2020. május 10. vasárnap

máj. 10
19:51
Csokis-mogyorós kekszgolyó (Mindmegette)
máj. 10
19:54
Virológus: csodálkoznék, ha nem térne vissza egy második hullámban a koronavírus (ATV)
Jakab Ferenc azt tapasztalta, hogy az enyhítések után „nagyon lazák lettek az emberek”. A virológusprofesszor hangsúlyozta, hogy a lazítás nem azt jelenti, hogy nem kell betartani az előírásokat és a szabályokat.
máj. 10
19:57
Akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Németország ellen (444.hu)
Az Európai Bizottság német elnöke határozott nyilatkozatban állt ki az uniós bíróság felsőbbrendűsége mellett a német alkotmánybíróság rendkívüli döntése után.
máj. 10
19:57
Soha nem látott kerékpárforgalom volt a fővárosban: ezen érdemes elgondolkodni (Pénzcentrum)
Normál napi rekordok dőltek meg szombaton több budapesti biciklis mérőponton is, az egész városban érezhető a kerékpáros forgalom növekedése. Csak egy napon, a 2018-as I bike Budapest felvonuláson bicikliztek többen a Bem rakparti és Árpád...
máj. 10
19:58
Karácsony közvetlenül az operatív törzstől kéri a fővárosra vonatkozó adatokat (Igényesférfi.hu)
Karácsony Gergely közölte, e-mailben is elküldte a kérését, de úgy látszik, hogy „az erről született több tucat cikk sem volt elég”.
máj. 10
20:06
Karácsony Gergely, ha kell, személyesen elviszi az operatív törzsnek adatkérő levelét (Alternatív Energia)
A főpolgármester a budapesti járványügyi adatokat szeretné megkapni, de eddig nem járt sikerrel.
máj. 10
20:06
Horvátország fokozatosan megnyitja határait (ProfitLine)
Horvátország vasárnaptól fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okok miatt utaznak az országba - derült ki a válságstáb vasárnapi sajtótájékoztatóján.
máj. 10
20:06
Már nem csak a helyiek mehetnek Szentendre belvárosába, egyre több a turista (ATV)
Már nem csak a helyiek mehetnek Szentendre belvárosába, így hétvégén a mostanában megszokottnál nagyobb volt a forgalom. A polgármester híradónknak elmondta, nagyon várják az újranyitást, tervezik is annak mikéntjét, de az már most biztosnak látszik, hogy a belváros némiképp átalakul, hogy tarthassák a látogatók a másfél méteres távolságot.
máj. 10
20:12
Magas kockázati besorolás: a járvány újabb hullámától tartanak Kínában (Ripost)
A járványügyi kockázatok szempontjából legmagasabb kockázati besorolást kapta egy három fokozatú skálán az északkelet-kínai Csilin tartomány Sulan városa – közölték a helyi hatóságok vasárnap, ez a koronavírus-járvány újabb hullámát jelezheti Kína északkeleti részén.
máj. 10
20:18
Koronavírus: megszólalt Karácsony a budapesti adatok nyilvánosságra hozataláról (Portfolio)
Karácsony Gergely főpolgármester közvetlenül a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzstől kéri a Budapestre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát.
máj. 10
20:18
Karácsony közvetlenül az operatív törzstől kéri a fővárosra vonatkozó adatokat (ATV)
Karácsony Gergely főpolgármester közvetlenül a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzstől kéri a Budapestre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát.
máj. 10
20:18
Helymeghatározási adatainkkal segít a Google (Képmás)
A vállalat megígérte: „személyes beazonosítást lehetővé tevő információkat” nem tesznek elérhetővé – írja a Neokohn.
máj. 10
20:18
Agyvérzés, vérmérgezés és tüdőgyulladás után épült fel a koronavírusos nő (SzMo)
Ám szeretett édesapja elvesztése volt a legfájóbb mindebben.
máj. 10
20:20
Felmondott az ápolónő, miután 6 hétig kellett maszk nélkül dolgoznia a londoni kórházban (SzMo)
Egyedülálló anyaként félti ötéves kisfiát a fertőzéstől.
máj. 10
20:21
Halálra gázolt a vonat egy férfit Kőbányán (BorsOnline)
Halálra gázolt a vonat egy férfit vasárnap délután Budapesten, Kőbánya-alsó vasútállomás közelében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
máj. 10
20:22
II. Erzsébet hónapokra eltűnhet a brit közéletből (SzMo)
Akkor tér csak vissza, ha elhárult a fertőzésveszély.
