Öt év alatt több mint duplájára nőtt itthon az ökológiai gazdálkodásba vont területek mérete. A mezőgazdasági területeken belüli 6 százalékos ökoterület-aránnyal az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk. Az ökológiai minősítés gyümölcsösök abszolút kiterjedését tekintve viszont már most világviszonylatban a 12. helyen állunk.
A vállalkozások 27 százaléka döntött úgy, hogy a minimálbér emelés hatására változtat foglalkoztatási rendszerén. Ezeknél a cégeknél már sor került, vagy sor fog kerülni elbocsátásokra, a munkakörök, feladatok módosítására, vagy arra, hogy részmunkaidős foglalkoztatássá alakítják át a béremelésben érintett dolgozók munkáját.
Viharos, lezárásokkal és újranyitásokkal nehezített évet hagytunk magunk mögött, és könnyen elképzelhető, hogy 2022 sem lesz könnyebb. A szakértő szerint a villámgyors változások velünk maradnak, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek a cégek nagy többségének kihívást fognak jelenteni, tovább erősödik a projektalapú munkavégzés, a digitál
A netezők általában élénk érdeklődéssel viszonyulnak az optikai illúziókhoz. E furcsa jelenségek ugyanis az esetek többségében megdolgoztatják a fantáziájukat, az agytekervényeiket, gondolkodóba ejtik őket, s akár hosszú napokig beszédtémát szolgáltatnak számukra. Most egy különösen zseniális optikai csalódásról számolhatunk be: az új lavinát egy z
Ifjabb Schobert Norbi most már biztos, hogy szülei nyomdokaiba lépett, már ami erőnlétét és kigyúrtságát illeti – olyan kockahasat villantott a minap, hogy a lányok nem győznek olvadozni fotója alatt.
Az úszók szövetségi kapitánya szerint csak kisiklás, nem végállomás volt a tokiói olimpia Rio háromszoros aranyérmes úszójának, Hosszú Katinkának. Sós Csaba arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy Milák Kristóf is újrakezdte az edzéseket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére, két nagy gyorsétterem-lánccal - Kentucky Fried Chicken, Burger King - és három sörgyárral - Dreher, Borsodi, Heineken- szemben is vizsgálat indult - közölt
November óta kórházban kezelik Szepessy Lászlót. A hír önmagában is elkeserítő, ám a népszerű Szepi állapota immár kritikus. Az FTC és az ETO egykori bajnok futballistájának életéért kell aggódnunk.
Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében.
Ha táplálkozásunk változatos, adalékanyag-mentes, sok friss gyümölcsöt és zöldséget, ezenkívül tejtermékeket, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, gabonaféléket és tojást is tartalmaz, általában külsőnkön is meglátszik.
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök csütörtökön azt mondta, hogy letartóztatják azokat az embereket, akik nincsenek beoltva koronavírus ellen, és nem engedelmeskednek az otthonmaradási parancsnak, írja a Reuters.
Egy kisebb lakás árát érheti az a karóra, amit Balogh Levente viselt a Cápák között legutóbbi adásában - szúrta ki egy önjelölt értékbecslő. A Szentkirályi Ásványvíz elnök-tulajdonosa, illetve a Cápák között multimilliomos befektetője amúgy nemrég arról beszélt a Pénzcentrumnak, hogy kevés dologban szereti a luxust, inkább a minőség érdekli.
Miközben Harry herceg és Meghan Markle állítólag azt tervezik, hogy kiköltöznek exkluzív, 11 millió font értékű kastélyukból, egy új kutatás felfedi, mennyiért tudnák bérbe adni azt.
Azt mondják, az autós online is meg tudja váltani a jegyét, nincs szükség ilyesmire, és szerintük a törvények ezt nem is teszik lehetővé. Ehhez képest sok más városban van türelmi idő.
Kivel alapítanánk céget, és kivel családot? Kitől kérnénk életvezetési tanácsokat, és kinek olvasnánk be úgy igazán? Játékunkban egy kicsit összemostuk a sorozatokat a valósággal. Jöhetnek a ti megfejtéseitek is!
