A régi szép, covidtól mentes időkben, a Golden Globe gála az év egyik legnívósabb eseménye volt, ahol egymást ragyogták túl a hírességek a vörös szőnyegen. Idén a gála árnyéka sem volt önmagának. Egy zártkörű 90 perces ceremónián hirdették ki a nyerteseket, ahol sem a jelöltek, sem a sajtó nem vehetett részt. Ami pedig a legszomorúbb, hogy idén még
A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara országosan is hiánypótló képzést, mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológus alapszakot indít szeptembertől, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási általános felvételi eljárásban. A klímaváltozás, a szélsőséges időjárási anomáliák mind
Meglepő bejelentést tett Tokajev, kazah elnök, aki nem fegyveres felkelésként, hanem puccskisérletként határozta meg az országában történt zavargásokat.
A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy demonstrálják a tiszta hidrogénnel hajtott
A genderviták és az Lmbt-mozgalmon belüli ellentétek voltak a központi témái a 444 hétvégi podcastjének, amelyben Vay Blanka, a Saját ketrec szerzője, a Szabad nem blog szerkesztője, valamint Balogh Zsófi, a Partizán műsorvezetője vitázott. A beszélgetésen sok fontos kérdés terítékre került, többek közt szó esett arról, hogy mit jelent nőnek lenni,
Az új év új struktúrát hozott az Ipsos magyar irodáján belül. 2022 januárjától a reklámkutatásokért és tracking projektekért felelős kutatói csapatot Závodszky Júlia vezeti, a szervezeti egység stratégiai vezetője pedig Szerencsés Tibor lesz (Marketing Strategy and Understanding Director, Deputy MD). A CX szakterület élén új operatív vezető látja e
Az ötlet olyannyira elnyerte a Cápák között befektetőinek tetszését, hogy a műsor történetének eddigi legnagyobb összegével szállt be az üzletbe három Cápa.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 19. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.
Amikor az amerikai elnök limuzinját használaton kívül helyezik, a titkosszolgálat tagjai általában addig lövik a járművet, amíg az darabokra nem hullik, majd még fel is robbantják. De mi az oka a különös gyakorlatnak?
Fizessen elő 12 hónapra a Mandinerre és megajándékozzuk egy páros belépővel Ákos évnyitó nagykoncertjére január 22-én, a Papp László Budapest Arénába. A garantált koncertjegyek mellett új előfizetőink még Ákos novélláskötetét vagy „Utolsó békeév cd-jét” is ajándékba kapják, dedikálva!
A gyermekek "bevásárlókosarában" több termék is jóval az infláció feletti mértékben drágult, a gyümölcsjoghurt 10 százalék felett, a kakaóscsiga 14, egy szemüvegekeret ára 9 százalékkal kerül például többe, mint tavaly ilyenkor.
A kínai vakcina idős embereknek való beadásáról ezt mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje: „Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb téma lesz, amiben elszámoltatás kell.”
Ugyan a fahéjnak számos jótékony hatása van, nem beszélve a jellegzetes, finom ízéről és illatáról, mégis lehet vele baj a szakértő szerint. Az ünnepi időszakban extrán sok fogy, de egész télen számos sütemény sül és forralt bor fő a magyar konyhákban többek között fahéj felhasználásával. A fahéj természetes aromaanyaga a datolyában és a l
A volt Láng Gépgyár területére egymilliárd euró értékű, egy kéthektáros közparkot is magában foglaló városnegyedet tervez az első rozsdaövezeti projekt fejlesztője, amiről most látványterveket is közöltek. Sőt, az is kiderült, hogy hány négyzetméteresek lesznek a lakó-, illetve az irodaprojektek a "Láng negyedben".
Összesen 35 millió forint - 30 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi - bírságot szabott ki a jegybank a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel a társaság nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket, továbbá az ügyféltájékoztatása és adatszolgáltatása is hiányosnak bizonyult - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Ban
A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali kötelesség megszegésének gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Völner Pál fideszes képviselő ügyében – közölte a DK szóvivője hétfőn online sajtótájékoztatón.
Mikor történik hormonvizsgálat? Mi határozza meg, hogy milyen hormonok vizsgálatát kéri a kezelőorvosa? Hogyan történik a laboratóriumi hormonvizsgálat? Milyen mintából?
Bár a nemzetközi hangulat a piacon alapvetően vegyes ma, a magyar tőzsde azonban felpattant hétfő délután, ami részben az Mol és a Richter jó teljesítmények köszönhető.
Több mint 21 milliárd forint bevételtől fosztotta meg a koronavírus-járvány az elmúlt két évben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t (BGYH), de a múlt év utolsó heteiben elérték a járvány előtti forgalmat - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Szűts Ildikó, a vállalat vezérigazgatója.
Nem „épült be” erőteljesen az ellátási láncokba Indonézia, ezért is nem tapasztalt olyan inflációs nyomást, mint a fejlett gazdaságok jelentős része. Bár több tényező is közbejátszott a magas tartós árszínvonalnövekedés kiküszöbölésében, rendkívül fontos volt az is, hogy a szigetállam a globalizáció során megvédte kritikus infrastruktúráját így füg
Tarol a covid a hazai sztárvilágban. Tilla, Lotfi Begi és Majoros Hajnalka után a Groovehouse énekesnőjéről is kiderült, hogy elkapta a fertőzést. Judyéknál ráadásul az egész család lebetegedett, méghozzá október óta már másodszor.
A sztáranyuka még nem teljesen elégedett a külsejével, hiszen egyelőre nem örvendhet kockás hasnak, ám legújabb fotóját szemlélve bátran kijelenthetjük, hogy Dér Heni hamarosan ismét csúcsformába lendül.
Ha a születésnapod december 22-e és január 20-a közé esik, akkor te is a Bak csillagjegy szülötte vagy. Mint minden más csillagjegynek, a Baknak is vannak olyan alapvető jellemvonásai, amelyek a születési dátumából eredeztethetőek. Függetlenül attól, hogy Bak vagy-e vagy sem, nem árt, ha tisztában vagy ezekkel a tulajdonságokkal, hiszen minél többf
Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe felszállt Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délelőtt a közösségi oldalán.