Kőkemény küzdelemben, de elvesztették a pirosak az első végjátékot. Somhegyi Krisztiánnak és Virág Andrisnak volt a legrosszabb statisztikája ugyanolyan százalékkal. A műugró és a karate bajnok lelkileg felkészült, már csak az a kérdés, hogy a csütörtöki végjátékot ki nyeri. Mert, ha a Bajnokok, akkor a Kihívók is párbajoznak.
Tavaly az első kilenc hónapban 40 százalékkal, 758,6 millió euróra mérséklődött a román agrár külkereskedelem hiánya az előző év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román mezőgazdasági minisztérium.
A chiphiány miatt csak komoly csúszással lehetett új autóhoz jutni tavaly, így visszaesett a forgalomba helyezett új autók száma. Ami elvileg bekerült a forgalomba, azok negyedét fél éven belül ki is vonták.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint december 27. és január 2. között 6200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Magyarországon.
Az Egyesült Királyságban a várakozások ellenére folyamatosan csökken munkaerőpiaci változások intenzitása. A pandémia sok szempontból diszruptív hatása ellenére a változások mértéke messze elmarad az 1980-as években végbement folyamatok hatásaitól. A Resolution Foundation és a London School of Economics új kutatása szerint a munkaerőpiac változásán
Mielőtt naspolyát ültetne, azt ajánlom, hogy kóstolja meg az érett naspolyát, ha még eddig nem tette meg, ugyanis nem mindenki szereti sajátságos ízvilága és konzisztenciája miatt.
Az ATV egyik legrégebbi műsora a Húzós Rónai Egonnal 2011 májusában indult. Azóta több mint 350 adást láthattak a nézők, amelyekben 600 közéleti szereplő, művész, sportoló, politikus, tudós szólalt meg. Idén januártól változatlan formában, de más platformon jelenik meg a Húzós.
Októberben érkezett a hír a Facebook anyacég brandváltásáról, amely Meta néven fut tovább. Azóta pedig épül már a Metaverse, amely sok új funkciót hozhat a virtuális életünkbe. Decemberben például elindult a Horizon Worlds VR (virtuális valóság) program, a belépés viszont igencsak költséges. Mivel nem fut minden eszözön, akár 100 ezer forintot is k
A Renault nemrég már elárulta, hogy a mindössze egyetlen generációt megélt Kadjar búcsúzik a kínálattól, és ezen a néven nem kap utódot. Persze azért a franciák se estek fejre, így természetesen jön a vadonatúj kompakt crossverük, ami az Austral névre hallgat majd, és természetesen többféle hibrid hajtáslánccal lesz majd elérhető. A gyáriak pedig m
Az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán ecsetelte: „nemcsak a hazugságaik arcátlanabbak, mint valaha, nemcsak az államkincstárt ürítik ki, hanem egy most kiszivárgott hangfelvétel szerint az Országos Roma Önkormányzat Fideszhez húzó tagjainak szerződéseket kínáltak, és ezért ++politikai és szakmai teljesítményt várnak++”.
A francia Gaëlle Josse az őszi Margón mesélt díjnyertes az Ellis Island utolsó őre című regényéről. A beszélgetés most francia nyelven visszahallgatható.
Előkerült egy fotó, amin a hétszeres Forma-1-es bajnok, Michael Schumacher és a még pelenkás Max Verstappen szerepel. Az újdonsült F1-es bajnok Schumacher ölében pózol a kamerának.
Rég nem igényelték ennyire kevesen a babaváró hitelt, miközben rekordmértékben emelkedett a büntetőkamat. A bevezetése óta csaknem a leggyengébb eredményt produkálta a babaváró hitel a friss folyósítási adatok szerint, áll
Az emberek az utóbbi években tudatosabbá váltak, ha az egészségükről van szó, a polcokon azonban zavarba ejtő a kínálat, ami az étrend-kiegészítőket illeti – írja a Hirado.hu.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint december 27. és január 2. között 6200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Magyarországon.
A Fővárosi Törvényszék újból elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint előre kitervelten és aljas indokból megölt egy volt labdarúgót - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az Mti-t. Sajtóhírek szerint a gyanúsítottak áldozata Katzenbach Imre egykori Mtk-s futballista.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján december 27. és január 2. között 6200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Zwack Sándor gyermekkorát igazi olasz kisfiúként élte Firenzében, pedig édesapja magyar, édesanyja brit, dadusa pedig német volt. Magyarul kamaszkoráig egy szót sem beszélt, így sok nyelvi nehézséggel kellett megküzdenie, amikor 14 éves korában Magyarországra költözött a család.
Néha nemcsak mi tudunk kiakadni a fogorvostól, de ők is tőlünk. Hét fogorvos mesélt őszintén az eddigi legdurvább esetéről, amivel munkája során találkozott.
Az utóbbi hetekben több áldozat is sok év elteltével vallott az őt ért bántalmazásokról itthon és külföldön is. Ilyenkor az emberekben általában felmerül a kérdés: oké, de miért csak most beszél erről először?
Eldőlt: január 21-én közlekedik utoljára a 224-es busz, amely a XV. kerület szinte egészét jártba be körjáratszerűen, összekötve számos lakóterületet, szociális intézményeket és három bevásárlóközpontot. A megszűnés oka, hogy az önkormányzat nem tudta már vállalni a rá eső költségeket.