máj. 10
20:24
Egy hét alatt felére esett az új fertőzöttek száma a Benelux-államokban (Portfolio)
A koronavírus-járvány lassulásáról számoltak be vasárnap a Benelux-államok illetékes hatóságai, amelyek szerint egy hét alatt mintegy felére esett vissza a fertőzéssel újonnan nyilvántartásba vettek napi száma.
máj. 10
20:24
Felipe Melo reagált Giorgio Chiellini kritikájára (Sport365)
A Juventus egykori védője a kedden megjelenő könyvében kritizálja egykori csapattársát.
máj. 10
20:24
Dér Heni nagyon kiakadt a párjára: „Te csak hátráltatsz!” (Promotions)
Az énekesnő úgy érezte, hogy nem kap elég támogatást.
máj. 10
20:33
A szlovákok előbb láthatják az új mozifilmeket, mint mi (Privátbankár)
Május második felében újabb korlátozásokat oldanak fel.
máj. 10
20:36
Nagyon megugrott a családon belüli erőszak száma Nagy-Britanniában (SzMo)
A szakértők szerint a legrosszabbat hozza ki az agresszív emberekből a karantén.
máj. 10
20:39
Nemsokára moziba is mehetnek a szlovákok (Menedzsment Fórum)
Folytatódnak a lazítások, az uszodák is kinyitnak május második felében.
máj. 10
20:42
A járvány lassulásáról számoltak be a Benelux-államok illetékes hatóságai (HírTV)
A halálesetek és a kórházi ápolásra szorulók mutatója szintén csökkenő tendenciát mutat.
máj. 10
20:42
A hangok, hanghatások szerepe a csecsemők altatásában (WebBeteg)
Egy újszülött mellett a szülők számára az alvás szinte csak álomnak tűnik. Még abban az esetben is, ha már túl vannak azon a fázison, amikor pár óránként fel kell kelni az éhes babához, mert előfordulhat, hogy a kicsinek ezután gondjai vannak az alvással vagy visszaalvással.
máj. 10
20:42
Kiszivárogtak a Honor 10X és 10X Pro hardverspecifikációi és árai (GSMring)
A hónap végén esedékes a Honor 10X és Honor 10X Pro bemutatója és most egy forrásnak köszönhetően azt is megtudtuk, hogy milyen készülékekre számíthatunk. A napokban lehetett hallani, hogy hamarosan a Honor két újabb telefonnal fog előállni. A pletykák szerint ez a két eszköz a Honor 10X és Honor 10X Pro készülékek lesznek. A gyártó
máj. 10
20:44
Franciaországban a karantént megelőző szintre csökkent a napi halálozás (HírTV)
Franciaországban az elmúlt 24 órában hetvenen veszítették életüket a koronavírus-járvány miatt.
máj. 10
20:48
A WHO felfüggesztette tevékenységét a jemeni lázadók területein (HírTV)
A WHO így próbál nyomást gyakorolni az Irán támogatását élvező felkelőkre.
máj. 10
20:48
Koronavírus: a törököknél a fertőzöttek kétharmada már meggyógyult (Portfolio)
Törökországban a gyógyultnak minősített esetek száma meghaladta az igazolt fertőzöttek kétharmadát - derült ki Fahrettin Koca, török egészségügyi miniszter által vasárnap közzétett adatokból.
máj. 10
20:48
„Távozóban” a koronavírus, Olaszország elmehet nyaralni (SzMo)
Giuseppe Conte szerint a nyári forróságban nem kell az olaszoknak a szabadságukat majd a 'balkonokon tölteni', de újfajta szabályokat kell betartaniuk.
máj. 10
20:54
Törökországban a fertőzöttek kétharmada már meggyógyult (HírTV)
A vírus terjedésének volumene április 11. óta csökken, aznap 5138 embernél állították fel a diagnózist.
máj. 10
20:54
Schöpflin György: „Mészáros Lőrinc valójában az állam gazdaságpolitikáját bonyolítja le” (444.hu)
Erős mondatok is elhagyták a kormánypártok volt európai képviselőjének száját.
máj. 10
20:54
„Távozóban” a koronavírus, Olaszország elmehet nyaralni (SzMo)
Giuseppe Conte szerint a nyári forróságban nem kell az olaszoknak a szabadságukat majd a 'balkonokon tölteni', de újfajta szabályokat kell betartaniuk.
máj. 10
21:00
Hat olasz csapatnál nem kapnak fizetést a játékosok a Serie A-ban (Sport365)
Január óta nem kaptak már bért.
