2020. október 16. péntek

okt. 16
18:12
A jövő héten már 20 foknál is melegebb lehet (Háziállat)
Hamarosan szárazabbra fordul időjárásunk, hétfőtől már sehol sem kell számítani csapadékra. Az Időkép előrejelzése szerint a hét eleji hűvösebb napokat követően jelentős felmelegedés körvonalazódik. Hétfő és kedd hajnalban ugyanakkor még hideg lesz, többfelé gyengén fagyhat. Szerdától viszont dél, délnyugat felől egyre melegebb légtömegek érkezhet
okt. 16
18:15
Jakab, az új Kádár (Demokrata)
Így vagy úgy, de Jakab Péter – száraztésztástul, trágár beszédestül – mára az egyik legismertebb magyar liberálissá küzdötte fel magát.
okt. 16
18:18
Zajlik az SZFE kiürítése, de a hallgatók nem engednek (ATV)
A Vas utcai épület tartottak sajtótájékoztatót, miután a nemrég kinevezett kancellár bejelentette, hogy péntek este hatig mindenkinek el kell hagynia az egyetem épületeit. A hallgatót közölték, maradnak, ahogy a blokád is, amíg nem áll helyre az autonómiájuk.
okt. 16
18:18
Kertész Attila képző- és iparművész alkotói munkájában a festészet csak arra várt, hogy előtérbe kerüljön (Glamour)
Interjú a festővel, formatervezővel, akinek új kiállítása október 21-én nyílik meg
okt. 16
18:24
SZFE-botrány: Milliárdos közbeszerzések is motiválhatják a kormányt a felsőoktatás alapítványi átalakításában - A hét videója (Privátbankár)
Számtalan cikk jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakításával és a kialakult tiltakozással kapcsolatban. Arról viszont kevesebbet lehetett olvasni, hogy alapvetően miért akarja a kormány alapítványi formába kiszervezni a felsőoktatást. E kérdést járta körül munkatársunk, Vég Márton.
okt. 16
18:24
Megérkeztek külföldről a szavazatok a tiszaújvárosi választáshoz (Infostart)
Megállapította a vasárnapi borsodi időközi országgyűlési képviselő-választás eredményét pénteken a tiszaújvárosi országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb). A megválasztott képviselő Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP).
okt. 16
18:24
Ő volt Fülöp herceg szerelme, mielőtt elvette volna II. Erzsébet királynőt (Joy)
Ingrid Seward a királyi családról írt könyvében járt utána Fülöp herceg életének. Ebből derült ki az is, hogy a herceg eleinte bizonytalan volt abban, jó döntést hozott-e.
okt. 16
18:24
Nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy repülőgépen fertőződjön meg az utas (SzMo)
Egy kísérlet kiderítette, mennyi ideig kellene ülni a gépen ahhoz, hogy a maszkot viselő utazók megfertőződjenek.
okt. 16
18:27
Megvan az időközi választás hivatalos végeredménye (Demokrata)
Megállapította a borsodi időközi választás eredményét a választási bizottság.
okt. 16
18:30
Felmérés: az egészségügyi szakdolgozók egyharmada hagyhatja ott a pályát (ATV)
A szakdolgozók közel egyharmada arra készül, hogy otthagyja az egészségügyet - ez derült ki egy felmérésből, amit az egészségügyi szakdolgozói kamara készített. Az új egészségügyi törvény tovább növeli az orvosok és az ápolók közötti bérkülönbséget és lehetővé teszi, hogy az ápolók akár egy évre is átvezényelhetőek legyenek. A szakszervezet azt sze
okt. 16
18:30
Az ország, ahol két nő verseng a miniszterelnöki címért (SzMo)
Szombaton eldől, hogy a koronavírus-járványt sikeresen kezelő Jacinda Ardern marad Új-Zéland miniszterelnöke, vagy a Margaret Thatcher-féle politikát istenítő riválisa váltja őt az ország élén.
okt. 16
18:36
A tesztelések összehangolását sürgette több vezető az EU-csúcson (Menedzsment Fórum)
A járvány elleni küzdelem összehangolása állt a pénteken véget ért kétnapos EU-csúcs középpontjában. A legtöbb vezető azonnali összefogást sürgetett a tesztelésekben.
okt. 16
18:36
Az MNB tájékoztatta az OTP-t az MREL-követelményéről (Portfolio)
Az OTP a Budapesti Értéktőzsde oldalán jelentette be, hogy − a menedzsment várakozásainak megfelelően − a szanálási feladatkörében eljáró MNB tájékoztatta a bankot az OTP csoport konszolidált szintű MREL-követelményéről, azaz a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményéről.
