
Még le sem zárult az első busztender, a Budapesti Közlekedési Központ már a következő közbeszerzési felhívás közzétételére készül - írja a Népszabadság....
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) két, 100%-ban elektromos hajtású autót is benevezett az USA-beli Colorado államban augusztus 7-12. között megrendezett Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Futamra (PPIHC) – az egyedi építésű i-MiEV Evolution versenyautót és a Mitsubishi i modellt (az i-MiEV észak-amerikai változatát).
Nem fordulhat elő, hogy a budapesti Városháza projektek nélkül marad a 2014-től 2020-ig terjedő európai uniós finanszírozási ciklusban - jelentette ki Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel...
Ma reggel is a 275-280-as szűk sáv közepe körül jár a forint az euróval szemben, azaz elmondhatjuk, hogy lassan egy hónapja oldalaz a magyar fizetőeszköz. Ez még egy-két hétig kitarthat, majd a...
Az irányadó ázsiai piacok már a hét első napján a lejtőre kerültek, igaz az esés mértéke nem mondható számottevőnek. A hét csúcseseménye, melyet talán a számos makrogazdasági adatnál is nagyobb...
A Deutsche Bank olyan lépést tett, amilyet globális bank még soha sem: új szabályzata szerint azokat a bónuszokat is visszaveheti alkalmazottaitól, amelyeket még előző munkáltatójuk adott nekik -...
Megerősítette a Julius Baer privátbank, hogy egy alkalmazottjuk adatokat lopott és adott át pénz fejében Észak-Rajna-Vesztfália tartomány adóhatóságának. Az ügyben feljelentést tettek, aminek...
Bár a múlt héten tovább folytatódott a tőzsdék tétova lecsorgó mozgása, a fontosabb támaszok még mindenhol tartanak. Amennyiben ezek a szintek nem esnek el akkor tovább folytatódhat a bika tombolása....
Orbán Viktor szerint a jelenlegi 4 millió helyett 5-5,5 millió magyar munkavállalóra és adófizetőre van szükség a következő egy-két évben ahhoz, hogy ne maradjon törékeny Magyarország gazdasága.
Nagyon alacsony forgalmú napra számít Csáky Attila, az UniCredit kereskedési igazgatója. A magyar piac az alacsony érdeklődés mellett kisebb mértékben a negatív tartományban nyithat a hét első napján...
A kutatás-fejlesztés (K+F) területén a kormányzat rövidesen új szemléletet tükröző pályázatokat fog kiírni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kőszegi Tranzit - fesztivál a határon című rendezvénysorozaton pénteken.
A kínai iparvállalatok július hónapban jelentős profitcsökkenést szenvedtek el, ami újabb jele annak, hogy a gyengülő belső és külső kereslet további nyomást helyez a vállalati eredményekre - írja a...
Nagyszerű eredményeket hozott a skeetlövők hétvégén rendezett országos bajnoksága Szombathelyen, ahol a férfiaknál Bokor Bálint 144 korongos teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet.
Magyarországnak szüksége van az EU/IMF-megállapodásra - fejtette ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Martonyi János külügyminiszter. A törökországi vagy azerbajdzsáni államkötvény-kibocsátások...
A Blikk információi szerint a rendőrök azt gyanítják az előzetes orvosszakértői vélemény és a helyszíni szemle adatai alapján, hogy nem gyógyszerek összetevőit találták meg a nő vérében a gyorstesztekkel.
Az irányadó ázsiai piacok már a hét első napján a lejtőre kerültek, igaz az esés mértéke nem mondható számottevőnek. A hét csúcseseménye, melyet talán a számos makrogazdasági adatnál is nagyobb...
Hétfőn vagy legkésőbb kedden érkezhet haza az a három magyar, akiket még augusztus közepén raboltak el Szíriában, a hétvégén azonban kiszabadultak a fogságból. Erről a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója beszélt hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, úgy fogalmazva, hogy óramű-pontosságú akció volt a kiszabadítás.
Négy éve a legnagyobb zuhanást szenvedték el a Samsung részvényei a ma reggeli kereskedésben azt követően, hogy a társaságot az Apple-lel folytatott szabadalmi perek során arra kötelezte az amerikai...
A külügyminiszter szerint már a törvényjavaslatok megalkotása közben is figyelni kell azok esetleges külföldi hatásaira. Martonyi János a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: sok problémát meg lehet előzni azzal, ha a külföldön dolgozó magyar nagykövetek odafigyelnek arra, hogy várhatóan milyen lesz egy még készülőben lévő magyarországi törvény nemzetközi hatása.
Elfogták a rendőrök a "fekete sereg" egykori, szökésben lévő vezetőjét Spanyolországban - erősítette meg a Blikk információit Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Európában Olaszországban a legdrágábbak a kempingek, Magyarország a középmezőnyben foglal helyet. Európában még mindig nagyon népszerű a kempingezés, amit az is jelez, hogy jó pénzügyi helyzetben vannak a lakókocsikat, kempingcikkeket gyártó vállalatok.
Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj ára hétfőre virradóra az ázsiai elektronikus kereskedelemben, mert a Mexikói öbölben tomboló Isaac trópusi vihar fennakadásokat okozhat a kitermelésben.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium költségvetési forrásból meghirdetett konstrukciójára 2012. augusztus 27-től a 864,4 millió forintos keret kimerüléséig nyújtható be pályázat. Az Új Széchenyi Tervből elnyerhető támogatás hozzájárul a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, elősegíti a széndioxid-kibocsátás további csökkentését.
Az elmúlt negyedévekben látott negatív folyamatok folytatódását hozta az idei április-június időszak a befektetési szolgáltatóknál. A részvénypiaci forgalom visszaesésével a kereskedelmi és a...