Hétfőn tovább erősödnek az amerikai részvényindexek, amely még mindig Donald Trump múlt heti bejelentésével magyarázható elsősorban. Az amerikai elnök és pénzügyminisztere ugyanis arról beszélt, hogy...
Az Iszlám Állam vezetőségének legalább 13 tagjával végzett az iraki légierő által végrehajtott légicsapás, melynek célpontja egy ház volt az ország nyugati felében, ahol állítólag Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet vezetője tanácskozott parancsnokaival - közölte hétfőn az iraki hadsereg.
Az orosz katonai rendőrség egy zászlóalját vezényelte át az Oroszországhoz tartozó Ingusföldről Szíriába, ahol az ott állomásozó orosz légierő kötelékének, illetve a latakiai Hmejmímben működő, fegyvernyugvást ellenőrző központ munkatársainak a biztonságán fog őrködni - közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség Junusz-Bek Jevkurov ingusföldi vezetőre hivatkozva.
A baleset a 3-as úton, Miskolc és Mályi között történt, a 77 éves férfi, akin láthatósági mellény nem volt, a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére az utat lezárták, a forgalmat Kistokaj felé terelték. (MTI, police.hu)
A Budapest Business Journal (BBJ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közös gálaestjén idén harmadik alkalommal díjazta a külföldi vállalatvezetőket. A Budapest Business Journal „Az év külföldi vállalatvezetője” (Expat CEO of the Year 2017) díját a szakértőkből álló grémium Jörg Bauernek, a GE Magyarország Kft. vezetőjének ítélte oda, míg a HIPA különdíját Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz…
Az elmúlt négy évben azok a befektetők jártak a legjobban, akik az amerikai részvénypiacon fektettek be. Ez valószínűleg az idén is így lesz, Donald Trump elnökké választása ellenére is – derült ki az Aegon Prémium ügyfélklub rendezvényén. A világban azonban minden eddiginél több a bizonytalanság, így nem árt az óvatosság. Semmiképpen sem szabad egyetlen befektetési eszközben tartani a pénzünket,…
Szinte mindenhonnan azt hallani, hogy Budapest csak a helyi viszonyok között tűnik drágának, Európa más nagyvárosaihoz képest még mindig potom áron mennek el az ingatlanok, ezért előszeretettel vadásznak külföldi befektetők a fővárosban, ezzel tovább hajtva az árakat. Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák vezetőjét arról kérdeztünk, hogy a tranzakciók mekkora részéért felelősek ők.
Megkezdődött a Házasság hete. Az országos rendezvénysorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával immár tizedik alkalommal rendezik meg hazánkban.
Személyautó karambolozott egy furgonnal hétfő este az Erzsébet híd Budáról Pestre vezető oldalán. A gépkocsi az elválasztó betonelemeknek hajtva felborult. A jármű vezetőjét a mentők elszállították. A baleset komoly torlódást okozott.
Manapság magától értetődő mozdulattal ejtjük a kávénkba a kocka alakúra préselt édesítőt, de ez nem volt mindig így. Tudtad, hogy a kockacukrot egy háztartási balesetnek és egy szerelmes férjnek köszönhetjük? Még emlékműve is van!
Elon Musk, a Tesla vezére Dubajban beszélt arról, hogy az automatizált vezetés hatására radikális változások lesznek a járműiparban és a közlekedésben. Ez pedig végül oda vezethet, hogy a világ...
Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentése egyoldalú és megalapozatlan.
„Az építőipari termelés volumenének 2016 egészében mért 18,8 százalékos csökkenése elsősorban annak tudható be, hogy az uniós forrásokból finanszírozott projekteknek köszönhetően magas volt a 2015-ös bázis. Az építőipar leterheltsége ugyanakkor a lakáspiac megélénkülésének köszönhetően nem csökkent, és amennyiben újra beindulnak az EU-s projektek, a szektorban a kapacitáshiány fokozódása várható"…
Magyarország – Gyász: Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor. A pap súlyos betegséggel harcolt már két évtizede, de február 13-án végleg feladta a küzdelmet.
Újdelhi — Ötven év után hazatérhet egy Indiában rekedt kínai férfi. Vang Csi még 1963-ban, a kínai-indiai háború idején tévedt el az idegen országban, ahonnan a hiányzó dokumentumok nélkül nem akarták hazaengedni.