okt. 16
18:42
Hét fiatal fiú hatmilliárd dollárt ér a tőzsdén, költekezni kezdtek az amerikaiak (Privátbankár)
Pár rossz nap után ismét emelkedő üzemmódba váltottak a tőzsdék, több jó hír is érkezett. Nőttek az amerikai kiskereskedelmi eladások, kedvezőek az egyik kísérleti oltóanyag kilátásai, és számos vállalati hír is javította a hangulatot. A BUX szerény emelkedéssel kellett beérje, de legalább a forint gyengülése megállt. Egy dél-koreai tiniegyüttes te
okt. 16
18:42
SZFE – Ugrott az őszi szünet, újabb demonstráció (Infostart)
Nem lezárásról, hanem az őszi szünet, egy szabadság előrehozásáról van szó - mondta Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja az SZFE épületeinek kiüríttetéséről megjelent hírekre reagálva pénteken a közmédiának.
okt. 16
18:42
COVID-19: Ideálisan működő immunrendszer szükséges (WebBeteg)
A koordinálatlan immunválasszal magyarázható, hogy a COVID-19 bizonyos esetben miért olyan súlyos lefolyású - vélik a szakértők. Egy új vizsgálatból is az derül ki, hogy a SARS-CoV-2 vírustól súlyos betegségben szenvedők immunválaszának elemei nincsenek egymással szinkronban.
okt. 16
18:42
Szétverte a lakását egy veszprémi férfi, miután elárverezték azt (ATV)
Százhúsz óra közérdekű munkára ítélték.
okt. 16
18:42
Elmagyarázta a BKV, miért kell maszkot hordanod, és a sofőrnek miért nem kell (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány második hulláma Magyarországot is elérte, a pandémia elleni védekezés pedig összefogást és kölcsönös odafigyelést követel mindenkitől. Különösen igaz ez a fővárosi közösségi közlekedésre, hiszen az egy
okt. 16
18:48
A Mol pénteken is vásárolta részvényeit (Portfolio)
A Mol október minden hetében vette eddig a részvényeit, a pénteki vásárlások a napi forgalom több, mint 17 százalékát adták.
okt. 16
18:48
Helló péntek, Tóth Helga kedvenc napja és ez a szettjén is látszik (Glamour)
A Gardróbnapló-vendégünk utolsó bejegyzése
okt. 16
18:48
El fog tűnni Hollandia, kihalnak a zöldségek és a zöldségesek is – Anzselika Habpatron elmagyarázza a klímaváltozást (SzMo)
Bonyolult dolgokról egyszerűen. Ahogy mindig. :)
okt. 16
18:51
Dua Lipa félmeztelen fotót rakott ki magáról (Promotions)
A fiatal énekesnő egyáltalán nem fél megmutatni magát a világnak.
okt. 16
19:00
Koronavírus: a román egészségügyi miniszter a fertőzés további fokozatos terjedésére számít (ATV)
Romániában az egészségügyi miniszter szerint még legalább két hétig fokozatosan emelkedni fog a koronavírus-fertőzöttek napi száma, amely pénteken immár harmadik napja meghaladta a négyezret.
okt. 16
19:00
Még csak 12 éves, de már mérnöknek tanul, és az egyik legelitebb amerikai egyetem legfiatalabb hallgatója lesz (SzMo)
Az amerikai fiú már kétévesen tudott olvasni, háromévesen pedig már az anyanyelve mellett négy másik nyelvet is tanult. Tökéletesen tisztában van vele, hogy ő más, mint a kortársai.
okt. 16
19:03
Még többet csúszhat a James Bond-film, ez pedig a mozik végét jelentheti (Hamu és Gyémánt)
Sötét képet festettek a mozik jövőjéről a filmes szakemberek. Úgy vélik, ha jövő áprilisnál tovább tolják az új James Bond-film premierjét, az a filmszínházak „Armageddonját" jelentheti.
okt. 16
19:03
Pintér Sándor elismerte, hogy hibáztak a siklóernyős mentésénél - Friss hírek 2020. október 16. 18:54 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/16/2111/
okt. 16
19:06
Szép pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdés után nagy indexnyereséggel zártak pénteken az európai értékpapírpiacok.
okt. 16
19:06
Árad a Sajó: rendőrök őrzik a közbiztonságot Sajószentpéteren (ATV)
Az elmúlt napok esőzései miatt Sajószentpéteren két családnak kellett elhagyni az ingatlanját.
okt. 16
19:06
Ne felejtsd el: csak eddig maradnak érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok (Femcafe)
A meghosszabbított határidő után már nincs kifogás.
okt. 16
19:09
Molnár Lamos Krisztina: Reményt teremteni. Másoknak, magunknak. – Történet a nővérpultból (WMN)
„Bármi történjék is, a jövő nyitva marad.” Újabb csodás életmese Angliában dolgozó ápolónő szerzőnktől:
okt. 16
19:12
Nekiment a remdesivir gyártója a WHO-nak (Portfolio)
Megkérdőjelezte a gyártó Gilead az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatásának eredményeit, amelyek szerint a remdesivir nevű szer nem segít az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban ápoltakon.
