Olaszországból származó füstölt lazacot vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
Nyolcéves mélypontra süllyedt a munkanélküliség Bulgáriában, 2016 végén a regisztrált munkanélküliek száma 261 ezer volt, csaknem 68 ezerrel kevesebb, min egy évvel korábban - közölte a bolgár foglalkoztatási hivatal pénteken.
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
Szombaton indul A Dal 2017. A közmédia hatrészes élő showműsorában a Duna TV-n harminc dal és előadó lesz látható és hallható, közülük az első adásban tíz.
Több szombatra tervezett jeges program elmarad a Balatonon a pénteken lehullott nagy mennyiségű eső és hó miatt, azonban a kijelölt jégpályákat továbbra is üzemeltetni kívánják a jéghelyzettől függően, és Siófokon is megtartják a vasárnapra szervezett Jégvirágos Déli Party elnevezésű rendezvényt.
Szlovéniában és Horvátországban pénteken komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés, országszerte több baleset is történt a rendkívüli időjárás miatt.
A Vatikánban és a katolikus egyházban erős az aggodalom Donald Trump megválasztott amerikai elnök miatt, akit kiszámíthatatlan embernek tartanak - nyilatkozta Ken Hackett az Egyesült Államok távozó szentszéki nagykövete a HuffintgtonPost.it hírportálon pénteken közölt interjúban.
Az orosz kormány munkájának abból kell kiindulnia, hogy hamarosan megszűnhetnek a Moszkva elleni nyugati szankciók és a válaszlépésként bevezetett élelmiszerembargó - közölte Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes pénteken egy moszkvai gazdasági fórumon.
A tavalyi politikai és makrogazdasági viharai ellenére közel 60 százalékot is kereshettünk Magyarországon kezelt befektetési alappal, a legjobban teljesítő lakossági alapok közül pedig több olyan is...
Olvasónk 2016. december 1-jétől nyugdíjas, arra a hónapra már kapott is nyugdíjat, de nem érkezett meg a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány, és januárban is a régi összeget utalták. Azt kérdezte, kinek jár az utalvány és a januári emelés. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Jelentősen emelkedett az Egyesült Államok repülőterein elkobzott fegyverek száma, 28 százalékkal több lőfegyvert foglaltak le 2016-ban, mint egy évvel korábban.
Érvényét vesztette a Hmelnyickij nukleáris erőmű 3-as és 4-es blokkjának megépítéséről szóló, 2010-ben megkötött orosz-ukrán kormányközi megállapodás - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
Egy vagyonba kerül a gyermek eljuttatása a felnőttkor és a felsőoktatás kapujába: két testvérnél akár 40-40 millió forintba is. Ez az összeg a szülői háztartási munka vagy a meseolvasás „ellenértékét” is tartalmazza, de pusztán az oktatás is könnyen elvihet 5 millió forintot 18 éves korig – írja a hvg hetilap összeállítása.
Miután visszavásárolja Horvátország az INA horvát olajvállalat részesedését a Mol Nyrt.-től, nyitott lesz új befektetők és stratégiai partnerek bevonására a cégbe – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő pénteken a közszolgálati televízió esti híradójának adott interjújában. Hozzátette: ezt azonban a jelenlegi partnerségtől eltérő feltételrendszerrel teszik majd, “nem olyannal, mint a mostani”.…
Az elmúlt három évben alig változott az átlagos árszínvonal Magyarországon, ám ez nem jelenti azt, hogy nem voltak olyan termékek, amelyek jelentősén drágultak vagy éppen olcsóbbak lettek az év...
A tavalyinál erősebb téli szezonra számítanak a kiutaztatással foglalkozó utazási irodák, az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt az érdeklődés a síutak iránt - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke az MTI érdeklődésére pénteken.
A Brexitet és Trump megválasztását jól kezelték a piacok tavaly, de mielőtt hátradőlnénk, érdemes előretekinteni, és megnézni, mi vár ránk 2017-ben. Eugene Philalithis a Fidelity International Multi-Asset portfóliómenedzsere az elmúlt időszakot elemezve sorra veszi, mit hozhatnak idén az európai, amerikai piacok, mi lesz Kínával és a feltörekvőkkel.
