2021. március 27. szombat

márc. 27
18:48
Tízszer annyi kismama rohamozta meg a SOTE oltópontjait, mint amennyien regisztráltak (SzMo)
Mostantól csak azokat oltják, akik megfelelő beutalóval jönnek.
márc. 27
18:54
Megjelent a rendelet a korlátozások lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet - közölte a kormany.hu.
márc. 27
19:03
Közel nyolcmillió uniós vakcina érkezhet Magyarországra a következő három hónapban (SzMo)
Csak a Pfizerből több mint 4,5 millió érkezik majd, ez derült ki az Európai Bizottság elnökének Twitter-bejegyzéséből.
márc. 27
19:06
Extra oltópontokat hoznak létre a várandós nőknek és kismamáknak (ProfitLine)
Extra oltópontot hoz létre a várandós és szoptató kismamák számára a Semmelweis Egyetem.
márc. 27
19:06
Döbbenetes látványról számolt be a republikánus szenátor az amerikai-mexikói határon (ATV)
Ted Cruz, Texas állam szenátora arról beszélt, hogy a határon túlzsúfolt kormányzati sátrakban helyeznek el gyerekeket, ahol a járvány ellenére még a megfelelő távolságot sem tudják egymástól tartani.
márc. 27
19:09
„Minél többet veszünk el a bolygónkból, annál védtelenebbé tesszük magunkat” – Egy rendhagyó helyzet rendhagyó Hello, WMN!-beszélgetése (WMN)
Végre újra együtt, de másként. Tartsatok velünk rendhagyó Hello, WMN!-estünkön – ezúttal a YouTube-csatornánkon!
márc. 27
19:09
Így éltünk akkor: betekintés az 1970-es évek lakásaiba (Hamu és Gyémánt)
A hétvégére egy Kádár-kori nosztalgiacsomaggal készültünk a különböző lakások különböző életképeiből – mindezt évtizedekre bontva. A tegnapi nap már bemutattuk a '60-as éveket, ahol nemhogy egy lakás, de még a fürdőszoba jelenléte sem volt megszokott akkoriban. Az 1970-es évekre már kezdett „magához" térni a tudatos lakáskultúra, de még mindig a sz
márc. 27
19:12
Jön az iskolák újranyitása, Gulyás Gergely válaszolt a pedagógusoknak (Portfolio)
A kormány már áprilisban újranyitná az iskolákat, a pedagógus szakszervezet szerint ez életveszélyes lépés, erre reagált most Facebook bejegyzésben Gulyás Gergely.
márc. 27
19:12
Mérőóra-leolvasás ürügyén csalók is megpróbálhatnak bejutni az otthonokba (Tiszta Jövő)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) érkező bejelentések egyre gyakrabban számolnak be arról, hogy a felhasználók ingatlanjaiba magukat egy-egy energia- vagy közműszolgáltató cég munkatársainak kiadó személyek szeretnének bejutni.
márc. 27
19:18
Morgan Stanley: Lehet, hogy idén le kell mondanunk a nyárról - és ez nem a turistáknak fájna legjobban (Portfolio)
A jelenlegi járványhullámot és a lassú oltási programot látva szignifikáns mértékben nőtt az esélye, hogy idén nyáron még érvényben lesznek a korlátozó intézkedések Európában - derül ki a bank modelljéből, amelyben a lehetséges kimeneteleket vizsgálta. A tavalyi félig "elveszett nyár" nagyon fájt a déli gazdaságoknak, az idei nyárnak viszont még mé
márc. 27
19:18
Merkely: „Azok ülhetnek majd ki a kávézók teraszára, akiket már beoltottak, vagy átestek a fertőzésen” (SzMo)
A SOTE rektora szerint a nem oltottak még akkor sem mozoghatnak majd kedvükre, ha a lakosság nagy része már védett lesz a vírussal szemben.
márc. 27
19:21
Emmi: a favipiravir felírásán emberéletek múlhatnak (Demokrata)
A készítményt hétvégén is felírhatják például az alapellátási ügyeletben dolgozó orvos.
