2021. május 27. csütörtök

máj. 27
13:36
A Konyhafőnök: a nézők szavaztak – őt nem akarják többet a műsorban látni (Promotions)
A rajongók nagyon elégedetlenek Sárközi Ákos egyik csapatával.
máj. 27
13:36
Szijjártó Péter: Valós segítséget Afrikának! (Demokrata)
Magyarország 100 ezer adag vakcinát ad a Zöld-foki Köztársaságnak – jelentette be Szijjártó Péter. Videóval!
máj. 27
13:36
Ukrajna nem vesz többet részt a minszki találkozókon (Mandiner)
Nem lesz többé találkozója a fehérorosz fővárosban az eddig minszkinek nevezett, háromoldalú, Kijev, Moszkva és az Ebesz képviselőiből álló összekötő csoportnak, amelyet a Donyec-medencei válság tárgyalásos rendezésére hoztak létre – közölte Leonyig Kravcsuk volt ukrán elnök, a kijevi küldöttség vezetője csütörtökön egy tévéműsorban.
máj. 27
13:38
MNB: nagyott fejldött, de még mindig csak közepes szinten jár a magyar bankszektor a digitalizációban (Portfolio)
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsú
máj. 27
13:39
Kourtney Kardashian soha nem akart valóságshowt csinálni (Femcafe)
A Kardashian-lányok legidősebb tagja, Kourtney bevallotta, hogy neki esze ágában sem volt valóságshow csinálni a mindennapjaiból.
máj. 27
13:39
A friss virágok látványa és egy stílusos szett mindig feldobja a napot (Glamour)
Ezen a héten Ana Szabó a kétgyermekes anyuka, fotós, történetmesélő, influenszer (@anaszabophotography) a Gardróbnapló vendége:
máj. 27
13:40
Szép csendben félelmetes robothadsereget épít Vlagyimir Putyin (Portfolio)
Oroszország egyre több mesterséges intelligenciát használó fegyverrendszert és autonóm fegyverek egész sorozatát fejleszti – olvasható egy független thinktank által az amerikai kormány megbízásából készített friss tanulmányban. A jelentés arra is kitér, hogy több ezek közül az eszközök közül már működőképes, de még számos új technika fejlesztése va
máj. 27
13:41
Tóth Gabi férje elárulta, terveznek-e második babát (Femcafe)
Tóth Gabi és Krausz Gábor életük legboldogabb időszakát élik. Gyerekük, Hannaróza egyre nagyobb, és csodálattal nézik, ahogyan nyit a világra. Hogy lesz-e második baba, és ha igen, mikorra tervezik, arról most a férj mesélt.
máj. 27
13:42
Szijjártó Péter: Magyarország 100 ezer adag vakcinát ad a Zöld-foki Köztársaságnak (Menedzsment Fórum)
Magyarország 100 ezer adag koronavírus elleni oltóanyagot ad a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, valamint azt, hogy a rossz egészségügyi helyzet miatt ne induljon meg onnan újabb migrációs hullám Európa felé - közölte Szijjártó Péter csütörtökön Lisszabonban.
máj. 27
13:42
MNB: nagyott fejlődött, de még mindig csak közepes szinten jár a magyar bankszektor a digitalizációban (Portfolio)
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsú
máj. 27
13:42
Schiffer András: Egyetlen kérdésem Orbán Viktorhoz: mikor lesz a beígért elszámoltatás 15. évfordulója? (Mandiner)
Folyamatosan hívogatnak kormányoldali médiumok Őszöddel kapcsolatban.
máj. 27
13:44
Joe Biden értékes gesztust tett Oroszországnak, a lengyelek szerint ez hibás lépés (Portfolio)
Hibás lépésnek nevezte csütörtökön az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók visszavonását Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter, megerősítve Varsó álláspontját, miszerint az orosz-német projektként épülő gázvezeték destabilizálja az európai helyzetet.
máj. 27
13:44
Szilvay Gergely: Akkor most jó, hogy a Nyugathoz tartozunk, vagy sem? (Mandiner)
A 444 belebonyolódott a gyarmatosításellenesek öngyarmatosításába.