Hétfő reggel újabb szakaszon rendelték el a harmadfokú készültséget a Tiszán. Ahogy egyre délebbre jut az árhullám, újabb és újabb szakaszokon töri fel a jégpáncélt, és viszi magával az időnként több tonnás jégtáblákat.
Két évtizede nem volt annyi szülés a Debreceni Egyetem Klinikia Központjában, mint 2016-ban. A háborítatlan szülést támogató baba-barát intézményben fontos cél a császármetszések számának csökkentése, és dúlák is segíthetik a babák világra jövetelét.
Amerika észak-keleti partvidékén napok óta hóviharok tombolnak. Nehézkes a közlekedés az utakon, és mostanáig már több ezer repülőjáratot kellett törölni. Közben délebbre, Oklahomában megint bozóttüzek pusztítanak.
A német szociáldemokrata párt (SPD) szerint a jobbközép CDU/CSU pártszövetség lejárató kampányt indított kancellárjelöltjük és jövendő elnökük, Martin Schulz ellen.
Bristol — 136 évvel a halála után árverezhetik el azt a bankjegyet, amelyet Billy, a kölyök ruhájának zsebében találtak. Billy, a kölyök – polgári nevén William H. Bonney – a vadnyugat leghírhedtebb haramiája volt, miután lelőtt négy embert, köztük egy seriffet is.
Budapest – Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentése egyoldalú és megalapozatlan.
A területen vélhetően az 1960-as évektől szakszerűtlenül tároltak vegyszereket, a talaj a felszín közelében ólommal, nikkellel, rézzel, cinkkel szennyeződött.
Budapest — Bár bomba formában van Liptai Claudia (43), még nem tervezi, hogy visszatér a tévézéshez. Szerencsésnek mondhatja magát, maga dönthet arról, mikor szeretne újra munkába állni.
Teljes körű rendszerfrissítést végez február 16-25. között ügyfélszolgálati rendszerében az E.ON, hogy a jövőben még gyorsabban, korszerűbben és biztonságosabban álljon ügyfelei rendelkezésére. A fejlesztés kapcsán az ügyfelek néhány átmeneti változást tapasztalhatnak, melyekről az E.ON több csatornán keresztül, előzetesen tájékoztat mindenkit.Az E.ON gyorsabb, modernebb és biztonságosabb…
Budapest — Füleki Károly egy simlis csibész! – foglalta össze Csuja Imre (56), aki több mint egymilliós nézettséggel debütált A mi kis falunk című tévésorozat főszerepében. Kevesen tudják, de a Jászai Mari-díjas érdemes művész kvázi faluhelyen nőtt fel, így ideális választás az RTL Klubon futó szériába.
Európa egyik vezető energiaszolgáltatója, a svéd Vattenfall bejelentette, hogy a következő öt évben a teljes járműflottáját elektromos autókra cseréli. Ez nem kis vállalás, ugyanis a svéd, dán, finn,...
Későbbre tolódhat az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződés hatályba lépése, mert a holland parlament elhalasztotta az egyezmény ratifikálását - jelentette hétfőn az ANP holland hírügynökség.
Florentin Pogba, a Saint-Étienne középhátvédje hamarosan az Európa Ligában nézhet farkasszemet kistestvérével, a Manchester Unitedet erősítő Paul Pogbával.
A Blue Lives Mattert támogató kamuprofilokat hoztak létre, és onnan már csak pár lépés volt, hogy megtalálják a Ku-Klux-Klan tagjait, akik között katonák és rendőrök is voltak.
Összeomlás fenyeget egy megrongálódott kiegészítő túlfolyót az Egyesült Államokban, Oroville-nál. A 230 méteres völgyzáró gát közelében lévő település lakóit már kimenekítették.
A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia 9,6 millió euróért (közel 3 milliárd forintért) megvásárolta az egyik legsikeresebb és legzöldebb budapesti lakópark, a Sasad Resort üres telkeit a GTC Magyarországtól. A Cordia a korábban felépült 250 lakás után további hat ütemben összesen 850 otthont épít fel a héthektáros területen 2021-ig, a beruházás értéke megközelíti a 40 milliárd forintot.
Hétfő reggel két személyautó és egy kamion ütközött össze a sztrádán. A rendőrség délután közölte, hogy egy rendőrnő a halálos baleset áldozata, illetve a két sérült egyike is rendőr.
Hétfőn tovább erősödtek az amerikai részvényindexek, amely még mindig Donald Trump múlt heti bejelentésével volt magyarázható elsősorban. Az amerikai elnök és pénzügyminisztere ugyanis arról beszélt,...