Az év utolsó hónapjában ismét csúcsot döntött a BUX index: 32 025,6 ponttal új rekordot ért el. A tőzsdei forgalom csökkent valamelyest a novemberihez képest, ugyanakkor az egy évvel korábbi (2015) decemberi érték felett alakult. Minden vezető részvény árfolyama emelkedett: a MOL 11,8, az OTP 5,6, a Richter 5,3 százalékkal erősödött, míg az MTELEKOM 1,2 százalékkal került feljebb. A tőzsdetagok…
A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2016. decemberében, országosan 8 500 ingatlan adás-vétel bonyolódott.
Minden idők egyik legnagyobb biztosítási összegét, 41 millió dollárt (12 milliárd forintot) könyvelhet el a Star Wars-filmeket gyártó Disney filmstúdió, amely bebiztosította magát arra az esetre, ha a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher nem tudná eljátszani szerződésben vállalt szerepét.
Újabb visszaélési forma van terjedőben az interneten, az OTP Bank nevével visszaélve, a bank 67. születésnapjára hivatkozva csalók nyereményjátékot hirdettek - közölte honlapján a pénzintézet.
A Toyota 2016-ra közel 10,1 millió új autó eladásával számol globálisan, egy százalékkal elmaradva az előző évitől, 2017-ben azonban már enyhe növekedést vár az előzetes becslések alapján, 10,2 millió új gépjármű értékesítésével.
Az ingatlanpiac szempontjából 2017 az áttörés éve lehet, ugyanis több ezer új építésű lakás kerül majd a piacra, Budapest mellett Győrben, Székesfehérváron, Kecskeméten, Miskolcon és Debrecenben is - mondta az Otthontérkép elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Januárban megindul a pécsi Misina-tetőn található tévétorony és környékének fejlesztését célzó - félmilliárd forintos - beruházás kivitelezésének közbeszerzési eljárása - közölte az MTI érdeklődésére a baranyai megyeszékhely önkormányzata.
Várhatóan 2017-ben is a világ nagy jegybankjainak döntései mozgatják majd elsősorban a fejlett devizák piacát. Az év egyik legfontosabb fejleménye a korábban sosem látott széttartás lehet a Fed és az...
Magyarországon az elmúlt években ismét komoly üzletággá vált az ingatlan bérbeadása (albérletezés). Az alacsony kamatszint a tőkével rendelkező befektetőket a banki betétek és az állampapírok helyett az ingatlanpiac felé terelte, mely kellően biztonságos befektetésnek számít (ha odafigyelünk mindenre a bérbeadással kapcsolatban!) és a rekord alacsony kamatkörnyezetben jobb hozamot biztosít mint a…
A kamatok változatlanul alacsonyak, a tőzsdeindexek történelmi csúcsok közelében vannak, az árupiacok kiszámíthatatlanok. Mit érdemes vajon venni, ami legalább megőrzi az értékét? Van néhány dolog, amely legalább a többinél jobbnak vagy biztonságosabbnak látszik.
Felfelé vette az irányt a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek többsége, köszönhetően egy kedvező kínai feldolgozóipari adatnak. Emelkedik az olajár is, mely már 54 dollár felett...
Módosulnak a rádióberendezések forgalmazásának szabályai, csökkennek a szolgáltatók adminisztratív terhei, könnyebb lesz az elektronikus hírközlő hálózatok elhelyezése, valamint szigorodnak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó előírások – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel, azzal kapcsolatban, hogy az új évben több jogszabály is változik. Az elektronikus…
A védett korban lévő munkavállaló esetén a munkáltatót terhelő kötelezettségek azt hivatottak biztosítani, hogy a jogviszony lehetőleg az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig fennmaradjon. Ugyanakkor a nyugdíjasnak minősülés önmagában nem lehet jogszerű indoka a jogviszony megszüntetésének, ez ugyanis az egyenlő bánásmód követelményébe ütközne. Kérdés-válasz útján tekintjük át a legfontosabb…
Finnországban kétezer emberrel, egyelőre kétéves időtartamra indult el az alapjövedelem-program. Ennek keretében a kiválasztottak 560 euró (173 ezer forint) jövedelmet kapnak az államtól feltétel nélkül. Skócia is kacérkodik a gondolattal, valamint Kaliforniában is elindul egy kísérlet.
A tengelic, Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléjét választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét.
Új fotósa van idén a miniszterelnöknek, aki közbeszerzésen nyerte el a munkát. A fotós feladatai között szerepel, hogy helyszíneket jár be, nyilvános és zártkörű eseményeken fotózza a miniszterelnököt, valamint vizuális tanácsot is ad, ha ez szükséges, írja a hvg.hu.
Németországban munkaerőhiánnyal küzd a vállalkozások 40 százaléka - mutatta ki a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) ismertetett felmérése.
A Wall Streeten sokan azt gondolják, hogy a Karácsony és az Újév közti időszak tőzsdei teljesítményének releváns hatása van a következő év részvénypiaci hozamaira, a piaci szezonalitást...