A Volvo XC90 Crossover generációváltásra készül. Az SPA2 platformra épülő harmadik generációs autó, amely még idén vagy jövő év elején lép színre, először egy teljesen elektromos „erőművel” debütál, majd valamivel később egy újratölthető hibrid változatot is kap. Erről az AutoExpress számolt be a svéd gyártóra hivatkozva. Emellett az új generációs
Az élőhelyeikről kipusztult őshonos állatok visszatelepítésénél a szakemberek csak reménykedni tudnak benne, hogy életben maradnak az egyedek. Ausztráliában, ahol a kistestű kenguruk, wallabyk, erszényes nyulak, patkánykenguruk ragadozók hiányában fejlődtek ki, az elvadult házi macskák és rókák miatt a visszatelepítési programok rendre kudarcra van
A cégek 81%-a tervez béremelést idén, 18%-a jelezte, hogy nem tervez változtatni a béreken, míg a cégek 1%-a csökkenésre számít - derült ki az MKIK GKI kutatásából. A vállalatméret növekedésével nő azoknak a cégeknek az aránya, amelyek 2021-ben bért emeltek, illetve 2022-ben béremelést terveznek.
Megvizsgálják, hogy betartják-e az előírásokat, amelyek a célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése.
Néhol kifejezetten télies idő lesz a hétvégén. Egyes helyeken akár mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz, és helyenként havazás is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.
A jelenlegi trendek alapján a demokraták novemberben az időközi választáson a Kongresszus mindkét házában elveszthetik azt a csekély többséget, amelyet jelenleg élveznek, „béna kacsa” státuszba lökve a kormányzatot. 5 évvel Trump megválasztása és 1 évvel a Capitolium elleni támadás után az ország megosztottabb, mint a 19. századi polgárháború óta b
Pályafutása során először került a Juventus, a 36-szoros olasz futballbajnok felnőtt keretébe a mindössze 19 éves magyar kapus, Senkó Zsombor. A magyar kapus az első számú hálóőr, Wojciech Szcesny és az olasz Mattia Perin mögött lesz a harmadik kapus a Napoli elleni bajnoki meccsen.
Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében.
A bevezetése óta csaknem a leggyengébb eredményt produkálta a babaváró hitel a friss folyósítási adatok szerint. Ráadásul rekord mértékben emelkedett a speciális büntetőkamatát meghatározó referenciamutató. A gyermekvállalás nem teljesítése esetén így a visszafizetendő összeg akár a hárommillió forintot is meghaladhatja.
Karácsonykor Gődény György pártja mellett kampányolt Seres Mária, aki ellen büntetőeljárás folyik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészség költségvetési csalással vádolja. Bár a hatóság az erről szóló közleményben nem közölt neveket, a sajtó Seres Máriát és pártját vélte felfedezni a vád mögött. Seres Máriának 117 millió forintnyi kampánytámoga
Részben a Fed tegnap megjelent jegyzőkönyve miatt kialakult kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is eséssel zárta a napot, a blue chipek közül az OTP és a Richter szerepelt a leggyengébben.
Továbbra is folyamatosan nő a mobilhálózat adatforgalma, 2021 III. negyedévében 35 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a 4G-hálózat tartja vezető szerepét, az adatforgalom 96 százaléka 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb negyedéves elemzéséből.
Voltak tanárok, akik nem akarták felvenni az oltást, így januártól már nem dolgozhatnak. Még úgy is nagy gond van a szakszervezetek szerint, hogy az Emmi sokaknak felmentést adott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az ATV cikke szerint kiemelte: pedagógiai asszisztenseket is küldenek az osztályokba, a Pedagógusok Szakszervezete pedig tud ol
Magyarországon egyre gyorsabban terjed a koronavírus omikron variánsa, amiről a járványhatóság egyrészt kevés információt tud, másrészt még kevesebbet oszt meg a nyilvánossággal. Az omikron terjedését abból lehet látni, hogy a járványgörbe gyorsan emelkedik. Mi vár Magyarországra az 5. hullámban?