Letartóztatásba helyezett a török bíróság két kínai állampolgárságú ujgurt pénteken a szilveszteri isztambuli merénylettel összefüggésben - közölte a helyi sajtó
Három feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe a spanyol hatóságok Ceuta és Figueres városában pénteken, akik vélhetőleg terrorcselekmények elkövetésére készültek
1 kg burgonya 1 db paradicsom 1 db zöldpaprika 1 db nagyobb vöröshagyma olaj só fűszerpaprika (pirospaprika) őrölt bors A tésztához: 4 db tojás 40 dkg liszt só 0,5 dl víz (vagy 50 dkg kész kockatészta)
Budapest — Közel fél éve boldog családapa Méder Áron (37), aki 1087 nap alatt kerülte meg a Földet egyedül 6 méter hosszú, Carina nevű vitorlásán. Áron azóta csendesebb vizekre evezett. Kiderült, a kaland után négy éven át versenyszerűen vitorlázott, mígnem 2015-ben megismerte feleségét, kisfia édesanyját.
Az általa felfedezett üstökösön kívül nevét viseli egy hegy Szent Ilona szigetén, kráter a Holdon és a Marson, egy déli-sarki kutatóállomás és egy általa kidolgozott matematikai algoritmus.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának".
Három feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe a spanyol hatóságok Ceuta és Figueres városában pénteken, akik vélhetőleg terrorcselekmények elkövetésére készültek.
Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A tavalyi 74 százalékról ez év végéig 72 százalékra mérséklődhet az adósságráta. Bár a hitelminősítőknél már a "top ligában" játszunk, a befektetési kategórián belül is tudunk hová javulni: az...
Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Botka László jelöltségének egyik előnye, hogy a párt óriási többsége tud és akar mögé felsorakozni - nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Népszava szombati számában.
A Rimaszombati úti Szociális Központ vezetője szerint az elmúlt héten jelentősen megnőtt az utcán lévő hajléktalanok krízishelyzetével kapcsolatos bejelentések száma.
Európa utolérhetetlennek tűnik a zöld felületeiben, több száz csodálatos park található a városaiban. A több millió fa, virág és zöld felület igazi kincs, amit talán az ott élők csak akkor becsülnek...
A szakszervezetek elleni brutális támadásnak tartja a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ), hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. megszüntette négy szakszervezeti vezető munkaviszonyát a bértárgyalások közepette.
Budapest — Végre hazatérhet édesapjához Csüllög Andrea (16)! A segítők már tudják, ám biztonsági okokból még a családnak sem árulják el, pontosan mikor hozzák haza a még tavaly eltűnt tinit.
Egy török bíróság letartóztatásba helyezett két kínai állampolgárságú ujgurt pénteken a szilveszteri isztambuli merénylettel összefüggésben - közölte a helyi sajtó.
Saját húga rángatta bíróság elé édesapjuk halála után Keresztes Tibort, azaz Cintulát, hazánk első DJ-ét. A férfi annyira felzaklatta magát a tárgyaláson, hogy megállt a szíve és újra kellett éleszteni.
A Németország elleni világbajnoki csoportmeccsen megsérülő Nagy László nagyon szeretne játszani a szombati folytatásban Horvátország ellen (kezdés 20.45).
A befagyott Duna után, most újabb természeti csodával örvendeztetnek bennünket a vadkacsák, ugyanis léket tartanak fent maguknak a tőkésrécék Fonyódligetnél. A különleges jelenséget egy 3 dimenziós panoráma-felvételekkel foglalkozó fonyódi csapat örökítette meg a Balatonon.
A Plotinus menedzsmentje jelezte, hogy a korábbi tájékoztatásuknak megfelelően folytatják részvényvisszavásárlási-programjukat. Ennek keretében hétfőn újabb 150 ezer részvény vásárlására adnak...
Országszerte jelentős mennyiségű hó hullott szombat reggelig, Kékestetőn már 40 centiméteres a hó vastagsága. Jelenleg az ország keleti felében többfelé havazik
A fogyasztói hangulat kismértékű romlását mutatta ki januárban az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség közös fogyasztói hangulatindexe.