Angela Merkel német kancellár videóüzenetben kérte arra a németeket, hogy tartsák be a kormány által elrendelt intézkedéseket a koronavírus megfékezésére - írja a CNN.
Míg a kormány értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése, addig a főváros szerint a nagy ügyekben nem haladtak előre, legfeljebb a kisebb kérdésekben volt egyetértés. Az alábbiakban azokat az infrastrukturális fejlesztéseket gyűjtöttük össze, amelyek az ülésen szóba kerül
JUDITU elmondja, hogyan ne ess bele abba a hibába, hogy a szezonális rendrakás, pakolás során ráeszmélj, a fél ruhatáradat nemhogy nem hordtad, de meg is feledkeztél a darabok java részéről.
Az energiahasználatot forradalmasíthatja egy újonnan felfedezett, szobahőmérsékleten is szupravezetőként viselkedő anyag. Az első olyan anyagot, amelynek nem kell lehűlnie ahhoz, hogy elveszítse elektromos ellenállását, amerikai kutatók alkották meg – olvasható a BBC-n. A szupravezetők az elektromos áramot zéró ellenállással vezetni képes anyagok
Megnőtt az érdeklődés a borászati rendezvények iránt, 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat – derül ki egy elemzésből, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült.
A szavazatok 95 százalékának az összesítése alapján a kormányzó baloldali-liberális Munkáspárt abszolút többséget szerzett szombaton az új-zélandi parlamenti választásokon.
Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter szombaton, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.
Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan - jelentette be szombaton a főpolgármester.
Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan - jelentette be szombaton a főpolgármester.
Az első hullám nagyjából hasonló időzítéssel csapott le a különböző országokra, a második hullám viszont mindenhol másként alakul. Németországban egyre aggasztóbb az esetszámok emelkedése, és Hollandiában is ismét korlátozásokat
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/10/17/2116/
Az elmúlt három-négy hónapban legkevesebb tizenöt orvos hagyta el a szegedi klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét - a szeged.hu információi szerint.
Energia, közlekedés, ipar, épületek és mezőgazdaság – ezekben a szektoroknak kell több és hatékonyabb innovációs fejlesztést mielőbb felmutatni, hogy a 2050-re beharangozott nettó zéró célkitűzés elérhető legyen. A francia tanácsadócég, a Capgemini nemzetközi szakértők több tucatjával dolgozta ki hozzá az 55 pontból álló Fit for Net-Zero akcióterve
A koronavírus-járvány németországi megfékezéséhez mindenkinek kevesebb emberrel kell találkoznia, és amikor csak lehet, otthon kell maradnia - mondta Angela Merkel kancellár egy szombati videóüzenetben.
Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.
Az álnemzeti kormányoldal frissen benyújtott karanténszabályozási törvénye is azt támasztja alá, hogy Orbán hagyja, hogy a vírus diktálja hazánkban a tempót." - írja a Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Számtalan cikk jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakításával és a kialakult tiltakozással kapcsolatban. Arról viszont kevesebbet lehetett olvasni, hogy alapvetően miért akarja a kormány alapítványi formába kiszervezni a felsőoktatást. E kérdést járta körül munkatársunk, Vég Márton.
Kezd egyre több részlet nyilvánossá válni az amerikai Maryland állam történelmének legnagyobb Ponzi-rendszeréről. A sémát üzemeltető svindlert, Kevin Merrillt a „következő potenciális Bernie Madoffként” emlegették a törvény emberei, összesen mintegy 345 millió dollárt, azaz kb. 107 milliárd forintot sajtolt ki befektetőiből. A csalást üzemeltető fé
Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltnek először meg kellene válaszolnia az ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán megjelent felvételen.
Vajon 2020-ban hátrányt jelent, ha valaki kölcsönzött munkavállalóként tud elhelyezkedni? A munkaerőkölcsönzés nem hazai sajátosság, globálisan és Európában is elfogadott, folyamatosan fejlődő iparág. Ha a nemzetközi kitekintéseket nézzük, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon még jelentős növekedési potenciál van ebben a foglalkoztatási formában,
Hatvan éve készült el az Alfred Hitchcock-klasszikus, a Psycho. Ebből az alkalomból forgatták újra 60 magyar színésznővel a film egyik legikonikusabb, zuhanyzós jelenetét.
1791 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 44 816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 24 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1109 főre emelkedett, 13 580-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 30 127 fő. Az aktív fertőzöttek 32%-a, az elhunytak 42%-
Rácz Jenő, a Konyhafőnök című műsorból országosan ismerté vált séf, és párja Gyuricza Dóri megnyerték a 2020-as Nyerő párost. Most azt is elárulták, hogy félreteszik a több mint 4 millió forintos nyereményt. A sztráséf egyelőre