Az orosz kormány munkájának abból kell kiindulnia, hogy hamarosan megszűnhetnek a Moszkva elleni nyugati szankciók és a válaszlépésként bevezetett élelmiszerembargó – közölte Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes pénteken egy moszkvai gazdasági fórumon. Oroszország, válaszul az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett nyugati szankciókra, 2014. augusztus 7-én hirdette meg az élelmiszerembargót,…
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának".
Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A tavalyi 74 százalékról ez év végéig 72 százalékra mérséklődhet az adósságráta. Bár a hitelminősítőknél már a "top ligában" játszunk, a befektetési kategórián belül is tudunk hová javulni: az...
Európa utolérhetetlennek tűnik a zöld felületeiben, több száz csodálatos park található a városaiban. A több millió fa, virág és zöld felület igazi kincs, amit talán az ott élők csak akkor becsülnek...
A szakszervezetek elleni brutális támadásnak tartja a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ), hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. megszüntette négy szakszervezeti vezető munkaviszonyát a bértárgyalások közepette.
A Plotinus menedzsmentje jelezte, hogy a korábbi tájékoztatásuknak megfelelően folytatják részvényvisszavásárlási-programjukat. Ennek keretében hétfőn újabb 150 ezer részvény vásárlására adnak...
A fogyasztói hangulat kismértékű romlását mutatta ki januárban az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség közös fogyasztói hangulatindexe.
Érvényét vesztette a Hmelnyickij nukleáris erőmű 3-as és 4-es blokkjának megépítéséről szóló, 2010-ben megkötött orosz-ukrán kormányközi megállapodás – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium. Az ukrán parlament által 2011 januárjában megerősített megállapodás értelmében a projektet a blokkok megépítésének és üzembe helyezésének erejéig az orosz fél finanszírozta volna. Az ukrán kormány…
Melyek lesznek az előttünk álló 12 hónapban a meghatározó globális gazdasági témák? A globalizáció háttérbe szorulása és az amerikai monetáris politika visszatérése várható a normalitáshoz. A politika lesz a meghatározó bizonytalansági és gazdasági tényező, az euróövezet országaiban akár fél tucat választást is tarthatnak. Az új év kezdetén a PwC közgazdászai a jövőbe tekintettek.
Mintegy 1200 fogyasztónál nincs áram Miskolcon és Mezőcsáti járás két falvában, a szolgáltató folyamatosan dolgozik a hibák elhárításán - közölte az Észak-magyarországi Áramszolgáltatási (ÉMÁSZ) Nyrt. igazgatósági megbízottja szombaton az MTI-vel.
A Cinema City mozikat üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. nem tudott megállapodni a MOM Parkkal a tavaly év végén lejárt szerződés megújításáról, ezért úgy döntöttek, hogy 2017. január 12-én bezárják a mozit a bevásárlóközpontban – mondta Buda Andrea marketing és PR-igazgató az MTI-nek pénteken. Hangsúlyozta, a döntést minden rendelkezésükre álló fórumukon – a honlapjukon, a ...
Az erős havazás és szél miatt Kárpátalja valamennyi főútját lezárták a nagy teherjárművek előtt szombaton a közlekedési hatóságok, az ukrajnai megyében több mint húsz település maradt áram nélkül a mostoha időjárás következtében - adta hírül a Kárpátalja megyei rendkívüli helyzetek állami szolgálata.
A havazás miatt Füzesabony, Eger, Miskolc és Szerencs térségében 60-80 perccel hosszabb a vonatok menetideje, Hidasnémeti és Abaújszántó között lezárták a pályát – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton. Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Budapest-Hatvan-Füzesabony-Eger, a Budapest-Miskolc-Sátoraljaúhely közötti gyorsvonatok közlekednek, de jelentősen megnő az utazási idő. A…
Szombati brit sajtóértesülés szerint az Európai Unió hajlandó lenne különleges státuszt biztosítani a londoni City pénzügyi központjának a brit EU-tagság megszűnése után. A The Guardian című...