Továbbra is kísért a múlt a Deutsche Banknál: az elemzők által várt 1,16 milliárd eurónál jóval nagyobb, 1,9 milliárd eurós adózás utáni veszteséget szenvedett el a negyedik negyedévben a legnagyobb...
Apukáknak, akik eddig mindig késtek az oviból – akár ilyen szlogennel is lehetne árusítani a Mercedes-AMG legújabb alkotását, de az E63 T-modell ennél nemesebb jelzőket is kaphat. A világ legfejlettebb kombija mellett a csúcsváltozatban 612 lóerő gondoskodik arról, hogy a világ egyik leggyorsabb kombijának is nevezhessük az újdonságot.
Történelmi jelentőségűnek minősített, szívélyes találkozás színhelye volt szerdán a kolumbiai La Guajira tartományban lévő Pondores település, ahol a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet tagjai, illetve kolumbiai kormányzati képviselők és katonai vezetők gyűltek össze ünnepélyes keretek között.
Egy közel 800 millió dolláros bírság megfizetésében állapodott meg a JP Morgan, hogy ezzel rendezze a Lehman hitelezőinek igényét. A nagybankot azzal vádolták, hogy a Lehman bedőlése előtti napokban...
Az ónos eső miatt teljes szélességében lezárták a Miskolcról Harsányba vezető utat egy szakaszon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Valamivel 10 óra előtt jelentették, hogy ismét járható az említett útszakasz.
Öt évbe telhet, mire az Európai Unió bankjai átalakítják az üzleti modelljüket és alkalmazkodnak a Brexit utáni világhoz az Association for Financial Markets jelentése szerint. A CNBC által...
Bár nem hozott meglepetést a tegnap esti Fed kamatdöntés és a közlemény, a dollár mégis intenzív kilengésekkel és összességében gyengüléssel reagált a fejleményekre, így a forint vele szemben ma...
Egyesült Államok - Televízióra szánt, videós tartalmakat kínáló alkalmazás kifejlesztésén dolgozik a Facebook. A közösségi média nagyágyúja set-top-boxokra telepítené az applikációt, többek között az Apple TV-re.
Megemelte a Richter részvényeire megfogalmazott célárfolyamát a JP Morgan, mely így a korábbi 7190 forintról 7930 forintra emelkedett. Az új célár mintegy 28 százalékkal magasabb a jelenlegi tőzsdei...
Teljes zár van hajnaltól a Parlament körül, csak az hajthat be lezárt területre, aki lakcímét igazolja, illetve itt dolgozik. Rendőrők segítik az eltévedt autósokat és a járókelőket.
A világon minden negyedik ember használja a Facebookot, vagyis legalább havonta egyszer bejelentkezik. Egyelőre úgy tűnik, még mindig felesleges amiatt aggódni, hogy az emberek elpártolnak más...
A pillanat és a minket körülvevő világ megörökítése belénk kódolt vágy, amelynek ma, a digitális korban könnyűszerrel hódolhatunk. A legtöbb mobiltelefonnal jó minőségű felvételeket készíthetünk...
Mérsékelt mínuszban nyitották a napot a főbb európai részvényindexek, míg a magyar tőzsde ellenállóként az előző napi záróértéke közelében mozog. Szektorszinten az autógyártók szenvedték el a...
Új befektetési igazgatója lesz a Soros Fund Managementnek, az alapkezelő megerősítette, hogy Dawn Fitzpatrick, a UBS alapkezelőjének vezetőjét csatlakozik a céghez - írja a New York Times. Nem lehet...
Csütörtök reggel több száz lakásban ébredhettek arra a lakók, hogy a radiátorok jéghidegek, s a csapból sem folyik meleg víz. Értetlenül álltak a jelenség előtt, ám hamar kiderült, hogy mi okozta a problémát.
A kínai bankárok és brókerek siralmas bónuszszezonra számíthatnak a következő néhány hét alatt, mivel a kínai tőzsde forgalma nagyon gyenge volt tavaly és ezért a kötésekből származó nyereség is...
A részvénykibocsátás hígító hatását figyelembe vevő elméleti értékhez (theoretical ex-rights price) képest 38%-os diszkonttal, 8,09 euróért kínálja új részvényeit az UniCredit Group, minden 5 meglévő...
Hiába rukkolt elő erős negyedéves számokkal a Daimler, az elemzők felfokozott várakozásait nem sikerült felülmúlnia a cégcsoportnak, ráadásul gyenge volt a kamion és a kistehergépjármű üzletág is,...
A Donald Trump bevándorlási tilalmát támadó londoni polgármester tizenegy olyan nemzet diplomatáját látta vendégül, amelyek izraeli állampolgárok beutazását korlátozzák saját országukba.
Vegyes a kép ma az európai tőzsdéken, reggel még mérsékelt mínuszban nyitottak a főbb európai részvényindexek, azonban a délelőtt folyamán a német tőzsde kivételével elkezdtek fölfelé csordogálni a...
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 51 dzsihadistájával végzett a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai el-Báb város térségében - közölte csütörtökön a török vezérkar.
Az egyik legnagyobb amerikai online hitelező cég, a SoFi újabb területen támadja a bankokat: felvásárolta a számlavezetéssel, nemzetközi átutalásokkal és bankkártyákkal foglalkozó Zenbanx startupot....
A Narancsvidék című sorozat egykori sztárja, Mischa Barton pokoli időszakon van túl, s bár még mindig csak árnyéka régi önmagának, a legutóbbi botránya óta kezdi összeszedni magát.
Az Erste Bank a Citibank lakossági ügyfeleinek zökkenőmentes átvétele érdekében február 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap elektronikus rendszerein ütemezett rendszerfejlesztést végez, ehhez kapcsolódóan február 6-án, hétfőn bankszünnapot (könyvelési és pénztári szünnapot) tart.