máj. 10
21:02
Kína nyerte a Nemzetek Kupája elnevezésű sakktornát (Sport365)
Rövidített játékidejű partik voltak.
máj. 10
21:06
Jeffrey Wernick a „technofasizmus” egyik formájáként írta le a Facebook új felügyeleti testületét (Képmás)
„Az a javaslatom, hogy az emberek egyszerűen hagyják el a Facebookot” – fogalmazott nyilatkozatában a technológiai befektető.
máj. 10
21:12
Boris Johnson lehűtötte a kedélyeket (Kripto Akadémia)
A brit kormányfő vasárnap este tette közzé a nyitást célzó elképzeléseit, de csalódtak a gyors lépésekben reménykedők.
máj. 10
21:14
Conte: Az olaszok készülhetnek a nyaralásra (Kripto Akadémia)
Folyamatosan csökken a halottak napi száma.
máj. 10
21:24
„Távozóban” a vírus az olasz járványszakértők szerint (Képmás)
Giuseppe Conte kormányfő kijelentette, az olaszok készülhetnek a nyaralásra.
máj. 10
21:30
Mnuchin: ha elmarad az amerikai gazdaság újraindítása, tartós károk lesznek (HírTV)
Mnuchin leszögezte, hogy a gazdaság újraindításának "megfontoltan kell megtörténnie", viszont mindenképpen meg kell történnie.
máj. 10
21:30
Ekkortól kezdik a jeges edzéseket a műkorcsolyázók (Sport365)
"Nagyon fontos szezon következik, mert a világbajnokságon olimpiai kvótát lehet szerezni, illetve a juniorok világkupa-sorozatának egyik állomása Budapesten lenne".
máj. 10
21:30
Egy baki miatt derült ki Emma Stone féltve őrzött titka? (Promotions)
Úgy néz ki, hogy a színésznőt még a járvány sem tudta megállítani egy nagyon fontos dologban.
máj. 10
21:36
Biciklis rekordok dőltek meg Budapesten (SzMo)
A Magyar Kerékpárosklub szerint az adatok bizonyítják: sokkal több budapesti ülne kerékpárra, ha több kerékpársáv lenne.
máj. 10
21:42
Nagy bajban van Amerika, újra kellene indítani a gazdaságot (Portfolio)
Ha elmarad az amerikai gazdaság újraindítása, tartós károk lesznek - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Mnuchin leszögezte, hogy a gazdaság újraindításának "megfontoltan kell megtörténnie", viszont mindenképpen meg kell történnie.
máj. 10
21:54
Szijjártó: Ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül (HírTV)
Öt észak-európai ország külügyminisztere biztosította támogatásáról az Európa Tanács magyar koronavírus-törvény miatt "aggódó" főtitkárát.
máj. 10
21:54
Nagy-Britanniában a járványügyi mutatók javuláshoz kötik az enyhítést (Portfolio)
Jövő héttől elkezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Nagy-Britanniában is, de azokat a járványügyi mutatók javuláshoz kötik - mondta vasárnap este a brit miniszterelnök.
máj. 10
21:57
„Olaszország elmehet nyaralni” - ígéri a miniszterelnök (444.hu)
Az ország szépségét nem kell karanténba zárni, az olaszok Conte szerint nyáron már élvezhetik a tengert, de csak óvatosan.
máj. 10
22:00
Lehmann-Klinsmann csere a Hertha tanácsadói testületében (Sport365)
A pozicíót tavaly kapta meg a korábbi német szövetségi kapitány.
máj. 10
22:00
Digitális újítással készül a visszatérésre egy dán labdarúgóklub (BorsOnline)
Az Aarhus GF egy olyan digitális újítással készül a dán labdarúgó-bajnokság újraindítására, amelynek segítségével futballmérkőzésre emlékeztető hangulatot teremthet zárt kapus rendezés esetén is.
máj. 10
22:06
Idén búcsúzz el örökre a narancsbőrtől: 8 tanács egy profitól, amiket érdemes betartanod (Joy)
Igen, sokat számít a genetika, de te is tehetsz a narancsbőr ellen!
máj. 10
22:06
Az ébresztőóra fejfájás - Kínzó fejfájás éjszaka (WebBeteg)
Az éjszakai fejfájásnak több oka is lehet. Előfordulhat, hogy migrén vagy cluster fejfájás ébreszti fel az alvásból. Más esetekben az éjszakai fejfájást a hypnic fejfájás vagy más néven ébresztőóra fejfájás okozza.

Keresés