máj. 27
13:48
Több mint 140 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt (HírTV)
Azok az uniós polgárok, akik 2020 végéig letelepedtek a Szigetországban, megtarthatják korábban megszerzett összes jogosultságukat.
máj. 27
13:48
Kompetenciamérés az iskolákban: tovább mélyíthette az oktatási egyenlőtlenségeket a távoktatás (SzMo)
Az elmúlt 10 év döntően lejtmenet az olvasás, a természettudományok és a matematika terén is.
máj. 27
13:48
OTP Startup Partner Program: 15 startup eredményeit mutatták be a negyedik, záró Demo Day eseményen (Növekedés)
Az OTP Bank negyedik, csoportszintű startup együttműködési programjában résztvevő 15 érett fázisú startup május 26-án, az online Demo Day alkalmával mutatta be a három hónapos tesztidőszak eredményeit, melyekben az OTP Bank hazai szakterületei mellett az OTP Csoport albán, bolgár, montenegrói, szerb és ukrán leánybankjai is részt vettek. A virtuáli
máj. 27
13:48
Fontos és rég várt adatok érkeztek a Sinopharm vakcinájáról, de van egy szépséghiba (Forbes)
A nők, az idősebbek és a krónikus betegek körében még mindig nem bizonyított a kínai vakcinák hatékonysága.
máj. 27
13:51
Visszavonhatatlanul közeleg az igazi szegedi nyár: már épül a Szabadtéri Játékok helyszíne (Femcafe)
Megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok ikonikus Dóm téri helyszínének építése. Az ország legnagyobb szabadtéri színháza mindössze három hét alatt emelkedik ki a semmiből. A 90. évad június 24-én, az Ajándékkoncerttel indul.
máj. 27
13:53
Ritka alkalom - nézz be Mila Kunis és Ashton Kutcher otthonába (Femcafe)
A sztárallűröktől és pletykáktól mentes Ashton Kutcher-Mila Kunis páros ritkán főszereplői médiabotrányoknak. A duó szép csendben éli családi életét gyönyörű otthonukban, ahová szintén nem gyakran teheti be a lábát újságíró. Most kivételt tettek, az Architectural Digest magazin pedig kapott az alkalmon.
máj. 27
13:54
Magyarország 100 ezer adag AstraZeneca vakcinát ad a Zöld-foki Köztársaságnak (Privátbankár)
Magyarország 100 ezer adag koronavírus elleni oltóanyagot ad a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, valamint azt, hogy a rossz egészségügyi helyzet miatt ne induljon meg onnan újabb migrációs hullám Európa felé - közölte Szijjártó Péter csütörtökön Lisszabonban.
máj. 27
13:54
56 százalékos felértékelődési potenciál rejt az AutoWallis a Concorde szerint (Portfolio)
Ma tette közzé legfrissebb számait az AutoWallis, amelyet a Concorde értékelt legújabb elemzésében. A Concorde ajánlása továbbra is vétel, a célárát pedig 153 forintra emelte az elemzőház, ami 56 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
máj. 27
13:54
Választások: ki lesz a győztes 2022-ben? (ATV)
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet kutatási igazgatója és Szabó Andrea politológus, szociológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a 24.hu-n megjelent írásukban a pártok népszerűségét vizsgálták, és azt, hogy kiben látják a győzelmi potenciált a válasza
máj. 27
13:54
Hogyan vált Hollywood szépfiújából szexuális ragadozó? (Hamu és Gyémánt)
James Franco barátja, Seth Rogen is nyilvánosan elhatárolódott a színésztől, amit a múltban eddig nem tett meg. Franco karrierje szinte hibátlanul ívelt felfelé, ám a 2018-ban kirobbanó botrányai után pillanatok alatt megváltozott minden. „Megvetem a zaklatást és az abúzust, és sosem falaznék egy ilyen embernek, ahogy tudatosan senkit sem
máj. 27
13:54
A járvány után lelassulhat a digitalizáció (MMonline)
Lelassulhat a digitális átállás a világjárvány enyhülésével, a látványos fellendülést akár kismértékű visszalépés is követheti – derül ki a McKinsey & Company tanácsadó Global Digital Sentiment felméréséből. A kutatás adatai szerint 65 millió európai, ezen belül 800 ezer magyar tervezi, hogy kevesebb időt fog eltölteni az online térben végzett tevé
máj. 27
13:54
Szijjártó bejelentette: 100 ezer vakcinát adunk a Zöld-foki Köztársaságnak, hogy ne jöjjenek a bevándorlók (Nyugati Fény)
A magyar külügyminiszter ezzel szeretné megállítani az újabb masszív migrációs hullámot.
