Pert akasztott egy németországi iskola nyakába egy muzulmán vallású tanárnő, akire fejkendője miatt nem tartott igényt az iskola vezetősége 2013-ban. Az osnabrücki bíróság szerdán kimondta, hogy visszamenőlegesen senki sem követelhet pénzt az iskoláktól, tehát jogosan rúgták ki a tanárnőt.
Megkezdődött a Magyar Honvédség új típusú kiképző repülőgépeinek üzemeltetésére és használatára való felkészülés - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.
Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, s ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik, ami nyomot hagy a közérzetükön - állapította meg egy új kutatás.
Az extrém hideg időjárásra tekintettel 2017. január 19. és január 22. között nem kapcsolja ki a 60 napot meghaladó tartozást felhalmozó lakossági ügyfeleinél az áramszolgáltatást az Elmű-Émász...
Budapest – Hosszú utazáson vagyok túl, napsütésben mentem el és viharfelhőkre érkeztem haza – így kezdte első interjúját Magyarországra való visszatérése után Galambos Lajos (55).
A téli időszak leggyakrabban előforduló problémái a megfázás és az influenza. A tünetek mindkét betegség esetén hasonlóak: láz, orrdugulás, torokfájás, köhögés, tüsszögés, fejfájás. Szinte megszámlálhatatlan fajta készítmény van jelen a piacon, és nem könnyű eligazodni közöttük. Szóval hogyan is döntsük el, hogy mire van szükségünk?
A török kormány állításaival ellentétben nem az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok állt a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet mögött, a tisztogatásokat pedig már jóval a történtek előtt eltervezte az ankarai vezetés - áll az Európai Unió hírszerzési elemző központjának (INTCEN) jelentésében, amely szerdán kiszivárgott a sajtóban.
Az extrém hideg időjárásra tekintettel 2017. január 19. és január 22. között nem kapcsolja ki a 60 napot meghaladó tartozást felhalmozó lakossági ügyfeleinél az áramszolgáltatást az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt. - közölte a társaságcsoport szerdán az MTI-vel.
Terjed a járvány, az előző héthez képest kétszeresére emelkedett az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma - közölte legfrissebb jelentésében az Országos Epidemiológiai Központ (OEK).
Az FBI-nak adott vallomásából kiderült, hogy már korábban áttért az iszlám hitre és dzsihadistákkal állt kapcsolatban - írta a Magyar Idők internetes oldalán.
Betegállomány kezdő napja: dec 29. (betegszabadság 15 napja 2016-ban már korábban letelt) várható időtartama: kb májusig. Munkaviszony 1. foglalkoztatónál: 2013 decembertől folyamatos azzal, hogy 2016.02.01-2016.07.31 között csak félállásban voltam itt (kinevezés módosításokkal). 2016.08.01-től megint teljes állásban dolgozom. Munkaviszony 2. foglalkoztatónál: 2016.02.01-2016.07.24., félállás.…
Nagy-Britannia EU-ból történő távozásának (Brexit) várható negatív hatásait elemezte a kelet-európai, kiemelten a lengyel és magyar gazdaságban az Il Sole 24 Ore című olasz újság.
A helyes adózási és szabályozási reformok megtétele esetén 3-4%-kal nőhet idén az amerikai gazdaság Donald Trump elnökségének köszönhetően - mondta a CNBC-nek a legnagyobb amerikai bank elnöke. ...
Változatlan formában, de új szívvel és váltóval érkezett hozzánk minden idők leggyorsabb sorozatgyártású Volvója. A hathengeres S60 Polestar tesztjében egy utolsó mohikánt búcsúztattunk könnyekkel, de ha olyan képet fest a jövő, mint az új négyhengeres hajtáslánc, akkor köszönjük, mi teljesen beérjük ezzel.
A hazai kis- és középvállalkozások negyedénél semmilyen szinten sem foglalkoznak a bizalmas dokumentumok biztonságos kezelésével - derül ki egy friss kutatásból.
Az utóbbi években folyamatosan nő az örökbefogadott gyermekek száma - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.
Nem véletlenül imádjuk a tésztát. Egyszerű, kiadós, gyorsan elkészíthető, és a végtelenségig variálható. Íme 14 szuper rakott változat a hétköznap estékre.
Egy kilogramm súlyú, 12 centiméter átmérőjű, Donald Trump megválasztott elnök profiljával ékesített ezüstérmet veretett az Art-Granyi elnevezésű orosz cég az Ural hegységben lévő Zlatousztban működő műhelyében - közölte szerdán a TASZSZ hírügynökség.
Budapest – Hosszú utazáson vagyok túl, napsütésben mentem el és viharfelhőkre érkeztem haza – így kezdte első interjúját Magyarországra való visszatérése után Galambos Lajos (55).
Bár az átlagnyugdíjnál magasabb nyugdíjra vágynak, a magyarok mintegy 70 százaléka nem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással - derült ki az OTP Nyugdíjpénztár és a Szeretlekmagyarország.hu decemberi felméréséből.