2009 óta a legnagyobb emelkedést produkálta tavaly az olajár, mely ma reggel folytatja az erősödést, köszönhetően annak, hogy Kuvait már most visszavágta kitermelését. 45 százalékos emelkedéssel...
A baromfihús, a tojás, valamint a friss tej áfájának idén januári csökkentése után a kormány dolgozik azon, hogy további termékek közterhe is csökkenjen.
A tavalyi esztendő feltehetően az egyik legnyugtalanabb éve volt Dél-Korea modernkori történelmének: 2016-ra a szomszédos kommunista Észak-Korea nukleáris robbantásai és rakétakísérletei nyomták rá a bélyegüket, az elmúlt év utolsó hónapjaiban pedig még az államfő hatalmát megrengető korrupciós botrány és több százezres tüntetések sorozata kötötte gúzsba a távol-keleti országot.
A baromfihús, a tojás, valamint a friss tej áfájának idén januári csökkentése után a kormány dolgozik azon, hogy további termékek közterhe is csökkenjen - tájékoztatta a Magyar Időket a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 32 099,05 ponton zárt hétfőn, ami történelmi csúcsnak számít. A részvénypiac forgalma 2,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Legutóbb a múlt héten szerdán, 2016. december 28-án dőlt meg a történelmi csúcs, akkor 32 025,60 ponton zárt a ...
A bajorok a menekültek számának felső határához kötik részvételüket a következő koalíciós kormányban. Az új bajor javaslatcsomag számos kemény intézkedést tervez a menekült-kérdésben, amely a szociáldemokrata koalíciós partnernél leolvasztja a biztosítékokat. Nem jó ómen ez a parlamenti választás évében.
Kedd reggelre is alig mozdult a forint árfolyama az euróval szemben, továbbra is kicsivel 309 felett jár a jegyzés. Közben a dollár hétfőn megint 1,05 alá erősödött az euróval szemben, és egyelőre a...
Enyhe pozitív hangulatban, enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, az év második kereskedési napján az MTI által megkérdezett elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető részvényeknél a vevők dominálhatnak, főként a Mol, az OTP és a Magyar Telekom esetében. Az elemző szerint a Mol emelkedhet a ...
A várt minimális csökkenés helyett érezhetően emelkedett a Caixin és a Markit kínai beszerzésimenedzser-indexének értéke - jelentették be kedden. A mutató négy éve járt legutóbb ilyen magasan, a...
Január 1-től már él a szabály, miszerint a svájci bankoknak évente ki kell adniuk a magánszemélyek náluk vezetett bankszámláinak adatait. Korábban Svájc csak bizonyos esetekben adott ki ilyen...
Az ázsiai tőzsdék emelkedését követve erős kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 51 pont emelkedéssel, a párizsi CAC-40 index 24 pont emelkedéssel kezdi az év második kereskedési napját. A hétfőn szünnap miatt zárva tartó Londonban pedig az FTSE-100 index 48 pont emelkedéssel indulhat neki az ...
A tejföl, a túró és a sertésbelsőségek áfája is csökkenhet jövőre – közölte keddi számában a Magyar Idők a Földművelésügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Kereskedelmi érdekképviseleti vezetők állítják: nem nyelik le az üzletek az áfacsökkentésből eredő megtakarítást, azt teljes mértékben a vásárlók kapják meg.
Az aktívan kezelt részvényalapok átlagos vagyonarányos költségszintje 4,8%-kal csökkent 2016-ban, ami a legnagyobb mértékű csökkenés az 1990-es évek óta. Ennek ellenére azokból az alapokból, amelyek...
Kitörés gyanúsan viselkedik az MTEL részvénye, ami a legnagyobb forgalomú magyar tőzsdei részvényként zárta a tegnapi napot 502 forintos árfolyammal, magamögé utasítva a MOL, OTP, Richter részvényeket a forgalmi rangsorban. Ilyenre sem nagyon emlékszem. Készülődhetünk az idei osztalékrali eljövetelére is, habár az inkább februárban szokott nekilendülni. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés…
Trump beiktatása, a britek esetleges elszakadása, holland, francia, német választások és teljesen ellentétes jegybanki politikák. Számos izgalmat tartogat az idei év, mely biztosan nem múlik el nyomtalanul a tőzsdéken – mondta el Kiss Tamás, az Equilor Private Banking referense. Ma is pozitív hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a vártnál magasabb kínai PMI adat hatására. Japánban ...
Felfelé vette az irányt a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek többsége, köszönhetően egy kedvező kínai feldolgozóipari adatnak. Európában is óvatos optimizmussal indult a nap,...
Bár 2008 már rég elmúlt, az európai bankok azóta is fuldokolnak a rossz hitelekben, emiatt pedig idén egy újabb bankválság robbanhat ki egy szenior elemző szerint, aki a CNBC-nek nyilatkozott. A...
A sztenderd tőkeszámítási módszertől eltérő belső modelljeiket arra használták ki eddig az európai, főleg a német bankok, hogy a valósnál jobbnak mutassák saját tőkehelyzetüket. Márpedig ennek véget...