márc. 27
19:21
Lengyel kormányfő a vakcinákról: senki ne vesztegesse el ezt a nagy lehetőséget (Demokrata)
A Covid-19 betegség elleni védőoltás beadatására biztatott mindenkit Mateusz Morawiecki.
márc. 27
19:24
Pasztell színekbe öltözött a Balaton a mandulavirágzás idején (SzMo)
Halványkék, türkiz, rózsaszín, homokszín - csupa finom árnyalat, csupa lágyság. Mintha egy romantikus festő álmodta volna meg - ilyen is tud lenni a magyar tenger.
márc. 27
19:27
Elképesztő csúcslista: kiderült, melyik a legkedveltebb magyar férfi és női név - meg fogsz lepődni az eredményen (Promotions)
Vannak visszatérő ismerősök is, amelyeket egyszerűen képtelenség megelőzni.
márc. 27
19:33
Majka: „Hálátlan szeretője vagyok a sorsnak, mert mindig mindent megunok” (SzMo)
A rapper arról is beszélt, hogy Ózdon megtanulta, a legfontosabb az adott szó súlya, a felelősséget pedig vállalni kell és bocsánatot kell tudni kérni.
márc. 27
19:36
Több mint 70 színház és szervezet csatlakozott a Csiky Gergely Színház kampányához (ATV)
Több mint 70 színház és szervezet csatlakozott a Csiky Gergely Színház "Köszönjük nektek, veletek vagyunk!" elnevezésű kampányához, amelynek célja, hogy növelje az oltakozási hajlandóságot.
márc. 27
19:36
Megható képek: két külön töltött hét után ölelkezhettek össze a koraszülött angol ikrek (SzMo)
A kislány feleakkora mint a bátyja, a fiú tüdeje pedig összeomlott a szülésnél. Csodával határos módon végül mindketten életben maradtak.
márc. 27
19:39
Mátyás király Kínában (Demokrata)
A kínai gyerekek is megismerhetik az igazságos magyar király történeteit. Ennek hátteréről Simon Adrienn kínai-magyar fordítóval beszélgettünk.
márc. 27
19:45
Egy marskutató tudós lehet az első nő és az első színesbőrű a Holdon (SzMo)
Jessica Watkins négy éve dolgozik az amerikai űrhivatalnál. A Marsot már meghódította egy roverrel, a Holdra inkább személyesen látogatna el.
márc. 27
19:45
Ötöslottó: új magyar milliárdos született? 2,6 millárd forint volt a tét - íme a nyerőszámok (Promotions)
Mutatjuk a nyerőszámokat március 27-én.
márc. 27
19:48
Novák Katalin: a bölcsődei dolgozók is részt vehetnek a szervezett oltásban (Portfolio)
Hétfő éjfélig regisztrálhatnak a bölcsődei dolgozók is a vakcinainfo.gov.hu oldalon az óvodai és iskolai dolgozókkal közös kampányszerű oltásra, áll Novák Katalin közleményében.
márc. 27
19:48
Novák arra kéri a bölcsődei dolgozókat, regisztráljanak az oltásra hétfőig! (ATV)
A családokért felelős tárca nélküli miniszter szombati közleményében arra kérte a bölcsődei dolgozókat, hogy hétfő éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon az óvodai és iskolai dolgozókkal közös kampányszerű oltásra.
márc. 27
19:48
A fájdalmas menstruáció nem normális (Glamour)
Akár egy év is kieshet az életükből a fájdalmas menstruációval küzdő nőknek. Pedig a fájdalmas menstruáció nem normális! – üzenik a szakemberek az Endometriózis Világnapja alkalmából.
márc. 27
19:51
Heti négy otthon elvégezhető PCR-tesztet kap ingyen minden bécsi lakos (SzMo)
Az elvégzett teszteket a REWE több mint hatszázötven üzletében is le lehet adni, ahonnan a posta szállítja őket laborba és 24 órán belül megérkezik az eredmény.
