Tervpályázatot hirdettek a budapesti József Attila-lakótelep megújítására, mivel a műszakilag elöregedő típusépületek energetikai korszerűsítése már régóta indokolt, de az épületek külső megújítása...
266 151 aláírás. A Momentum Mozgalom megtette a magáét, majdnem dupla annyi aláírást adott le, mint amennyi minimálisan szükséges az olimpiaellenes népszavazás kiírásához. De az igazi játszma most kezdődik. Engedi-e a kormány, hogy kiírják a népszavazást, vagy taktikai időhúzásba kezd? Kin múlik a döntés? Lesznek-e politikai bűnbabok?
Kivégezte az egykor az al-Kaida terrorszervezethez tartozó Fatah es-Sám Front (régi nevén an-Núszra Front) 41 fegyveresét egy rivális dzsihadista csoport az északnyugat-szíriai Idlíb kormányzóságban - közölte pénteken egy civil szervezet
Barack Obama akkori amerikai elnök megszüntette az illegálisan az Egyesült Államokba érkező kubaiaknak járó kivételes bánásmódot - jelentette helyi idő szerint pénteken a kubai állami televízió
A bíróság pénteken elrendelte egy bolgár férfi előzetes letartóztatását, aki 2015 júniusában egy kisteherautó sofőrjeként vett részt illegális bevándorlók szállításában - közölte a rendőrség.
A Political Capital választási szakértője szerint a Fidesz most minden erejével próbálja magától eltolni az olimpiát. Szerinte a Momentum az ellenzék fő kezdeményezőjévé kíván válni, vagyis előbb lesznek az ellenzékre veszélyesek, mint a Fideszre.
Folyamatosan vonul a jég délre, de Tiszakécskénél egy jégdugó alakult ki és nem mozdul a jégtorlasz– mondta el Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1-nek nyilatkozva.
A Momentum 2018-ban indul a választáson, és bejut a parlamentbe és valószínűleg a mérleg nyelve lesz, és képviselni tudja az értékeit - mondta az Egyenes Beszédben Soproni Tamás. A Momentum alelnöke arról is beszélt, hogy árulás és gyávaság, amit Orbán és Tarlós máris megpendített, mármint, hogy visszakoznának az olimpiai pályázattól.
Milliók lebegnek a szemeid előtt? Ez természetes, hiszen a lottó valahol a remény, a csodavárás és a szebb jövőről való ábrándozás tökéletes lehetőségét kínálja. Ehhez a reménykedéshez adunk most Neked egy kis racionalitást is segítségül. Készítettünk Számodra néhány okos lottókalkulátort, meglátod, imádni fogod!
A malajziai hatóságok ismét felboncolták Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Kuala Lumpurban meghalt féltestvérét, Kim Dzsong Namot - közölték szombaton hivatalosan
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a Ba1 szintű - a befektetési ajánlású kategória alsó határától egy fokozattal elmaradó - orosz államkötvény-besorolás kilátását a Moody's Investors Service. Megkezdődött az orosz gazdaság kilábalása a csaknem két éve tartó recesszióból.
A kormány az elmúlt években tanúbizonyságát adta annak, hogy fontosnak tartja a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismerését, az ágazatban dolgozók bére a 2013. évi átlagbérekhez képest 2018-ig 62 százalékkal emelkedik - mondta az államtitkár.
A malajziai hatóságok ismét felboncolták Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Kuala Lumpurban meghalt féltestvérét, Kim Dzsong Namot - közölték szombaton hivatalosan. A rendőrség közben őrizetbe vette a feltételezett gyilkosság negyedik gyanúsítottját, egy 46 éves észak-koreai férfit.
Géppisztolyropogás verte föl Chicago North Side-i városrészét 1929. február 14-én délelőtt. Az egyik garázsban hét embert lőttek szitává. Hatan a helyszínen életüket vesztették, a hetedik a kórházban halt meg.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) felveszi a kapcsolatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, miután a sajtóból értesült arról, hogy a hivatal szerint a multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai régió boltjaikat.
Ha Samsungról van szó, mindenkinek az okostelefonok ugranak be először. De otthonában, Dél-Koreában az emberek életük szinte minden pontján találkoznak a cég termékeivel és szolgáltatásaival. ...
Nagyobb darabok kezdtek leválni a nemrég újra megrekedt jégdugóból a Tiszán, a zajlás megindult a folyó csongrádi szakasza felé - számolt be róla az M1 helyszíni tudósítója.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését Tarlós István főpolgármester Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradó éjszaka kiadott közleményében azt írták, hogy a...
Donald Trump szerint a hamis híreket közlő média nem a Fehér Ház, hanem az amerikai nép ellensége. Az amerikai elnök egy ilyen tartalmú Twitter-bejegyzésben fejtette ki véleményét pénteken az amerikai média egy részéről.