A kormányzati ellenőrzés alatt álló médiatermékeknél bevett gyakorlat a "brüsszelezés", miközben Kína vagy Oroszország megkérdőjelezhető tetteit sajátos nézőpontok alapján értékelik. Hasonlóképpen furcsa, hogy miközben óriási támogatásokkal csábítja a kormány a multinacionális cégeket, ha profitot érnek el, az már "gyanús". Az ilyen típusú kommunik
A pekingi vezetés szerint Washingtonban egyesek az őket a járvánnyal kapcsolatban terhelő felelősségről kívánják elvonni a figyelmet a „megbélyegzéssel és politikai manipulációval”.
Féléves kényszerszünet után május 13-án indultak újra a halasztható műtétek. Ezért míg többezresre duzzadtak az állami egészségügy várólistái, addig a magánegészségügyben 30-50 százalékkal nőtt a páciensek száma - tudtuk meg a Dr. Rose Magánkórházban tapasztalatait.
A koronavírus-járvány kétségkívül kihívás elé állította a magyarokat, jelentős hatást gyakorol a mindennapokra, így a pénzügyekre és megtakarításokra is. A 2020-as OTP Öngondoskodási Index azt mutatja, hogy a lakosság közel felének, azaz 48%-ának kellett hozzányúlnia korábbi megtakarításaihoz a járvány miatt. Biztató azonban, hogy a megpróbáltatáso
Miközben átadta Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron, azt jelentette be Palkovics László innovációs és technológia miniszter, hogy legkésőbb július végéig kiírják az uniós helyreállítási terv keretében azt a hatalmas, 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartásban jelent majd 100%-os
Nem biztos, hogy a pártok egymás lejáratására szexuális típusú ügyeket hoznak elő majd a kampányban, mert tarthatnak attól, hogy az ellenfelük is ilyen üggyel válaszol – mondta Dezső András tényfeltáró újságíró a Spirit FM Aktuál című műsorában.
A Kimnowak örök slágerét dolgozták fel a hazai zenei szcéna nagyágyúi. A ’90-es évek ikonikus dalát Tarján Zsófi, a Swing à la Django, Lotfi Begi és Curtis közösen gondolta újra, a végeredmény pedig az év legizgalmasabb kollaborációja lett.
Sokan azok közül, akik átestek már a koronavíruson arról számoltak be, hogy furcsa hagyma-, vagy éppen rothadó szagot éreznek, ami már-már állandosult és egyszerűen képtelenek tőle megszabadulni. A jelenséget fantom-szaglásnak hívják, amikor is olyan szagokat érzünk melyek valójában nincsenek jelen. A szaglás hallucináció igen gyakori és egyáltalán
Miközben átadta Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron, azt jelentette be Palkovics László innovációs és technológia miniszter, hogy legkésőbb július végéig kiírják az uniós helyreállítási terv keretében azt a hatalmas, 159 milliárd forintos lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatot, ami 35 ezer háztartásnak 3-4 millió forintnyi
Bár a holtest hiánya akár jó hír is lehetne, hiszen reményt adhatna arra, hogy a nő talán mégis életben van valahol, ám a jelek szerint a rendőrség továbbra is gyilkosságra gyanakszik.
A matcha berobbant a köztudatba, és gyors iramban az egészséges életet folytató egyének kedvenc italává vált. De mi is valójában a matcha? Milyen jótékony hatásokkal rendelkezik, és miért isszák sokan kávé helyett?
Az amerikai bíróság észszerűtlennek nevezte a Bayer 2 milliárd dolláros javaslatát, amivel a társaság a jövőben jelentkező Roundup kárigényeket kezelte volna, így a bíró elutasította a cég javaslatát.
További majdnem tízezer magyar kért tartós letelepedési engedélyt az első negyedévben az Egyesült Királyságban, így összesen már 140 ezren jelezték, hogy a Brexit után is maradnának az országban. Elvileg még június végéig van erre lehetőség, vagyis hamarosan kiderülhet, pontosan hány magyar él a szigetországban a statisztikák korábbi megbízhatatlan
Az egykor luxusnak számító találmány ma már nélkülözhetetlen, mivel lehetővé teszi az otthonok, vállalkozások, kórházak, laboratóriumok és más, a gazdaságunk és mindennapi életünk szempontjából létfontosságú épületek hűtését. A légkondicionáló hosszú utat járt be a történelem során.
A Joint Venture Szövetség 2021. május 27-én tartotta meg éves és egyben tisztújító közgyűlését és Dr. Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg a szervezet új elnökének. A Szövetség egyben több új tisztségviselőt is választott. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma május 27-én kezdődik és három évre szól.
2021 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezer fővel kevesebb volt – közölte a KSH. A 2021. február–áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 575 ezer fő volt, ez az elmúlt három hónap legma
A Kárpát-medence tájainak éghajlati és talajviszonyaihoz edződött őshonos gyümölcsfák kiszorulóban vannak, pedig érdemes lenne megmenteni ezeket a fajtákat.
A DK-s politikus végtelenül aljasnak tartja, hogy a külügyi államtitkár oltásellenességgel vádolta meg a baloldalt, hiszen csak most tették közzé a kínai vakcina dokumentációját.
A bombafenyegetést, amelyre hivatkozva a fehérorosz légiirányítás minszki leszállásra kényszerítette a Ryanair légitársaság járatát, fedélzetén a később őrizetbe vett Raman Prataszevics ellenzéki újságíróval, a gép eltérítése után küldték - tudatta csütörtökön a Proton Technologies AG nevű svájci, adatvédelemre szakosodott e-mailszolgáltató.
Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Átadták a 700 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból korszerűsített Jászapáti Ipari és Logisztikai Parkot csütörtökön. Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az átadás előtt a helyszínen tartott eseményen elmondta: az ipari park fejlesztése biztosítja Jászapáti váro
Az Invitech bővítette az országban legmodernebb adatközpontját. A társaság kőbányai datacenterében, a DC10-ben adott át új termeket, melyekben mintegy 10 ezer új szerver helyezhető el - tájékoztatott az infokommunikációs társaság.
Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A Fidesz-KDNP a családok ellen harcol, helyettük a környezetrombolók és az ingatlanmutyik pártjára állt - közölték az MSZP országgyűlési képviselői csütörtökön.