márc. 27
19:54
Milliárdos bevételkiesés, hogy idén Húsvétkor sem fogadhatnak belföldi vendégeket a szállodák (ATV)
Sok szolgáltató és vállalkozó csalódott amiatt, hogy nem nyithatnak Húsvétra – ezt Parragh László mondta az Egyenes beszédben. Az Iparkamara elnöke szerint főként a kisebb vállalkozásokat viseli meg, hogy megint elúsznak az ünnepek. A kormány tegnap jelentette be, hogy legkorábban akkor állhatnak vissza a szolgáltatások a március 8-a előtti állapot
márc. 27
19:54
Bereczki Zoltán anyukája 70 felett is lenyűgözően néz ki (Femcafe)
Csak az igen szemfüles rajongók látták eddig a színész édesanyját.
márc. 27
19:54
Rájöhettek a tudósok, hogyan lehet megelőzni vagy visszafordítani az elhízást és a cukorbetegséget (SzMo)
A módszer úgy is működik, ha megelőző jelleggel alkalmazzák, de felszámolja a zsíros étrend miatt kialakult egészségkárosító mellékhatásokat is.
márc. 27
19:57
Novák Katalin: a bölcsődei dolgozók is regisztráljanak az oltásra hétfőig! (Demokrata)
Az oltás a bölcsődei dolgozók számára is önkéntes, viszont számukra is előfeltétel az előzetes regisztráció
márc. 27
20:00
5 szexjelenet, amit utólag a szereplők is bánnak (Glamour)
Sok színész teljesen gátlástalan a kamera előtt, mások azonban még a pénz hallatán is hezitálnak, hogy elvállalják-e az adott filmes szerepet. A fiatalabb, kevésbé ismert csillagok sokszor úgy érzik, hogy nincs választásuk, és gyakran nyomás alatt állnak, hogy mindent megtegyenek a rendező kedvéért. Rengeteg olyan jelenet van, amit egyébként sokan
márc. 27
20:03
Jelek, amik arra utalhatnak, hogy ellenszenves vagy valakinek (Hamu és Gyémánt)
Ha nem vagy biztos abban, hogy valaki kedvel téged vagy sem, és nem kérdezheted meg tőle közvetlenül, akkor érdemes ezekre az apró jelekre ügyelni. Figyeld meg az illető gesztusait, apró mozdulatait, melyek sok mindent elárulhatnak. Azt viszont nem árt megemlíteni, hogy ezek a "jelek" nem mindig igazak. Ugyanis vannak szociális szorongássa
márc. 27
20:06
Van-e összefüggés a vesekövesség és az epekövesség között? (WebBeteg)
Mind a vesekövesség, mind az epekövesség gyakori megbetegedés. Az epekövesség a nőknél, a vesekövesség a férfiaknál alakul ki gyakrabban. Mindkettő kialakulásában a túlsúlynak, a cukorbetegségnek, a köszvénynek, zsíranyagcsere-zavarnak és a magasvérnyomás-betegségnek is szerepet tulajdonítanak, melyeket összességükben az úgynevezett metabolikus szi
márc. 27
20:06
Ezt ígérik a csillagok - Horoszkóp a hétre - március 29. - április 4. (ProfitLine)
Mire számíthat a jövő hét során? Mit jeleznek előre a csillagok a szerelem a pénzügyek és az egészség területén? Heti horoszkópunk segítségével útmutatást kaphat és ha odafigyel iránymutatásainkra, talán elkerülheti a csapdákat és figyelemmel lesz az élet adta pozitív lehetőségekre.
márc. 27
20:06
Zacher: ennek meglesz a böjtje (ATV)
A toxikológus szerint iszonyú felelőtlen hozzáállás, hogy a jó idő beköszöntével az emberek úgy indultak meg, mintha a járványnak már semmi nyoma nem lenne.
márc. 27
20:06
Nascar: Módosul a vasárnapi dirt-futam lebonyolítása (USAracing)
A csapatok panaszát meghallgatva a Nascar úgy döntött, változtatást eszközöl a vasárnapi Cup-verseny felosztását illetően....