okt. 16
19:12
Rendhagyó interjú Michelisz Norbival a hazai WTCR futam előtt (Autónavigátor)
Ahogy a világban sokfelé, úgy itthon is a helyszíni nézők kizárásával rendeznek autóversenyt a hétvégén, ráadásul a számunkra egyik legfontosabbat.
okt. 16
19:12
Hol érdemes manapság lakást venni? Már most látszik, hol fog vagyonokat érni az ingatlan (Pénzcentrum)
A lakásvásárlás a lakhatásunk biztosítása mellett egy rendkívül fontos befektetési döntés is egyben. Ennek meghozatalakor nem csak rövid- és középtávon, vagyis csupán néhány évet előre tekintve szükséges felmérni, miként alakulhat
okt. 16
19:18
Lefejeztek egy tanárt Párizs közelében (Infostart)
Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután, az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot - közölték a francia hatóságok.
okt. 16
19:18
Többnyire erősen felhős idő várható helyenként gyenge esővel (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8 és 13 fok között alakul.
okt. 16
19:21
Lefejeztek egy férfit Párizs közelében (HírTV)
Az áldozat egy történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egy forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán. Úgy tudni, egy 18 éves csecsen az elkövető.
okt. 16
19:24
Az internetszolgáltatójuk után nevezték el a gyereküket, hogy 18 évig ingyen kaphassák a netet (SzMo)
Sokan azzal vádolták meg a szülőket, hogy eladták a kislányuk nevét. Szerintetek?
okt. 16
19:30
A brit kormány több millió gyorstesztet és vakcinát vásárolt (Portfolio)
A brit kormány több millió olyan koronavírus-gyorstesztet vásárolt, amely néhány perc alatt eredményt mutat - jelentette be a brit miniszterelnök pénteken.
okt. 16
19:30
Borsodi időközi választás: megjöttek a pontos számok, kiderült, ki hány szavazatot kapott (ATV)
Megállapította a vasárnapi borsodi időközi országgyűlési képviselő-választás eredményét pénteken a tiszaújvárosi országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb). A megválasztott képviselő Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP).
okt. 16
19:30
Hatvan magyar híres nővel forgatták újra a Psycho zuhanyjelenetét (Joy)
Törőcsik Mari, Ónodi Eszter, Hámori Gabi, Pásztor Erzsi is felbukkan a háromperces, újraforgatott Psycho-jelenetben egy-egy snitt erejéig. Az Éva magazin írása.
okt. 16
19:36
A hazai tőzsdén sem volt rossz a hangulat (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,88 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 33 225,15 ponton zárt pénteken.
okt. 16
19:36
Ismét vette saját részvényeit a Megakrán (Portfolio)
A Megakrán bejelentette, hogy a Munkavállalói Résztulajdonosi Programjához szükséges részvénymennyiség biztosítása érdekében – közgyűlési felhatalmazás alapján - 2020. október 16-án a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán 55 000 darab törzsrészvényt vásárolt.
okt. 16
19:36
Megszólaltak a magyar illetékesek: így érinthetné Budapestet, ha változna a labdarúgó Eb lebonyolítása (ATV)
Miután az UEFA elnöke felvetette a lehetőségét, hogy csökkenthetik a jövő évre halasztott Európa-bajnokság helyszíneinek számát, az atv.hu megkérdezte a Budapest Fejlesztési Központot és az MLSZ-t arról, hogyan érintheti Budapestet egy esetleges változás.
okt. 16
19:39
Uniós csúcs Brüsszelben (HírTV)
A koronavírus járvány leküzdéséhez a legmagasabb szintű együttműködésre van szükség.
okt. 16
19:39
A chicagói 7-ek tárgyalása: egy igaz történet az elvek erejéről (Promotions)
Elképesztő színészeket láthatunk ebben a filmben, ami nagyon aktuális, és fontos témát boncolgat.
okt. 16
19:42
Napokig nem vizsgálták meg betegét a kórházban – ezt állítja egy háziorvos (SzMo)
Egy covidos beteg mellett kellett feküdnie, mire kiderült, hogy mi a baja.
okt. 16
19:45
Lefejeztek egy tanárt Párizs közelében (Demokrata)
Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot.
okt. 16
19:48
Döbbenetes videó: menet közben szabadult el az utánfutó, nem sokon múlt a tragédia (ATV)
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy menet közben elszabadul az utánfutó, de szerencsére senki nem sérült meg.
okt. 16
19:48
Egy bugyiban táncol Tóth Andi egy parkban – az új dalát promózza az Instán (SzMo)
Hétfőn klippremier, jön az új dal, addig egy kis látványosság.
okt. 16
19:48
Új klip: Lelki küzdelmek és felkavaró érzelmek Solére új dalában (SzMo)
A Hold meg én című dalában egy mély és súlyos témát boncolgat, minden sora az ő lelki küzdelmeiről szól, a szöveget belső vívódásai ihlették.

Keresés