2017. január 4. szerda

jan. 4
0:18
A szakmunkásokból van a legnagyobb hiány (ProfitLine)
A cégek 81 százalékának leginkább szakmunkásra lenne szüksége, csaknem minden harmadik keres segéd-, illetve betanított munkást is, egyötödüknél pedig diplomás végzettségű munkavállaló hiányzik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi reprezentatív, 1000 munkáltatóra kiterjedő felmérésből, amit kedden juttatott el az MTI-nek.
jan. 4
0:51
A 3,5 tonna feletti járműveknek díjköteles lett a székesfehérvári elkerülő új szakasza (ProfitLine)
Díjkötelessé vált januártól a 3,5 tonna feletti össztömegű járművek számára a 7-es és 8-as főutakat összekötő székesfehérvári új elkerülő út, de a 3,5 tonnás össztömeg alatt továbbra is ingyenes a szakasz használata - közölte a székesfehérvári Önkormányzati Kommunikációs Központ kedden az MTI-vel.
jan. 4
1:24
140 millióból szigetelik a zalaegerszegi Kaffka Margit Kollégiumot (ProfitLine)
Csaknem 140 millió forint pályázati támogatást nyert el energetikai korszerűsítésére a zalaegerszegi Kaffka Margit Kollégium - közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.
jan. 4
1:57
Erősödik az amerikai feldolgozóipar (ProfitLine)
Az ipari teljesítmény további javulását jelzi a londoni székhelyű Markit Economics decemberre vonatkozó amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI).
jan. 4
2:30
LMP: Növelni kellene az oktatás forrásait (ProfitLine)
Az LMP szerint jelentősen, legalább 50 százalékkal kell növelni az oktatás forrásait, mert azok tavaly reálértéken 12 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2010-ben.
jan. 4
3:03
A Ford 700 millió dolláros beruházást hajt végre Amerikában (ProfitLine)
A Ford Motor 700 millió dolláros beruházással bővíti az amerikai Michigan államban működő Flat Rock összeszerelő üzemet a következő négy évben, 700 új munkahelyet teremtve. A beruházást abból az 1,6 milliárd dolláros összegből finanszírozza, amit korábban egy új mexikói üzem felépítésére szánt - közölte a cég kedden az MTI-vel.
jan. 4
4:09
Mennyibe kerül az áram (1 kwh villamos energia) 2017-ben? (ProfitLine)
Mennyi az áram jelenlegi ára az ELMŰ-ÉMÁSZ, E.ON, EDF DÉMÁSZ szolgáltatóknál? Mennyibe kerül a nappali és az éjszakai áram 2017-ben? Nappali- és éjszakai villamos energia árak 2017-ben.
jan. 4
5:15
Volt brit EU-nagykövet: nincs kellő tapasztalat a Brexit-tárgyalásokhoz (ProfitLine)
Nagy-Britannia váratlanul lemondott EU-nagykövete szerint a brit kormányban nincs meg a szükséges tapasztalat a Brexit-tárgyalások lebonyolításához.
jan. 4
5:17
Emelték az üzemanyagok árát (ProfitLine)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
jan. 4
5:42
Egy ország, amely eltörölte az adósságokat, és most mégis mennybe megy (Portfolio)
Idén január 1-jével tovább lazított Izland a 2008-as válság csúcspontján bevezetett szigorú tőkekorlátozásokon, így rövid időn belül teljesen lezárulhat az ország történelmének egyik legsötétebb...
jan. 4
5:42
Neked is lehet álomnyugdíjad, csak jó helyre kell születni (Pénzcentrum)
Hol élnek a leggazdagabb nyugdíjasok?...
jan. 4
5:48
Ellátogat a Clinton-házaspár Trump beiktatási ünnepségére (ProfitLine)
Hillary Clinton, az amerikai demokraták volt elnökjelöltje és férje, Bill Clinton volt elnök kedden bejelentette, hogy részt vesz Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatási ceremóniáján, s ezzel lezárultak a hetek óta tartó találgatások és híresztelések, miszerint Clintonék "kihagyják" az ünnepséget. A beiktatáson több más volt elnök és hitvese is részt vesz majd.