máj. 27
13:56
Az elmúlt tíz év legnagyobb közútfelújítási programjába kezd most bele a kormány (Portfolio)
"Ha minden jól megy, 2021-ben az elmúlt tíz év legnagyobb mértékű közutas beruházási programját hajthatjuk végre" - hangsúlyozta csütörtökön egy Győr-Moson-Sopron megyei útfelújítási projekt átadásán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László szavai szerint az idén több mint ezer kilo
máj. 27
14:00
Kiakadtak a kommentelők Dér Heni kisfiának karkötőjén, még Novák Hunor is posztolt róla (SzMo)
A kommentelők azt vitatták meg, hogy a baba bal vagy jobb kezén nyújt védelmet a karkötő, míg a gyermekorvos szerint egyáltalán nem kellene ilyesmi a picikre, mert balesetveszélyes.
máj. 27
14:00
Semjén Zsolt: az egyházi iskolák az ember teljességét szolgálják (Demokrata)
Az egyházi iskolák az emberi személyiség teljességét látják és szolgálják, a test, a szellem és a lélek összetettségében és egységében.
máj. 27
14:00
Mészáros Lőrinc: Praktikus okok miatt kétlaki életet alakítunk ki (Mandiner)
Fantasztikus látni, hogy a másfél évtized alatt hova jutottunk.
máj. 27
14:00
Hollik István kiposztolta, milyen csúnya üzeneteket kap a Fidesz-maffiával torkig lévő emberektől (Nyugati Fény)
Úgy tudja, Gyurcsány Ferenc miatt van ez.
máj. 27
14:03
Százezer adag AstraZenecát ad a magyar kormány a Zöld-foki Köztársaságnak (444.hu)
Június elején le is szállítják.
máj. 27
14:03
Újra feldolgozták fiatalkorunk kedvenc dalát (Femcafe)
Azok a boldog '90-es évek - mondják sokszor vágyódva az emberek. Nem csoda, hiszen számtalan olyan zenei alkotás született akkor, amelyek a mai napig megunhatatlanok. Most, 2021-ben újra alkották az évtized egyik legnagyobb slágerét.
máj. 27
14:06
A felnőttképzésben is lesz diákhitel (Adózóna)
Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-étől – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
máj. 27
14:06
Poszt-COVID stressz zavar és COVID-trauma (WebBeteg)
A járvány egyik fontos, és mind egészségügyi, mind anyagi és a mentális jóllét szempontjából legmegterhelőbb maradványtünete a poszt-COVID stressz zavar. Ahogy enyhül a járvány, az egyre több enyhítés, egyre nagyobb szabadság mellett sokakban a fellélegzés, megkönnyebbülés helyére vagy akár amellé is beköltözhet egyfajta szorongás.
máj. 27
14:06
Javult a magyar bankrendszer digitalizáltsága (ProfitLine)
A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2021-es FinTech és digitalizációs jelentésében csütörtökön.
máj. 27
14:06
MNB: nagyot fejlődött, de még mindig csak közepes szinten jár a magyar bankszektor a digitalizációban (Portfolio)
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsú
máj. 27
14:06
Mégis kellhet a harmadik oltás? A tudósoknak több forgatókönyve is van (Pénzcentrum)
Egyelőre bizonytalan, hogy szükség lesz-e emlékeztető oltásra, vagy a jelenlegi koronavírus-vakcinák elégséges védelmet nyújtanak a mutációk ellen is. A tudósok szerint még sok a nyitott kérdés, de az egyre biztosabbnak tűnik, hogy a hatékonyság sokáig kitart. Azonban a különböző mutációk átírhatják a terveket: az USA-ban már készülnek arra az eshe
máj. 27
14:06
Székesfehérvári gyárának teljes áramigényét megtermelte napelemparkjában a Cerbona (Demokrata)
A hazai élelmiszeriparban egyedülálló módon saját napelemparkot épített a Pest megyei Újhartyánban a Cerbona.