márc. 27
20:06
A Jégember, a Gumiember és társaik: ők a legfurcsább képességekkel rendelkező emberek a világon (SzMo)
A jeges időben sem fázó, a fejből szinte minden részletet lerajzoló, a több ezer könyvre emlékező vagy a szinte bármilyen pózba összecsavarodó emberek egészen elképesztő tulajdonságokkal bírnak.
márc. 27
20:09
Százmilliókat keresett a lábujjaival egy év alatt egy korábban pénztelen angol egyetemista (SzMo)
Ránézésre könnyű pénzkereset, valójában azonban rengeteg munka van egy jól működő OnlyFans-oldalban a fiatal nő szerint.
márc. 27
20:18
Hétvégén is feliratható a favipiravir (Portfolio)
A favipiravir hatóanyagú gyógyszerek felírásán emberéletek múlhatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
márc. 27
20:18
Nézze, hol járt Kósa Lajos (ATV)
"Készül a Latinovits Színház, megnéztük a burkolatokat a kivitelezőkkel" - írta Kósa Lajos Facebook-bejegyzésében, melyhez három fotót is csatolt.
márc. 27
20:27
Jön David Attenborough új sorozata, a Life in Color (Promotions)
David Attenborough új sorozata, a Life in Color a színek segítségével igyekszik bemutatni az állatvilágot. A természetfilm sorozat a Netflixen lesz látható.
márc. 27
20:27
Nehogy kidobd a régi képcsöves tévédet, lehet, hogy többet ér, mint egy új - Friss hírek 2021. március 27. 20:21 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/27/3750/
márc. 27
20:36
Itt a videó arról, ahogy hazugságvizsgálóra kötik Fekete-Győr Andrást (ATV)
A Momentum miniszterelnök-jelöltje a videóhoz azt írta: "azt gondolná az ember, hogy ez a hazugságvizsgálat egy sima ügy".
márc. 27
20:36
Sorra tiltakoznak a focisták, mert a vébét rendező Katarban semmibe veszik az emberi jogokat (444.hu)
A német, a norvég és a holland válogatott is üzent a szervezőknek.
márc. 27
20:48
San Marinóval játszik világbajnoki selejtezőt a magyar labdarúgó válogatott (HírTV)
A helyszínen van már kollégánk Perjési Tamás, aki beszámol a helyi járványhelyzetről.
márc. 27
20:57
Vasárnap távozik a hidegfront, egyre melegebb idő jön, akár 23 fok is lehet majd (SzMo)
Április első napja országszerte igazi tavaszi időt hozhat, de addig lesz még szél, eső, akár az ég is megdörrenhet.
márc. 27
21:00
Igazi tavaszi időnk lesz szombaton (Háziállat)
Országszerte sok napsütésre számíthatunk.
márc. 27
21:06
Föld órája: Budapest is elsötétült (444.hu)
Egy órára lekapcsolták a Lánchíd, a Parlament és a budai vár díszkivilágítását is.
márc. 27
21:06
Vasárnap távozik a hidegfront, egyre melegebb idő jön, akár 23 fok is lehet majd (Háziállat)
Április első napja országszerte igazi tavaszi időt hozhat, de addig lesz még szél, eső, akár az ég is megdörrenhet.
márc. 27
21:12
Ez lesz idén a legszebb eljegyzési gyűrű - odavannak érte a nők (Femcafe)
A férfiaknak bizony nincs könnyű dolga, ha arról van szó, hogy eljegyzési gyűrűt kell vásárolni. A nőknek általában pontos elképzelésük van, milyen ékszert szeretnének - jobb esetben pedig a nagy pillanat előtt párjukat is tájékoztatják a vágyaikról. Akadnak olyanok is, akik mindig figyelemmel kísérik az aktuális trendeket - számukra jöhet jól az i
márc. 27
21:24
Emmi: a favipiravir felírásán emberéletek múlhatnak (WebBeteg)
A favipiravir hatóanyagú gyógyszerek felírásán emberéletek múlhatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

Keresés