jan. 4
6:21
Románia: Az RMDSZ megszavazza a Grindeanu-kormányt (ProfitLine)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megszavazza a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormányt a bukaresti parlamentben - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden, miután a megbízott miniszterelnök és a koalíciós pártok vezetői találkoztak az RMDSZ-frakcióival.
jan. 4
6:24
Bőven van még hova fejlődni: Európa szégyene a magyar fizetés (Privátbankár)
Noha mostanában egyre hangosabban verjük a mellünket, hogy milyen jól áll Magyarország, azért az EU közös statisztikai hivatalának adatai egy kicsit mást mutatnak. Fizetés szempontjából kifejezetten rosszul állunk, és a régióban is csak Romániát tudjuk tartósan megverni. Fejlődnünk kell, ha itthon akarjuk tartani a munkaerőt, meg amúgy sem ártana már végre.
jan. 4
6:54
Ma nem lesz fűtés Buda egyes részein (ProfitLine)
Nem lesz távfűtés Budapest I., II. és XI. kerületének egy részén szerdán, mivel meghibásodott a XI. kerületi Irinyi József utcában futó távhő-gerincvezeték - közölte a Főtáv Zrt. kedden az MTI-vel.
jan. 4
7:09
Bankárokat csábítana el Londonból Párizs (HR Portál)
20 ezer pénzügyi szakembert csábítana el Párizs a londoni Cityből a Brexit-tárgyalások megkezdésével egy időben, írja a Napi.hu.
jan. 4
7:11
Prémium járt a magas adóbevételekért (HR Portál)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NAV) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
jan. 4
7:12
Még egyszer az ellenőrzött külföldi társaságokról (Adózóna)
A cikk az ellenőrzött külföldi társaság fogalmának, és ehhez kapcsolódóan az adóalapot módosító tételek egy részének változását, illetve a változatlanul maradó korrekciós tételek tartalmát – a fogalomváltozás miatt – érintően felmerülő kérdésekre keres választ.
jan. 4
7:13
Kevesebb cég támogatta a dolgozók képzését (HR Portál)
Bár egyre hangsúlyosabb a munkahelyválasztásnál, hogy van-e lehetőség az adott helyen fejlődésre, a munkáltatók mégis kevésbé támogatták a dolgozók szakmai képzését, mint öt éve. 2015-ben csak a cégek 44%-a támogatott képzést, míg öt éve az arány 49% volt, írja a KSH adatai alapján a Világgazdaság.
jan. 4
7:15
Miért mondj nemet a munkahelyi nasira? (HR Portál)
A munkahelyi nassolás, a kollégák által osztogatott édességek az elhízásban és a fogak romlásában is szerepet játszanak, így érdemes nekik ellenállni, hívta fel a figyelmet a Brit Királyi Sebészeti Társaság fogorvosi részlege. Adunk néhány tippet hogy állhat nekik ellent.
jan. 4
7:15
Nemcsak az ónos eső miatt lesz ma rossz napunk (Privátbankár)
Délután jöhet az ónos eső, de az autósoknak már így sem indul jól a reggel a benzinkutakon.
jan. 4
7:27
Miért érdemes az OTP részvényre figyelni? (ProfitLine)
Az év második napján már jóval magasabb forgalom mellett vásárolták a bankpapírokat. A BÉT-en tegnap 2,38 milliárd forintos likviditás mellett futott az OTP 8450-es szintekre.
jan. 4
7:27
Vegyesen változott a forint árfolyama (GazdaságPortál)
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz viszonyítva a bankközi piacon. Szerda reggel fél hétkor az euró 309,39 forintra erősödött a kedd esti 309,20 forintról. A svájci frank jegyzése 289,19 forintról 289,30 forintra emelkedett, a dolláré ugyanakkor 297,79 forintról 297,26 forintra gyengült. Az euró gyengült a dollárral szemben, a jegyzése a kedd esti 1,0426 ...
jan. 4
7:33
Ezért adósodnak el a magyarok? Rengetegen vesznek hitelből karácsonyi ajándékokat (Privátbankár)
Nem igazán sikerül leszokni arról, hogy hitelfelvétellel intézzük a karácsonyt, rengeteg a személyi hitel.
