A Kriptomat egy új váltó a magyar kriptopénz piacon, aminek célja, hogy kezdők számára is hozzáférhető és biztonságos legyen a kripto piac, a vásárlástól kezdve, a kereskedésen keresztül a tárolásig. Sőt, még kamatoztatni is tudod a váltón tárolt tokeneket. De…
A megfizethető fenntartási költségek miatt a kínai Wuling Hongguang Mini EV elektromos gépkocsi az egyik legnépszerűbb a helyi autópiacon. Eladások tekintetében a Tesla Model 3-at is meg tudta előzni. A Wuling Hongguang Mini EV-t a kínai autókereskedésekben 4500 dollárért, vagyis alig másfél millió forintért árulják. A márka újdonsága 170 kilométe
Kerecseny egyetlen hatalmas kert, hiszen mindenféle zöldséget megtermelnek a kis faluban, amire csak szükség lehet a konyhában. Nem hiányoznak persze a gyümölcsök sem, és még különlegességek is vannak köztük.
Az új német kormány bejelentette szerdán, hogy a hátrányos nemi megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében kormánybiztost nevezett ki, aki a queer emberek ügyeiért lesz felelős. Ilyenre még nem volt példa az országban - jegyezte meg az AFP hírügynökség.
Egyre nehezebben tartja a tempót az élelmiszeripar a Föld népességének dinamikus növekedésével, a legtöbb ember fejében a húshelyettesítő alternatívák azonban még mindig nem jelentenek valódi kulináris élményt. Az egyre jelentősebb igényt felismerve a magyar Plantcraft természetes növényi fehérjeforrások felhasználásával olyan szója-, glutén- és ad
Habár még meg sem jelent a 14-es széria, már az iPhone 15 Pro okostelefonról érkeztek pletykák, amik szerint nagyon komoly kamerát kaphat meg majd a készülék. Az Apple jelenleg kapható legújabb készülékei az iPhone 13-as sorozat, amiket 2021 szeptemberében mutattak be. Az előd modellhez képest nem volt túl nagy változás a készülékeknél, csupán apró
Hatalmas botrány a teniszvilágban! A köztudottan oltásellenes szerb teniszező, Novak Djokovic úgy utazott el Ausztráliába, hogy nem volt beoltva. Mivel a repülőtéren a sportoló nem tudta igazolni, hogy jogosan kapott orvosi mentességet, ezért az ottani hatóságok úgy döntöttek, kitoloncolják őt az országból.
Kis túlzással Rolexet venni stabilabb befektetés, mint aranyrudakat, az egyik legmegbízhatóbb és legstabilabb értékű gyártó a piacon. Nincs mit tenni, ha egy márkának korona a jele, akkor amögé tartalom is kell.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az égető pedagógushiányra tett rá még egy lapáttal a kötelező oltás - van, ahol főiskolásokkal pótolják a hiányt, máshol bedőlt a kéttannyelvű oktatás, máshol pedig a takarítót ültetik be az osztályterembe.
Mark David Chapman, John Lennon hidegvérű gyilkosa mindent alaposan kitervelt a Beatles tagjának meggyilkolásával kapcsolatban, de volt egy B-opciója is, ha esetleg nem sikerülne megölnie őt...
Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke. A minimálbér emelése miatt összecsúsznak a bérek, ahol nem emelnek elég nagyot, sztrájk jöhet.
A lakáspiac az élénkülés jeleit mutatja és ennek folytatódása várható a közeljövőben is, az országos és a fővárosi lakáspiaci index értéke egyaránt két és féléves csúcsára emelkedett; a használt lakások árai a következő 12 hónapban 3-6 százalékkal, az új lakásokéi 7 százalékkal emelkedhetnek - derül ki a GKI és a Masterplast közös 2021. decemberi k
„Harminc százalékkal nőtt a lelkisegély-kérő telefonhívások száma az ünnepi időszakban” – írja az Index a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnökére hivatkozva.
Bár egyelőre nem létezik, máris óriási a felhajtás a metaverzum körül. Tíz év is lehet mire megvalósul, de utána gyökerestül átalakíthatja az internetet.
Kevesebb kórházban kezelt beteg és a korábbi hullámokhoz képest alacsonyabb számú súlyos megbetegedés jellemezte a Dél-Afrikai Köztársaság omikron hajtotta hullámát.
A köztársaságielnök-jelölt blogjából a 444 idézett részleteket, a politikusnő akkoriban úgy vélte, nem fog olyan magas pozícióba kerülni, hogy szavai megütközést kelthessenek.
A világ vezető kukoricaszállítójának számító Egyesült Államokból származó kukoricaexport várhatóan enyhül a 2020-as rekordhoz képest, de még mindig elérheti a történelem második legmagasabb szintjét. A Kínába irányuló hatalmas amerikai eladások létfontosságúak ezekben az előrejelzésekben, de a magas globális árak és a versenytársak sikerei megkérdő
Több hiányosságot is talált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai online kereskedelemben a fogyasztói vélemények megjelenítésénél, ezért ajánlásokat tett közzé a helyes gyakorlatok elterjedése érdekében. A GVH több hibát is feltárt. Egyebek mellett megemlítik, hogy csak kevés kereskedő osztja meg a weboldalán a fogyasztói értékelések összesítésé
Egy újszülött érkezése nagy esemény a család életében. Az ember pedig már csak olyan, hogy az élete nagy pillanataiban szívesen hoz nagy döntéseket. Az új családtag megszületése kétségkívül egy ilyen pillanat. A babaszoba berendezésén és a babakelengye beszerzésén túl sok mindent át kell gondolniuk a szülőknek: többek között azt is érdemes fontolór
Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a legnagyobb szakszervezeti szövetségek tájékoztatására hivatkozva.
Tavaly év végén már összegyűjtöttük, milyen adaptációkat várunk 2022-ben, szerencsére a kínálat sokkal szélesebb, így most további tíz címet hoztunk, amelyek bemutatója az idei évben esedékes.
A lakáspiac az élénkülés jeleit mutatja és ennek folytatódása várható a közeljövőben is. 2021 végén ugyan az ingatlanos cégek várakozásai alig változtak az előző negyedévhez képest, de a lakosság érezhetően optimistábbá vált. Az országos és a fővárosi lakáspiaci index értéke is két és féléves csúcsára emelkedett. A használt lakások árai a következő
Megütköztek egymással az emelkedésre és esésre spekuláló kereskedők. A küzdelemben ezúttal a bikák húzták a rövidebbet. Emelkedés helyett bálnatánccal indult a bitcoin 2022-es éve Hogy az esés ezzel véget ért-e, még lehetetlen megmondani. A közösségi oldalakon több elemző is felhívta…
Eltörli az Angliába érkező utazók indulás előtti és az érkezés utáni kötelező Covid-tesztjét – feltétel, hogy az illető teljesen oltott legyen. Az indoklás szerint már olyan magas az országban a fertőzés aránya, hogy az intézkedésnek nincs túl nagy haszna.
A rendőrség több tucat "rendbontót" megölt csütörtökön Kazahsztán legnagyobb városában, Almatiban - idézte a hatóságokat az Interfax orosz hírügynökség.
Megtanítható-e az intelligencia a robotoknak? A fizikai rezervoárszámítás fejlődése, ami az agyi jeleket értelmező technológia, hozzájárulhat a hozzánk hasonlóan gondolkodó mesterséges intelligenciájú gépek létrehozásához.