máj. 27
14:08
Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer (Demokrata)
Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer a hazai klinikai kutatási programok bővítésére.
máj. 27
14:09
Egymillió dollárt nyert egy egyetemista vakcinalottón (ATV)
Az Egyesült Államok Ohio államában kisorsolták a Vax-a-Million akció első nyertesét. Az egyetemista lányon kívül még öt ember kap majd pénznyereményt azért, mert felvette az oltást.
máj. 27
14:12
Brutális számok: rengeteg madár pusztult el áramütés miatt Magyarországon (Agroinform)
Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) 2020 január óta több mint 400 bejelentés érkezett mintegy félezer elhullott állatról, amelyek áramütés következményében pusztultak el, ezért a szervezet kérvényezi az üzemeltető áramszolgáltatóknál a veszélyes vezetékszakaszok madárbaráttá alakítását.
máj. 27
14:15
A Victoria Beckham-féle napszemüveg a szezon slágere - mindenkinek jól áll (Femcafe)
Victoria Beckham az egyik legnagyobb stílusikon. Soha nem lép ki az utcára tökéletesen összerakott szett nélkül, amelyhez ikonikus napszemüvege is hozzátartozik. Hála neki idén nyáron mindenhol ezt látjuk majd. Hódít a hatalmas, szögletes fekete.
máj. 27
14:18
Amerika üzent: az ő felderítőgépük kísért egy fehérorosz járatot a lett légtérben (Portfolio)
A fehérorosz légitársaság, a Belavia, Minszk és az észt főváros Tallin között közlekedő járata csütörtök reggel használta a lett légteret és az amerikai légierő felderítő gépe kísérte útján - írta meg a Postimees című észt lap. A hétvégi Ryanair-incidens után ez erős üzenet a fehérorosz vezetésnek, de nem nagyon lesz már erre lehetősége az amerikai
máj. 27
14:18
Meglepő felfedezés! Így segíthet a tej a rák és a szívroham megelőzésében (Agroinform)
A legújabb kutatások szerint a lenolaj és a szójaolaj hozzáadása a fejőstehenek takarmányához javítja a tej tápértékét.
máj. 27
14:18
Majka, a Halott Pénz és a Wellhello már biztosan ott lesz az idei EFOTT-on (SzMo)
Idén megtartják az EFOTT-ot, és már az is kiderült, kik lesznek a fő fellépők. A fesztiválozóknak viszont a jelenlegi információk szerint kötelező lesz az oltási igazolvány.
máj. 27
14:18
Gyászol Jack Black (Promotions)
Hihetetlen tragédia történt.
máj. 27
14:18
Múzeumok éjszakája 2021: ekkor tartják idén (Hamu és Gyémánt)
Országszerte koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal várják a látogatókat.
máj. 27
14:18
Különleges festményt restauráltatott a Dreher (MMonline)
A sörkészítők patrónusát, Gambrinus királyt ábrázoló cégér-festmény az 1860-as években született és több mint másfél évszázadon át a pesti Serházat díszítette. A kalandos múltú műtárgyat a Dreher Sörgyárak restauráltatta Fazekas Gyöngyi festő-restaurátorművész vezetésével. A Dreher Sörmúzeum június 1-től ismét látogatható lesz, így az érdeklődők sz
máj. 27
14:18
A magyarok különleges KÉPessége (Növekedés)
Fényképezőgép, film, televízió, számítógép... olyan találmányok. amelyek nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, pedig felfedezésük, mind a magyar kutatókhoz kapcsolódik!
máj. 27
14:21
Peking reagált Joe Biden felhívására, hogy ki kell deríteni a Covid eredetét (ATV)
Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő közölte: „a WHO vizsgálatai megállapították, hogy „rendkívül valószínűtlen”, hogy a koronavírus laboratóriumból szabadult volna el.

Keresés