jan. 4
7:51
Lezárult a találgatás: azok is ott lesznek Trump beiktatásán, akikre a legkevésbé számítottak (Privátbankár)
Hillary és Bill Clinton is ott lesz az új elnök nagy napján.
jan. 4
7:57
Mától drágábban tankolhatunk (GazdaságPortál)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 370 forint, a gázolajé 382 forint lett. Legutóbb múlt hétfőn változott a 95-ös benzin ára, bruttó 3 forinttal nőtt, a gázolaj ára akkor változatlan maradt. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, ...
jan. 4
8:00
Az idei év részvénye a Magyar Telekom lesz? (ProfitLine)
Az egyébként is szárnyaló magyar piac fontos alkotóeleme, a Magyar Telekom papírja újabb lendületes emelkedéssel további 4 pontot tudott felszedni a keddi kereskedésben, ezzel 506 Ft-on zárt!
jan. 4
8:09
Obama örökségének annyi: elkezdték a munkát a republikánusok (Privátbankár)
"Sok dolgot kell megsemmisíteni" - mondta Kevin McCarthy, a republikánus többség vezetője a képviselőház nyitó ülésen.
jan. 4
8:21
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.01.04) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2017.01.04-i időjárásjelentése....
jan. 4
8:39
Hamarosan feleslegessé válhat a lakcímkártya (Portfolio)
Várhatóan a második félévben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa, azaz e-kártyája van - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A...
jan. 4
8:39
Hányan fizették idén hitelből a karácsonyi ajándékokat? (Pénzcentrum)
Az FHB-nál az egy évvel korábbi időszakhoz képest kétszeresére nőtt a kihelyezés volumene....
jan. 4
8:41
24300 forintos célár a Molra (Portfolio)
A Deutsche Bank 20800 forintról 24300 forintra emelte meg a Mol papírjaira vonatkozó célárát, és vételre ajánlják a Mol részvényeit. Az új célár 16 százalékkal magasabb, mint a tegnapi záróár. A...
jan. 4
8:43
A hétvégén megmutatják a jövőt a Szilícium-völgy nagymenői (Portfolio)
Nem indulhat év tech-show nélkül. A héten veszi kezdetét Las Vegasban a CES (Consumer Electronic Show), ami arra hivatott, hogy a technológia szektor legújabb innovációit felvonultassa. A tavaly még...
jan. 4
8:45
Tartsd meg az aprót, Mexikó! Kompenzációt fizet a Ford az elmaradt bizniszért (Privátbankár)
Inkább Amerikában épít gyárat a Ford. A hoppon maradt mexikóiaknak kompenzációt fizet.
jan. 4
8:45
Próbál távolodni a forint a 310-től (Portfolio)
Erősödéssel kezdte a szerdai napot a forint az euróval szemben, miközben egyelőre a feltörekvő piacok többségén is jó a hangulat. Az év a dollár piacán indult elsősorban mozgalmasan, az utóbbi napok...
jan. 4
8:47
Borított a kiugrott EU-nagykövet: elfuserált brit kormány rohan a vesztébe (Privátbankár)
A Brexit népszerűsége folyamatosan csökken az 50. cikkely aktiválásának közeledtével, és többek közt ennek kapcsán mondott le meglehetősen váratlanul Nagy-Britannia EU-nagykövete, az egyébként nagyon komoly diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező Sir Ivan Rogers. Búcsúzóul még kőkeményen nekiment a jelenlegi kormánynak.
jan. 4
8:51
Tőzsdenyitás előtt – Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak a nyugat-európai piacok (GazdaságPortál)
Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, miután előző nap vegyesen zártak a börzék. Elemzők szerint a befektetők derűlátását erősítheti, hogy bő fél százalékkal emelkedett kedden a Wall Street irányadó indexe, és összességében pluszban zártak szerdán az ázsiai börzemutatók is. Szerdán délelőtt hozzák nyilvánosságra az euróövezet feldolgozóipari és…
jan. 4
8:57
Belehúzott a japán tőzsde: ugrott a Nikkei (Portfolio)
Többnyire jó a hangulat szerda reggel az ázsiai tőzsdéken, a napokban érkezett feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek optimizmussal töltötték el a befektetőket. A Nikkei 2,5 százalékot...
