Minden idők egyik legkívánatosabb és leghosszabb típusnevű BMW modelljeként debütált tegnap a BMW M4 Competition Cabrio M xDrive. Aki jártas márka aktuális nómenklatúrájában és termékeiben, rögtön kitalálja, hogy ki bújik meg a hosszú jelölés mögött.
A Beszélnünk kell! történetének rendhagyó adásában most nem ketten, hanem hárman ülnek a stúdióban: Grecsó Krisztián író, szerkesztő, apuka mesél D.Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek őszintén arról, mit él meg, milyen folyamatokon megy keresztül egy örökbefogadó szülő, mire megérkezik az, akire mindennél jobban vágyott. Hallgassátok:
Pálinkás József is elindul az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. A Tudományos Akadémia korábbi elnöke az Új Világ Néppárt jelöltjeként száll harcba az előválasztáson. Pálinkás a szerdai Egyenes Beszédben úgy fogalmazott: egy pragmatikus polgári középpártként új szavazókat tudnak az ellenzéki összefogásnak hozni. Márki-Zay Péter a Star
Kétszer annyiba kerül a magyar szamóca, mint a görög vagy spanyol import, mégis nagy iránta a kereslet, ám nem árt tudni: nem minden földieper magyar, amit akként árulnak.
Litvánia úgy döntött, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök legutóbbi beszéde után megerősíti a fehérorosz határszakasza védelmét, amely egyben az illegális migráció és az árucsempészet ellen is jobban fogja védeni a balti országot - közölte csütörtökön Agne Bilotaite litván belügyminiszter. "Célunk az, hogy megfigyelőkamerákkal végig lefedjü
Úgy tűnik, kormánya járványban megkopott népszerűségét a miniszterelnök azzal is próbálja visszaszerezni – s ezzel a jövő tavasszal esedékes választásokon való újabb győzelmét megalapozni –, hogy az Európa-szerte már eddig is példátlanul hosszú, immár bizonyosan augusztus végéig tartó hiteltörlesztési moratóriumot egészen 2022 közepéig, vagyis az ú
A hazai élelmiszeriparban egyedülálló módon saját napelemparkot épített Újhartyánban a Cerbona, amely mostanra 9680 napelemével bőségesen megtermelte a székesfehérvári üzemének teljes éves áramfelhasználását. A cég további fenntarthatósági programokon dolgozik, amelyekkel termékei csomagolóanyagainak újrahasznosíthatóságát akarja 90 százalékosra em
Mintegy 19 százalékkal csökkent a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma 2020-ban az előző évhez képest - derült ki abból a főpolgármester által elfogadott beszámolóból, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyújtott be a Fővárosi Közgyűlésnek. Karácsony Gergely döntött a lakásrezsi-támogatásról szóló rendelet módosításáról is.
A középkorban sok királyi családtagról lehetett tudni, hogy furcsa téveszméktől szenvednek, képzeletbeli hiteik miatt pedig olykor féltek tőlük a szolgák. Ha az őrültségből versenyt szerveztek volna, akkor valószínűleg VI. Károly francia király nyerte volna a fődíjat, ugyanis abban hitben élt, hogy üvegből van a teste. Egyes történészek „Károly az
Március óta 63-ról 67 százalékra nőtt azoknak az oroszoknak az aránya, akik helyeslik, ahogy Vlagyimir Putyin elnök kormányozza az országot - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön megjelent közvélemény-kutatásából.
Reggel a kakaós csigára esküszünk, este pedig a hideg sör fogy legjobban, legalább is, ha azonnali házhoz szállításról van szó. Egyre többen kihasználjuk a gyors - akár 30 percen belüli - kiszállítás lehetőségeit akkor is, ha nem ételre, hanem éppen élelmiszerre vagy háztartási cikkre van szükségünk. Online gyorskereskedelmi körképet készített az o
Franciaország méretű erdő nőtt természetes módon a világon az elmúlt 20 évben - állapította meg műholdas adatok alapján a Természetvédelmi Világlap (WWF) kutatócsoportja.
Elhunyt 83 éves korában Jaime Lerner brazil építész, várostervező, Paraná állam egykori kormányzója Curitibában. A hírt csütörtökön közölte a Brazília déli részén lévő város Mackenzie Evangélikus Egyetemi Kórháza.
Március óta 63-ról 67 százalékra nőtt azoknak az oroszoknak az aránya, akik helyeslik, ahogy Vlagyimir Putyin elnök kormányozza az országot – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön megjelent közvélemény-kutatásából.
Katalin hercegné régóta viseli az egyik legstílusosabb előkelőség címét, és ahogy az évek telnek, Kate stílusa csak egyre kifinomultabb és jobb lesz. Úgy tűnik, az utóbbi időben egy kis gardróbfrissítésen esett át, mert egyre másra látjuk rajta a sikkesebbnél sikkesebb szetteket. Most épp Skóciában remekel minden nap.
Az egyik legbonyolultabb, legellentmondásosabb szerep a közösségben az „osztály bohócáé”. Népszerű vagy mellőzött, fárasztó vagy felrázó, társasági ember vagy örök kívülálló?
A nagy népszerűségnek örvendő Fishing on Orfű fesztivált kétszer is megrendezik idén. Debrecenben is készülnek, ugyanis hétvégén a víztorony fesztivállal kezd a Nagyerdő. A szervezők szerint egy dologra kell csak figyelni a jókedv mellett, hogy mindig legyen a zsebben a védettségi igazolvány, ugyanis csak azzal látogathatóak a rendezvények. Az ATV
Marokkó a migráns-játszmával egyrészt politikai támogatást akar szerezni az EU-tól a nyugat-szaharai konfliktusához, másrészt Törökországhoz hasonlóan még több pénzügyi támogatást bezsebelni. Brüsszel nem akarja megrontani diplomáciai viszonyát Marokkóval, de egyidejűleg nem akarja megsérteni vállalását a jelenleg is folyó ENSZ békefolyamat irányáb
Átadták a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai nagyvállalat 36 milliárd forintból épült, 100 megawatt teljesítményű naperőművét Kaposváron csütörtökön, olvasható az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM) honlapján.
Közvetlenül egyikük sem vett részt a 16 áldozatot követelő gázolásos támadásban, de segítettek az előkészítésében. 8-tól 53 évig kell börtönbe menjenek.
A humorista mániás-depressziós hajlammal született, amely vegetatív neurotikus tünetekkel párosult. Laár a zenének és a meditációnak köszönheti, hogy a tünetei nem térnek vissza.