jan. 4
8:59
A svédek megpróbálták, de nem működik a 6 órás munkanap (Portfolio)
Az előzetes eredmények szerint a svédek két éve tartó, a hatórás munkanap bevezetését célzó kísérlete megbukni látszik: a számok ugyanis azt mutatják, hogy a költségek meghaladják a hatórás...
jan. 4
9:01
Nincs, aki megtervezze a házakat (Portfolio)
A tömegesen elinduló ingatlanfejlesztések hatására nagyon nehéz lehet építészt találni ma Magyarországon. Az építészhiányt a fiatalok elvándorlása és a hatvan felettiek többségének nyugdíjba vonulása...
jan. 4
9:03
Tőzsdenyitás előtt – Az elemzők emelkedésre számítanak a magyar tőzsdén (GazdaságPortál)
Optimista részvénypiaci hangulatban, emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető részvények közül az OTP vélhetően tovább erősödik, a Magyar Telekom és a Richter a nemzetközi hangulattal mozog majd együtt. A Magyar Telekom esetében az elemző pozitívumként értékelte,…
jan. 4
9:06
MOL - meddig szárnyal még az olajipari részvény? (ProfitLine)
Kicsivel több, mint 1 milliárd forintos forgalom mellett hajtották korábbi csúcsokra a MOL részvények árfolyamát kedden.
jan. 4
9:08
Tovább menetelhetnek ma is az európai tőzsdék (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, miután előző nap vegyesen zártak a börzék.
jan. 4
9:09
Reggeli elemzés: RC – Kitörést produkál az OTP – 2017.01.04 (GazdaságPortál)
Kitörést produkál az OTP és amennyiben megerősítést nyer a mai nap folyamán a 8400 forintból kitörés, úgy az árfolyam a 8600-8650 forintos számított értékünkig könnyen elmehet. Tegnap a kereskedés szinte egészében 8400 forint fölött tartózkodott a bankpapír, így joggal lenne várható az emelkedés folytatása. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés “Ha kések is, szólók úgyis, még ha ...
jan. 4
9:15
Már nem először bukik el a Tesla, kifogások persze most is vannak (Portfolio)
A vártnál kevesebb autót adott el tavaly a Tesla Részben egy új hardver bevezetése miatt csúsztak meg Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója még októberben is azt ígérte, hogy a Tesla 2016-ban 80-90...
jan. 4
9:15
Családok ezreinek nem lesz ma fűtése: munkálatokat végez a Főtáv (Pénzcentrum)
Egy gerincvezeték hibásodott meg....
jan. 4
9:15
Válaszút előtt az emberiség: zöld fejlődés vagy nyomor és konfliktusok (GazdaságPortál)
Az emberiség a XXI. század jelenlegi szakaszában ismét válaszúthoz érkezett. A tét nem kicsi: vagy egy fenntartható, biztonságos jövőt hagyunk magunk mögött vagy elnyomó rendszereket és nyomort. Simai Mihály, akadémikussal legutóbb megjelent könyve kapcsán beszélgettünk. Merre tovább? A XX. század második felében létrehozott tudományos és intézményi alapok révén történelmileg példátlan lehetőségek…
jan. 4
9:17
Teherautó ütközött a hídnak, csúszik a felüljáró felújítása (Portfolio)
Csúszik a Határ úti felüljáró felújításának december 31-ére tervezett befejezése, egy baleset miatt ugyanis nem tudtak időre végezni a munkálatokkal - olvasható az Inforádió oldalán. A Határ út és...
jan. 4
9:19
Lassacskán visszatér az áremelkedés az iparban? (Privátbankár)
Tavaly novemberben 0,5 százalékkal voltak alacsonyabbak az ipari termelői árak.
jan. 4
9:33
Trump miatt a globális banki szabályok is a fejük tetejére állhatnak (Portfolio)
Elhalasztotta erre a hétre tervezett ülését a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság. Ezen döntöttek volna arról, hogy korlátozzák az új Bázel III tőkekövetelmények kijátszásának lehetőségét a bankoknál. ...

Keresés